Orbán Viktor beszéde az Ázsia Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) pénzügyi csúcstalálkozóján
2017. november 28. Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

If I am informed correctly, I can speak Hungarian language. We have already one Chinese and one English speech, so now if you don’t mind I will speak Hungarian. Sorry.

Amikor készülődtem ide, Önökhöz, akkor azon gondolkodtam, hogy miért is hívtak meg engem ide, hiszen itt mégiscsak bankárok lesznek, és a bankárok és a politikusok barátsága a kutya-macska barátságra emlékeztet: egy háztartásban mind a kettőre szükség van, de azért mindenkinek megvan a maga karaktere. Mindig gyanús, ha egy miniszterelnököt meghívnak a bankárok közé, és akkor arra gondoltam, hogy ennek az lehet az oka, hogy azt a politikát, amit keleti nyitásnak nevezünk, mégiscsak 2010-ben egy új külpolitikai és külgazdasági irányt meghirdetve az a kormány tette közzé, az állt az élére, amelynek akkor én voltam a miniszterelnöke, és Matolcsy elnök úr volt a gazdasági minisztere. Egy kicsit úgy éreztem, hogy hazahívtak. Egy olyan politikának egy sikeres pillanatában hívtak meg engem ide Önök maguk közé, amelynek az elindításához a 2010-es magyar kormánynak is volt valamennyi köze.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Most már kaptunk arra választ, hogy én mit keresek itt, de az a kérdés, hogy a kínaiak miért jöttek el ide hozzánk, amire persze az is egy lehetséges válasz, hogy meghívtuk őket, és miután Kína egy közismerten udvarias ország, hát elfogadták a meghívásunkat. De lássuk be, hogy a kínai–magyar együttműködésnek azt a mélységét, amelyet ma elértünk, nagyon nehéz pontosan megmagyarázni, hiszen Magyarország mérete nem említhető ugyanabban az évben, nemhogy egy napon, mint Kína mérete. A magyar gazdaság mérete, teljesítménye, szintén nem említhető egy napon, és a magyar hadsereg csapásmérő ereje sem lehet indok, nem egy katonai szuperhatalomhoz látogattak el a kínai barátaink. Akkor miért jöttek? Miért olyan sikeres a kínai–magyar együttműködés? Nehéz erre pontos választ adni, de talán a történelemben is érdemes válasz után kutatni. Azt sem tudjuk pontosan, miért történt, hogy valamikor az 1940-es évek végén éppen Magyarország, egy teljesen más politikai rendszerű Magyarország volt az első Európában, amely elismerte a Kínai Népköztársaságot. Van tehát valami hosszú évtizedekre visszanyúló együttműködés a két ország között, és miután bár mi nem vagyunk nagy ország, de a múltunk hosszú, mi is szeretünk történelemben gondolkodni, és respektáljuk mindazt, amit a szüleink és nagyszüleink tettek előttünk például a kínai–magyar barátság érdekében.

De aztán gondolhatunk arra is, hogy 2010-ben történt valami Európában. 2008-ban volt egy pénzügyi válság. És 2008-2009-2010-ben mi, európai miniszterelnökök, huszonheten-huszonnyolcan egyfolytában arról gondolkodtunk, hogy mi a természete ennek a pénzügyi válságnak? Két válaszlehetőség állt előttünk. Az egyik, hogy egy konjunkturális válságról van szó, tehát a világgazdaságban vannak hullámvölgyek, és vannak hegycsúcsok, most éppen egy dekonjunkturális szakaszba léptünk, de ilyen szokott lenni. Az intézményeink erősek, a politikánk jó; úgy, ahogy mindig is lenni szokott, majd visszabillennek a dolgok, a dekonjunkturális szakaszok után konjunkturális szakaszok következnek, nincs tehát különösebb tennivaló. Csak ki kell tartani, túl kell élni, itt-ott kiigazításokat kell elvégezni. A másik lehetséges válasz az volt, hogy ez a válság nem konjunkturális természetű, hanem szerkezeti, és valójában ez a válság azt mutatja meg, hogy Európának komoly és mély reformokat kell végrehajtania azért, hogy versenyképes tudjon maradni az előttünk álló évtizedekben. Van olyan európai ország, és van olyan európai vezető, amelyik mind a mai napig konjunkturálisnak tekinti a 2008-as pénzügyi válságot, és vannak mások –Magyarország ide tartozik –, amelyik már 2010-ben is azt mondta, hogy itt bizony egy szerkezeti válságról van szó, és mélyreható reformok kellenek ahhoz, hogy mi, európaiak, nyugatiak és közép-európaiak tartani tudjuk a fölemelkedő új gazdasági hatalmakkal a versenyképességi lépést. Magyarország volt az első, amelyik ezt a helyzetértékelést nyíltan meghirdette, és ebből levont konzekvenciákat.

Amikor azt mondtuk, hogy keleti nyitás 2010-ben, és azt mondtuk, hogy el kell mennünk Kínába, és azt mondtuk, hogy föl kell venni a kapcsolatot, az ottani kommunista párt vezetőivel, föl kell venni a kapcsolatot az ottani állami vezetéssel, föl kell vennünk a kapcsolatot az ottani kamarával, ipari tőkével és pénzügyi tőkével, akkor ez azt jelentette, hogy levontuk a konzekvenciáját annak, hogy itt egy új korszak kezdődik. És Magyarország azóta is, mint az előbb hallhattuk, minden egyes kérdésben az elsők között mozdul meg. Elsőként üdvözöltük az „Egy övezet, egy út” elnöki programot. Elsőként vettünk részt az erről szóló tanácskozásokon. Elsőként írtuk alá az erről szóló megállapodásokat, és sorolhatnám tovább.

