- miniszterelnok.hu - https://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-nemzeti-agrargazdasagi-kamara-orszagos-alakulo-kuldottgyulesen/ -

Orbán Viktor beszéde a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos alakuló küldöttgyűlésén

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter urak, Megválasztott Tisztségviselők!

Örülök, hogy újra találkozunk. Végül is győztünk. És nem egyszerűen egy párt győzött április 3-án, hanem a magyar vidék győzött. Nem szabad lebecsülni természetesen a Budapesten kapott támogatást sem, sőt egyáltalán senkit sem szabad lebecsülni, hiszen Budapesten is kaptunk 42 százalékot, na de azzal nem mentünk volna sokra. Az igazság az, hogy a választást a vidék nyerte meg. És miután a választás nem gyerekjáték, az nem egy hétvégi időtöltés vagy szórakozás, nem egy kirándulás, annak tétje van, és következményei is vannak. Miután a magyar vidék nyerte meg a választást, ezért a magyar vidéknek jogos elvárásai vannak az új kormánnyal szemben. A mostani megválasztott kormányt pedig kötelezettségek terhelik a magyar vidék felé. Ha már megválasztották, ha már a bizalmát beléjük helyezték, mármint ebbe a kormányba, akkor ennek a kormánynak a vidék igényeit teljesítenie kell, a vidék érdekeit ki kell szolgálnia. Elvileg a miniszter szó is szolgát jelent, a miniszterelnök pedig a fő szolga – ha szabad így fogalmaznom –, tehát joggal várhatják el Önök tőlem azt, hogy a választásokat követően a választásokon kifejezésre juttatott politikai véleménynek megfelelő arányban és súllyal legyen jelen a vidék szempontja és érdeke a kormányzati döntéshozatalban. És ezt én meg is ígérem Önöknek. Ez így volt, és így lesz a következő négy évben is.

Alig pár hónapja találkoztunk hasonló körben. Az ember azt hihetné, mikor elfogadtam a meghívást, ezt a meghívást erre a találkozóra, akkor mondtam is az elnök úrnak, hogy miért akartok engem megint hallani, most voltam Nálatok nem olyan régen, úgysem történik semmi, miről tudnék én új dologként beszélni? De mi sem állna messzebb az igazságtól, mint az az állítás, hogy nem történt semmi, mióta nem láttuk egymást. Rengeteg dolog történt, szinte hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi megvitatni való dolog is megtörténhet az ember életében. Sőt, azt kell mondanom, hogy nemcsak sok dolog történt, hanem még sok dolog történik a következő időszakban is, mert az eseményeknek a sodrása jól láthatóan a szokottnál erőteljesebb, és a gondjaink száma is a szokásosnál gyorsabban szaporodik.

Itt néhányról már az előttem szólók beszéltek. Emberemlékezet óta nem volt ekkora aszály. Bár épp, mikor ide készültem Önökhöz, akkor eszembe jutott, hogy láttam azért már ilyet, mert volt már arra példa, hogy gyerekkoromban, amikor nagyapám a Berettyó-csatornából locsolt, akkor a talajvizet hozta már föl a szivattyú. Tehát az a kifejezés, hogy emberemlékezet óta nem volt ilyen aszály, talán túlzás, mert még én is emlékszem ilyesmire, de kétségkívül igaz, hogy nagyon régóta nem kínozta ekkora aszály a magyar mezőgazdaságot.

És ha ez nem lenne elég, akkor mindannyian tudjuk, mert naponta botlunk bele az erről szóló hírekbe, meg az onnan érkező menekültekbe, hogy háború is van. Háborúból érkeznek menekültek, a szomszédban háború dúl, és ennek a háborúnak a hatására az árak az egekbe szöktek. Meggyőződésem, hogy ennek a helyzetnek a súlyát és az előttünk álló feladatok súlyát mindannyian érezzük. Ezt szerintem érzik Önök, agrárszakemberek is, érzik a politikusok is, és azt hiszem, hogy érzik a választópolgárok is. Ilyen számos nehézség idején egyetlen orvosság van, egyetlen megoldást ismerünk. Ez pedig az egység.

