Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm szépen Pásztor elnök úrnak, hogy meghívott ide, Önök közé, és Önöknek is köszönöm, hogy eljöttek erre az összejövetelre. Bár a magyarországi kampányhajcsárok, akik nekem is főnökeim, általában ellenjavallják az efféle összejöveteleket, mert azt mondják, hogy akkor ki dolgozik a terepen, hogyha mi gyűléseket tartunk, de mégis: az a helyzet, hogy nem minden nap történik ez meg úgy, ahogyan ezt Pásztor elnök úr is mondta, hogy személyesen is találkozhatunk itt, Szabadkán. Minden második évben szokott ez megtörténni, mint ahogy hallhattuk, úgyhogy örülök, hogy eljöttek, és itt lehetünk ma együtt. Deli Andort külön is köszöntöm. Nem ajándékba kapta természetesen a lehetőséget, hanem azért kapott bizalmat a Fidesz jelöltállításról szóló gyűlésén, mert az elmúlt években kiválóan végezte a munkáját. Tehát ha elnök úr köszönetet mondott nekem, akkor én is szeretnék köszönetet mondani Önöknek, hogy egy ilyen kiváló képviselővel erősítették a parlamenti képviselőcsoportunkat. Andor, sok sikert kívánok Neked!
Kosztolányi városában mindig megtiszteltetés, ha az embert vendégül látják. Talán az egyik első alkalom éppen egy Kosztolányi szobor avatása is volt. Már nem is emlékszem pontosan, melyik esztendőben történt ez. Nos, hát azóta sok víz lefolyt a Dunán. Először is szeretném megköszönni az Önök türelmét. Most, hogy kicsit így együtt vagyunk, akkor talán szabad visszaemlékeznünk a mögöttünk hagyott évekre. Emlékeznek rá, hogy 2010-ben volt egy választás Magyarországon, amikor sikerült a polgári, nemzeti és keresztény erőknek megszerezni az ország többségének bizalmát, és egy kétharmados többséggel nekikezdtünk annak a korszaknak, most már talán kellő szerénység mellett is lehet ezt mondani: nekikezdtünk annak a korszaknak, amely 2010-ben indult, és máig tart. És én jól emlékszem, hogy akkor milyen nehéz dilemmákkal szembesültünk. Le volt rongyolódva az anyaország, lényegében gazdasági csődben voltunk, és nemcsak az éppen aktuális számok voltak rosszak, hanem a gazdaság szerkezete is rossz volt, szerintem az emberek gondolkodásában is több volt a pesszimizmus, mint a magabiztosság, szóval sok mindent meg kellett változtatni. És amikor leültünk azokkal a barátaimmal, idesorolva Pásztor István elnök urat is, akikkel a határon kívül élő magyarok ügyeit szoktam megvitatni, akkor türelmet kellett kérnem, és azt kellett mondanom, hogyha a szívem szerint haladnék, akkor nem kétséges, hogy minden lehetséges erőforrást már most, 2010-ben rendelkezésre bocsátanék, de ha nem tesszük rendbe az anyaországot, és nem lesz erős anyaország, akkor nem lesznek erős határon túli magyar közösségeink sem. Úgyhogy türelmet kértem. És az első ciklus az Önök felől nézve talán nem is volt különösen világos, hiszen a legtöbb figyelmet, erőforrást mégiscsak a hazai ügyek rendbetételére kellett fordítani. 2014-ben látszódott, hogy lesz ebből, ahogy mi mondjuk, énekes halott, mégiscsak valahogy össze fogjuk magunkat szedni, amit kigondoltunk, az kiállja az idők próbáját, és az anyaország megindult az erősödés útján. És akkor eljött az idő, hogy nagy terveket gondoljunk ki közösen. És az igazság az, hogy komoly terveket gondoltunk ki. Olyasmik történtek az elmúlt években, amelyek korábban nemcsak hogy nem történtek meg, hanem már úgy gondoltuk, hogy nem is fognak a mi életünkben soha megtörténni. Tehát az, hogy az anyaország lesz olyan erős, hogy minden fórumon, a legerősebb országokkal szemben is képes legyen kiállni a határon túli közösségekért – itt most elsősorban persze éppen nem Önökre gondolok, mert itt nem volt ilyen konfliktus, mondjuk, Ukrajna esetében vagy Kárpátalja esetében azért mégiscsak ez a helyzet –, hogy a világszínpadon kell kiállni időnként a saját szövetségeseinkkel szemben is az ott élő magyarok érdekében, szóval hogy Magyarország lesz olyan erős ország, hogy vállalkozhat ilyen kiállásra, ezt azért kevesen gondoltuk volna a megelőző évtizedekben. Vagy ha arra gondolok, hogy az ország nem