Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában
2021. március 26.

Nagy Katalin: A járvány harmadik hullámában élünk-halunk. Ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy sehol Európában nem lehet megúszni a fertőzöttek számának a növekedését. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor, miniszterelnököt. Ön két hete azt mondta, hogy a legnehezebb hét vagy hetek előtt állunk. Mit mondanak a járványmatematikusok, mikor tetőződik a járvány harmadik hulláma?

Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat! Operatívtörzs-ülésről jövök, ahol meghallgathattam a legfrissebb jelentéseket a rendőröktől és a belügyminisztertől is, az egészségügy-minisztertől is, illetve ott vannak ilyenkor a járványügyi szakemberek is. Nem az a kérdés, hogy mikor érjük el a csúcsot, hanem hogy milyen gyorsan kezdünk onnan indulni lefele. Ezt senki nem tudja most megmondani, tehát hogy fölmegyünk, aztán gyorsan csökkenni kezd, vagy fölmegyünk, ahogy ők mondják, járványügyi szakemberek, a plató hosszabb lesz, és csak utána jövünk lefele. Tehát egyelőre én nem is mennék bele jóslásokba, azt tudjuk mondani, hogy vannak tények, meghalt, elvesztettünk a tegnapi napon 275 embert, honfitársunkat, kórházban van 11.823 beteg, és lélegeztetőgépen van 1.480 ember. Az orvosaink emberfeletti munkát végeznek, köszönetet kell mondanunk nekik, az ápolónőknek, a kórházvezetőknek, akik a munkát szervezik, orvosok, ápolónők kétszeres tehernek vannak kitéve, mert egyfelől gyógyítanak, ugye, vannak betegek, COVID-betegek meg más természetű okból kórházban lévő emberek, meg közben oltani is kell. Úgyhogy mindenki nagyon fáradt és kimerült, de egyelőre hősiesen küzdenek. A tartalékok nem néznek ki rosszul, ágyból van 10.343 tartalékágyunk, és lélegeztetőgépből is van 1693, ez a kapacitások körülbelül fele, és élőerőből is vannak még tartalékaink, habár ezek egyáltalán nem végtelenek. Átcsoportosításokat hajtunk végre, külsősöket is bevontunk már, 500 szakképzett ember jelentkezett, egészségügyi szakképzettséggel rendelkező ember önkéntesként, és dolgozik 1200 hallgató is, hiszen a végzős, ötödikes és hatodikos évfolyam orvostanhallgatóit is bevonjuk a munkába, 1.200-an jelentkeztek közülük, és még sokan jelentkeznek. Nem kellett hozzányúlni a végső tartalékhoz még, ezek az ingázók, hiszen sok olyan egészségügyi dolgozónk van – különösen a nyugati határszélen –, akik naponta mennek át Ausztriába, és ott vesznek részt az egészségügyi munkában. Ha lehet, akkor őket nem vezényelnénk, nem csoportosítanánk át, nem vonnánk be a magyar védekezésbe, hiszen ha be akartak volna vonódni, már eddig is megtehették volna, nem akarjuk őket kibillenteni a megszokott életritmusukból, ha csak nem kényszerülünk rá erre, de egyelőre úgy látom, hogy ezt el tudjuk kerülni.

Ugye, a magánszolgáltatónál is dolgoznak egészségügyi szakemberek és a háziorvosokat is végső esetben lehetne, ugye, kirendelni, csak a háziorvosokkal meg az a gond, hogy nekik meg oltani kell.