Én nem tartom véletlennek, hogy április 3-án sokakat meglepő arányban ilyen hatalmas egységben sikerült megnyerni a választást, és szerintem egyáltalán nem véletlen, hanem a helyzet logikájából következik az is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai is olyan egységbe tömörültek, mint amire talán kevesen számítottak. Ha jól látom a számokat, akkor a kamarai választáson minden rekordot felülmúlóan, megközelítően 80 ezren részt vettek. Ez az egységnek, a baj tudatából is fakadó egységnek a biztos jele. Mindenekelőtt is persze gratulálok a megválasztott képviselőknek, és egyúttal részvétemet fejezem ki nekik! Sorstársak leszünk a következő néhány évben, kedves Barátaim!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A MAGOSZ jelöltjei is nagyszámú és erős felhatalmazást kaptak. Ezt csak azért említem meg, mert úgy, ahogy az elnök úr is megemlítette ezt előttem, nekünk a MAGOSZ-szal egy egész régi szövetségünk van. Most körülnézek, hogy vajon mennyi itt az a fiatal, aki már nem emlékszik arra, hogy hogy is volt ez akkor. Azért vannak szerencsére fiatalok, akik erre már nem emlékeznek, de talán húsz-egynéhány, huszonöt évvel ezelőtt kötöttünk szövetséget a MAGOSZ-szal, amit szintén egy baj, de akkor nem kívülről, hanem belülről támadó baj ellen kellett létrehoznunk. Akkor ugyanis az fenyegetett bennünket ott, a kilencvenes évek derekán, hogy az akkori szocialista kormány, szocialista-liberális kormány eladja az Önök, illetve mindannyiunk talpa alól a magyar termőföldet. Ezért jött létre a szövetség a mi politikai oldalunk és a MAGOSZ képviselői között, és vetettünk be minden elképzelhető, sőt elképzelhetetlen eszközt és ravaszságot is, hogy ezt megakadályozzuk. Ami végül is sikerült, hiszen egy népszavazási kezdeményezéssel végül is meghátrálásra kényszerítettük akkor az ország kormányzóit, és ezért nem tették lehetővé, nem tehették lehetővé, hogy a magyar termőföldet külföldieknek adják el. Nehéz időkből származik a mi szövetségünk, és ez biztató arra nézve, hogy az előttünk álló nehéz időket is jól bírja majd.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem emlékszem arra, hogy mikor lett volna nem a magyar, nemcsak a magyar, hanem az európai helyzet is olyan bonyolult és nehezen megjósolható, mint éppen most. Én tizenhetedik éve vagyok miniszterelnök. Én vagyok a leghosszabb szolgálatviselt, a leghosszabb idővel szolgálatviselt ember az Európai Unióban. Elvileg nem nagyon szabadna olyasminek történni a világban, amit én még nem láttam. Én is ezt hittem a választásokig, illetve a februári orosz–ukrán háború kitöréséig, hogy itt már olyasmi velünk Közép-Európában meg Magyarországon nem nagyon történhet, amit mi ne láttunk volna, sőt amit felelős döntéshozóként ne éltünk volna már át. Vagyis arra gondoltam, hogy olyan kihívást nemigen intézhet a sors felénk, amelyre valahogyan tapasztalatból ne tudnánk azonnal megadni a választ. De ebben tévedtem. A helyzet most egészen más képet mutat. Ilyen még nem volt, ezért ez mindannyiunknak új. A fiataloknak is, az időseknek is, a nagyon időseknek talán nem, mert ők már láttak háborút, de a magamkorabeli, mondjuk úgy, hogy középkorúak is egy ismeretlen, új helyzetben vannak. Tehát nem tudom Önöknek azt mondani, kellő tisztelet mellett is egy fél mondattal elintézni, hogy láttunk már ilyen bajt. Láttunk már aszályt. Láttunk már olyat, amikor nem működött a magyar mezőgazdaság. Láttunk olyat, amikor el akarták adni a termőföldet. Láttunk már olyat, amikor a termelékenység visszaesett. Sok mindent láttunk már, ezekre mind van valamilyen válaszunk. Az ember ilyenkor benyúl a háta mögé a könyvespolcra, és a megfelelő dossziét előveszi, kinyitja, és azt mondja, régebben így oldottuk meg, mutatis mutandis, változtatva a változtatandókat, most majd ezen logika mentén haladva ezt az új dolgot is, de már korábbról ismert új dolgot is meg fogjuk oldani. Most nem ez a helyzet. Úgyhogy szurkoljanak. Maguknak is szurkoljanak, hogy a saját gondjaikra találjanak választ, és szurkoljanak a parlamenti többségnek is, és szurkoljanak a kormánynak is, hogy képesek legyünk ebben a bonyolult helyzetben megtalálni azokat az ösvényeket, utakat, módszereket és döntéseket, amelyekkel Magyarországot kívül tudjuk tartani a mindenhol fenyegető gazdasági bajokon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Akárhogy is, egymásra eddig is számíthattunk, és most is számíthatunk majd. Azt vállaltuk a MAGOSZ-szal közösen huszon-egynéhány