Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában
2021. június 4.

Nagy Katalin: Naponta beadnak 60-70 ezer koronavírus elleni oltást Magyarországon, ám ezek nagyobbik része második oltás, vagyis ismétlő oltás, így láthatóan lassabban növekszik az átoltottság az országban. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. A 12 és 15 év közöttiek oltásával mi a helyzet? Néhány országban elkezdik ezeket a fiatalokat is oltani.

Ha megengedi – jó reggelt kívánok! –, először az első megjegyzését szeretném röviden kiegészíteni. Például a tegnapi napon beoltottunk első oltással 11.585 embert és másodikkal pedig 81.942-t. Ez jól mutatja, hogy megváltoztak a dolgok. Ugye, korábban a hangsúlyt arra fektettük, hogy az első oltások száma minél inkább növekedjen, mert már az első oltás is egy nagyarányú biztonságot eredményezett. Ennek köszönhető, hogy mind a halálozások, mind a megbetegedések száma lejtmenetbe került, tehát zuhanni kezdett. A ma hajnali jelentések szerint 26 életet vesztettünk a tegnapi napon. Új fertőzöttünk 269 volt, és a beteg állapotban, tehát fertőzött állapotban lévő honfitársaink száma is meredeken csökken, most 64 ezer ember nem tud dolgozni, illetve küzd az életéért, meg a betegség ellen a vírus miatt. Így nézünk ki. Az első oltások száma azért ilyen alacsony, mert az emberek már nem rohamoznak meg bennünket vagy a háziorvosokat meg az oltópontokat. Mi vagyunk az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ahol nem vakcinahiány van, hanem vakcinabőség. Tehát több oltásunk van, több oltóanyagunk van, mint amennyien jelentkeznek értük. Ezért is tudunk segíteni most másoknak. Ez az év végéig nemcsak, hogy így marad, hanem még inkább eltolódnak ebbe az irányba az arányok. Ha csak a nyugati irányból érkező vakcinákat nézem, mert ott még vannak az év végéig megrendeléseink, akkor több mint 16,6 millió adag vakcinánk lesz az év végéig, tehát ez a zsákban van, meg van rendelve, le is fogják szállítani, és ez azt jelenti, hogy oltásbiztonságban vagyunk. Tehát Magyarországon senkinek nem kell aggódnia amiatt, hogy akár egy következő hullám – amivel egyébként a tudósok ma inkább nem számolnak, nem zárják ki, de nem tartják valószínűnek –, akár egy következő hullám esetén, vagy ha kiderülne, hogy a beadott vakcinák mégsem egy évig vagy kilenc hónapig nyújtanak védelmet, mert ma még nem tudjuk, hogy ez az időtáv milyen hosszú, kiderülne, hogy hamarabb veszítik el a védettségüket az emberek, akkor is le tudnánk nem egyszer, hanem kétszer oltani mindenkit, aki jelentkezne. Tehát vakcinabiztonságban van Magyarország. A teljes magyar népesség 54 százaléka kapta meg az első oltást, és a magyar lakosság 38 százaléka kapta meg a második oltást. Ez eddig rendben is lenne, az a kérdés, hogy mi van a többiekkel? Van itt 2,5 millió ember, aki nem kért vakcinát, nem regisztrált, nem akarja, és ezért fönntartani azt az orvosokat, kórházakat rendkívüli módon megterhelő oltási rendszert, mint amiben most vagyunk, nem ésszerű, ezért át fogunk állni a tömeges oltásról a készenléti oltásra. A napokban fogjuk meghozni az erre vonatkozó döntést, tartunk fent néhány oltóhelyet, a kijelölése zajlik, és aki akar oltást kapni, annak oda kell menni, és ott kapja meg. Elmúlik majd az talán nem a legjobb szó ez, az a kényelmes helyzet, amikor az ember elmehet a háziorvoshoz, a kórházhoz, jelentkezhet így-úgy-amúgy, nem, ez meg fog változni: készenléti oltás lesz. Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy aki nem a későbbi, nehézkesebb oltási rendben szeretne részt venni, de úgy gondolja, hogy majd beoltatja magát, az inkább most, a következő néhány napban tegye meg, és ne halassza ezt későbbre. Van néhány százezer ember, aki már átesett a fertőzésen, védettsége van, és úgy gondolja, hogy majd, hogyha az lejár, akkor megy el oltásért. Ha most mennének el, jobban járnánk mindannyian, ők is, az orvosok is, a háziorvosok is és az oltást szervező államigazgatási szakemberek szintén. Ami a gyermekeket illeti, próbálja az ember nyomon követni az erről szóló vitákat. Ezek tengerikígyó hosszúságú viták. Tele van a nemzetközi és a magyar internet is erről szóló tanulmányokkal, véleményekkel, megjegyzésekkel, nehéz kiigazodni. Az egész vírushelyzetben nehéz tudományosan tisztán látni, mert minden tudományhoz, tudományos megállapításhoz, érvényes megállapításhoz időtávlatra van szükség, és ez nincsen meg. Tehát adatokat össze tud gyűjteni a modern világban az emberiség a földgolyó bármely pontjáról, tehát térben jól tudunk tájékozódni, de ha nem telt el elég idő egy jelenség megindulása óta, mint amilyen a járvány, akkor nagyon nehéz érvényes állításokat megfogalmazni, mert ami érvényesnek tűnik az első évben, lehet, hogy a második, harmadik évben már elveszíti az erejét, az állításait, az igazságtartamát. Úgyhogy így vagyunk a fiatalokkal is. Én az óvatosabbak közé tartozom, mégiscsak gyerekekről van szó. Ez aztán mégiscsak tényleg a mi felelősségünk. Ugyanakkor elzárni sem akarjuk a szülőket attól a lehetőségtől, hogyha féltik a gyermeket, akkor beoltathassák. Ráadásul, mint említettem, rengeteg vakcinánk van, választani is lehet, tehát vakcinaszabadság is van Magyarországon, mert nem az „eszi, nem eszi, nem kap mást” állapotban vagyunk, hanem ők, mármint az emberek mondhatják meg, hogy milyen vakcinával szeretnék magukat beoltani, szóval nem akarjuk elzárni a szülőket sem ettől a lehetőségtől, de oltási kampányt sem akarunk egyelőre indítani, és én nem látom, hogy a magyar tudományos közösség, amelynek a véleménye perdöntő ebben az ügyben, mert ez nem egy politikai döntés, persze a felelősség majd a mi nyakunkban lesz, de alapvetően mégiscsak a szempontok, amik alapján döntést kell hozni, azok egészségügyiek és tudományosak, és nem politikaiak, szóval nem látom, hogy a magyar tudományos közösségben ez a vita hamarabb nyugvópontra jutna, mint a nyár vége felé. És akkor lehet dönteni arról, hogy csinálunk-e oltási kampányt, vagy megmaradunk annál a helyzetnél, hogy minden szülő a saját felelősségére a gyereket beoltathatja, mert ettől meg nem akarjuk őket elzárni, tehát én itt türelmet szeretnék kérni. Most a kiskorú gyermekeket a felnőttek bárhova magukkal vihetik. Tehát az oltási igazolvány, amivel rendelkezünk, lehetővé teszi, hogy kiskorú gyermekeinket, ha nincsenek beoltva, akkor is elvigyük magunkkal a sporteseményre, szóval egyáltalán a részei legyenek a család közös életének. Szerintem ezzel a mostani állapottal, ezzel a szabályozási helyzettel érdemes elmennünk a nyár végéig.

Az oltási igazolvány, a magyar oltási igazolvány kompatibilis lesz az uniós igazolvánnyal, ez hangzott el a kormányinfón. 11 országgal van már kétoldalú megállapodása Magyarországnak az utazás könnyítéséről. Folytatják ezeket a kétoldalú megállapodásokat?