egyszerűen képes lesz arra, hogy gazdasági erőforrásokat bocsásson a határon túli közösségek rendelkezésére, hanem ezt úgy tegye meg, hogy közben az otthoni irigység ezt nem öli meg, mert, ugye, a pénzre mindig van jelentkező. Többen szoktak jelentkezni, mint amennyi pénz van, ezt nem hiszem, hogy nemzeti specifikum lenne a magyarok esetében, ez inkább a pénz természetével függhet össze. Akárhogy is, de a dolog lényege, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy sikerült, nem egyszerűen kisebb összegeket, hanem nagyon jelentős, hosszabb távon talán az itteni életkörülményeket is megváltoztatni képes összegeket rendelkezésre bocsátani úgy, hogy közben az anyaországban is ezt támogatták, azért ez is olyasmi, amire kevesen gondoltunk volna.
Sőt, bizonyára, mert Önöknek jobban fáj, mint nekünk, arra is fölfigyeltek, hogy nemcsak hogy a magyarországi magyarok ezt nem ellenezték, hanem azokat a pártokat, amelyek ezt ellenezték, és akik azt mondták, hogy semmilyen támogatást nem kell adni a határon túliaknak, no, ezeket a pártokat Magyarországon mind leszavazták. Van olyan párt Magyarországon, amelyik azt mondja, hogy még szavazati jogot sem kéne Önöknek adni, meg kettős állampolgárság sem kell, nemhogy még pénzügyi források, de az ilyen pártokat Magyarországon ma leszavazzák. Ilyen időket élünk. Ennek valószínűleg egy mélyebb, lélektani oka van. Ez nem egyszerűen politikai taktika vagy kommunikáció kérdése vagy ilyesmi, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy az az érzés, hogy mi, magyarok hiába élünk hét vagy nyolc ország területén, mégiscsak összetartozunk, és ez nem egyszerűen csak egy történelmi tény, hanem egyszerre feladat, kihívás és küldetés a jövőre nézve, ez a gondolat, ha nem is ilyen pontos nyelvi formában, de lassan az egész Kárpát-medencében megfogalmazódik. És ezért aztán mindig az a nemzetrésznek, amelyik jobban áll, ez esetben most a magyarországi magyarok állnak jobban, annak kell mindig többet vállalni. Ezért van az, hogy az elmúlt években olyasmiket indíthattunk el, ami reményeim szerint meghozza majd a gyümölcsét a következő években.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr!
Ahogy hallhattuk Pásztor elnök úrtól, készülődünk egy európai parlamenti választásra. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez az első kampánygyűlésem ebben a kampányban, mert ez még csak most kezdődött el, és örülök, hogy ez éppen itt, Szabadkán történhet meg. Szimbolikus ez, mint mondtam, az összetartozásunk szempontjából is szimbolikus, de abból a szempontból is beszédes, hogy fölhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió nevű politikai képződmény és az Európa nevű kulturális képződmény határai nem esnek egybe. Vannak még olyan közösségek, amelyek Európában élnek, de még nem tartoznak az Európai Unióhoz. A vajdasági magyarok éppen egy ilyen közösség, de Szerbia nem magyar, hanem, mondjuk, szerb nemzetiségű része is olyan közösség, aminek Európában van a helye: európai közösség, de még nem tagja az Európai Uniónak. Ez arra hívja föl a figyelmet, hogy a következő időszakban nekünk, magyaroknak itt, a Vajdaságban, de otthon is azért kell dolgoznunk, hogy lehetőleg ez a különbség eltűnjön. És én rendíthetetlenül hiszek abban, hogy Szerbia tagja lesz az Európai Uniónak. Hamarabb lesz tagja, mint azt ma sokan gondolják. Én jól emlékszem arra is, amikor Horvátország volt ilyen helyzetben, és Horvátországnak is Magyarország volt a leghangosabb és legegyértelműbb támogatója, és akkor is sokan legyintettek, hogy az is majd a következő évszázadban történik meg legközelebb, ha egyáltalán megtörténik, és mégis Horvátországot sikerült valahogyan bekormányoznunk az Európai Unióba. Most egy nehezebb feladat Szerbia számos okból, de én biztos vagyok abban, hogy ez sikerülni fog. És ahogyan az elnök úr is mondta, ez a szerbeknek is érdeke, a Szerbiában élő magyaroknak is érdeke, de nekem az a meggyőződésem, hogy az Európai Uniónak is érdeke, mert az Európai Unió kezdi kimeríteni az erőforrásait.
