Orbán Viktor beszéde a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán
Budapest, 2018. június 30.

Tisztelettel köszöntöm a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának végzős hallgatóit és tanárait. Külön köszöntöm családtagjaikat, akik nevelték, tanították és támogatták Önöket tanulmányaik és felkészülésük alatt. Köszönjük nekik, hogy olyan fiatalokat neveltek, akik a mai napon esküvel kötelezték el magukat a haza szolgálatára.

Tisztelt Eskütevők!

Minden fiatal életének egyik csúcspontja az a nap, amikor végre azzá válik, ami lenni akart. Eléri azt, amire egész addigi életében készült, megkezdheti azt a hivatást, amit választott magának. Ma Önök még ennél is magasabbra jutottak. Nemcsak egy diplomát szereztek, amellyel munkába állhatnak, hanem esküt is tettek, és így szolgálatba léphettek. Az eskü mögé ember kell. Komoly ember, akiben egyszerre munkál az elszántság, a kitartás és a meggyőződés. Akinek erős a lelke, tiszta a feje, egészséges az önképe, és szilárd alapokon áll az élete. Csak ilyen embernek érdemes esküt tennie. Önök a mai napon becsületükre és lelkiismeretükre megfogadták, hogy hivatásukat a magyar nemzet javára gyakorolják, törvényeinket megtartják és másokkal is betartatják, megfogadták, hogy szolgálati kötelezettségeiket akár életük kockáztatásával is teljesítik, engedelmeskednek elöljáróiknak, és felelősséggel gondoskodnak alárendeltjeikről. Súlyos szavak. Ráadásul ezzel a fogadalmukkal jogrendszerünk és ezeréves államiságunk megőrzése iránt is elkötelezték magukat. Gratulálok Önöknek! Bizonyára azért választották ezt a nehéz és veszélyekkel járó hivatást túl a megélhetésen, mert szeretik Magyarországot, szeretik a hazájukat, a nemzetüket, a kultúránkat, és hisznek abban, hogy ezek olyan fontos dolgok, amelyeket közösen meg kell védenünk. És Önöknek igazuk van. A rend nemcsak a közösség számára nélkülözhetetlen, az egyes ember is csak a rend biztos és biztonságos talapzatán tudja megvalósítani a terveit, és megvédeni munkájának eredményeit.

Tisztelt Eskütevők!

Az a rend, amelyet Önök védelmeznek, a szabadságból született. Szabadságukkal élve a magyarok eldöntötték, milyen országot akarnak maguknak. Ennek az akaratnak a végrehajtói vagyunk mi mindannyian. A magyar szabadság kereteit megszabó törvényeket a Magyar Országgyűlés, vagyis mi, képviselők hozzuk, de Önökre hárul a feladat, hogy a jogszabályok be is legyenek tartva. Ugyanis a jog mellé kötelességnek is társulnia kell, a szabadság és a biztonság feltételezik egymást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai napon 218 fiatal magyar tiszt tette le esküjét, és kezdi meg hivatásos szolgálatát. 170-en a rendőrségénél, 18-an a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, 24-en az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság különböző szerveinél, 6-an pedig a büntetés-végrehajtási szervezetnél foglalják majd el szolgálati helyüket. Ez jó hír, így még fiatalosabb lesz a magyar rendőrség, és Önök már egy megfiatalodott rendőrség tisztjei lehetnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar emberek ma azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy védjük meg az országot, a családokat, a közös értékeinket és eredményeinket is minden külső és belső veszélytől. Azt várják, hogy ne kelljen félniük sem nappal, sem éjszaka, sem vidéken, sem városban, sem közterületen, sem az otthonukban. Azt várják, hogy ne kelljen félteniük sem a saját maguk, sem szeretteik testi épségét, emberi méltóságát, sem saját javaikat, sem a közösség, az ország vagyonát. Azt várják, hogy a rendőrség a törvényes rend helyreállításában, a társadalmi szabályok érvényesítésében és a törvénytisztelő magatartás elismerésében példát is mutasson. A rendvédelemben dolgozóknak ezért feddhetetlennek és rendíthetetlennek kell lenniük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A rendőri munka békeidőben is katonai erényeket követel. Ahogy írják: „A katona nem azért van, hogy szúrjon, hanem azért, hogy senki ne szúrhasson.” Olyan időket élünk Európában, amikor a rend, a béke, a biztonság már nem magától értetődő dolgok. Egyre komolyabb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy fenntartsuk saját civilizációnk több ezer éves rendjét. Ilyenkor felértékelődik a rend és a béke és vele annak őreinek, védelmezőinek szerepe is. Mi, magyarok békében és biztonságban akarunk élni, ezért a jövőben is szükségünk lesz, sőt Európa mai helyzetét látva még az eddigieknél is nagyobb szükségünk lesz bátor, jól képzett, hazájukat és nemzetüket szerető egyenruhásokra.

Tisztelt Eskütevők!

Önök a mai naptól egy olyan testület tagjai lettek, amelyet az elhivatottság, a szolgálat és a magyar haza iránti elkötelezettség jellemez. Azt kívánom Önöknek, hogy híven esküjükhöz mutassanak jó példát mindenkinek emberségből, határozottságból és törvénytiszteletből is. Kívánok Önöknek sok erőt és jó egészséget! Isten éltesse mindannyiukat!