Szükséges lesz, mert nem tudjuk, hogy az európai oltási igazolvány, aminek a jogi hatályát július 1-től állapítottuk meg a legutóbbi miniszterelnöki csúcson, működik-e vagy sem. Tehát most nekünk van egy oltási igazolványunk, egy védettségi igazolvány, ami minőségét tekintve kiemelkedő egyébként. Amikor szoktam találkozni a kollégáimmal, akkor szoktam is rejtett büszkeséggel, az ember viselkedjen szerényen, különösen, hogyha van mire, akkor szoktam mutogatni nekik, hogy nálunk ilyen igazolvány van már. Mi előtte vagyunk a többieknek. Eleve a döntéshozók, mint mi, előrébb tartunk, mint azok az emberek, akik nem foglalkoznak politikával. Mert hogy valójában mi lesz a helyzet egy-két-három hét múlva, meg egy-két hónap múlva, azt nekünk illik tudnunk. Tehát azért tartanak bennünket, elemezzük a helyzetet, adatokat, és meg tudjuk mondani, hogy mi várható, és a várható fejlemények összefüggésében hozzuk meg a döntéseinket. A legtöbb ember a saját életében kell csak, hogy így gondolkodjon, az országéban nem. És ráadásul mindig hátrább vannak az emberek néhány héttel, mint a döntéshozók. Amikor engem Ön faggat itt, akkor is óvatosan kell mérlegelnem a szavaimat, mert én már előrébb vagyok fejben, ismerem az adatokat, az elemzéseket, mint azok az emberek, akik meg élik a mindennapi életüket, és nem ez a szakmájuk. Most a nyugatiak meg még a magyar emberek mögött vannak, mert ott még kijárási tilalom van, ott még maszk van, de amikor az európai helyzetről beszélünk, akkor nem szabad elkövetni sem a politikai vezetőinknek, sem az embereknek azt a hibát, hogy azt hisszük, hogy a többiek már ott vannak, ahol mi, mert nincsenek ott. Tehát ha európai összefüggésben akarunk gondolkodni a magyar helyzetről, akkor nem szabad a magyar helyzetből kiindulni. Az európai helyzetet nem tudjuk megérteni a magyar helyzetből, mert kijárási tilalom van, maszk van, nem lehet utazni, beutazni, szigorításokat léptetnek életbe, időnként, és így tovább, tehát egészen másban vannak. És innen, ebből a másból, a mögöttünk lévő pozícióból szeretnének eljutni a szabad mozgás állapotába, és még kártyájuk sincs. Én pártfogolom, hogy legyen közös kártya, meg majd együtt, de amíg ez nem bizonyos, addig gondoskodjunk a saját védettségünkről és saját utazási szabadságunkról nemzeti alapon, ezért van egy nemzeti kártyánk. Ezt alkalmassá tesszük arra, hogy az európai rendszer részévé váljon, és amikor belép majd reményeink szerint sikeresen az európai kártya, akkor az nem azt jelenti, hogy ki fognak bocsátani valahol Brüsszelben egy központi, európai kártyát, hanem a nemzeti hatóságoknak és tagállamoknak lesz a dolguk, hogy a saját polgáraiknak ők bocsássanak ki európai kártyát, ami egyébként összevethető a különböző országok máshol kibocsátott kártyáival. Ezért például most folyik egy nagy fejlesztés, a határidő június 15., addig be kell fejeznie a Belügyminisztériumnak, amely a magyar kártyára felvisz még olyan adatokat, nem a plasztikra, mert az jól van úgy, ahogy van, hanem annak az elektronikus változatára, digitális változatára fölvisz olyan adatokat, amik ma nincsenek rajta. Például, hogy megkapta-e, és ha igen, mikor a második oltást, és hogy milyen fajta vakcinával oltották be, és akkor a magyar elektronikus vagy digitális kártyán lévő adatok szinkronban lesznek a többi ország által létrehozott saját európai kártyáikkal.