Így van, de hát nézze, ez most egy nagyon nehéz időszak, a járványnak a legnehezebb heteit éljük, ez nemcsak Magyarországon van így, ezt hívják harmadik hullámnak. Harmadik hullám azért van, mert egy mutáns, egy variáció, amit brit mutánsnak hívnak, meghatározóvá vált. Lényegében ez kiszorítja a korábbi vírustípust, és ez fertőz egész Európában. Erről a vírusról azt érdemes tudni, hogy ez háromszor annyi embert képes megfertőzni, mint az előző vírus, tehát sokkal gyorsabban terjed. Ráadásul a fiatalabbakat is elkapja, tehát itt a fiatalokhoz külön kéréssel is kell fordulni, mindig azt mondtam korábban, hogy kérem a fiatalokat, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat, mert nemcsak ők vannak a világon, itt vannak az idősek, akik minél idősebbek, annál inkább közvetlen veszélyben vannak a vírusfertőzés miatt. Ez most is igaz, csak kiegészül azzal a kéréssel, hogy de maguk miatt is figyeljenek oda a szabályokra, mert ez a vírus vagy ez a mutáns, a brit olyan, ami a fiatalokat is ledönti a lábukról, egyre több fiatal kerül kórházba, és nagyon nehezen jönnek ki onnan, tehát ez egy elhúzódóbb, fájdalmasabb betegséget eredményez a fiataloknak, mint amit eredményezett az előző vírusfajta. Úgyhogy kérem a fiatalokat, hogy nemcsak a szüleik meg a nagyszüleik miatt – persze azért is –, hanem elsősorban most saját maguk miatt figyeljenek oda az előírások betartására.

Jövő héten nagyhét, készülünk az ünnepre. Milyen korlátozások vagy esetleg korlátozás-feloldásokra lehet számítani?

Ugye, a vírus elleni, lassacskán most már azt mondom, hogy első számú vagy egyetlen védekezési eszközünk az oltás. Az oltás pedig a vakcinától függ. Magyarország képes lenne többszörösét is beadni oltásból az embereknek, mert van elegendő ápolónőnk meg orvosunk meg egészségügyi szakszemélyzetünk, aki ezt a munkát el tudná végezni. Azért nem tudunk több embert beoltani, mert nincs elegendő vakcina, és ez persze bennünket is bánt. De tegnap késő este ért véget az európai miniszterelnökök csúcstalálkozója, amelyet a járványügyi helyzet miatt videokonferencia formájában tartottunk meg. Azt kell mondanom, hogy hát nekem is van bajom, meg Magyarországnak is van baja bőven, na de hozzánk képest, ha látta volna a többieket, a többiek számait, adatait, mennyi vakcinájuk van, hogy’ tudnak oltani, és ez milyen komoly nehézségeket okoz nekik, meglepődött volna. Tehát aki nem rendelt, nem intézkedett időben, hogy keleti vakcinája is legyen, és csak a nyugati, a Brüsszel által megrendelt vakcinákra támaszkodik, hát azok nagyon mögöttünk vannak, szóval fele annyi embert tudtak beoltani, mint mi, és ez idővel csak egyre inkább így lesz. Most fejből kellene ideidéznem a számokat, de, ugye, mi áprilisban-májusban másfélszer annyit tudunk oltani, mint márciusban tudtunk, ekkor lesz a legtöbb vakcinánk, májusban, és májusban legalább annyi keleti vakcinánk lesz, mint nyugati, itt sokmilliós tételről beszélünk. Na, most akinek ez hiányzik, annak kétséges, hogy szabad nyara lehet-e. Bennem nincsen kétség afelől, hogy Magyarországon szabad nyár lesz, mert látom a számokat, látom a vakcinákat, ha esetleg Önt érdekli ez, tudok is néhány szót mondani. Látom az újraindításnak az ütemezését, tehát én tudom, hogy szabad nyarunk lesz, úton vagyunk a szabadság felé, ahogy’ a brit miniszterelnök mondta. Némi késéssel, de ez Magyarországra nézve is igaz. A többieknek azért nagyon meg kell birkózniuk azért, hogy jobb nyaruk legyen, mint a tavalyi volt.

Azt mondta Charles Michel, hogy az Európai Unió megpróbálja felgyorsítani a vakcinák gyártását és beszerzését. Ugyanakkor a héten egészen kriminális részleteket hallottunk arról, hogy Olaszországban egy raktárban találtak 29 millió AstraZenecát éppen csomagolás előtt, ami arra várt, hogy kivigyék Európából és az Európai Unióból. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogyha vajon Nagy-Britanniába vitték volna, akkor a britek milyen szerződést kötöttek, hogy az ő szerződésüket egytől egyig betartja a gyógyszergyártó, az Európai Unió felé pedig csak azt tudja mondani például az AstraZeneca is, amióta elkezdett szállítani, hogy jövök, de mindig csak a harmadát tudom szállítani.

