- miniszterelnok.hu - https://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-eloadasa-a-vilaggazdasag-magyarorszag-ujraindul-cimu-foruman/ -

Orbán Viktor előadása a Világgazdaság „Magyarország újraindul” című fórumán

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hálás és hálátlan egyszerre utolsóként szólni; most inkább hálásnak érzem a helyzetemet. Úgy illendő, hogy éljek azzal a lehetőséggel, hogy az előttem szólók néhány fölvetésére reagáljak, és utána mondjam el a magam mondandóját. Az előttem elhangzott három előadás arra bizonyíték, hogy a magyar kormány nem szenved gondolatszegénységben. Tehát ötletből szűkösséggel nem vádolhatjuk meg magunkat, gondolattermelésben jól állunk, innovatív gondolatok termelésében is. Ez az én helyzetemet erősíti, mert ha ilyen kormánya van egy országnak, akkor a miniszterelnök feladata az, hogy a rengeteg innovatív ötletet egy életképes rendszerré szervezze össze.

A legfontosabb kérdés talán, amit Matolcsy György mutatott be nekünk először: mekkora lesz a GDP-növekedés, milyen gyorsan térünk vissza ahhoz a gazdasági teljesítményhez, amely a pandémia előtt már ismert volt? Riasztóan magas számok hangzottak el, 6 százalékos GDP-növekedésről is hallhattunk. Ilyenkor az ember mindig a szakmai tankönyveihez, biztos tudásához nyúlik vissza, hogy megítélje ennek a realitását. Az én esetemben ez a Rejtő-regényeket jelenti, amelynek az a része villant be az agyamba, amikor valamelyik Rejtő-hős valamelyik regényben, amikor a nyomravezetőnek fölkínálnak száz dollárt, akkor azt válaszolja, hogy ígérjenek inkább tízet, olyat már láttam! Ez jutott eszembe, amikor az akár 6 százalék fölötti GDP-növekedés prognózisa elhangzott itt a teremben. Később majd szeretnék erre visszatérni, mert azért a GDP-növekedés, amely reményeim szerint is nagyobb lesz, mint amit a legtöbben várnak, és amit nagyon helyesen konzervatív és óvatos módon a pénzügyminiszterünk a költségvetésben megtervezett, fölveti majd azt a kérdést, hogy akkor azokkal a forrásokkal, amelyek így létrejönnek, végül is mi legyen, hova irányuljon, merre menjen? Erről később szeretnék beszélni.

Azt mondta a jegybankelnök úr, hogy el kell kerülni a poszt-COVID szindrómát a gazdaságban is, nemcsak az egészségügyben, és meg is nevezte, hogy mit ért ez alatt. Ezeket én osztom, tehát a teljes foglalkoztatottság egy olyan eszköz, amely a poszt-COVID, tehát a pandémia utáni bizonytalanság vagy újrafertőződés ellen hat, teljes foglalkoztatás.

Ilyen a moratórium kérdése, amiből nem lehet kiugrani, hanem egy értelmes menetrend szerint kell kijönni belőle. Itt csak annyit tudok most Önöknek mondani, hogy a kormány meghosszabbította a moratóriumnak a mostani formáját, amelynek a föladását javasolták az előttem szólók, de ezt mi meghosszabbítottuk szeptemberig annak érdekében, hogy legyen időnk, hogy megállapodjunk a Bankszövetséggel, megállapodjunk a nemzeti bankkal, hogy pontosan milyen változások és hogyan történjenek meg. Egyébként előre szeretném jelezni, hogy az óvatos duhajok közé tartozom ebben az ügyben. Én megértem, hogy különösen a pénzügyekkel foglakozók és a bankok minél hamarabb akarnak visszatérni a korábbi, normális hiteltörlesztési rendhez, de meggyőződésem szerint, ha nem figyelünk oda, akkor átesünk a ló másik oldalára, tehát egy óvatos kivezetési forgatókönyvet kell megalkotnunk, ez még tárgyalások kérdése.