évvel ezelőtt, hogy közösen képviseljük majd a magyar agrártársadalom érdekeit és értékeit fejlesztésekkel, segítségnyújtással vagy támogatással. Ebből a közös politikai akaratból született meg tulajdonképpen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ha nem lehetne ebben a bolondériában, modern időkben félreérteni, akkor azt is mondhatnám, hogy Jakab elnök úr és jómagam közös gyermeke a nemzeti agrárkamara. De miután manapság már ennek is egész más értelme lehet, mint az átvitt értelem, ezért nem ezt mondom, hanem azt mondom, hogy a nemzeti agrárkamara nem jött volna létre abban az esetben, hogyha húsz-egynéhány évvel ezelőtt nem hoztuk volna létre a MAGOSZ és a nemzeti politikai oldal szövetségét. Örülök, hogy a nemzeti agrárkamara létrejött. Ez ezt a kapcsolatot – ami szerelmi természetű volt, hogy még tovább borzoljam a kedélyeket, amely a MAGOSZ-t és bennünket összefűzött – most közjogiasította, de azért nem szabad elfelejteni, hogy közjog ide, közjog oda, azért ennek a kapcsolatnak van, mondjuk úgy, hogy lelki talapzata is, mert abból indulunk ki, hogy a MAGOSZ is és a nemzeti oldal a politikában is szereti a hazáját, és ebből következett az a lépés, hogy a kapcsolatunkat jogi formába is öntöttük, illetve létrehoztuk a nemzeti agrárkamarát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt hiszem, hogy kell beszélnem a mára kialakult helyzetről. Először is talán azt hadd mondjam el Önöknek, hogy a mostani nehéz helyzetben van olyan politikai logika, ennek a megnyilvánulását számos országban láthatjuk tőlünk nyugatra, ami a kialakult nehéz helyzet terheit tekintélyes mértékben az agráriumra akarja hárítani. Erről beszélt az előbb itt Jakab elnök úr is néhány példát említve, de elég, hogyha az ember vet egy pillantást, mondjuk Hollandiára, és akkor rögtön láthatja, hogyan lehet egy gazdasági válság terheit úgy szétosztani, hogy az elsősorban a mezőgazdaságot és a gazdákat sújtja. Egy dologban biztosak lehetnek: Magyarországon ilyesmi soha nem fog történni, tehát az agrárium kárára nem fogunk válságot menedzselni. Ne felejtsük el, hogy itthon általában is másképpen mennek a dolgok, itt nem megszorítások vannak, és igyekszünk nem az emberekkel megfizettetni a válságok árát, és különösen nem a mezőgazdasággal megfizettetni. Adjon biztatást és erőt nekünk a jövőre nézve az a tény, hogy 2010 és 2021 között a mezőgazdaság kibocsátása 25 százalékkal nőtt, a mezőgazdaság jövedelmezősége pedig ebben a mögöttünk hagyott tizenkét évben több mint kétszeresére emelkedett. Ha ezt elhelyezzük egy tágasabb összefüggésbe, tehát a világ legfejlettebb országainak összefüggésébe, akik az OECD-ben társulnak egymással, akkor azt lehet mondani, hogy az ágazat termelési értéke 2010 és 2020 között 22 százalékkal növekedett az ottani számítási módszertan szerint, és ez bennünket beemelt ebbe az OECD-s, legfejlettebb országokat tartalmazó körnek a felső harmadába. Nyugodtan mondhatjuk tehát azt, hogy a szomszéd kertje már nem zöldebb.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az aktuális helyzetről azt tudom mondani Önöknek, hogy mindent a háború határoz meg. Villámok csapkodnak, az ég pedig dörög. Jó lenne, ha eső is esne, de ez egy másik dolog. Miután szó szerint csapkodnak a villámok, vagyis a gázár, mondjuk, fölmegy egy nap alatt 10-20 százalékkal, az olaj meg visszajön, a forint meg elmegy egy nap alatt, nem tudom, mennyivel, a kamatot megemeli a nemzeti bank, nem tudom, mennyivel, visszajön, kezdődik minden elölről, az egész közeg, amiben vagyunk, egy rendkívül kiszámíthatatlan helyzet. Most az a fontos, hogy ilyenkor mindenki őrizze meg a hidegvérét. De ha mindenki nem is tudja megőrizni, akkor legalább a kormány. De ha a kormány nem tudja megőrizni, akkor legalább a miniszterelnök őrizze meg a hidegvérét. Ezért azt mondom, hogy ilyen időkben nyugalomra van szükség. Stratégiai nyugalomra. Hogyha a nagyon gyorsan változó környezet bennünket érintő fejleményeire azonnal, rögtön, gyorsan reagálunk, akkor pont olyan kiszámíthatatlan és hektikus lesz a kormányzati munka, mondjuk, az agrárpolitika, mint amilyen hektikus módon változnak a bennünket körülölelő események. Ezért ilyenkor nem szabad semmit sem sürgetni. Néhány fix pontot ki kell jelölni, és ahhoz következetesen tartani kell magunkat. Mondhatnám, ha szabadna, akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égből. A helyzet az, hogy a költségvetési hiányt mindenképpen tartani kell, és tartani is fogjuk.

