Orbán Viktor beszéde a Magyar Olimpiai Bizottság alapításának 120. évfordulóján
2015. december 15. Budapest

Mélyen tisztelt Bach elnök úr! Tisztelt Patrick Hickey elnök úr! Tisztelt Borkai elnök úr! Tisztelt Schmitt Pál elnök urunk! Tisztelt Olimpikonok, Leendő Olimpikonok! Tisztelt Vendégek, kedves Barátaim! Kedves Sporttársak!

Nagy tisztelettel köszöntöm Budapesten, a Magyar Olimpiai Bizottság születésnapján a nemzetközi olimpiai család tagjait! Köszönöm szépen Bach elnök úrnak, hogy megemlítette az én sporthátteremet is, ami apropót ad arra, hogy elmondjam Önöknek, hogy az olimpiai bajnokok mögött mindig ott vagyunk mi, akik nem lettünk olimpikonok, de akik nélkül, névtelen százezrek nélkül – akinek nagyobb volt a szívük, mint a tehetségük – nincsenek olimpiai aranyak sem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ráadásul a saját szakmámból biztosan mondhatom Önöknek, hogy amit az öltözőben nem lehet megtanulni, azt talán nem is érdemes.

Tisztelt Elnök Úr!

Ránk, magyarokra egyedülálló nyelvünk és gondolkodásunk miatt gyakran tekintenek úgy, mint a legkeletibb nyugati országra vagy a másik oldalról nézve a legnyugatibb keleti országra. Akárhogy is, egy dolog vitathatatlan: a sport egy olyan nyelv a magyarok számára, amely hidat jelent a világ többi népéhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor nagy és világraszóló történetek kezdődnek, mi, magyarok valahogy mindig azonnal az események sűrűjében találjuk magunkat. Így volt ez 1848-ban, amikor felkeltünk, hogy kivívjuk a szabadságunkat; így volt 1956-ban és 1990-ben, amikor az első, és amikor az utolsó szöget vertük a diktatúra és a Szovjetunió koporsójába. És így volt ez akkor is, amikor elindult az újkori sporttörténelem legizgalmasabb és legsikeresebb története: az olimpiai mozgalom. Mi, magyarok egy olimpiai nemzet vagyunk. Ezt bizonyítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1894-es alapító okiratán egy magyar sportszakember, báró Kemény Ferenc kézjegye is szerepel. Olimpiai nemzet vagyunk, hiszen elődeink már a NOB megalapítását követő első esztendőben létrehozták a Magyar Olimpiai Bizottságot. És olimpiai nemzet vagyunk, mert már részt vettünk az első, 1896-os athéni olimpián is. S nemcsak részt vettünk, ha már ott voltunk, szereztünk is két aranyérmet. Olimpiai nemzet vagyunk, mert a legeredményesebb országok között szoktunk végezni. 167 aranyérmünkkel 206 ország közül nyolcadikak vagyunk az olimpiai éremtáblázaton. És végül olimpiai nemzet vagyunk, mert bajnokaink különös helyet foglalnak el a magyarok szívében. Olyan értéket jelentenek számunkra, melyet ma is gondosan megbecsülünk. Magyarország hálás az olimpikonjainak, ezért ma is támogatja őket. Mi nem felejtjük el, hogy voltak idők, nehéz idők, amikor ők tartották a lelket az elnyomott magyarokban. Ők tartották ébren a nemzeti érzéseket. Ők emlékeztettek az önbecsülés fontosságára, sőt emlékeztettek arra is, hogy mi, elnyomott, megszállt és kifosztott magyarok is vagyunk valakik. Nem is akárkik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt 120 évben a magyar emberek valóságos szenvedélye lett az olimpia. Azért alakulhatott ez így, mert az olimpiai eszme a szabadságnak egy olyan tiszta formáját képviseli, amely ritka kincs volt itt, Közép-Európában. Az olimpia a tiszta és sportszerű versenyt hirdeti, melyben minden egyes nemzet egyenlő eséllyel indul. Elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőinek, hogy ez az elv ma már nemcsak a sportpályákon, de az olimpia rendezéséért folyatott versenyben is érvényesül. Ezt a gondolkodást tükrözi az a terv, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az „AGENDA 2020” programban fektetett le, s amit én úgy értek, hogy karnyújtásnyi közelségbe hozta azt az álmot, amely egyidős a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Ez az álom ma arról szól, hogy 2024-ben Budapesten lobbanhat fel az olimpiai láng. Az „AGENDA 2020” pályát nyitott azok előtt az országok és városok előtt, amelyeknek eddig csak minimális esélyük lehetett a hatalmas és erős metropoliszokkal szemben. Az „AGENDA 2020” végre megszüntetheti azt a gyakorlatot, hogy az olimpiarendezés a húsz legnagyobb ország privilégiuma. Ez történelmi esély.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország és Budapest ma kész megragadni azt a lehetőséget, amit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teremtett. Azért tudjuk ezt az esélyt megragadni, mert a Magyar Olimpiai Bizottság mögött egy széles nemzeti összefogás áll. Egy olyan tervről van szó, amelyre a Magyar Országgyűlés 80 százaléka, a fővárosi közgyűlés 90 százaléka, míg a nemzeti olimpiai bizottság tagságának 100 százaléka mondott igent, ezért nyugodt szívvel nevezhetjük össznemzeti ügynek. A magyar kormány ezért mindenben támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely a nemzeti ügy élére állt. Magyarország ugyanakkor azt vallja, hogy a sport fontosabb bármiféle politikai érdeknél, és sohasem válhat politikai küzdelmek színterévé. A magyar kormány ebben a szellemben támogatja a budapesti olimpiát. A budapesti olimpia pályázatának tehát, mélyen tisztelt Elnök Úr, minden tekintetben megvan a szükséges aranyfedezete. Magyarország az elmúlt években több kiemelkedő nemzetközi sporteseménynek adott méltó otthont, és így lesz ez a következő években is. 2017-ben vizes világbajnokságot és cselgáncs világbajnokságot rendezünk, Győr az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak lesz a helyszíne. Elnök úr nem mondhatja, mert ő Győr város polgármestere is és az olimpiai bizottságnak is elnöke Magyarországon, ezért függetlennek kell lennie, de az igazság az, hogy a kormány a várost teljesen ki is stafírozta: uszoda, sportcsarnok, rendezési költségek és talán majd egy kisebbfajta olimpiai falu is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeged készül a 2019-es kajak-kenu világbajnokságra; 2020-ban pedig Budapest lesz a labdarúgó Európa-bajnokság egyik házigazda városa. Az a Budapest, amely napjainkra ismét magára talált, és egyre több oldalról megmutatja régi fényét. A főpolgármester úr, mint egy profi edző, mára formába hozta a várost. Budapest a magyar siker megtestesítője. Az volt megszületésekor, és ma ismét reneszánszát éli. Budapest ma újra a legsikeresebb közép-európai nagyvárosok közé tartozik.