Nagyon nehéz kérdést tett a jegybankelnök az asztalra, amikor az egyensúlyról beszélt. Hogyan térjünk vissza az elviselhető mértékű költségvetési hiányhoz, sőt távlatosan nem a hiányhoz, hanem a költségvetési egyensúlyhoz? Tehát nem a 3 százalékos hiányhoz, hanem a 3 százalék alatti nullához, sőt hogyan tudunk átfordulni majd valamikor szufficites költségvetésbe? Mert végül is egy normális országnak nem lehet ennél kevesebb a célja. Nekünk van egy forgatókönyvünk, ha jól értem a jegybankelnök úr szavait, ő ezzel nincs teljesen kibékülve, ő egy gyorsabb ütemezést szeretne. A mi forgatókönyvünk úgy néz ki, hogy 2020-ban a költségvetési hiány 8,1 százalékos volt. A tervek szerint idén ezt levisszük 7,5 százalékra, és 2022-ben levisszük 5,9 százalékra. Jegybankelnök úr azt mondja, nyilván egy magasabb GDP-vel kalkulálva, hogyha lesz többletforrás a gazdaságban, akkor azt elsősorban a hiány, a költségvetési hiány csökkenésére fordítsuk, vagy legalább arra is fordítsuk. Nem tisztem, hogy pontosan megfejtsem a szavainak mélyebb értelmét, de azt mondta, hogy erre a célra költsünk pénzt, és a reálgazdaság helyett vagy népjóléti intézkedések helyett vagy mellett költségvetési hiányt is csökkentsünk. A 3 százalékot javasolja nekünk – szeretnék világosan beszélni –, azt nem látom elérhetőnek, tehát 5,9-et terveztünk 2022-re, innen visszamenni a 3-ra egy lépésben olyan megrázkódtatást jelentene a magyar reálgazdaság számára és szerintem a háztartások számára is, amit aligha bírnánk ki. Úgyhogy én egyelőre a 2022-es költségvetésben szereplő, reményeim szerint jövő kedden a parlament által elfogadott 5,9 százalékos hiánnyal kalkulálok 2022-re.

Hallottunk arról az előbb, hogy meg fog indulni egy óvatos, reményeim szerint legalábbis egy óvatos és mérsékelt kamatemelési ciklus, és ezzel egy időben, ha jól értettem, amit az elnök úr mondott, ki fog futni az egyik legfontosabb, magyar vállalkozásokat, különösen a kis- és középvállalkozásokat támogató program, az „NHP Hajrá” is kifut, mert az egy válságkezelési eszköz volt. Ez két olyan hatás a kis- és középvállalkozások számára, mert a nagyok, köszönik szépen, majd megoldják, meg a kötvényprogram is a nagyok számára talán könnyebben lesz elérhető, de a magyar kis- és középvállalkozások számára szerintem ez egy olyan dupla hatás, amit ellensúlyoznunk kell.

És itt kapcsolódom ahhoz, amit Parragh elnök úr mondott a Széchenyi-kártyával kapcsolatban. Tehát szerintem ilyen helyzetben, amikor mi elfogadjuk, magunk között legyen mondva, nem is tehetnénk mást, mert a jegybank független, tehát elfogadjuk a jegybankelnök úr megközelítését ezekben az intézkedésekben, akkor a költségvetésnek forrásokat kell biztosítani olcsó, támogatott, fél százaléknál nem magasabb kamatozású, kis- és középvállalkozások számára elérhető forrásokra. Tehát ezt nem tudja megspórolni a magyar költségvetés. Ennek a végiggondolása zajlik. Nem árulok el nagy titkot, hogy a kamarával is egyeztetünk. Az NHP-nak a belső szerkezete valahogy úgy nézett ki, hogy kétharmada ment forgóeszköz-hitelre, és körülbelül egyharmada ment beruházásra. Ez most itt ki fog esni, ezt nekünk pótolni kell. És meggyőződésem, hogy a KAVOSZ-nak a rendszere, a Széchenyi-kártya-rendszer messze a legsikeresebb és legrugalmasabb rendszer, amin keresztül egy kieső NHP-t költségvetési oldalról tudunk majd pótolni, úgyhogy egy nagyon jelentős együttműködést szeretnék kötni a kamara elnökével és a kamarával, és jelentős költségvetési forrásokat szeretnék fölajánlani a kamarának arra, hogy kis- és középvállalkozások számára, ebben a megváltozott kamat- és NHP-környezetben mégiscsak, talán még a korábbinál is olcsóbb és nem kisebb mennyiségű hitel legyen elérhető. Megpróbálkoztunk valami hasonlóval a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül is – erről is fogok beszélni –, olyan 7000 szerződést talán meg is kötöttünk, vagy ki is fizettünk. Ez kevés lesz, tehát egy rugalmasabb megoldást kell választanunk, ezért nem a hagyományos állami intézményrendszert fogjuk választani a megváltozott monetáris politika utáni kis- és középvállalkozások támogatására, hanem a KAVOSZ-szal és a kamarával és a Széchenyi-kártya-rendszerrel szeretnénk inkább együttműködni. A pénzügyminiszter szerint ilyet nem szabad mondani, de annak érdekében, hogy világosan beszéljek, ennek nincs fölső határa, mert vagy teljes foglalkoztatást akarunk, és akkor a kis- és középvállalkozásoknak rengeteg embert kell foglalkoztatniuk, és akkor ahhoz eszközöket is kell adni, vagy ha nem adjuk oda az eszközöket, tudomásul kell venni, hogy nem lesz teljes foglalkoztatás, márpedig a mi stratégiai célunk mégiscsak ez.

