Most meg kell védeni Európát!
2019. május 1.
Most meg kell védeni Európát! - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Facebook-oldalára feltett videójában.

A Varsóban tartózkodó miniszterelnök elmondta, május elsején munkával telik az ünnepe.

A kormányfő azoknak az országoknak a találkozóján vesz részt, amelyek 15 éve csatlakoztak az Európai Unióhoz.
Orbán Viktor azt mondta, úgy látják, hogy a közép-európai országok – az állampolgárok nagyon kemény munkájának köszönhetően – kihasználták az uniós tagságban rejlő lehetőségeket.

„Ezt akarjuk tenni a jövőben is” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: ehhez azonban most meg kell védeni Európát, benne a nemzeti és keresztény kultúrát.

Olyan vezetőket kell választanunk, akik nem engedik, hogy Európába betelepítések történjenek, hogy Európa bevándorlók kontinense legyen – szögezte le a kormányfő, kiemelve: a bevándorláspárti politikusokat ki kell szavazni, a bevándorlás ellenes politikusokat pedig be kell vinni Brüsszelbe.

Ez a következő hetek feladata – jelentette ki Orbán Viktor, aki üzenetét most is azzal zárta, hogy „hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”.