Mélyen tisztelt Vendégeink!

Budapest sokszínű és biztonságos város, ahol jól megfér egymás mellett a fiatalokkal zsúfolt szórakozó negyed és Európa egyik legszebb Zeneakadémiája. Ahol minden kényelmesen elérhető távolságban van, és az ide látogatóknak éjjel sem kell tartaniuk attól, hogy hazaérnek-e épségben. Budapest sokszínű, barátságos világváros, az itt élők megértik és elfogadják mások gondolatait, és nagy célok érdekében képesek kiállni egymásért. Budapest választása, tisztelt Vendégeink, nemcsak egy új várost és egy új országot, hanem egy új régiót is az olimpiák térképére helyezhet. Mi nem csupán az első budapesti, hanem egy közép-európai olimpiát szeretnénk megrendezni.

Gondoljanak arra, hogy 2024-ben harmincöt évvel leszünk az után, hogy leráztuk az elnyomás béklyóit, és kivívtuk szabadságunkat. Egy emberöltővel a nagy változás kezdete után egy közép-európai olimpia méltó betetőzése lenne ennek a történelmi folyamatnak. Amikor tehát Budapest elindul a rendezés jogáért, nem csupán a magyarok, hanem az egész régió szimbólumaként száll ringbe. Nagy öröm kimondani, hogy 128 évvel az első olimpia után, Észak- és Dél-Amerika, Ázsia és Ausztrália, Nyugat-, Kelet- és Dél-Európa után a XXI. században végre esély nyílt arra, hogy megrendezhessük az első közép-európai olimpiát.

Tisztelt Elnök Úr!

Isten éltesse a 120 éves Magyar Olimpiai Bizottságot! Isten éltesse a magyar olimpiai család tagjait, és minden magyar ember nevében hálásan köszönöm azt a sok örömet és győztes pillanatot, amivel megajándékozták a magyarokat!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!