Ezek után szeretnék még reagálni arra a megjegyzésre, amit a jegybankelnök úr az adatreform kérdésében mondott. Én ezt döntő kérdésnek tartom, tehát a következő négy év, amelynek reményeink szerint még mi leszünk a kormányzati gazdái, egyik legfontosabb feladata, hogy a kormányzati struktúrában a mainál jóval optimálisabb módon jelöljük ki az adatgazdálkodás, az informatika helyét. Ez ma széttagoltan működik, és ágazati rendszerben próbáljuk a kormányzati politikát érvényesíteni ezen a területen. Nem is vagyunk jobbak, mint egy közepes osztályzatot kiérdemlő teljesítmény, és amíg a kormányzati intézményrendszerben az adatgazdálkodás, informatika kérdéskörét nem hozzuk össze egy helyre, addig nem is leszünk képesek ennél jobb teljesítményt nyújtani. Ezt a munkát a 2022-es választás után mindenképpen el kell végeznünk.

És egy utolsó megjegyzés, mielőtt az összes időmet fölemésztenék a megjegyzéseim, a minimálbér kérdése. A nemzetközi összevetéseket én értem. Az én táblázatom árnyaltabb, mint Parragh elnök úré, azért, mert a magyar minimálbér-rendszer nem egy, hanem két elemből áll. És amit láttunk, az a minimálbért tartalmazza, és a garantált bérminimumot meg nem tartalmazza, ami szintén egy minimálbér-elem a magyar rendszerben, és ha a kettőt kombinálnánk, akkor nemzetközi összevetésben valamivel jobban néznénk ki, mint amit most itt láttunk. De akárhogy is, ez csak egy módszertani megjegyzés volt, akárhogy is, a mi horizontunkon a 200 ezer forintos minimálbérnek kell lennie. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogyha rázúdítunk egy lépésben 200 ezer forintos minimálbért a magyar kis- és középvállalkozásokra, tönkre fognak menni, nem tudják kifizetni. És ha nem tudják kifizetni, és tönkre mennek, akkor elbocsátják az embereket, és akkor nem teljes foglalkoztatás lesz, hanem munkanélküliség. Ezért, ha magasabb minimálbért akarunk – és még egyszer mondom: az én horizontomon a 200 ezer forintos minimálbér van – egy vagy két lépésben, ezt majd kitárgyaljuk a kamarával meg a szakszervezetekkel, akkor nyilvánvalóan nekünk egy magas minimálbér kifizetéséhez a kis- és középvállalkozásoknak segítséget kell adnunk. Ezt egyetlen formában tudjuk megadni, az őket terhelő adók érzékelhető csökkentésével. Volt egy megállapodásunk korábban is, egész jól mentünk, ez a minimálbért érintette az elmúlt években, bizonyos minimálbéremelést vállaltak a munkaadók, a szakszervezetek ezt elfogadták, sőt támogatták, és a kormány pedig egy előre tervezett ütemben csökkentette az élőmunkát terhelő járulékokat. Ezt a kombinációt kell alkalmaznunk a jövőre nézve is, és akkor be tudjuk írni egy megállapodásba azokat a számokat, amelyeket ki kell tárgyalnunk. Tehát én azt javaslom Parragh elnök úrnak, hogy vegyük föl a fonalat, és előre gondolkodva egy vagy két vagy három évre akár kössünk átfogó megállapodást a minimálbér mértékéről, és a horizontot ne engedjük lejjebb, mint a 200 ezer forint. Azt hiszem, hogy talán ennyit a megjegyzésekről.