A vakcinák beszerzését a nyugati világ gyógyszergyáraiból a miniszterelnökök átengedték Brüsszelnek. Ebben én is benne voltam, sajnos a rám eső felelősséget vállalnom kell, ez egy rossz döntés volt. Ugyan vannak, akik még mindig azt hajtogatják, hogy ez volt a jó döntés, de Ön is ismeri ezt nem, amikor az ember nem tud elengedni egy pozíciót, mert állandóan igazolni akarja, hogy nem ő a hibás. Az igazság az, hogy elrontottuk, rosszul döntöttünk, a miniszterelnököknek azt kell volna mondani, hogy minden ország maga intézze a vakcina-beszerzéseket, mindenki maga tárgyaljon a gyártókkal.

De ezt megtiltották.

Jó, nem volt puskacső szorítva a homlokomhoz, kétségkívül mondhattuk volna azt, hogy nem, de az volt akkor a közbölcsesség, hogy együtt talán inkább sikerülni fog. Meg azt is gondoltuk, ugye, magunkból indulunk ki, tehát azt gondoltuk, hogy a brüsszeliek is olyan sokat dolgoznak, olyan gyorsan dolgoznak, és olyan fontos nekik a dolog, mint nekünk, és azonosak a szempontjaik a mienkkel. Úgy látom, hogy az ő szempontjuk inkább a beszerzési árra összpontosított. De nekünk nem az ár az elsődleges, nem mondom, hogy potyog az égből a pénz, nem erről van szó, de az életekhez képest a pénz másodlagos, az idő lett volna igazából a fontos. Brüsszel jól leszorította az árakat, csak nincs vakcina. Tehát ha választani lehetne, akkor inkább drágább vakcinát…

