Magyarország megindult felfelé
2018. december 24.
Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők hétfői számában megjelent karácsonyi interjúban.

A kormányfő úgy fogalmazott: „Lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk.”
A napokban tartott ellenzéki tüntetésekkel kapcsolatban Orbán Viktor azt emelte ki: a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben.

A miniszterelnök szerint a helyzet könnyen átlátható: a kormány képviseli a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot, ezzel szemben áll az ellenzék politikája, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másikon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések.

Hozzátette: aki a munka törvénykönyvének módosítása ellen beszél, az a dolgozók ellen beszél, mert a lépés az ő érdekeiket szolgálja, a bérek növekedését eredményezi majd. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyarapodó béreket „az ellenzéki hazugságokkal szemben” ugyanúgy, mint eddig, havonta kell kifizetniük a munkaadóknak.

Orbán Viktor szerint az ellenzék a kétharmados parlamenti többségnek csak egyetlen intézkedését lenne képes támogatni: a lemondását. Még az otthonápolási díj emelését sem szavazta meg az ellenzék, amely mindenáron kormányt akar buktatni – mondta -, ezért elutasítja a konstruktív együttműködést. Kormánybuktatásról azonban kizárólag a választópolgárok dönthetnek, ennek pedig legközelebb 2022-ben jön el az ideje – figyelmeztetett a miniszterelnök.

Az európai helyzetről szólva a kormányfő azt emelte ki: a nagy nyugati országok vegyes civilizáció létrehozásával kísérleteznek, „úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen keresztény-muszlim Európa”. Közép-Európa azonban úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok.

„Nem akarjuk, hogy kevert népesség lakja az országainkat, ezért védjük a határainkat, és ellenezzük a bevándorlást. Mindenki láthatja, hogy a nyugatiak ezt a döntésünket nem tartják tiszteletben. (…) A magyar ellenzéket eszközként használják. Soros György és hálózatai nem tűrik el, hogy Közép-Európa kimaradjon az ő nagy társadalomalakító kísérletükből (…) Ebben a küzdelemben lesz fontos mérföldkő az európai parlamenti választás, ekkor mérik össze az erejüket a keresztény Európát védelmező, illetve a bevándorláspárti politikai erők. Ismét kialakul az a történelmi helyzet, hogy Magyarország nemcsak önmagáért, hanem egyben a keresztény Európáért is küzd” – jelentette ki Orbán Viktor.
A bevándorlás rendkívüli kockázatokat hordoz, és a civilizációk együttélése olyan nehézségekbe ütközik, amelyekkel nem biztos, hogy Európa meg tud birkózni – jegyezte meg.

„Ha odáig jutunk, hogy biológiailag sem tudjuk fenntartani magunkat, azt jelenti, hogy magunknak sem vagyunk fontosak. Miért lennénk hát fontosak a világnak? A demográfia tehát sorskérdés” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette: az emberek persze nem ilyen távlatban alakítják az életüket, inkább azt nézik, támogatja-e őket a hazájuk a gyermekvállalásban.

A magyar kormány mindent megtesz a családok megerősítéséért – mondta Orbán Viktor, mert „hisszük, hogy a magyar történelem folytatásának az esélye, azaz a nemzet jövője a családokban van”.

Úgy fogalmazott: „Mi, magyarok csak magunkra számíthatunk. Ezért meghirdettük a családokról szóló nemzeti konzultációt. Ezt tartom a legkomolyabb ügynek a mai magyar politika napirendjén.”

A válság lehetőségére vonatkozó újságírói kérdésre a kormányfő úgy válaszolt: „Nem dughatjuk homokba a fejünket.”
Kifejtette: létező kérdés, hogy a magyar gazdasági sikerek fenntarthatók lesznek-e egy európai vagy világméretű gazdasági válság idején. Emlékeztetett 2008-ra, amikor Magyarország „az elsők között került a padlóra”. Most azonban a magyar gazdaság erős lábakon áll, és képesnek tartja arra – tette hozzá -, hogy nehezedő körülmények között is megállja a helyét.

Orbán Viktor szerint válság idején felértékelődik, ha egy országnak stabil a kormánya, ilyenkor felértékelődik a kétharmad, mert a cselekvőképesség fontos erőforrás. „Nyolc évbe telt, amíg a magyaroknak sikerült meggyőzniük egymást, hogy van értelme a munkájuknak. Lassan ott tartunk, hogy többen dolgoznak, mint valaha. Ezért a magyar gazdaság ma ütésálló” – mondta.

Az ünnep emlékeztet a politika korlátaira. A politika segíthet az embereknek abban, hogy jobban éljenek, de abban nem, hogy szebben is éljenek. A saját életét mindenki csak maga teheti szebbé. Jó lenne, ha ez minden magyarnak sikerülne – mondta a Magyar Időknek adott interjúban a kormányfő.

Orbán Viktor boldog, békés, áldott karácsonyt kívánt mindenkinek.