- miniszterelnok.hu - https://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-magveto-haza-reformatus-templom-felepuleseert-halat-ado-istentiszteleten/ -

Orbán Viktor beszéde a „Magvető Háza” református templom felépüléséért hálát adó istentiszteleten

Kedves Testvérek!

Mielőtt elmondanám az ünnepi köszöntőmet, szeretnék mondani egy háziáldást. „Jézus Krisztus ablakunkon, az Úristen az ajtónkon, házunk négy sarkában négy szép őrzőangyal, szent keresztek, kerüljetek, őrangyalok, őrizzetek! Ámen.” Áldás, békesség, Isten éltesse e ház lakóit!

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek Önökkel együtt, egy lélekszámában gyarapodó, elszántságban és kitartásban erős gyülekezet hálaadó istentiszteletén. Az Önök erejét jól mutatja, hogy néhány év leforgása alatt előbb parókiát és gyülekezeti házat emeltek, majd ehhez egy templomot, valamint a magyarok összetartozását kifejező emlékművet is illesztettek. Felépítettek egy modernnek nevezhető, mégis a református templomépítészet hagyományaihoz illeszkedő lelki otthont, amely egyszerre fejezi ki Istenhez és a magyar nemzethez tartozásukat. Mindez meggyőzően bizonyítja, hogy mi, magyarok ezer évvel a kereszténység felvétele és 500 évvel a magyar reformáció elindulása után is templomépítő nemzet vagyunk. Templomépítő nemzet. Ez egy olyan cím, amelyre a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk. Az egyház és a kormány együtt dolgozik, hogy Kárpát-medence-szerte megújuljanak templomaink, ahol pedig eddig nem voltak, de szükség van rájuk, mint itt, Csömörön, újak épüljenek. Kormányzásunk tizenöt éve alatt 3.000 templom megújulását és 130 felépülését támogattuk. Ezek közül 1.124 volt a református templomfelújítás és 47 az új református épületek száma. Kér-e valamit cserébe a kormány? Igen, a kormány azt kéri Önöktől, hogy legyenek. A kormánynak az a dolga, hogy megőrizze és megvédje az épített örökségünket, és támogassa a tettre kész, bátor gyülekezeteket, akik templomfelújításba vagy építésbe kezdenek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Magvető Háza. Beszédes név. Ha jól gondolom, akkor ezzel azt üzenik, hogy az épületen végzett utolsó simítások az Önök számára nem a munka végét, nem egy álom beteljesedését, hanem egy útnak épp csak a kezdetét jelenti. A munka dandárja, a mag elvetése csak most következik. Ismerjük a magvető példázatát és annak magyarázatait. Furcsa történet ez. Egy magamfajta falusi fenn is akad rajta. Nincs a világon ugyanis olyan gazda, aki úgy veti a magokat, ahogy ez a történet elénk adja. Ki hallott már olyat, hogy valaki kemény talajra, köves helyre vagy tövisek közé is szórná az értékes magot? Szemet szúró furcsasága ellenére még a legegyszerűbb ember is azonnal megérti ezt a példázatot. Mert ez fejezi ki legjobban annak a munkának a lényegét, amelyből a kereszténység kisarjadt, és kisarjad újra és újra, nemzedékről nemzedékre. Azt fejezi ki, ha jól értem, hogy az egyház nemcsak a hívők, a megkereszteltek, a konfirmáltak előtt nyitja ki templomait, iskoláit, szeretetintézményeit, hanem azok előtt is, akik ma még nem részesültek a keresztyén hit áldásában. Ennek köszönhető az egyház ereje, ennek köszönhető, hogy a keresztény kultúra kisugárzása eléri azokat is, akik ma még nem tartoznak tagjai közé. Ezt a történelmi tapasztalatot nyilvánítja ki Alaptörvényünk, amikor azt írja, hogy a kereszténység nemzetmegtartó erő. Mi, magyarok azt is valljuk, hogy a kereszténység egész Európát, sőt az egész világot is képes megtartani. De az Alaptörvény