Én úgy fogalmazott, hogy előrébb vagyunk, mint a többiek. El is hangzott, hogy legalább másfél hónappal korábban sikerült nyitni Magyarországon, mert olyan jó volt az átoltottság. Mire elég ez a másfél hónap az újraindítást, hogyha nézzük?

Nem tudjuk, mennyivel vagyunk előrébb, mert mi már ott vagyunk, ők meg még nincsenek. Megérkeznek-e a célba? Azt nem tudjuk, ez így van az emberi élettel is, az idősebbek már megéltek egy bizonyos kort, a fiatalok meg reméljük, hogy majd megérik, de afelől nem tudunk bizonyosságot, de amikor azt mondjuk valakinek, hogy amikor majd 70 éves leszel, és ő még csak 30, akkor vagy lesz 70 éves, vagy nem. Tehát ez ugyanígy van az országokkal is, vagy ők is eljutnak oda, ahol mi vagyunk, vagy nem. Logikus azt gondolni egyébként, hogy majd eljutnak. És akkor az a kérdés, hogy mit jelentett ez az inkább 2-2,5 hónap előny a magyarok számára. Olyan gyorsan töröl az ember agya! Most, hogy már szabadság van, nincs kijárási korlátozás, az ember mehet szándékainak megfelelően bárhova, ha be van oltva, szóval most már nem emlékszünk arra lassan, hogy milyen volt, amikor még nem lehetett. Olyan gyorsan szabadítja ki az emberi gondolkodás saját magát a korábbi, börtönszerű korlátozások alól, hogy szinte törli is azokat az emlékeket. De én járok a világban, mert a munkámnak ez része, és én látom, hogy ott depresszió van. Elmegyek nyugat-európai országokba, ahol a maszk miatt meg számos ok miatt még ugyanolyan nyomás alatt, depressziós nyomás alatt vannak az emberek, mint mi voltunk, mondjuk, ezelőtt két vagy három hónappal. Ugye, mi folyamatosan töröljük el, a vészhelyzet fönnmarad, mert vigyáznunk kell még egy ideig, de folyamatosan töröljük el a korlátozásokat. Most például a mai napon azt kell majd eldöntenünk, hogy az önkormányzatok normális működésének visszaállítása mikortól kezdődjön, a polgármesterek ezt követelik. Azt hiszem, igazuk is van, mert hogyha már korlátozások nincsenek a hétköznapi életben, akkor miért van az önkormányzati képviselőtestületek működésében bármilyen korlátozás? Ez egy helyes fölvetés. Úgyhogy meg fogjuk változtatni a veszélyhelyzeti szabályokat, és egy ma délután meghozandó döntésben meghatározott időponttól kezdődően, remélem, minél hamarabb, visszatérhetnek ők is a normális életbe. Szóval azt akarom csak mondani Önnek, hogy az első válasz az Ön kérdésére, hogy nyertünk szabadságot, miközben mások még nem szabadok, mi már azok vagyunk. Ez az első válaszom az Ön kérdésére, hogy mit nyer az ember, hogyha a többiek előtt jár. A másik, hogy, ugye, megígértük, illetve vállaltuk, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit majd létre is fogunk hozni. Ez korlátozások alatt nagyon nehéz, tehát munkahelyet akkor lehet létrehozni, hogyha van gazdasági szabadság, ha megindultak a vállalkozások, van vállalkozó kedv, termelik a profitot, azokat újra befektetik, szóval hogyha a gazdaság visszatér a normális kerékvágásba. És a