Orbán Viktor beszéde az „Aktív Magyarország Korszaknyitó Konferencia 2021” című rendezvényen
2021. november 25. Siófok

Jó napot kívánok! Tisztelt Miniszter Asszony, Kormánybiztos Úr, Igazgató Úr! Kedves Túrázók, Terep- és Távfutók, Úszók és Evezősök, Korcsolyázók és Síelők! Kedves Aktív Magyarország! Kedves Díjazottak!

Szeretnék néhány gondolatot megosztani Önökkel, nem egyszerűen csak formálisan megnyitni a mai találkozót. Amikor először meghívást kaptam ide, akkor nemet mondtam, aminek az volt az oka, hogy pontosan ezt mondták, hogy korszaknyitó konferencia. Mondom, ez úgy hangzik, mint egy ellenzéki szöveg, mit keresek én ott? Ez valami tévedés lehet, de aztán megértettem, hogy nem erről van szó. Tehát nem a mostani kormányzati ciklusok után kívánnak a szervezők új korszakot nyitni, hanem két másik értelemben, ha a Máriusszal történt beszélgetést jól fordítottam le a magam nyelvére. Az első az, hogy a pandémia után egy új korszak vár mindannyiunkra. És valóban, az a járvány, amely mögöttünk van, hatást gyakorolt nemcsak az egészségünkre, hanem a gondolkodásunkra is, talán az életfelfogásunkra is, és talán több teret nyit annak a tevékenységnek, amiről ma itt Önök majd tanácskozni fognak. Másfelől nem teljesen indokolatlan politikailag sem értelmezni ezt a címet, a konferenciacímet, hiszen ugyan sok mindent csináltunk az elmúlt tizenkét évben, de különösen sok mindent csináltunk az elmúlt két esztendőben, amióta a kormánybiztosság fölállt és működik. Ezt tekinthetjük egy kísérleti időszaknak is. Én legalábbis úgy tekintem, hogy majd a most kezdődő újabb ciklusok szempontjából, politikai ciklusok szempontjából legyen egy – ahogy modernül mondják – pilot projectünk, lássuk, hogy mi az, ami működött, mi az, ami nem. Ez a három év alkalmas volt arra, hogy kikísérletezzük… Máriusz ötöt mond, de amikor feláll egy államtitkárság, egy kormánybiztosság, egy kht., az első két éve a magyar bürokratikus túlszabályozottság következtében arról szól, hogy egyáltalán el tudjon kezdeni működni. Tehát érdemi munka öt év alatt, ha két-három, akkor a magyar bürokratikus viszonyok között már jó arányszámot mondtunk. Az egyik nagy feladata lesz majd ennek a kormánybiztosságnak, de most nem ezért hívtak ide, hogy kormányzati reformokról beszéljek, hogy rávilágítson azokra a pontokra, ahol valószínűleg történeti okokból, időnként talán állásféltés okán is, de olyan bürokratikus szabályok, akadályok vannak beépítve, amire senki nem tudja megmondani, hogy mi a fészkes fenéért van szükség. Valahogy itt van, így szoktuk csinálni, ez így szokott lenni, és így tovább, és ez mind-mind energiát és időt visz el. Tehát Máriusz ugyan öt évet mond, de én tényleges munkát itt inkább csak, mondjuk úgy, hogy produktív szakaszt két, két és fél évet látok, ami viszont alkalmas arra, hogy beazonosítsuk azokat a pontokat, ahol mindenképpen változtatni kell.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Előre is gratulálok természetesen a díjazottaknak, de mielőtt erre sor kerülne, néhány szót a jövőről is szeretnék mondani Önöknek. Egy gazdátlan terület volt a magyar politikatörténet, mondjuk, 1945 utáni korszakát tekintve ez az egész aktív életminőségi élet. A politika nem ilyesmiről szólt hosszú időn keresztül, hanem a nagy dolgokról. A hídról gondolkodunk, de a hídhoz vezető útról már kevésbé. Tehát a politikának van a költségvetési szemlélet okán egy olyan nehézkedési nyomatéka, ami állandóan nagy dolgokat keres, és azokat a kis dolgokat, amiktől az élet igazán élhetővé válik, elhanyagolja. Ha vannak civil szervezetek – és ez a nagy szerencsénk, hogy ezen a területen Önök léteznek –, akkor jönnek ilyen igények, jönnek ilyen szempontok a politikai döntéshozás felé, és ha van egy csatorna, amelyen keresztül el is jut oda, van egy közlekedő edény, ahonnan át lehet jutni, van egy hely, ahol összefoglalják ezeket a javaslatokat, akkor könnyen lehet, hogy még kormányzati döntés is lesz ezekből a javaslatokból. Most az elmúlt két és fél évben, három évben ilyen időszakot éltünk. A kormánybiztosság ebből a szempontból fontos volt.