Olcsón nincs…

Ha olcsón nincs, akkor inkább legyen drágább. De az az igazság, hogy mi, akik minden nap találkozunk a választópolgárokkal, akiknek a felelőssége teljesen nyilvánvaló a saját népükért, a saját választóinkért, nekünk evidens, hogy mi a fontos. Aki egy brüsszeli buborékban ül, ott kapja a fizetését, egymással találkoznak éjjel-nappal, a nemzetek felett lebegnek, ezek rendes emberek, meg mindent igyekeznek is megtenni, de más közegben vannak, mint mi, nem érzik úgy az életet, mint mi, és ezért ezt elrontották. De most nem ennek van itt az ideje, mert most mentsük az életeket, meg oltsunk, aztán majd utána visszatérhetünk erre. Szerencsére – és itt Szijjártó Péternek az érdemeit nem tudjuk eléggé hangsúlyozni – ő szólt novemberben, hogy baj lesz, mondta, hogy ugyanaz a helyzet lesz, mint a lélegeztetőgépek piacán volt, ott fognak kis túlzással lökdösődni az országok a repülőterek kifutópályái mellett, hogy kinek jut vakcina, meg kinek nem. Jó, ha nem a repülőtéren, akkor majd a gyárak kapujában zajlanak ilyen jelenetek. Azt mondta novemberben, hogy ne hezitáljunk, mindegy ki mit mond, az életek számítanak, menjünk ki Moszkvába, menjünk Pekingbe, tárgyaljunk az oroszokkal meg a kínaiakkal, és minden vakcinát szerezzünk be, mert ez nem ideológiai és nem politikai kérdés. A kormány megfogadta a külügyminiszternek a tanácsát novemberben, ezért tudtunk tárgyalni, és ezért jönnek most vakcinák onnan. Aki most kezd tárgyalni Pekinggel, az majd valamikor a nyáron kerülhet sorra, vagy most kezd tárgyalni Oroszországgal, annak be kell állni azoknak a sorába, akik várakoznak a vakcinára, és mi ott nagyon jó helyen, elöl vagyunk, és az oroszok is meg a kínaiak is időben szállítanak. Most is áttekintettük a vakcina-helyzetet, azt tudom mondani Önnek, hogy 400 ezer vakcina van kint, amivel oltunk. Az oltottak száma elérte az 1 millió 800 ezret, 1.803.533, és 594 ezer, tehát nemsokára mindjárt 600 ezer másodjára beoltott emberünk is van. Van 250 ezer orosz vakcinánk a raktárakban, amelyek feloldásra várnak, tehát be tudnánk adni már holnap, csak a tiszti főorvos asszonynak el kell végezni az ellenőrzéseket. Ezt kevesen tudják, de szeretném elmondani, hogy a beérkezett vakcinákat nem adhatjuk oda automatikusan az orvosoknak meg a háziorvosoknak, hanem azt egy magyar ellenőrzésen át kell engednünk, és ha az megtörtént, akkor úgy hívják, hogy föloldjuk ezeket a készleteket és lehet kiszállítani. Ez időnként több napot van, hogy több hetet is igénybe vehet, attól függően, hogy milyen dokumentáció áll a tiszti főorvos asszony rendelkezésére. És én sürgetem természetesen Müller Cecíliát, de ő meg nem enged, és igaza van, mert neki az a dolga, hogy a lehető legbiztonságosabb ellátást teremtse meg. Tehát van 250 ezer feloldásra váró orosz vakcinánk, ha Müller Cecília föloldja, akkor ezekkel lehet oltani. És van 517 ezer vakcinánk szintén raktárban, ami a második oltásra vár. Azt nem tudjuk most eloltani, mert ez már egy eloltott oltásnak a második párja, amit majd akkor kell beadni, hogyha lejár a két oltás közötti idő, ami vakcinánként változik. Tehát teljesen világos képünk van a raktárhelyzetről, tudjuk, hogy mennyi vakcinánk van, tudjuk, hogy mikor mi érkezik, és ezért most már vagyunk abban a helyzetben, hogy az újraindításról lehet beszélni, de azonnali újraindításról nem lehet szó. Ma is tettem kísérleteket az operatív törzs ülésén, hogy a boltok kinyitásának vagy a szolgáltatások kinyitásának a helyzete mellett beszéljek, de egyértelmű volt a járványügyi szakembereknek a véleménye, hogy amíg ilyen magasan van a fertőzés, addig semmilyen nyitás nem engedhető meg. A boltoknak a működési rendjét át tudjuk alakítani, erről ma délután legkésőbb tudnak dönteni az operatív törzsben. Az irányokat kijelöltük, átállunk a négyzetméter alapú nyitva tartásra. Ebből az következik, hogy egyszerre egy boltban 10 négyzetméternyi területen egy ember tartózkodhat majd. Ezt nem könnyű betartani meg ellenőrizni, ezért sorok lesznek a boltok előtt. Ebből az következik, hogy hosszabb ideig kell nyitva tartani. Az volt az operatív törzs javaslata – ezt holnap véglegezzük majd –, hogy 8 óra helyett inkább 10 óráig lehessen kint lenni, esetleg 11-ig – ezt majd eldöntjük –, és engedjük meg, hogy a boltok ne 7-kor, ne csak 7-ig lehessenek nyitva, ne 7-kor kelljen zárniuk, hanem ezt toljuk ki 21 óráig, és akkor ehhez képest, mondjuk, 10 óráig toljuk ki a kijárási korlátozást. Ennek a részleteit még mindig tárgyalja az operatív törzs, ahonnan eljöttem, és délután, legkésőbb holnap reggel ennek a részletszabályai meg fognak jelenni a Magyar Közlönyben. Küzdelem zajlott a fodrászokért, meg a szépségiparban dolgozókért, hogy azok kinyithassanak, de a