mienk lassan visszatér. Lesz egy gazdasági konferencia a jövő héten, amikor az újraindítás, a gazdasági újraindítás kérdéseiről fogunk beszélni. Eddig volt gazdaságvédelem, most a gazdaság újraindítása kezdődik majd meg, és nyerünk több hónap gazdasági teljesítményt is, mert az emberek dolgozni fognak, a vállalkozások hamarabb indulnak meg, és így a gazdasági teljesítményünk jobb lehet, mint másoké. Nem kívánok senkinek rosszat, magunknak kívánok természetesen jót azzal, hogy azt szeretném, hogy előzzük meg őket a gazdasági helyreállítás tekintetében. No, tehát nyerünk időt, nyerünk szabadságot, és nyerünk pénzt azzal, hogy az oltási program jól sikerült. Két szempontot kell itt elmondanom. Köszönettel tartozunk azoknak, akik szervezték az oltásokat, az államigazgatási szakembereknek, a logisztikai szakembereknek, sofőröknek, pilótáknak, akik szállították a vakcinát, a rakodómunkásoknak, aztán az orvosoknak az ápolónőknek egyfelől, másfelől pedig az embereknek, akik hajlandóak voltak ilyen magas számban, 5,2-5,3 milliónyian hajlandóak voltak fölvenni az oltást. Innentől kezdve már egyéni felelősség van. Tehát akármit csinálunk most már, vagy én személy szerint akármit is teszek, buzdítom az államigazgatási szakembereket, adok nagyobb támogatást az orvosoknak, vagy nyújtok nagyobb logisztikai támogatást a szállítóknak, ez már nem emeli meg az oltások számát. Az oltások számát csak a személyes egyéni döntés emelheti meg. Eddig azt gondolom, hogy az állam felelőssége volt, hogy az oltási program jól sikerüljön. A mi felelősségünk volt, hogy ez meg legyen szervezve, legyen vakcina, eljuttassuk az emberekhez. Ezt a felelősséget teljesítettük, vagy ennek megfeleltünk. Mostantól kezdve egy egyéni felelősség van, mert csak Önökön, illetve a hallgatókon múlik, hogy felveszik-e az oltást, vagy nem veszik föl. És nem tudunk felelősséget vállalni a következményekért sem. Persze mindenkit meg fogunk gyógyítani, mindenkit, aki még ha halálos kór is gyötri, harcolni fogunk az életéért, az orvosaink hibájából szerintem nem halt meg senki az elmúlt időszakban. Megmentettünk minden életet, amit meg lehetett menteni, elláttunk minden beteget, a magyar egészségügy nemhogy nem omlott össze, kiemelkedően teljesített egész Európában. Jó lenne, hogyha mi is az orvosaink meg az ápolónőink teljesítményéről inkább a büszkeség hangján beszélnénk, és nem állandóan leszólnánk az egészségügyet, ami mégiscsak orvosokból és ápolónőkből áll leginkább. Tehát azt gondolom, hogy amit a közösségi felelősség nevében meg kellett és meg lehetett tenni, azt megtettük. De nem tudjuk átvállalni az egyéni felelősséget, amit magának az állampolgárnak kell meghozni, beoltatja-e magát vagy sem. Ha nem oltatja be magát, még egyszer mondom: el fogjuk látni, de ez már az ő felelőssége.

A Fidesz benyújtotta a parlamentnek a pedofilellenes törvénycsomagot. Korábban is szigorították már ezt a törvényt. Miért kell újra szigorítani?