Én elég reménytelennek láttam a helyzetet, mert ismerem ennek a területnek a sajátos túlszabályozottságát. Miután nincs a területnek önálló szabályrendszere, ezért minden más terület szabályainak a perifériáján helyezkedik el. Ezek meg egymásba csúsznak, és a terhelés, a bürokratikus terhelés az Önök világában kétszeres-háromszoros ahhoz képest, mint a szabályozási terület, az igazi szabályozásnak az igazi célterülete volt. Úgyhogy nagy reményeket nem fűztem az állam, a kormánybiztosság működéséhez, hosszú ideig gondolkodtunk, hogy hogy’ is legyen ez, és rájöttem arra, hogy azon múlik majd ennek a sikere, hogy találunk-e egy halált megvető bátorságú embert. És ha találunk, akkor ebből lesz valami, ha nem találunk, akkor a szokásos képességekkel nem nagyon tudja senki sem átrágni magát azokon a bürokratikus útvesztőkön, amelyeket ma sajnálatos módon az állam támaszt a szabadidős, aktív életet élő emberek elé, illetve útjába. Úgyhogy Máriusszal megállapodtunk, aki egy halált megvető bátorságú ember, ezt Önök mindannyian tudják, ennek minden jó és rossz következményével egyetemben. Harminc éve dolgozom vele együtt, és bíztam abban, hogy ezt majd meg fogja oldani. És úgy látom, hogy az eredmények, bár nyilván az eredményekről beszámolás mindig a saját lovunk dicséréséről szól, és valahogy az mindig szebbnek látszik, mint a szomszéd lova, de ez most mindegy is, tehát akármennyi romantikus és irodalmi túlzás is vegyülhetett az itt elhangzottakba, összességében az aligha kérdőjelezhető meg, hogy ahhoz képest, hogy milyen akadályokat kell legyűrni, nagyon komoly eredményeket sikerült elérni, és ezért szeretnék mindenkinek gratulálni, aki ebben a munkában részt vett, akkor is, hogyha kormánybiztos volt, akkor is, ha egy nonprofit kht.-t vezetett, vagy abban dolgozott, és a civileknek is szeretnék gratulálni, akik ebben partnerek voltak, sőt kezdeményezők időnként. Köszönöm a polgármestereknek meg a megyei közgyűlési embereknek a munkáját, akik szintén jól szolgálták a választóik érdekét azzal, hogy társultak egy ilyen nehéz munkához.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt is tudom, hogy nem azért hívtak meg, hogy ezt én mind elmondjam, hanem azért, hogy választ kapjanak valahogyan arra, hogy lesz-e pénz. Ezért hívtak meg engem. Beszéljünk egyenesen! Vannak még egyéb szép gondolataim, ezeket el fogom mondani, de azért az érdeklődés súlypontját az ember egy bizonyos rutin után már könnyen érzékeli, most Önökre nézek, és látom, hogy mi a helyzet. A következő dolgokat tudom mondani a pénzzel kapcsolatban. Az első, hogy a terület többé nem gazdátlan. Pénzt nem lehet semmilyen célra elkölteni, hogyha ott nincsenek világos felelősségi viszonyok. A terület most már nem gazdátlan, van egy intézményrendszerünk, örülnék, hogyha lennének javaslatok, amelyek arról szólnak, hogy ezt hogyan fejlesszük tovább a jövőt illetően, de a lényeg, hogy van gazdája a területnek, tehát a pénz ésszerű elköltésének első számú feltétele adva van. A második legfontosabb dolog a pénzköltésnél, hogy azt is látjuk, hogy hova megy. Ez egy olyan terület, ahol lehet látni a végén, hogy kilátó lesz meg bicikliút, konkrét a dolog. És ha vannak konkrét tervek, akkor az alkupozíciója is erős ennek a területnek.

