Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása
2017. november 16.
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb "vagyontárgyunkba", a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group beruházásaként létrejövő autóipari SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyárának ünnepélyes megnyitóján.

A rendezvényen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, és Rahul Chhabra, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete is.

A kormányfő kiemelte: köszönet illeti a cégvezetőt és családját, hiszen egy duális képzés finanszírozásában is részt vesznek. Így segítenek, hogy olyan középiskolák és egyetemi tanszékek működjenek, amelyek versenyképes tudást adnak a fiataloknak, hiszen mint mondta: „nem egyszerűen csak most akarunk jók lenni, hanem a jövőt is meg akarjuk nyerni”.

A miniszterelnök hangsúlyozta: 2017. január elseje óta a kecskemétivel együtt 32 új, nagy méretű üzemet adtak át Magyarországon. A beruházások értéke az elmúlt tíz és fél hónapban meghaladta az 511 milliárd forintot. A magyar kormány ezekhez több mint 47 milliárd forinttal járult hozzá. Az SMP Kecskemét gyárának megvalósulásához pedig 7,7 milliárd forintot tett hozzá a magyar költségvetés.

Fotó: Árvai Károly

A kormányfő beszélt arról, hogy a magyarokat időnként régi vágásúnak tartják Európában, aminek szerinte az egyik oka az, hogy a magyar kormánynak továbbra is a család a legfontosabb érték. Mi magyarok hiszünk abban, hogy azok a családok, amelyek összetartanak, és élükön erős, határozott családfők állnak, kiemelkedő teljesítményre képesek – mondta. Orbán Viktor kiemelte: az indiai vállalatcsoport éppen egy ilyen családot képvisel. Példájuk mutatja, hogy „a család egyáltalán nem ment ki a divatból, sőt nem ellentéte a sikernek, hanem könnyen lehet, hogy éppen a hozzá vezető út” – tette hozzá.

Emlékeztetett: a családnak nem ez az első magyarországi beruházása, hiszen már termelnek Mosonszolnokon és Mosonmagyaróváron is. A kecskeméti beruházás annak bizonyítéka, hogy a magyar emberek jó munkások, és ha a magyarokkal közös beruházásba vágnak bele, abból egy közös siker jöhet létre – mondta a kormányfő.

Fotó: Árvai Károly

Fontosnak nevezte, hogy a Dunától keletre valósul meg a beruházás, mert ez világossá teszi, hogy a megörökölt különbségek egy idő után el fognak tűnni, és a beruházások „nemcsak Pannóniában, hanem Hunniában is” kellő súllyal lesznek majd jelen.

A megerősítés szempontjából is fontosnak nevezte az indiai család kecskeméti beruházását, emlékeztetve arra, hogy Magyarország keleti nyitás politikája vitákat váltott ki, amely szerint „olyan házban kell-e élnünk, aminek csak nyugati irányban van ajtaja, vagy olyanba, aminek keletre is nyílik legalább ablaka”.

A miniszterelnök beszédében úgy fogalmazott, ezek a beruházások mind azt bizonyítják, hogy a keleti nyitás egy reálpolitika, mert észre kell vennünk, hogy „Ázsia, az ott felemelkedő országok fontos szereplői lesznek az európai gazdaságnak, és lehetnek a magyar gazdaságnak is”, amennyiben megfelelő a befektetési politikánk. Egy új realitás köszönt rá Európára – mutatott rá.

Fotó: Árvai Károly

Kiemelte, hogy felemelkedőben van a közép-európai térség, és ennek mi magyarok is tagjai vagyunk. Ennek alátámasztására elmondta, hogy a visegrádi négyek országcsoport tagjai 55 százalékkal nagyobb kereskedelmet bonyolítanak le Németországgal, mint Németország Franciaországgal, és a négy ország együtt többet, mint Németország összefogottan Amerikával és Kínával.

A miniszterelnök méltatta, hogy Kecskemét 2012-ben az ország első kiemelt járműipari központja lett. A mostani beruházást a város és a befektetők jó találkozásának nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a városban a befektetetések 10 év alatt 10 ezer új munkahelyet teremtettek.