Új erőforrásokra van szükség. Az erő pedig a tagállamokból jön, és a bővítés az valójában nem tehertétel, ha az ember megfelelő szemüvegen keresztül nézi, hanem egy új lehetőség és erőforrás, magának az Európai Uniónak is. Ezért igaz, hogy ma olyan vezetői vannak az Európai Uniónak, akik nem nagyon látnak az orruknál tovább, időnként olyan benyomást keltenek, mint akik odáig se, sőt akik két egyenes lépést sem tudnak megtenni, kétségkívül vannak erre utaló jelek, de az igazság az, hogy majd az idő kitermeli a megfelelő vezetőket. Most is választás lesz. Aztán nemzeti választások is lesznek. Tegnap is volt Finnországban is választás. Láthatják a változásokat. Szép lassan megjelennek majd azok az európai vezetők, akik pontosan tudják, hogy a következő tíz év nagy feladata a Bulgária és Görögország, illetve Magyarország közötti tér integrálása az Európai Unióba. És ennek a térségnek a legfejlettebb, egyértelműen a legsúlyosabb szereplője Szerbia. Ezért Magyarország nem egy szélmalomharcot vív, nem egy álmot kerget, amikor Szerbia európai uniós tagsága mellett érvel, hanem egy reális politikai programot hajtunk végre. És ez bizonyára sikerülni is fog.
Ezek után hadd beszéljek egy kicsit a saját dolgainkról. Néhány számmal fogom Önöket untatni. Az elmúlt három évben körülbelül 60 és 70 milliárd forint közötti összeg érkezett a Vajdaságba gazdaságfejlesztési céllal. Hogy ezt hogyan sikerül fölhasználni, ez már az Önök felelőssége. Amit messzebbről látni, ahonnan én nézem a dolgot, jól néz ki az ügy. Nagyon sokan jelentkeztek, sokfelé ment a pénz, több mint tízezer ember jelentkezett, szóval azt gondolom, hogy nem csomósodott, hanem inkább szétterült. És ahhoz, hogy egy gazdaság meg tudjon indulni, ahhoz az az érzés kell, hogy mindenki, aki érez magában tetterőt, valamilyen módon lehetőséghez jusson. És miután úgy látjuk, hogy ez eddig jól működött, szeretném Önöknek elmondani, hogy ezt folytatni is fogjuk. Ebben az évben is érkezni fog olyan 7-7,5 milliárd forintnyi összeg. Elkészült egy terv, amit kézhez vehettem, és talán kormánydöntés is van már róla, ami a vajdasági turisztikai tervet tartalmazza, és amely ilyen típusú beruházásokat indít majd el. Én tudom, hogy Önök türelmetlenek, mert minden nap pótolhatatlan veszteség, hiszen minden nap mennek el a Vajdaságból. Magyarok is mennek el. És mindannyiunkat ugyanaz a kérdés aggaszt, hogy akik elmentek, visszajönnek-e? Illetve az asszonyok szülnek-e elég gyereket azok helyett, akik elmentek? Ez a két nagy kérdés van előttünk. Egyik ügyben sem állunk különösebben jól, ha a demográfiai mutatókat nézzük. Tehát nekünk nem kisebb feladatunk van, minthogy egy olyan fejlődési pályára segítsük a vajdaságiakat, az itt élő embereket, családokat, vállalkozásokat, hogy belátható és hihető legyen, hogy van egy olyan pont, ahova elérhetünk, és ahonnan, ha azt elértük, már nem érdemes többé elhagyni ezt a térséget.