Nemzeti hitvallás fejezete azt is mondja, hogy „a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.” Bármit is mondjanak a keresztények hitbéli közösségét elhagyók vagy a ma divatos ideológiák hívei, amit ma európai kultúraként ismerünk, az egy kétezer éves magvetés eredménye. Ez nem filozófiai, nem párt, nem ideológiai, nem politikai kérdés, hanem egész egyszerűen ténykérdés. Ebből a magvetésből nőtt ki a Kárpát-medencében ezer éve a keresztény magyar állam is. A másfél évszázados muszlim, oszmán megszállás alatt pedig a prédikátorok által elvetett ige őrizte meg, végezte el azt a lélekmentést, ami megtartotta Magyarországot magyarnak. Ha nem lett volna Károli Gáspár, ha nem lett volna az első magyar nyelvű teljes Biblia, ma nem magyarul, hanem törökül vagy németül beszélnénk.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Azok a magok, amelyeket az apostolok, misszionáriusok, reformátorok vetettek el, sok-sok ember életében hoztak vagy százannyit. És ezt a termést ma ott látjuk építészetünkben, nyelvünkben, irodalmunkban, jogrendszerünkben, számtalan képzőművészeti alkotásban és mindenekelőtt sok-sok család életében. De, kedves Testvérek, azt is látjuk időről időre, hogy a vetésbe konkoly is kerül. Meg azzal a jelenséggel is meg kell birkóznunk, hogy a divatos ideológiák lármás madárserege is megjelenik vetéskor, és ezek igyekeznek kikapkodni az emberek szívéből a tanítást, ha az nem került elég mélyre. Ezért keresztény magyar embernek lenni szeretet és küzdelem egyszerre. És harminc év tapasztalata alapján mondhatom Önöknek, hogy ma ez a kereszténydemokrata XXI. századi politika krédója is. Szeretet és küzdelem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden ünnep magaslat, ahonnan visszafelé a megtett útra, előre pedig a következő szakaszra tekinthetünk. A reformáció ünnepe ilyen magaslat. A kereszténység kétezer éves tanításának megfelelően ma ez az ünnep arra int bennünket, hogy magvetés nélkül nincs aratás sem. Ahogy emlékeztet minket arra is, hogy mennyi mindent kaptunk már mi, magyarok a kereszténységtől. Mennyi jó dolog sarjadt ki a magyar földbe hullott keresztény vetésből. Mi ezt a sok jót nem a múlt kedves, megbecsülendő darabjainak tekintjük, hanem a magyar jövő építőköveinek. S készek vagyunk, ahogyan eddig is, a magyar református egyházunk mellett állni, amikor majd az országos tisztújítás után új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához és a betakarításhoz. De szövetséget kínálunk azokra az esetekre is, amikor a még feltöretlen ugar megművelésébe fognak majd. A magyar közélet egyik nemes hagyománya és öröksége, hogy a kálvinisták, a reformátusok mindig is számarányuk feletti mértékben vették ki részüket a közügyek szolgálatából. Katolikus testvérek szoktak is viccelődni ezen velünk, de ettől a tény még tény marad: ez régi hagyománya a magyar politikának. És sok olyan politikust is ismerünk, akik munkájuk közben egyházukon belül is vállalták a presbiteri rendnek megfelelő vezető szerepet lelkipásztorok, esperesek vagy éppen püspökök mellett. Így gondolunk ma, a reformáció ünnepén azokra az eredményekre, vívmányokra is, melyeket a magyar reformációnak köszönhetünk: az iskolákra, a szeretetintézményekre, a szép magyar nyelv őrzésére , a szenvedő emberek istápolására és a református államférfiak közéleti szolgálatára is Bethlen Gábortól Tisza Istvánig. S így köszönjük meg most ezt a templomot is, a Magvető Házát, mellyel a csömöri reformátusok a magvetés csodájára emlékeztetnek minket.

Soli Deo gloria!