Azonban szeretném világossá tenni, hogy ahhoz, hogy bármilyen területre pénz legyen, elsősorban nem kormányzati szándék kell – másodsorban az is –: elsősorban pénz kell. Valakinek meg kell termelnie, azt elő kell állítani, létre kell jönni. Tehát ahhoz, hogy itt tudjunk beszélni fejlesztésekről és programokról, nekünk egy zakatoló gazdaságra van szükségünk. Egy olyan zakatoló gazdaságra, amely nem elnyeli, hanem megtermeli a pénzt, amit utána ilyen értelmes, nemes, emelkedett és fontos célokra tudunk használni. Jelentem, hogy a gazdaság zakatol. Arra a kérdésre, hogy lesz-e pénz, a válasz az, hogy lesz pénz, mert zakatol a gazdaság.

Sok oka van annak, hogy zakatol a gazdaság, ez szintén nem témája a mai összejövetelnek, csak egyetlen dologban szeretnék Önöktől segítséget kérni: ne engedjék, hogy szétbarmolják a nagy nehezen fölépített, működő magyar gazdasági rendszert. Ennek a gazdasági rendszernek a szíve közepe az adórendszer. Ha nem ez az adórendszer van Magyarországon, akkor a gazdaság teljesítménye jelentős mértékben csökkenne, és abban a pillanatban minden forrás, amely ilyen célok rendelkezésére bocsátható, csökkenni fog. Tehát arra szeretném Önöket kérni a választáson is meg azon kívül is, minden közéleti vitában védjék meg azt az adórendszert, aminek eredményeképpen ma Magyarországon az ilyen fejlesztésekhez szükséges források rendelkezésre állnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A pénzt illetően a második vagy harmadik fontos dolog, amit szeretném, ha értenének és elfogadnának tőlem, az, hogy pénz általában nincs, konkrétan van. Tehát előirányzatokat meg rovatokat… Ez nem fog működni, arra nem tudunk pénzt adni. De abban az esetben, hogyha Önök azt mondják, hogy itt egy fejlesztési program, nem egy, hanem tíz, vagy azt mondják, hogy száz, most ígérem Önöknek, hogy arra mindig lesz pénz. Eddig is volt. A fejlesztéseknek a korlátját ma ezen a területen, amiről Önök ma tanácskozni fognak, nem a pénzhiány korlátozza vagy szabja meg. A bürokrácia a probléma, azt közösen kell leépítenünk, az Önök javaslatai alapján. Kettő: a konkrét, értelmes tervek hiánya. Sokkal több pénzt is el tudnánk költeni, hogyha több lenne a konkrét és kidolgozott terv. Úgyhogy mindenkit arra szeretnék biztatni, hogy gondolkodjon és tervezzen. Egyetlen erre a célra, mármint gondolkodásra és tervezésre fordított perc sem kidobott idő, mert ha jó a végén a gondolat, meg fog valósulni. Még egyszer mondom: itt vannak a civilek, akik ezt meg tudják fogalmazni, be tudják juttatni Gergőéken keresztül abba a csatornába, ahol a megvalósításnak a kormányzati nézőpontból is jelentkező föltételeit föl tudjuk mérni, előfeltételeit meg tudjuk határozni, és Máriuszon keresztül pedig be tud kerülni a központi döntéshozatalba minden konkrét program, csak konkrét legyen. Általában nincs pénz, konkrétan van. Ez azért van így, mert annak a pénznek, ami általában van, az a tulajdonsága, hogy eltűnik. Ezzel szemben az a pénz, amelyik konkrét, ott is elő szokott fordulni, de ez egy rendőrségi kérdés, és egy másik konferenciára tartozik, de ott, ahol tudjuk, hogy mire kell konkrétan fordítani az összeget, ott a pénz általában nem eltűnik, hanem abból az lesz, amit valaki, civil szervezetek, egyházak, települések, megyék kezdeményeztek. Úgyhogy mindenkit szeretnék biztatni arra, hogy tervezzen, minden, ami a fejében van, fölgyűlt a gondolataiban az elmúlt néhány évtized során, amit meg szeretett volna valósítani, csak valahogy úgy érezte, hogy a környezet és a körülmények nem teszik lehetővé, nos, kérem, hogy azokat mind-mind vessék papírra, és juttassák el hozzánk.