Most nehéz hinni abban, hogy ilyen pont létezik, ugye? Mert látjuk a készülődést, hogy a fiatalok elmennek, és halljuk az érveiket, és így tovább, de ha Önök jól számolnak, jól kalkulálnak, és a terveink valóra válnak, akkor nincs olyan messze az a pont, ahol egyszer csak azt veszik majd észre, hogy az elvándorlás mértéke elkezd lassulni, aztán szépen fogyni, és aztán megfordulni. Magyarországon ez megtörtént, ezért merek ilyenekről beszélni Önöknek. Magyarországon két év óta az a helyzet, hogy kevesebben mennek ki munkát vállalni, mint amennyien visszajönnek, és ez a folyamat egyfolytában erősödik. És ha a terveinket sikerül megvalósítani – és miért ne sikerülne? – , akkor a következő három évben ez a folyamat még látványosabb lesz. És Magyarországra megindul egy nagyarányú visszaáramlás. Mindig lesznek, akik elmennek, és az nem is baj, mert világot látni jó dolog, külföldön tanulni jó dolog, valamennyit dolgozni külföldön, az is jó dolog, de családot már inkább itthon érdemes alapítani, mert az ember mégiscsak oda tartozik, ahova született. Magyarországon ez a fordulat küszöbön áll, vagy már el is kezdődött. És ha Magyarország képes volt erre a fordulatra, akkor szerintem, ha önerőből nem is, de az anyaország segítségével a Vajdaság is képes lesz erre a fordulatra. Én erősen hiszek ebben. És ezért az ideküldött pénzt mi sosem tekintettük segítségnek vagy segélynek, hanem egy olyan beruházásnak tekintettük, amely segít megtartani az itteni fiatalokat, segít megtartani a jövőt, és segít összekapcsolni a vajdasági magyarokat Magyarországgal, a vajdasági gazdasági rendszert a magyar gazdasági rendszerrel.
Sőt, Hölgyeim és Uraim, horribile dictu oda jutottunk, hogy a magyar gazdaságban van annyi szufla, hogy ma arról is tudtam tárgyalni, sőt megállapodásokat is kötni a szerb állam vezetőivel, hogy a Vajdaságon kívüli területeken is megjelenik majd mérhető, érzékelhető, komoly nagyságrendű beruházás és magyar tőke. Ami részben szerintem Önöknek is jó, mert azt a vádat, miszerint nekünk csak Vajdaság fontos, mert mindenfajta titkos terveink vannak, és nyilván azért csak Vajdaságig látunk el, ezt a vádat teljes egészében annulálja, hiszen mi nyilvánvalóvá tesszük, hogy nekünk egész Szerbia fontos, és Szerbiát egészében tekintjük egy üzleti lehetőségnek a magyar tőke számára. Másfelől pedig tudunk együttműködni szerbekkel a Vajdaságtól délre is, közös cégeket tudunk létrehozni, és őket is érdekeltté tudjuk tenni a szerb–magyar együttműködés sikerében, mert azt is meg kell értenünk, hogy nekünk szerbekre is szükségünk van, akik hisznek és érdekeltek a szerb–magyar együttműködésben. Tehát ha az együttműködés útján tudjuk a lehetőségeket kibővíteni a magyarok számára, az mindig könnyebb, mindig biztatóbb és mindig hosszabb távú, minthogyha a szerbek ellenében kellene eredményt elérni. Ezért becsüljük meg azt a lehetőséget, hogy ma Szerbia és Magyarország kormánya között jó viszony van, együttműködés van, bizalmi alapokat hoztunk létre, és a szerbeknek is szüksége van Magyarországra, ha másért nem, hát az európai uniós csatlakozás miatt mindenképpen. De nekünk is szükségünk van a szerbekre, mert az Európai Unión belül is olyan csatákat kell megvívnunk, ahol a közép-európai országok súlya számít. Mert azt is jól lehet látni, hogy fontos kérdésekben mást gondolnak a közép-európai népek, és mást gondolnak a nyugat-európai népek. Ilyen például a migráció, de ilyen a családmodellnek a kérdése és még számos kulturális kérdés. Tehát nekünk, magyaroknak is érdekünk, hogy az unión belül minél nagyobb számban legyenek Közép-Európából érkezett országok, és ezért Szerbia tagsága azon túl, hogy Önöknek jó, a teljes magyar közösségnek a hasznára válik, hiszen erősíti a magunkfajta gondolkodásúak csoportját az egész Európai Unión belül. Nehezen tudnék ennél optimálisabb helyzetet kigondolni két ország együttműködése számára.