A rezsicsökkentést mindenképpen meg kell védeni, nem szabad engedni, hogy azt a gazdasági helyzet meg a baloldal követelése lerombolja. Biztosan meg kell védeni a családtámogatási rendszert, mert a családokkal nem fizettethetjük meg ennek a háborúnak az árát. Biztos, hogy csökkenteni kell az államadósságot, amelyet egyébként a parlament előtt most fekvő és ott tárgyalt következő évi költségvetési terv garantál is. Tehát tartani kell a hiányt, tartani kell a költségvetést, meg kell védeni a teljes foglalkoztatottságot, meg kell védeni a rezsicsökkentést, a családtámogatási rendszert, és meg kell védeni a nyugdíjakat is. Ezekhez kell ragaszkodni. Minden más változhat, bonyolódhat, azokon lehet igazítani, de ezt a néhány fix pontot ki kell jelölni, és ehhez következetesen tartani kell magunkat.

Ugye, nem számítottunk arra, hogy szükség lesz rá, de végül is az történt, hogy a háború miatt az energiaárak az égbe emelkedtek, és hogy kénytelenek voltunk extraprofitadót kivetni a bankokra, a nagy energetikai cégekre meg azokra, akik egyébként egy ilyen gazdasági helyzetnek, azt nem mondom, hogy haszonélvezői, de akik mindenképpen hátrább állnak abban a sorban, ahol a pofonokat osztogatják. Tehát a rezsivédelem érdekében, és az ország honvédelmének megerősítése érdekében egy új eszközhöz kellett nyúlnunk, és ki kellett vetnünk egy extraprofitadót, amelytől azt várjuk, hogy képes lesz finanszírozni a magyar költségvetés rezsicsökkentés miatti extra kiadásait.

A honvédelmi alap kérdéséről talán nem itt kell beszélnem, majd holnap találkozom a tiszt urakkal, ahol a honvédelmi alap fölhasználásának az ország katonai biztonságát megerősítő módozatairól fogunk majd beszélni. Mi fog történni? Azt látjuk, hogy a gáz ára emelkedik, azt is látjuk, hogy az olaj ára ebben a pillanatban inkább csökken vagy stagnál. Jó esély van arra, hogy talán az a költségvetési nyomás, amely a benzinár-sapka miatt nehezedik ránk, enyhülhet, de növekedni fog az a nyomás, ami a gázár rezsicsökkentett változata miatt keletkezik, és amelynek a kompenzálása a költségvetés feladata. Változhat-e ez a helyzet? Azt kell mondanom, hogyha változhat is, az nem a magyar kormány döntése miatt fog megváltozni. Tehát itt nagyobb fiúk vannak a játszótéren, vagy ha úgy tetszik, akkor nagyobb halak úsznak a vízben, mint Magyarország. Tehát a Magyarországot ma sújtó magas infláció, amely egy háborús infláció, befolyásolására Magyarország nemzeti eszközei korlátozottak. Ha a háború eszkalálódik, folytatódik, újabb területekre terjed ki, ha a gabonaembargó, amely nem engedi, hogy a megtermelt gabona kijusson a háborúviselt országokból, tehát ha ez így marad, akkor nyilvánvalóan mindennek nőni fog az ára, és ennek a befolyásolására Magyarországnak csak csekély eszközök állnak rendelkezésre.

Ennek az az oka, ami általában úgy szokott lenni, hogy az ilyen háborús helyzetekben a dollár megerősödik az euróval szemben, az euró pedig megerősödik a forinttal szemben, és ennek elszenvedjük a következményeit. Szorítunk a jegybankelnökért meg a jegybankért, hiszen a forint értékének megőrzése a jegybank felelőssége és lehetősége. Önök is láthatják, hogy már mindennel próbálkoznak. Én nagyon bízom abban, hogy azok a lépések, amelyeket most az utóbbi hetekben egymás után – ideértve a ma reggeli döntést is – hoztak, eredményre vezet majd. De be kell látnom, hogy nincs olyan jegybanki zsenialitás, nincs olyan jegybanki eszköz, amellyel kompenzálni lehetne a háború következményeit. Ha háború van, háború van, az azt jelenti, hogy nincs béke. Ha béke van, minden van. És erre a helyzetre az egyetlen megoldás a béke. Tehát csak akkor lehetünk biztosak abban, hogy ettől a miskulanciától, kalamajkától, amiben az egész európai gazdaság ma él, megszabadulunk, hogyha a háborúzó felek meg a mögöttük álló erők végre a béke irányába tesznek lépéseket. Háborús inflációval szemben csak a béke működik. Én abban bízom, hogy a háború miatt létrejött jelentős politikai nyomás, ami – ha jól láttam a reggeli híreket – most már elvitte a brit miniszterelnököt is, és más országok kormányait is nyomás alá fogja helyezni, előbb-utóbb azt a gondolkodást indítja meg Nyugat-Európában, hogy talán most már nem az lenne a cél, hogy háborút nyerjenek Oroszország ellen, hanem hogy végre megteremtsék a békét.

Mert ha a háborút folytatni akarják, és a háború folytatódik, vagyis nem lesz béke, akkor nő a háborús infláció, nő a gázár, valószínűleg nő az olajár is, általában mindennek nő az ára, az élelmiszerről nem is beszélve. Amiről az ember azt gondolná, hogy talán a gazdákat érinti a legkevésbé, sőt talán még valami haszon is kijöhetne ebből, ami igaz is lenne, hogyha közben a termelés költségelemei nem növekednének legalább ugyanilyen mértékben. De hogyha az üzemanyag ára nő, ha a műtrágya ára nő, ha a takarmány ára nő, akkor sajnos a végtermék árában az önköltségi elem is megnő, az abból fakadó haszon pedig nem nő, hanem stagnál, az is előfordulhat, hogy esetleg csökken.