járványügyi szakemberek mereven ellenállnak, miközben az iparkamara egyébként ezt a kérést eljuttatta a kormányhoz. Az erről szóló tárgyalások is most zajlanak, este, legkésőbb holnap reggel erről is be tudunk majd számolni. De itt a járványügyi szakemberek véleményének kell elsőbbséget adni. Akkor jön a következő kérdés: az iskoláknak a dolga. Mert ebben is hoztunk döntéseket. Ugye, van egy dolog, amihez én ragaszkodok. Általában a járványügyi szakemberek véleményének adok mindenben elsőbbséget, azt hiszem, ez így helyes. De van egy dolog, amihez ragaszkodom, ez pedig az, hogy egész’ addig, amíg a 65 év feletti honfitársaink, akik regisztráltak, nincsenek beoltva, addig semmilyen újraindításról nem lehet beszélni. Mert a legközvetlenebb életveszélyben a 65 év felettiek vannak. És én hiszek abban, hogy egy ország annyit ér, ahogyan bánik az idősebb honfitársainkkal. Mégiscsak a 65 év felettiek hozták el idáig az országot. Ők tartották a hátukon, ők dolgoztak, őnekik köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk. Nem lehet az ő szempontjaikat háttérbe szorítani. Tehát én ahhoz ragaszkodom, hogy minden idős ember, aki 65 év felett van, regisztrált, az megkapja a vakcinát. Ha megkapta, és elmúlt a közvetlen életveszély, akkor lehet újraindításról beszélni. Mert fontos az étterem, meg hogy a fiatalok lássák egymást, ez mind fontos, de az idős emberek élete szerintem a legfontosabb. Most úgy látjuk, hogy a 65 év feletti regisztráltaknak a 71 százalékát beoltottuk. A 85 év feletti regisztráltakat is beoltottuk már, 49 ezer ember nincs még közülük beoltva, de őket nehezen találjuk meg. Ezek ilyen élethelyzetek, a család jelentette be őket, de ő maga nem biztos, hogy akarja, nem ott lakik, ahol bejelentették, a háziorvos úgy látja, hogy olyan egészségügyi állapotban van, hogy inkább ne kapja meg az oltást… Tehát most már nagyon nehéz mindenkinek beadni a vakcinát, aki egyébként regisztrált, mert a végén már ilyen szempontok kerülnek elő. De a lényeg az, hogy a 65 év feletti regisztráltakból 71 százalékot beoltottunk, és jól haladunk a beoltásukkal. Foglalkoztunk a várandósokkal, mert korábban az volt az orvosi álláspont, hogy a várandósokat inkább ne oltsuk be. Ma azt közölték az operatív törzsön a járványügyi szakemberek, hogy a Pfizerrel és a Modernával szabad oltani a várandósokat, ezért most arra kérem a várandós kismamákat, hogy regisztráljanak, és ha regisztráltak, akkor az oltási rendnek megfelelően ők is sorra fognak kerülni. Pfizer vagy Moderna oltással szabad őket oltani. Most, ami az iskolát illeti, ott, ugye, az a helyzet, hogyha beoltottuk a 65 év felettieket, ez körülbelül 2,5 millió oltásnál áll majd elő ez a helyzet, és ez a nagyhéten vagy a nagyhét utáni héten bekövetkezik, akkor lehet beszélni az iskolák kinyitásáról. De itt is az iskolában dolgozó, tehát nem diákokat, hanem az ott dolgozó embereket be kell oltanunk ahhoz, hogy az iskolákat ki tudjuk nyitni. Erről persze majd egy nagy vita lesz, hogy helyes-e előre venni a pedagógusokat. Ugye, a pedagógusoknak nincs könnyű dolguk egyébként. Nagyon fontos munkát végeznek, tán a legfontosabbat, mert mégiscsak a saját gyerekeinket bízzuk rájuk. Van olyan család, ahol több időt töltenek a pedagógusok a gyerekkel, mint mi, szülők. Tehát az ő munkájuk különösen értékes, ugyanakkor van, hogy nyári szabadság, tehát ismerjük ezeket a hangokat, amelyek kritizálják a pedagógusokat, tehát nem mindenki pedagóguspárti ebben az országban. Sok az igazságtalanság ebben a véleményben, hogy nyáron nem dolgoznak, és így tovább. Az én édesanyám egyébként gyógypedagógusként ment nyugdíjba, tehát én pontosan ismerem ennek a színét is meg a fonákját is. De most az a helyzet, hogyha vissza akarjuk engedni a gyerekeinket az iskolába, ami fontos, akkor be kell oltani a pedagógusokat. Kérek mindenkit, azokat is, akik esetleg fönntartásokkal vannak a pedagógusok iránt, hogy ezt fogadják el. Nemcsak a pedagógusokat kell egyébként beoltanunk, hanem az iskolai dolgozókat is. Most ez azt jelenti, hogy 102 ezer regisztrált iskolai dolgozónk van, közülük 20 ezret már beoltottunk, mert a regisztráció rendjében sor került rájuk. Van tehát 82 ezer regisztrált iskolai dolgozó, akit be kell oltanunk, mielőtt az iskolát meg tudnánk nyitni. És úgy látom, hogy őket április 10-éig be tudjuk oltani, akkor van nyolc-kilenc nap, amit várniuk kell, hogy a vakcina hasson, és az azt jelenti, hogy reális esélyünk van arra, hogy április 19-én újraindulnak az iskolák. Április 19-én egyébként 3 millió felett lesz az első oltással már rendelkezőknek a száma. Tehát mindenkinek azt mondom, hogy az óvodák, az általános iskolák és a középiskolák minden valószínűség szerint április 19-én újraindulhatnak.