Úgyhogy nagy idők előtt állunk, nagy lehetőségek előtt állunk. Az anyaországról azt még nem merem mondani, hogy ki van combosodva, az talán túlzás, de azért a bicepszei, ha megmozdulnak, azért mégiscsak életerős benyomást keltenek, ezért az elhatározott, nagy terveinket meg is fogjuk valósítani. Ebből ma egy újabbat nevesítettünk a kormányülésen, ez pedig egy régi ügy, amit István elő szokott hozni, amikor tárgyalunk, ez pedig a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonalnak kérdése, amire végül is ma a szerb kormány rábólintott. Munkabizottságokat állítottunk föl, a hiányzó szakaszt vissza fogjuk építeni, a létezőt pedig modernizálni fogjuk, és ez a dolog is megindul. Magyarország részéről ki is neveztem egy kormánybiztost, akinek az a dolga, Lázár János miniszter úr, volt miniszter úr személyében, aki hódmezővásárhelyi ember, és ezzel az üggyel fog foglalkozni. Tehát nagy terveink vannak, ezek mind haladnak előre. Ennek sorában említem meg a Budapest–Belgrád vasútvonalnak a kérdését is, amelynek az építkezése itt talán már zajlik, Magyarországon is meg fog indulni, és a két főváros összeköttetése a mai hét-nyolcórás vonatidő helyett két és három óra közé fog majd csökkenni. Azt kell mondanom, hogy minden területen, ahol ma lehetséges együttműködés, előremegyünk.
Az a kérdés szokott a fejemben megfogalmazódni, hogy az-e a nehezebb, ami előttünk van, vagy az volt a nehezebb, amit eddig elértünk. És ma mondtam a szerbeknek is, akik ezt nem teljesen értik, mert ők nem a magyar kultúrában nőttek föl, hogy a magyar emberekről vagy a magyar nemzetről azt szokták mondani a történészek, illetve van olyan történész barátom, aki ezt szokta mondani, hogy mi ilyen kijelentő nemzet vagyunk. Kijelentjük a dolgokat, és azt gondoljuk, hogy akkor azok már meg is történtek. Most szerintem ebben sok igazság van. És ezért lehet, hogy az előttünk álló időszak nehezebb lesz, mint a mögöttünk lévő, mert a mögöttünk lévő volt a kijelentések korszaka. Mikor föl kellett mérni az erőnket, és be kellett mondani a dolgokat, hogy ez fog történni, és ez fog történni, és ez fog történni… Most azonban olyan évek történtek, hogy minden azon múlik, hogy amit kijelentettünk, azt meg tudjuk-e valósítani. Egy másik barátom, volt MDF-es miniszter szokta mondani időnként, hogy a török levéltárakban föllelt iratokban az olvasható, hogy a magyarok első rohama az kibírhatatlan és pusztító, viszont nincs második roham. Ebben is lehet sok igazság, ezért most arra szeretném Önöket megnyerni igazából, hogy most nem a nagy bemondások időszaka következik. Most nem a nagy szavaknak a korszaka következik, mert a nagy dolgok be vannak mondva. Most az a szakasz következik, amikor a kialkudott és kiharcolt lehetőséggel élni kell. Ez apró munka. Kevésbé hősies, a romantikus magyar léleknek talán kevésbé esik kézre, de mégiscsak az a helyzet, hogy most minden azon múlik, hogy amit eldöntöttünk, amire van pénz, amire van fölhatalmazás, amire van jóváhagyás a szerb oldalról, amihez van erő a mi oldalunkon, hogy képesek vagyunk-e megcsinálni azokat a dolgokat, amiket elhatároztunk. Ezen múlik a következő néhány év, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lehet, hogy nem ez lesz a legromantikusabb időszaka a szerbiai magyarságnak, és nem ez lesz a legromantikusabb korszaka a szerb–magyar kapcsolatoknak sem, de hogy a leghasznosabb és legfontosabb korszaka lesz, abban egészen biztos vagyok. Mert ha most sikerül kihasználnunk a lehetőséget, és megvalósítjuk mindazt, amit elterveztünk, akkor arra az alapra még nagyobb terveket lehet majd kigondolni, és még nagyobb építményeket lehet majd felhúzni.