Summa summarum, azt akarom mondani Önöknek, hogy a magyar gazdaságnak van esélye arra, hogy egy ilyen bonyolult háborús környezetben és egy energiaválság mellett is találjon egy olyan ösvényt, amelyet követve kimaradhat abból a gazdasági válságból, amely ma az egész európai kontinenst fenyegeti. Nem akarom Önöket untatni a saját szakmám dilemmáival, de ezt úgy hívják, hogy van-e a globális válság alól lokális kivétel. Most persze a válság nem egészen globális, mert inkább európai természetű, mert, ugye, ezen a háborún Európa veszít; nekünk árt a legtöbbet, Amerika nem gyengül, Kína meg erősödik. Azt is mondhatnám, hogy Európa szenved, a többiek pedig a hozzánk képest mért versenyképességüket folyamatosan javítják. Tegnap éppen azzal múlattam az időt, hogy összevetettem a háború következtében előállt energiaárak emelésének hatását Kínára, az Egyesült Államokra meg az Európai Unióra, és azt láttam, hogy persze senkinek nem jó ez önmagában, de ha úgy mérjük, hogy kinek mekkora kárt okoz, vagyis egymáshoz képest erősödnek-e az országok, akkor azt kell mondani, hogy mi, európaiak szenvedünk, az amerikaiak nagyjából pénzüknél vannak, a kínaiak meg erősödnek, illetve Ázsia erősödik. Azt akarom ezzel csak mondani Önöknek, hogy a válság ugyan nem globális, de legalább európai méretű, és az a kérdés, hogy belesimulunk-e ebbe az európai válságba, vagy képesek leszünk találni egy olyan ösvényt, amelyet követve mi úgynevezett lokális kivétel lehetünk. Logikus az a számadatsor és az abból fakadó elemzés, amely azt mondja, hogyha a dolgok így mennek tovább, akkor az európai gazdaságok recesszióba kerülnek, ami azt jelenti, hogy a gazdasági teljesítményük az előző évihez képest nem nő, hanem csökken. Most az a kérdés, hogy ez a sors vár-e ránk, vagy sem. Én azt gondolom, hogy a V4-es országoknak reális esélyük van arra, hogy egy okos gazdaságpolitikával egy általános európai recesszióból is ki tudjanak maradni.

Vajon ez elméleti föltételezés-e, vagy van valamilyen tapasztalati, gyakorlati alapja? Nekünk ugyan nem sikerült 2008-2009-ben az, hogy egy globális válságból lokális kivételek legyünk, de a lengyeleknek sikerült. Én jól emlékszem még 2008-ra, 2009-re és 2010-re, amikor az egész európai gazdaság összecsuklott, vagy legalábbis behúzta az evezőket, recesszióba fordult, de Lengyelországnak sikerült megtartani egy mérsékeltebb, de nem visszafele lépő, hanem előrefele haladó növekedési ütemet. És azt állítom, hogy ennek a tapasztalatnak a birtokában a V4-esek, ha képesek Brüsszellel szemben, Brüsszeltől eltérő módon egy önálló ösvényt kijelölni a maguk számára, akkor lehetséges, hogy a V4-es országok, köztük Magyarország kimaradjon az európai recesszióból.

Persze a V4-nek meg nem tesz jót, hogy éppen egy háború van a szomszédban, mert az egész háború megítélésében, az oroszok megítélésében különbségek vannak, és ez most éppen megrángatja a V4-országok együttműködését. De ott is okos emberek, illetve ott okos emberek vannak, úgy értem, a többi országban, és nekünk se ment még el a józan eszünk, ezért jó esélyünk van arra, hogy a négy ország összehangolva a politikáját egy olyan gazdaságpolitikát valósítson meg, amely összességében, ha lassuló növekedés mellett is, de kivisz bennünket a most fenyegető felhős égbolt alól. Ez azt jelenti, hogy van esélyünk arra, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ebben az évben a magyar gazdaság ne csökkenjen, hanem növekedjen. Sőt, talán sokak számára meglepő lesz, amit mondok, de lehetségesnek tartom – még egyszer mondom: a háborús bizonytalanságokat is figyelembe véve –, hogy ebben az évben a magyar gazdaság 4-6 százalék közötti mértékben növekedjen. Ez lehetséges. Nem mondom, hogy könnyű, azt végképp nem mondom, hogy magától bekövetkezik, de ha ügyesen igazgatjuk a kormányrudat, és ha lesz együttműködés a gazdasági élet szereplőivel, ideértve az agrárium érdekképviselőit is, akkor egy ilyen gazdaságpolitikát az év második felében meg tudunk valósítani, és Magyarországon nem recesszió lesz, hanem növekedés.