Ezzel a menettel ez tartható, hogy naponta körülbelül 50 ezer embert tudnak beoltani? S meglesz akkor ehhez a vakcina? Az a két új vakcina, amit engedélyeztek Magyarországon, nyilván csak a következő lépcsőben tud csak belépni.

Tegnap talán 120 vagy 130 ezer embert oltottunk be. Tehát a magyar oltási kapacitás nagyon nagy. Nem akarok fölösleges filozófiai vitákba bocsátkozni, de higgyék el, hogy sok százezer embert be tudunk oltani egyetlen nap alatt, ha van elég vakcina. Egyébként az oltások heti oltási terv szerint haladnak. Én az államtitkár úrral, aki ezért felelős, naponta vagyok kapcsolatban, naponta hallgatom meg a beszámolóit, és nyugodtan mondhatom, hogy a háziorvosaink remekül teljesítenek. Itt is vannak persze kivételek, sok mindent hall az ember, de az igazság az, hogy a háziorvosok elsöprő többsége becsületes, rendes ember, aki mindent megtesz a betegeiért, illetve a hozzá tartozó honfitársainkért. Mindig van egy-két kivétel, nem akar oltani, ez van, az van, előre sorol másokat. Ismerjük ezt, mert az élet ilyen, de higgyék el, hogy ezek az esetek, egy-egy eset, az kivétel. A háziorvosok elsöprő többsége erőn felüli munkát végezve kellő megfontolással sorolja be az oltásra várókat. Úgyhogy mi bízunk abban, hogy ez a jövőben is így lesz, ezért a háziorvosokat nem fogjuk mellőzni a következő időszakban sem az oltásoknál. Van olyan ország, amelyik nem használja a háziorvosait, hanem csak kórházi oltópontokat működtet. Mi nem ezen az úton indultunk el, mi bízunk a háziorvosainkban, és ezért a háziorvosokra telepítettük első helyen az oltásnak a felelősségét. Amikor majd lesz több vakcina, akkor persze a kórházi oltópontok száma is növekedni fog. Oltópontunk bőségesen van. Nem oltópont kell nekünk, hanem vakcina. Ha lesz vakcina, lesz oltópont.

Elmondta, hogy hány vakcina van raktáron, a második oltásra a tartalék. Mikor érkezik újabb szállítmány? Ezen a héten jön még, vagy majd csak a jövő héten várható?

Nem. Folyamatosan érkeznek szállítmányok. Azért nem akarok pontos időhatárokat mondani a szállítmányoknál, mert Ön is látja, hogy micsoda kakofónia uralkodik. Tehát ha fölmegy a közösségi térbe, vagy csak egyszerűen megáll beszélgetni a barátnőjével, akkor mindenki mond mindent. Tehát megmondom őszintén, hogy ilyen zűrzavart még nem hallottam, hogy mindent és annak az ellenkezőjét is lehet hallani. Én annyit tudok tenni a honfitársaink érdekében, hogy minden nap Müller Cecília elmondja, hogy mi a helyzet. Az úgy van, ahogy ő mondja. Abban olyan biztosak lehetnek, minthogy én itt ülök most. És én is eljövök minden pénteken, ha elhív, akkor eljövök nagypénteken is, és minden héten egyszer elmondom, hogy pontosan hogy van, mi várható, mi fog történni. És mindenkit arra kérek, hogy az ezzel ellentétes híreket, ha meg is hallgatja, azoknak ne adjon hitelt, mert az fog történni, amit Müller Cecília mond, illetve heti bontásban pedig az, amiről én tudom őket tájékoztatni. Mindenki fáradt, türelmetlen, frusztrált, elege van, szeretne már szabadulni, ráadásul a járvány hullámai is erőteljesek, lökdösik a hajónkat. Én ott a kormánynál állok, van iránytűm, átlátom a helyzetet, és én tartom azt a kormányt, higgyék el, és minden héten beszámolok arról, hogy mi a helyzet. A kakofóniában kell néhány biztos tájékozódási pont. Ezeket megpróbáljuk megadni az embereknek. A kakofónia meg a hangzavar nem kerülhető el, mert egy modern demokráciában élünk. Ha mindenki azt mond, amit akar, azzal beszél, akivel akar, ezek a kütyük ráadásul még meg is sokszorozzák az emberek hangját. Ami segítséget tud adni ilyenkor a felelősséget viselő orvos, mint Müller Cecília, vagy politikus, mint én, hogy kellő időpontokban, folyamatosan, hitelesen tájékoztatunk arról, hogy mi a helyzet.

