Nem született Magyarország érdekeivel ellentétes döntés
2016. október 21.
Sikerült megakadályozni a kötelező betelepítési kvóták elfogadását, az uniós csúcson nem született Magyarország érdekeivel ellentétes döntés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozása után.

A kormányfő sajtóértekezletén tudatta: általában véve is szerette volna levetetni azt a kérdést a napirendről, mert megítélése szerint erről soha nem lesz konszenzus a tagállamok között, ezért nincs értelme napirenden tartani. Mint mondta: ezt nem sikerült elérni, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy a bizottság nem vonja vissza a javaslatot, így patthelyzet alakult ki.

Ennek feloldására egy javaslat kidolgozásával bízta meg az uniós tanács a soros uniós elnökséget ellátó Szlovákiát.

Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország a szolidaritás részének tekinti azt a pénzt és energiát, amelyet a határok védelmére fordít. Elmondta, a szolidaritásról tartott vita során Magyarország határozottan képviselt álláspontja az, hogy az unió tekintse a szolidaritás részének a határvédelem is, azt szolidáris magatartásként fogadják el.

Ezzel ugyanis „nemcsak Magyarország érdekeit védjük, hanem mindenkit, aki mögöttünk van” – tette hozzá.

A miniszterelnök egyúttal elutasította azoknak a tagállamoknak az érvelését, hogy Magyarország nem szolidáris, amikor elutasítja a menekültek befogadását.

Hangoztatta: vannak tagországok, amelyek nem védik kellően a határaikat, pedig azok uniós határok is. „Ők nem szolidárisak az Európai Unió többi államával, mi azok vagyunk” – szögezte le.

A miniszterelnök elmondta, a vita során nem született döntés annak a magyar javaslatnak az ügyében, hogy a menekülttáborokat az unió területén kívül kellene létrehozni. Magyarországnak továbbra is az az álláspontja, hogy a migránsokat, a gazdasági bevándorlókat és a tényleges menekülteket egymástól külön lehessen választani. Ennek feltételei az unió területén nem adottak. Sokkal humánusabb nem beengedni a menekültstátuszra nem jogosultakat, mintsem néhány hónap, vagy évnyi itt tartózkodás után erőszakkal eltávolítani őket az unió területéről – mondta.

Kijelentette, Ukrajna az uniós vízummentesség minden feltételének eleget tesz, Ukrajnának mielőbb meg kell kapnia a vízummentes utazás lehetőségét.

A miniszterelnök tudatta: az Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot, hogy „ne fektesse” tovább az ügyet.

Orbán Viktor tájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az Európai Bizottság becsapta a nemzetállamokat a kötelező kvótára tett javaslatával.

Leszögezte, hogy az Európai Unióban szabad, független államok társulnak, ennek pedig az „alfája és omegája” az, hogy a miniszterelnökök útmutatása alapján kell megindulnia a jogalkotásnak, az állam- illetve kormányfők pedig kétszer is csak önkéntes kvótáról állapodtak meg.

Orbán Viktor „kültelki trükknek” nevezte a nemzetállamok kijátszását, aminek szerinte hosszabb távon több a kára, mint a haszna, ráadásul az Európai Bizottság csapta be a tagállamokat, amelyben a szerződések őreként a leginkább bíznak.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a megbeszélések során nem kerülhetett szóba az Oroszország ellen elrendelt szankciók enyhítése a Szíriában kialakult helyzet miatt.

A vitán ehelyett  az a kérdés került  napirendre, hogy a szíriai katonai akciók miatt az unió nyissa meg az újabb lépések lehetőségét Oroszországgal szemben.

A tagországok  vezetői  végül világossá tették, hogy a nemzetközi jogszabályokkal ellentétes magatartást büntetlenül sehol sem lehet elkövetni, még Szíriában sem.

Az uniós tanács úgy gondolta, hogy egy ilyen helyzetben az Európai Unió nem maradhat csöndben és ki kell állnia a civilek, az ártatlan áldozatok mellett, és mindent meg kell tennie az olyan katonai akciók megállítása, vagy lelassítása érdekében, amelyek civilek életét követelnék – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint megállapodtak abban, hogy decemberben visszatérnek a kérdésre.

A miniszterelnök sajtónyilatkozata itt olvasható.