Zárójelben mondom Önöknek, hogy sose volt példa az elmúlt harminc évben arra, hogy a német gazdaság úgy járjon, mint májusban, hogy kevesebb terméket, kevesebb értékben exportál terméket, mint amilyen értékben bevitelre szorult – nyilván az energiaárak megnövekedése miatt. Bennünket is sújt ez a baj. Csak azt akarom mondani, hogy Németország a mi termékeink felvevőpiacainak legjelentősebbike, tehát nekünk úgy kell majd egy gazdasági növekedési ösvényen tartó gazdaságpolitikát folytatni, hogy közben a legnagyobb felvevőpiacunk jól láthatóan komoly bajoktól szenved, ami nehezíti a mi munkánkat. Elnézést kérek, hogyha mélyebbre csalogattam Önöket a kormányzati kérdések rengetegébe, mint ahogy egyébként ez az ünnepi alkalom indokolta volna.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

De az igazság az, hogy az Európai Unióval való együttműködés is befolyásolja a kialakult magyar gazdasági helyzetet. Számos vitánk van az Európai Unióval. Most már a sokadik tárgyalási kör van mögöttünk. El is küldtük tegnap vagy tegnapelőtt azt a tárgyalási pozíciót vagy ajánlatot, amelyet az elmúlt hónapok során tárgyaltunk ki, és amely alapján azt mondhatom, hogy az Európai Unióval való megállapodás elől minden szakmai akadály elhárult. Tudtunk tenni olyan javaslatot, amely megfelelt az ő igényeiknek a közbeszerzés ügyében, az ügyészségi eljárások megindításának a rendje ügyében, a törvényeket megelőző társadalmi konzultáció ügyében és az energiarendszer átalakítását illetően. Ezek voltak a fő követelések. A genderügyben fennálló véleménykülönbséget meg elválasztottuk a pénzektől, vagy legalábbis tettünk ebbe az irányba egy lépést. A vita fönnmaradt, tehát bíróság elé fognak bennünket vinni „az apa férfi, az anya nő”, „egy nő meg egy férfi kell a házassághoz”, tehát ezek miatt a kőkorszaki gondolatok miatt, feudalisztikus, múltba mutató gondolatok miatt természetesen még el kell majd járnunk az Európai Bíróságra, de úgy tűnik, hogy ezt a kérdést sikerül leválasztani a közvetlen pénzügyi támogatások kérdéséről. Elvileg tehát készen áll minden arra, hogy megszülessen az az együttműködési megállapodás az unió és Magyarország között, amire szerintem mind a két félnek szüksége van.

Igaz, hogy vannak politikai ellenfeleink, akik meg akarják ezt akadályozni. Az európai baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy a bizottság és mi, mármint Magyarország ne tudjon megállapodni. Ennek láthattuk tegnap, tegnapelőtt európai parlamenti, intifáda jellegű, élveboncolásos jeleneteit. Sajnos a magyar baloldal is része ennek az akciónak, pedig tudniuk kéne, hogy a tűzzel játszanak, hiszen ezekben az európai uniós forrásokban található a tanárok három éven keresztüli, 10 százalékos béremelésének a fedezete, és az orvosok béremelésének a fedezete is ezekben a csomagokban van. Aki tehát, mint ahogy a magyar baloldal teszi ma, az unióval való megállapodást akarja ellehetetleníteni, az lehetetlenné teszi, hogy hozzáférjen Magyarország azokhoz a forrásokhoz, amelyek fontos társadalmi csoportok számára jelentenének nélkülözhetetlen béremelést. Így állunk nagyjából, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem dolgom, hogy szakmai kérdésekről is beszéljek, de van itt néhány dolog, amire megkért az elnök úr, hogy térjek ki, és most meg fogom tenni az aktuális helyzet áttekintését követően. Az első a föld kérdése. Ugye, nem lenne értelme most itt együtt ünnepelnünk, illetve összejönnünk, hogyha nem tudtuk volna megoldani azt a problémát, hogy a külföldiek kihúzzák a lábunk alól a termőföldet. Ezt időben sikerült megállítani. A magyar termőföld magyar kézben marad, ez nem is változik meg. Itt is van ugyan egy kötelezettségszegési eljárás, be vagyunk perelve magyarul az Európai Bizottság által, hogy tegyük lehetővé a külföldiek földvásárlását, de annyi remek ötletünk és ötletem van a sublótfiókban, hogy ezzel hosszú ideig ki tudjuk húzni a védhető perbeli pozíciók fönntartását. Mert nincs értelme úgy mezőgazdaságról beszélni, hogyha egyébként a földbérlet oldalán a külföldiek a mezőgazdaságban megtermelt jövedelmet a gazdáktól szépen kihúzzák.