Most kellene annak a résznek következni, ahol fölsorolom, hogy mi mindent csináltunk, de Máriusz ezt bőségesen megtette, úgyhogy, ha megengedik, erről én nem is beszélek. Talán inkább arról szeretnék néhány szót szólni, hogy miközben persze sok területre nincs elegendő pénz, ezen a területen mégis miért áll rendelkezésre minden értelmes projekthez szükséges forrás? A mi kormányunk egy nemzeti kormány, ez azt jelenti, hogy szeretjük a hazánkat. És azt szeretnénk, ha a gyerekeink is rájönnének arra, hogy milyen jó dolog szeretni a hazájukat, meg azt szeretnénk, hogyha a barátaink is kicsit nagyobb szeretettel fordulnának a saját hazájuk iránt. Kevesebb lenne a cinizmus, kevesebb lenne az ön- és közösségrombolás, kevesebb lenne a kártétel, szóval minden, amivel ártunk magunknak meg az országnak. Miután nemzeti kormányunk van, ezért nekünk fontos, hogy az emberek hogyan gondolkodnak a saját hazájukról. Úgyhogy én nagy örömmel láttam azokat a táblázatokat, amelyeket Máriusz mutatott be, hogy gazdasági szempontból miért hasznos ezeket az összegeket ezen a területen elkölteni. És ez nagyon fontos, mert vannak baloldaliak is a politikában, és őket csak pénzzel lehet meggyőzni, ott nekik hiába magyarázom, hogy szeretjük a hazánkat, meg hogy ez egy fontos dolog; ez egy másik világ, más kódrendszerben működik, szükségünk van gazdasági érvekre is, jól ki tudjuk mutatni, hogy ez fontos dolog. De magunk között, akik szeretjük a hazánkat, és azt gondolom, hogy a közös nevező miközöttünk meg a civil szervezetek között, akik foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, éppen az, hogy a közös szenvedélyünk maga Magyarország. Tehát a mi számunkra azonban van itt valami, legalább olyan fontos vagy talán fontosabb, mint a pénz és a kétségkívül kimutatható gazdasági előnyök.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az a helyzet, hogy a jövő ezen fordul majd meg. Én azt látom számos helyén megfordulván a világnak, hogy az dönti el a nemzetek jövőjét, hogy melyik ország és melyik közösség szereti jobban a hazáját. Mindenki globalizációról beszél meg nagy világfolyamatokról, és ezek kétségkívül léteznek, de én azt látom, hogy az érzelmi tényezők lesznek döntők a következő évtizedekben a nemzetek közötti versenyfutásban. Ahol a haza iránti elkötelezettség, a közösség iránti elkötelezettség erősebb, nagyobb, szenvedélyesebb, ott több és sokkal jobb dolgok fognak megvalósulni, mint azokban az országokban, ahol ez lanyha, vagy lanyhul, vagy éppen lefelé hajló ívet fut be. Magyarországon ennek épp az ellenkezője igaz. És ha föltesszük azt a kérdést, hogy mi a hazaszeretetnek az alapja, most itt a hitbéli kérdéseket tegyük félre, mert nyilvánvalóan egy olyan közösségben vagyunk, amely ebből a szempontból sokszínű, de mi a hazaszeretetnek az alapja, akkor az kétfajta ismeret. Az egyiket úgy hívják, hogy országismeret, a másikat pedig, hogy nemzetismeret. A nemzetismeret a hazaszeretetnek az időbeli tájékozódását jelenti: történelem, ősök, hagyományok, példaképek és a jövő, a gyerekeink. Ez a nemzetismeret. És van az országismeret, ami pedig azt jelenti, hogy fizikai valójában ismerjük azt az országot, ami a miénk. Mind a két dolog erősíti a hazaszeretetet, a hazaszeretet mértéke pedig meghatározza, hogy a következő tíz-húsz évben milyen mértékig lesznek a magyarok nyertesei a nemzetek közötti versenyfutásnak. Úgyhogy a számunkra, a nemzeti kormány számára – szoktuk magunkat néha úgy hívni, hogy nemzeti ügyek kormánya – ezért fontosak az egészségben eltöltött évek. Fontos a pénzbeli előny, hogyne lenne fontos, de a legfontosabb a hazaszeretet, mert ezen fordul meg majd a jövőnk.