Több mint egy éve vitatkozunk erről. Munkacsoport alakult a kormányzó pártokon belül, ami ezzel foglalkozik. Én azt hiszem, hogy talán gyorsabban is döntésre juthattunk volna, de nagyon vékony jégen sétálunk, és vékony mezsgyén, keskeny ösvényen járunk, mert miközben nem akarunk beleszólni senkinek az életvezetésébe, ugyanakkor azt sem szeretnénk, hogyha olyasmit látnának és tapasztalnának a gyerekeink, amely az ő fejlődésükre, egészséges fejlődésükre nézve káros és veszélyes. Ezért itt nagyon kifinomult jogi szabályozást kell létrehozni, miközben az ember legszívesebben persze – most csúnyát fogok mondani – agyonütné azt, aki csak egy ujjal is hozzányúl az ő gyerekéhez. Az indulatok és az érzelmek egyértelműek, szigorú szabályozás kell, de ésszel kell eljárnunk, hogyha nem akarjuk, hogy olyan szabályokat hozzunk, amiknek néhány következményét később majd megbánhatjuk. Úgyhogy ezért tartott több hónapig ez a munka, de most már megvagyunk. Szerintem a dolog elkerülhetetlen. Most nem csak arról van szó, hogy mindannyiunknak van gyermeke, és át tudjuk érezni, hogy mit jelent, ha valaki visszaél a gyerekeink bizalmával, ugye, a gyerek mégiscsak a felnőtthöz a bizalommal fordul, és ezzel a bizalommal visszaélni, különösen szexuális okokból a legvisszataszítóbb dolog, amit el tudunk képzelni, a legalja mindennek, de az internet egy olyan új csatateret nyitott ebből a szempontból, amely szabályozást követel. A legtöbb pedofil bűncselekmény jelen pillanatban nem is a maga fizikai valójában történik, azok persze a legsúlyosabbak, hanem ebben a virtuális térben, amihez a gyerekeink nemcsak, hogy hozzájutnak, hanem ott lubickolnak benne, mert ezt szeretik, ez a modern világ. Hozzájuk képest mi kőkorszaki emberek vagyunk, ahogy a mi kiskorú gyerekeink kezelik ezeket a modern készülékeket, körhosszal vagyunk, utcahosszal vagyunk lemaradva, és ezekbe a tartalmakba, ezekbe a felületekbe, ebbe a virtuális térbe nemcsak a jó dolgok áramolnak be, hanem a rossz dolgok is beáramolnak, és ennek a szabályozása, megtorlása, büntetése, lehatárolása egy nehéz munka, de ezt meg fogjuk tenni. Kocsis Máté frakcióvezető úr viszi ezt a javaslatot. Nagyon világosan kell fogalmazzunk: semmilyen szexuális befolyásolásnak nem akarjuk kitenni a kiskorú gyermekeinket, és nemcsak nem akarjuk, ez nemcsak egy jámbor óhaj, hanem büntetni akarjuk azokat, akik ezt a szabályt megszegik, és ezt a határt átlépik.

Ma június 4-e van. 101 évvel ezelőtt írták alá a trianoni kastélyban azt a békediktátumot, ami azt a következményt hordozta, hogy elcsatolták Magyarország kétharmadát az országtól. Ezt a tragédiát jóvá tenni nem lehet, meg nem történtté tenni nem lehet. Mégis 2010-ben született egy megállapodás arról, hogy ezt próbáljuk felhasználni úgy, hogy a nemzeti összetartozás legyen ennek a dolognak a vége és a jelentősége. Sikerült ezt az elmúlt 11 évben megvalósítani?

Jobban állunk, mint 11 éve. Valamikor Széchenyinél olvastam azt a tanulságos útravaló gondolatot, hogyha az ember útjába köveket dobálnak, vagy akár őt magát kővel hajigálják, akkor azokat szépen össze kell gyűjteni, és lépcsőt kell belőlük építeni, és akkor az ember fölfele megy. Most ez a magyar történelemre száz százalékban passzol. Ezért döntött úgy 11 évvel ezelőtt a Magyar Országgyűlés, hogy az országvesztés napjából, mert Trianon az országvesztés napja, a nemzeti összetartozás napját próbálja kialakítani. Tehát a ránk dobált kőből lépcsőt próbálunk építeni, a hátrányból