A második dolog, amiről beszélnem kell, az élelmiszeripar.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindannyian vérmérséklettől függően búskomoran vagy reménykedve szoktunk arról beszélni, hogy micsoda dolog, hogy itt egy fantasztikus adottságokkal rendelkező agrárország, mint Magyarország, aztán ha megnézzük, hogy mit esznek a magyarok, akkor azt látjuk, hogy külföldi élelmiszerből készült ételeket esznek, vagy legalábbis nemcsak magyar termékeket fogyasztanak. Most az igazság, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ez azért van így, mert egyelőre a magyar mezőgazdaság nem termel eleget bizonyos termékekből. Tehát vannak olyan termékek, amelyekben képesek vagyunk 100 százalékban ellátni a magyar fogyasztási igényeket, de vannak bonyolultabb előállítási technológiával előállítható élelmiszerek, amelyeknél a magyar arány az 50 százalékot alulról, ha megüti, holott egyébként minden adottságunk meglenne ahhoz, ha lenne technológiai fejlesztés, és lenne termelékenységnövekedés, hogy egyébként a hiányzó 50 százalékot is magyar élelmiszerrel pótoljuk ki.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez azt jelenti, hogy fejlesztésekre van szükség, tehát az aszálykárt, amiről majd mondok néhány szót, persze el kell hárítani, meg az aktuális bajokat orvosolni kell, de közben nem feledkezhetünk meg arról, hogy a magyar mezőgazdaságnak fejlesztési igényei vannak. Ha nem fejlesztünk, ha az élelmiszeripart nem fejlesztjük, ha az élelmiszeripart nem kapcsoljuk össze a mezőgazdasági termelés fejlesztésével, akkor sajnos azt a célt, hogy a 10 millió magyar embert ellássuk magyar alapanyagból készült élelmiszerrel, nem fogjuk tudni teljesíteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az is feladatunk még, beszélt az elnök úr is előttem erről a kérdésről, hogy öntöznünk kell. És nagy rejtély, hogy erre miért nem vagyunk képesek, mert a kormány akarja. Én személy szerint rendszeresen kormányülésen napirendre tűzöm. A Belügyminisztérium azt állítja, hogy ő is akarja, de őket, ugye, a Jóisten nem öntözésre, hanem árvízvédelemre teremtette – ebben az elnök úrnak kétségkívül igaza van –, és a gazdák is azt állítják, hogy ők öntözni akarnak. De valahogy a bábák között elvész a gyerek. És a végén azt látom, hogy az öntözéses terület sokkal lassabban nő annál, mint amilyen erős politikai akarat van az öntözéses terület növekedése mögött. Ebből jól látható, hogy politikai bajunk van. Ez lehetetlen! Itt Istvánnak, mármint Miniszter úrnak komoly feladata van, hogy be kell azonosítani azokat az akadályokat, ahol a jó szándék elakad, azokat el kell hárítani, és meg kell növelni az öntözött területek nagyságát. Erre valami irányszámot ki is tűztünk a kormányalakításkor, illetve már nem emlékszem pontosan, István akarta-e kitűzni, de el kellett vállalnia, akárhogyan is, hogy az öntözött területeknek a nagyságát jelentősen megnöveljük. Talán 350 ezer hektárt jelöltünk meg a ciklus végére, és még oda besuszteroltuk azt a követelményt is, hogy félidőben már 260-270 ezernél kell lennünk. Tehát az a válasz nem fogadható el, hogy a végén hirtelen megnő, hanem arányosan, a következő négy évben folyamatosan növelni kell az öntözött terület nagyságát. Erre egyébként a pénzügyi források, a technológiai tudás és a jogalkotáshoz szükséges többség is itt van a kezünkben – csak valahogyan meg kellene oldani. Úgyhogy azt várom, így az agrárkamarától is várom, hogy szülessenek meg azok a javaslatok, amelyek pontosan beazonosítják, hogyha mindenki ilyen jó szándékú ebben az ügyben, akkor hol van az az akadály, amit el kell mozdítani annak érdekében, hogy a szándékból valóság legyen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Beszélni kell néhány szó erejéig arról is, hogy az öntözéshez a Magyarországon eső csapadék, illetve ide beérkező élővíz mennyiségét Magyarországon belül kell tartani, ahogyan ezt itt mondták. Érzékeny kérdés, hogy mit duzzasszunk meg hol, de szerintem kezdjük a legkisebb ellenállást jelentő területekkel, és minden eszközt használjunk föl, hogy a vizet meg tudjuk tartani. Nem akarok ötletet adni senkinek, mert majd a kormány-előterjesztésért felelős miniszter előrukkol a saját ötleteivel, de itt vannak az ideiglenes záportározók. Talán ideje lenne ezeket állandóvá átalakítani. Ez majd persze okoz érdeksérelmet, amit majd ki kell tárgyalni, kezelni kell, de ez nem megoldhatatlan feladat, csak egyszer ki kéne mondani, hogy az ideiglenes víztározókból állandó víztározókat akarunk létrehozni, és csak István tudja pontosan, máris hány ezer köbméterrel vagy millió köbméterrel több víz állna rendelkezésre a mezőgazdasági termelést végzők számára.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

És tudom, hogy kisebb gondjuk is nagyobb most, de mégis szeretném Önöket arra kérni, hogy tartsák szem előtt azt a kérdést, amit biológiai diverzitásnak nevezünk. Szerintem fontos lenne, hogyha megengedhetik maguknak, ha az anyagi körülményeik lehetővé teszik, akkor a növényeknél is meg az állatoknál is a magyar fajták, őshonos, tájjellegű fajták felé mozduljanak el, állítsanak termelési rendbe ilyen növényeket és állatokat is, hogy a biodiverzitás növelésével biztosabb lábakon álljunk, és jobban tudjunk alkalmazkodni azokhoz az éghajlati változásokhoz, amelyeknek a hatása alól, mint látjuk, senki sem tudja kivonni magát.