Tisztelt Hölgyeim és Uram!

Vagyis arról van szó, hogy mi egy új világgazdasági korszak megnyilvánulását látjuk Kína felemelkedésében. Ezt a történelmi eseményt nem rövidtávúnak tartjuk, szerintünk ez tartós lesz, hosszú ideig lesz ez domináns eseménye a világgazdaságnak, és mindenkinek előbb vagy utóbb ehhez az új realitáshoz igazodni kell.

Tisztelt Kínai Vendégeink!

Itt, Európában szokott vita lenni arról, hogy most akkor a kínai gazdasági növekedés lassul-e, vagy nem. Én, amikor ezeket a vitákat hallom, jókat szoktam derülni. Ugyanis közkeletű európai vélekedés, hogy most a kínai növekedés lelassult: 6,9 százalék. Az ellenzék szokott ilyeneket mondani a magyar növekedésről is, hogy hol lassabb, mint kellene, hol éppen csak eléri a potenciális szintjét, de mi tudjuk, hogy nemcsak a GDP százalékában kell számolnunk, hanem volumenben is számolni kell, ha növekedésről beszélünk. És egy 6,9 százalékos GDP-növekedés a kínai gazdaság volumenében egy iszonyatos szám. Az egy olyan hatalmas szám, amit Európában nagyon nehéz megérteni, és pontosan tudjuk, hogy egy kínai volumenben történő gazdasági növekedés 6,9 százaléka azt jelenti, hogy Kínában óriási lesz az előttünk álló években, sőt évtizedekben az importigény, és Kínának pedig szüksége lesz arra, hogy termelési kapacitásokat helyezzen ki a világ Kínán kívüli részére. Az igazság az, hogy ez egy verseny. Minden Kínán kívüli ország – ideértve az összes európai országot – versenyez azért a gazdasági lehetőségért, hogy szállíthasson Kínába, és fogadhasson kínai beruházásokat. Akkor miért ilyen kakofón a kínai fejlődésről szóló európai hangulat?

Tisztelt Kínai Vendégeink!

A helyzet az, hogy mindenki pontosan úgy látja, ahogy azt az előbb elmondtam, csak van, aki beszél erről, és van, aki nem beszél, van, aki nem beszél róla, de csinálja. Ha én megnézem az Európai Unió államainak kereskedelmi törekvéseit, megnézem a számaikat, akkor azt látom, hogy minden ország benevezett abba a versenybe, hogy hogyan tudna minél mélyebben részévé válni a kínai gazdasági fejlődésnek, hogyan szállíthatna oda, és hogyan fogadhatna onnan ide irányuló beruházásokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi úgy látjuk, hogy Magyarország jó startpozícióban van ebben a versenyben. Sőt, azt kell mondanom, hogy a közép-európai országok közül a legjobb helyzetben vagyunk a kínai együttműködésért folyó versenyben, hiszen a legtöbb export Közép-Európát tekintve innen megy Kínába. A legtöbb beruházás Kínából közép-európai összefüggésben ide érkezik, hozzánk. Van egy versenyképes környezetünk, egy alacsony adókkal dolgozó gazdasági rendszerünk, van egy ideológia helyett, józan észre épülő gazdaságpolitikánk, van Kína és Magyarország között egy kölcsönös tisztelet, és van egy jó földrajzi elhelyezkedés.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha csak azt nézzük, hogy a 2016-os évben 2,25 milliárd dollár exportunk volt, vagyis 2 milliárd 250 millió dollárnyi exportunk volt Kínával, az idei szám ennél jóval magasabb lesz, akkor, ha csak a 2016-os számokat nézzük is, azt kell mondanom, hogy 600 milliárd forint bevétel keletkezett magyar cégek számára az exportból itt, Magyarországon. Ez magyar viszonylatban, a magyar méretek mellett egy óriási teljesítmény, és fontos eleme a magyar gazdaságpolitikának.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végül is azért jöttünk most itt össze, hogy ennek a gazdaságtörténeti, külkereskedelmi és reálgazdasági folyamatnak a pénzügyi hátteréről konzultáljunk. Én örömmel hallottam az előttem szólókat. Úgy látom, hogy ennek a gazdasági együttműködésnek, az előttünk álló kereskedelemfejlesztésnek, beruházás politikának létrejött a pénzügyi háttere a kínai és a magyar bankszektor együttműködésében. Ennek egy nyilvánvaló, evidens pillanatát ünnepeljük most itt együtt. Szeretnék köszönetet mondani a kínai bankrendszer képviselőinek. Az előbb gratulálhattam a kínai jegybank kormányzójának, most szeretnék köszönetet mondani az itt lévő kereskedelmi bankok vezetőinek is, amiért az elmúlt években megteremtették a kínai–magyar gazdasági együttműködés pénzügyi hátterét és alapjait. Köszönjük szépen! Reméljük, a jövőben is folytatni fogják a kínai–magyar gazdasági együttműködés finanszírozását, aminek eredményeképpen a 2010-ben elhatározott keleti nyitás minden évben újabb és újabb külkereskedelmi és beruházási rekordokat dönthet majd a kínai–magyar relációban.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!