előnyt akarunk kialakítani, vagyis azt akarjuk mondani, hogy persze volt egy országvesztés, sosem fogjuk elfelejteni, hetedíziglen sem, de közben a magyar nemzet megmaradt, és akiket elszakítottak tőlünk fizikai valójukban, azok lélekben mindig is velünk maradtak. Van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik az országhatárokon, és ennek a lelki közösségnek a megőrzése olyan nehéz száz év után, mint amit megéltünk, mégiscsak sikerült. Tehát a nemzeti összetartozás gondolata, érzésvilága erős, talán erősebb, mint a korábbi évtizedekben bármikor is volt, és ez nagy dolog. Ráadásul, ha már lépcsőkön megyünk föl, a ránk dobált kövekből épült lépcsőkön, akkor azt is fontos tudni, hogy nem akarunk, miközben nem fogjuk elfelejteni mindazt, ami történt, nem akarunk úgy élni, hogy egy örökre vereségre ítélt népnek tekintjük saját magunkat. Részben azért, mert erősek akarunk lenni, részben mert sikeresek akarunk lenni, részben azok is vagyunk, szerintem van egy fantasztikus kultúránk, ami nincsen senki másnak. Tehetséges nép is vagyunk, miért ítélnénk magunkat gondolatban és lélekben az idők végezetéig, vagy a mostani viszonyok fennálltának végéig, miért ítélnénk magunkat egy vereségtudatra? És ebből akarunk kijönni. Az összetartozás napja egy erre tett kísérlet. És nézze meg, hogy sikeresek is vagyunk, és kiderült, hogy a szomszédaink is, akikkel Trianon okán lehet és van is számos vitánk az ott élő magyarok jogait illetően, szóval ők is az erőt és a sikert respektálják. Mióta erősek vagyunk, az elmúlt tíz évben sikerült megerősödnünk, azóta javítottuk a szomszédainkkal is a viszonyt, mert a gyengével senki sem akar barátkozni, általában nem veszik komolyan, és nem is építik be más népek a saját kalkulációikba, amikor a saját jövőjükről gondolkodnak. De ma nem lehet úgy gondolkodni a Kárpát-medencében egyetlen népnek sem, hogy nem kalkulál velünk, magyarokkal. És ezért soha nem voltak olyan jó és kiegyensúlyozott kapcsolataink a szerbekkel, vagy a szlovénokkal, mint most, a horvátokkal a dolog egyszerű, hiszen ott nyolcszázhuszon-valahány évig társnemzetként éltünk együtt, javítjuk a viszonyokat a szlovákokkal, és nem mondom, hogy minden szomszédunkkal sikeresek vagyunk, de a tendencia egyértelmű, egyre több szomszédunkkal egyre jobb kapcsolatban vagyunk. És a mi politikánknak az is az alapgondolata, hogy mi nem ellenfeleket gyűjtünk, hanem barátokat. És ez már kicsit kifele visz persze Trianonból, de nem olyan könnyű barátokat gyűjteni sem, hiszen a hét legfontosabb híre talán az volt a nemzetközi politikában, hogy kiderült, hogy az amerikaiak most éppen a dánok segítségével lehallgatták a németeket, meg a jó ég tudja, még kiket, mi is most nézegetjük, hogy mi vajon hogy’ helyezkedünk el ezen a palettán, a Nemzetbiztonsági kabinet megkapta azt a munkát, hogy ezt derítse föl, mert a szövetségesség ide-oda, azért bemásznak a bőrünk alá meg a fejünkbe, meg hallgatóznak, meg ott vannak a fülünknél, tehát nem tudjuk pontosan, mi a helyzet Magyarországgal, de nyilvánvaló, hogy még a nyugati szövetségi rendszeren belül is nehéz barátokat gyűjteni, vagy ha barátokat sikerül is gyűjteni, ott inkább az érdekek esnek egybe, ezért vagyunk barátok, mert lám-lám, a legalapvetőbb nemzeti szuverenitást sem respektálják azok a nagyok, akiknek eszközeik vannak, meg hatalmuk ahhoz, hogy törvénytelen módon gyűjtsenek rólunk információkat, hogy megtudják, hogy vajon mi mit akarunk. Tehát ebben az egész modern, bonyolult