Ezek után mondjuk néhány szót a fejlesztésekről. Amikor itt álltam Önök előtt még az áprilisi diadalt megelőzően, akkor azt vállaltam, hogy a kormány 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozást ad majd az uniós fejlesztési források mellé. Ez így is lesz. Nem állítom, hogy könnyű lesz. Lesz időnként olyan érzésem, mint gyermekkorom mesekönyvét olvasva a griffmadár hátán lovagoló, fiatal legénynek, hogy a saját combjából kell kivágni a húst, hogy etesse a griffmadarat. Tehát ennek az ígéretnek a betartása nem lesz egyszerű dolog, mert valahonnan majd azt a pénzt el kell venni. De meggyőződésem, hogyha nem tesszük hozzá az európai források mellé a 80 százalékos nemzeti kiegészítő forrást, akkor azt az időbeli eltolódást, amellyel a régiós versenytársak elénk léptek, nem tudjuk visszabillenteni, mert ők már korábban meg tudták ezt tenni. Mi azért nem tettük, mert korábban – bizonyára emlékeznek rá – 2010-ben egy csődöt örököltünk, és abban az időszakban, az elmúlt tíz évben ez lehetetlen lett volna. Most azt gondoltuk, hogy épp kihúztuk magunkat a córeszból, ha szabad így fogalmaznom, tehát kint vagyunk már a bajból, most eljött a pillanat, amikor a lengyelekkel és más vetélytársakkal azonos mértékű támogatási arányt tudunk mi is adni a gazdáinknak. El is döntöttük, hogy így lesz.

Beesett a háború, de most itt még mindig azt mondom Önöknek, hogy háború ide-oda, háborús infláció ide-oda, azt az ígéretét a kormány, hogy 80 százalékos nemzeti kiegészítést fűz az uniós pénzek mellé, a kormány tartja, és végre fogja hajtani. Ez azt jelenti, hogy az Önök számára a 2021 és 2028 közötti időszakban több mint 7.600 milliárd forintnyi fejlesztés áll rendelkezésre. Ez nagyon komoly pénz! Ez annyira komoly, hogy el sem tudjuk képzelni azt, hogy 7.600 milliárd forint fizikai valójában hogyan is nézhetne ki. Egy dolog biztos, hogy ez nemcsak sok, hanem erősen kétséges, hogy a mi életünkben áll-e majd még egyszer rendelkezésre ekkora forrás. Tehát ha ezt rosszul költjük el, akkor életünk egyik nagy, talán utolsó lehetőségét mulasztjuk el. Ezt a 7.600 milliárdnyi forrást a legjobb tudásunk szerint kell felhasználni, a legátláthatóbban, a leginkább célorientáltan, a fejlesztést leginkább segítő módon. Minden más szempontot háttérbe kell szorítani, mert egyébként ezt a nagy lehetőséget a magyar mezőgazdaság nem tudja kihasználni. Komoly munka lesz. István, sok sikert kívánok Neked is, és sok sikert kívánok az agrárkamara vezetőinek is, akik majd nyilván velünk együttműködve fogják megtalálni a szükséges felhasználási módokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül azt kell mondjam Önöknek, hogy volt hét bő esztendőnk. 2010-ben egy válságkezelés volt, az eltartott két-három-négy évig. Kész csoda, hogy 2014-ben meg tudtuk őrizni a választók bizalmát, ha emlékeznek még rá, hogy milyen nehéz idők voltak. Utána a munkánk, mondjuk úgy, hogy közös munkánk eredményeképpen előállt a hét bő esztendő időszaka, ennek már éreztük az áldásos hatását, amely hét évből éppen ki is futottunk. Most a világ a hét szűk esztendő felé tart. Mint említettem, az a kérdés, hogy meg tudjuk-e hosszabbítani a hét bő esztendő időszakát, sőt nemcsak meghosszabbítani, hanem fejlesztésekkel még meg tudjuk-e fejelni azokat a jó éveket, amelyek mögöttünk vannak.

Még egyszer mondom Önöknek, ezt mondtam az agrárkamara vezetőjének is, amikor tárgyaltunk: erre van esély. De egy dolog biztos, hogy ez csak akkor valósulhat meg, hogyha dolgozunk. Tehát ha a tücsök és a hangya összefüggésében gondolkodunk, akkor tücsök módjára ez nem fog menni. A mulatság egyébként is megvolt áprilisban, amikor elhúztuk a baloldal nótáját. Itt a tücsökösködésnek vége, most a hangya időszaka jön. Ha dolgozunk, ha elvégezzük a munkánkat, ha a kormány is időben meghozza a döntéseit, az agrárkamara se adja föl Brüsszelben a tárgyalási pozíciókat, ha Önök is elvégzik a munkájukat, akkor lehetséges a mögöttünk hagyott jó esztendők meghosszabbítása a magyar mezőgazdaságban. Együtt sikerülhet, illetve azt gondolom, hogy csak együtt sikerülhet.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!