Zárásképpen még egy megjegyzést engedjenek meg, hogy miért sarkallom Önöket arra, hogy most ragadják meg a lehetőséget. Vannak olyan országok Európában, amelyek akkor is elműködnek, hogyha nincsenek kormányaik. A németek megengedhetik maguknak, hogy fél évig kormányt alakítsanak, és nincs kormányuk. Mert vannak olyan társadalmak, olyan kultúrák, olyan gazdaságok, hogyha nincs politikai stabilitás, az élet valahogy akkor is a megszokott rendben megy tovább, és jönnek az eredmények. És vannak olyan országok, amelyek nem így működnek, például a mi nemzetünk az nem ilyen. Mert nálunk tényleg fejétől büdösödik a hal. Tehát ha fönt nincs rend, akkor lent sincs rend. Hogyha nincs politikai stabilitás, akkor megáll az élet. Nem mondom, hogy megbénul, de minden lelassul. Minden áthelyezi magát egy várakozásos állapotba. És szerintem a szerbek is ilyenek. Ha nincs politikai stabilitás, akkor Szerbia gazdasági teljesítménye is elkezd lassulni és megáll, mindenki várakozik, hogy mi lesz. És most egy olyan időszakban élünk, amikor Szerbiában is, láthatóan az ellenzék, ha jól értem a helyzetet – hogy mondjam? – komolyan nehezen vehető számításba, mint a jövendő meghatározó ereje ennek az országnak, a kormány rendkívül stabil. Magyarországon a helyzet nagyjából hasonló, a kormány rendkívül stabil. Tehát van két népünk, amelynél a politikai vezetés rendkívül fontos, és van előttünk mindkét ország esetében legalább 3-4 év, aztán majd meglátjuk mi lesz utána, de legalább 3-4 év biztosan van, amikor a politikai stabilitás és vezetés adva van. És ez azt jelenti, hogy ha most megragadjuk a lehetőségeket, akkor a következő három-négy évben 8-10 év munkáját is el tudjuk végezni. És ez csak rajtunk áll vagy bukik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A legfontosabb dolog, hogy az első lépést tegyük meg hibátlanul. Az első lépés a soron következő európai választás. Én szeretném Önöket biztatni arra, hogy éljenek a lehetőséggel. Nehéz persze beleképzelnem magamat az Önök helyébe, de mégiscsak van abban valami vagányság, nem, hogy az ember itt él a Vajdaságban, egy olyan országban, amely nem tagja az Európai Uniónak, és elmegy képviselőket küldeni az európai parlamenti gyülekezetbe, méghozzá magyar képviselőket, akik nemcsak Magyarországot, hanem még Szerbiát is képviselni fogják ott. Azért ebben van valami pikantéria, szerintem ebben van valami húzás, ebben van egy kis vagányság, ami jó ok arra, hogy a magyarok ezt a történelmi lehetőséget ne engedjék elszaladni, hanem ragadják meg. Menjenek el választani, támogassanak bennünket. Szívesen mondanám, hogy válasszanak a több jó lehetőség közül, de sajnos ezt nem mondhatom. Nem szeretném Önöket becsapni, az igazság az, hogy ez nem lesz mindig így, nem is volt mindig így, de ebben a pillanatban a hazát kellő súllyal és komolysággal, nemzetközi színtéren képviselni, Brüsszelben a magyarokért kiállni és az ország számára biztos vezetést nyújtani, ebben a pillanatban csak a mi politikai közösségünk, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szövetsége alkalmas. Úgyhogy arra kérem Önöket, vegyenek részt a választáson, támogassanak bennünket.
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Köszönöm szépen, hogy együttműködhettünk az elmúlt években.