Most arra is van lehetőség már, hogy ellenőrizze valaki a regisztrációját. Erre is mód és lehetőség nyílt. Az első nap, tegnap nyilván, hogy mindenki rászabadult, volt egy kis zavar, de biztosítják ennek a működését?

Nézze, most például beszéltem az előbb arról, hogy beoltjuk az iskolai dolgozókat, de például ebben a 102 ezres regisztrált adatban nem szerepelnek a szakképzési intézetekben dolgozók, mert ott még adategyeztetéseket kell végezni. A bölcsődei dolgozók adatai az önkormányzatoknál vannak. Ott is zajlik az adategyeztetés. Tehát azt akarom mondani ezzel Önnek, hogy sok százezres, milliós adatbázisokat kezelünk. Biztosan hibázunk mi is, tehát biztos az államigazgatásban is előfordul olyan hiba, aminek nem kéne megtörténnie, de összességében nem kerülhető el ilyen hatalmas adatbázismennyiség esetén, hogy ne csússzon be egy-egy hiba. Én arra kérek itt is mindenkit, hogy higgyék el, hogy csupa jóindulatú ember dolgozik itt is. Általában amikor ilyen türelmetlenség, feszült helyzet van, érdemes egymásról jóindulatot föltételezni. Tehát ha valaki hibázik, az nem azért van, mert ártani akar, hanem azért, mert ő is fáradt, ő is feszült, nehéz neki. Ne csak türelmesek legyünk egymással, hanem próbáljunk jóindulatot föltételezni egymásról.

Látszik most már az alagútnak a vége? Szeretnénk tudni, hogy egyszer kijutunk-e belőle.

Én könnyen beszélek, mert nemcsak arról van szó, hogy a kormánynál állok, meg van iránytűm, hanem az árbockosárban is ülnek fönn az embereim, és onnan lekiabálnak, hogy körülbelül mi vár ránk, mi van előttünk: szárazföld, szikla, vagy nyílt víz, és biztosan mondhatom Önnek, hogy szabad nyarunk lesz. Lesznek olyan szolgáltatások a következő időszakban, még a nyáron is lehetnek olyan rendezvények, ahova csak védettségi kártyával lehet majd bemenni. Ez elkerülhetetlen, a védekezésnek ezt a logikáját fönn kell tartanunk. De összességében azt kell mondanom, bár talán ez másodlagos, hogy a legtöbb vagy akár minden európai országot megelőzően, minden európai uniós országot megelőzően, mert a britek előttünk vannak, és őket azt hiszem, már nem tudjuk lehajrázni, de minden más országot megelőzően válik szabaddá az élet Magyarországon. Erre komoly esélyünk van. Nehéz napok vannak előttünk, ismét szeretném aláhúzni, hogy jóindulatot, jóakaratot, türelmet, kölcsönös segítségnyújtást várunk egymástól, figyeljünk egymásra, vigyázzunk egymásra, és ezt a nehéz időszakot, ami a következő egy-két hét, ezt nemcsak egyszerűen túl fogjuk élni, hanem a lehető legkisebb veszteséggel éljük túl. Higgyék el, az orvosaink mindenkit meg akarnak gyógyítani. Nem azért halnak meg az emberek, mert az orvosok nem foglalkoznak velük, vagy nem jól végzik a munkájukat, hanem mert a vírus halálos. Bizonyos emberek számára, ha elkapják, halálos. De egyébként az orvosaink meg az ápolónőink számára semmi sem olyan fontos, mint a magyar embereknek az élete, és higgyék el, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggyógyítsák a magyarokat.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.