Ha valaki azt gondolná, hogy a környezetismeret és az országismeret kérdései nem olyan jelentősek a politikában, a fiataloknak mondom, mert az idősebbek ott voltak, és így emlékeznek rá, fölidézem a fiataloknak, hogy a rendszerváltás két ilyen tüntetéssel indult. Tanácstalanság uralkodik a sorokban, látom. A rendszerváltás két nagy tüntetéssel indult. Mind a kettő országismeretről, hazaszeretetről, arról szólt, mint amiről ma itt beszélgettünk. Az egyik az erdélyi falvak eltüntetése miatti tüntetés volt. A másik a Duna megvédése érdekében: Bős–Nagymaros. És csak ezek után jött március 15-e meg Nagy Imre újratemetése. Ez a négy együtt döntötte össze végső fázisában a kommunista rendszert, de az első kettő mind olyasmi, amihez Önöknek szakma szerint is közük van. Erdélyi falvaink fölszámolása ügyében, mondhatnám, egy életösztön mozdult meg, és a Duna, ami meg a mi szakrális folyónk, és amelynek ugyan mi elismerjük az üzleti-hasznosítási lehetőségeit, csak nem akarjuk, hogy megtörténjen, mert azt gondoljuk, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a pénz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tehát ne becsüljük alá a jelentőségét ennek a gondolkodásmódnak, ennek a területnek, mert a kommunizmus megdöntésében a nagy tömegmozgósításokat, a kommunizmus megdöntéséhez szükséges érzelmeket tekintélyes részben éppen az a típusú hazaszeretet váltotta ki, mint ami Önöket is feltehetően vezérli, amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül azt szeretném mondani Önöknek, hogy hajrá, magyarok!

Rockenbauer Páltól fogok ide idézni. „Bármilyen hosszú is egy természetfilm, bármilyen szép is egy kép, bármilyen csodás is egy-egy leírás, nem hihetjük azt, hogy ez pótolja a személyes élményt. Márpedig ezek a helyek bárki számára könnyen elérhetőek, felkeresésük, felfedezésük kinek-kinek a maga számára jószerivel csak elhatározás kérdése.” Önöktől azt várjuk, hogy minden mást tegyenek ehhez hozzá, ami túl van a személyes elhatározáson. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm, hogy együtt lehettünk. Remélem, hogy a szövetséget, mely közöttünk létrejött az elmúlt időszakban, a következő évekre is sikerül életben tartani.

Sok erőt, jó egészséget kívánok mindannyiuknak!