nemzetközi rendszerben nem arra kell törekedni, hogy egyik hatalom vagy másik hatalom mellé álljon Magyarország, hanem arra kell törekedni, hogy a saját utunkat járjuk, saját érdekeinket kövessük, és minél több barátunk legyen a földgolyó minél több pontján, és ezeket a barátságokat váltsuk át gazdasági együttműködésre. Persze alapvetően legyünk biztonságban, ha sok barátod van, akkor biztonságban vagy, de váltsuk át gazdaságra, váltsuk át gazdasági együttműködésre, teremtsünk lehetőséget magyar vállalkozóknak, hogy termékeiket el tudják adni a barátainknál, és ezzel munkahelyeket tudjanak létrehozni Magyarországon. Tehát ez a száz év magány, amit a Trianon szimbolizál az én számomra. Én úgy nőttem föl, hogy nekem mindig azt tanították, hogy én egy nagy nemzet fia vagyok. Toldit olvasott az ember, és akkor rögtön látta, hogy mindegy, hogy épp mekkora az ország mérete, mi azért egy nagy nemzet vagyunk, lélekben és történelemben és kultúrában, akaratban is. Tehát mi egy nagy nemzet vagyunk, amely nem láthatja annak előnyét, sőt csak hátrányát láthatja annak, hogyha elszigetelik, vagy elszigeteli saját magát. Nekünk ki kell menni a világra, nyitottnak kell lennünk a világra, együtt kell működni a világgal, és miután tehetségesnek gondoljuk magunkat meg szorgalmasnak, szerintem nagyot nem tévedünk, akkor a világban való részvétel, a világra való nyitottság, a világgazdaságban való részvétel a magyarok, magyar emberek számára rendkívül sok előnyt hozhat, és hoz is nap mint nap, ahogy látom a gazdasági adatokat.

Már nincs időnk, de két mondat erejéig barátokat gyűjtünk, de jövő héttől lesz három komoly ellenfelünk is a labdarúgó pályán. Hogyan készül az Eb-re?

Most éppen nem vagyok nagyon boldog. Végre fölemelkedett egy magyar csillag az égboltra, a világ labdarúgásának égboltjára. Arra készültem már hosszú hónapok óta, hogy éles meccsen is láthatjuk őt, és most kiderült, hogy vissza kellett utaznia Németországba, vagy nem is tudom, hova, nincsen benne a magyar keretben, a kapitány úgy döntött, hogy nem szerepelteti, talán majd ősszel, úgyhogy most egy ilyen morózusabb vagy rosszkedvűbb állapotban vagyok. Ilyenkor már lelkesen szoktam várni a mérkőzéseket, de most, hogy Szoboszlai nem játszik, akinek egyébként jobbulást kívánok, ez mindent átértékel. Én a Puskás Akadémia alapítója vagyok, ez még valamikor 2006 környékén történt, és persze külön figyelem az onnan kikerült játékosokat, akik a válogatottban is játszanak majd, de nemcsak nekik, hanem minden játékosnak sok sikert kívánok! Most, ha már Trianon napján vagyunk, a magyar nyelv azt mondja, hogy mi győzünk, meg mi vesztünk, az államot is Szent István alapította meg mi, meg a törököket is a Hunyadi verte meg mi. Meg nyögte Mátyásnak bús hadát Bécsnek büszke vára, meg a mi hadseregünknek a súlyát is nyögte. Azt akarom csak mondani, hogy a magyar ember közösségi ember, úgy fogja fel az életét, hogy az belefonódik valami titokzatos módon sok-sok, előtte járt nemzedéknek az életébe, egy közös sorsba fonódik bele. Minden velünk történt, mindent mi csinálunk, ami a pályán történik, és persze ott lesz tizenegy játékos, de majd mi fogunk gólt rúgni természetesen, és ha potya van, akkor azt mi kaptuk. Ebből a szempontból egy nagyszerű nyárra vagy nagyszerű Európa-bajnokságra számítok, akkor is, hogyha innen Szoboszlai Dominiknak csak a gyógyuláshoz fűzött reményeinket és jókívánságainkat küldhetjük.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.