Mit várhatnak a miniszterelnöktől az egybegyűltek egy gazdaságpolitikai fórumon? Semmiképpen sem gazdaságpolitikai fejtegetéseket, hanem sokkal inkább azt, hogy valahogy egy nemzetstratégiába illesszem bele azokat a gazdaságpolitikai gondolatokat, ötleteket, javaslatokat és megfontolásokat, amelyeket az előttem szólók, akik felelnek a magyar gazdaságpolitika tartalmáért, elmondtak, hogyan illeszkedik mindez bele egy ország vezetési nemzetstratégiába? Nagyon fontos, hogy ilyenkor, amikor ilyen nehéz helyzetben vagyunk, hogy újra kell indítani egy gazdaságot, akkor néhány axiómát megismételjünk.

Az első dolog, és ez a kályha, ahonnan el lehet indulni utána a konkrét gazdasági programok végrehajtásában, az első dolog, hogy a kihívás nem kormányzati természetű. Tehát nem egy politikai kihívással állunk szemben, hanem egy az egész társadalmat átfogó totális gazdasági és társadalmi kihívással. Ha a kihívás nem kormányzati és nem politikai természetű, akkor a válasz sem lehet csak politikai és kormányzati természetű, vagyis magyarul: csak nagyon széles összefogáson nyugodhat. Kell egy nagyon széles összefogás, a gazdaság minden szereplőjével, az őket megillető vagy általuk befolyásolt területen, amelynek a segítségével a kormányzat újra tudja indítani az országot. De nem fog menni összefogás és megegyezés nélkül.

A második dolog, ami axióma, amit meg kell ilyenkor ismételni, hogy gazdaságpolitikát pártalapon nem lehet csinálni. Ennek a ténynek az életszerűségét az itt egybegyűltek összetétele világosan mutatja, mert gazdaságpolitikát azokkal lehet csinálni, akik tudnak gazdaságot működtetni, akiknek tőkéjük van, akiknek tapasztalatuk van, akiknek technológiájuk van, akiknek iparuk van, akik fejlesztenek, beruháznak és munkát adnak. És ez nem pártkérdés. Amikor egy gazdaságot kell újraindítani, akkor mindenkire szükség van.

A harmadik axióma pedig úgy hangzik, hogy ilyen helyzetben nem lehet választási költségvetést csinálni. Ugyan választás lesz, de ha választási költségvetést csinálunk, akkor nem lesz újraindítás. Ezért újraindítási költségvetést kell csinálni, ennek szellemében nyújtottuk be a 2022-es költségvetést. Ezek az axiómák szerintem, ahonnan egyáltalán van értelme elindulnunk, és gazdaságpolitikáról beszélni.

Most ami a feladat nagyságát és komolyságát illeti, arról azt tudom Önöknek mondani, hogy én sok mindent láttam már, mindenfajta válságot láttam, azt hittem, legalábbis eddig, mert láttam árvizet, aztán láttam vörösiszapot, aztán láttam devizaadósságot, aztán láttam pénzügyi válságot, aztán láttam migrációt, sőt még háborút is láttam. Szerencsére csak a partvonal mellől 1999-ben, amikor szintén ezt a munkát végeztem, és itt, a szomszédságban volt háború, és mi NATO-tagként ebbe be kellett, hogy avatkozzunk. Szóval én azt hittem – most már belátom, hogy szerénytelenül –, hogy válságból újat nekem senki sem tud mutatni. Ideveszem még a Parragh elnök úr által fölidézett, ikertornyok elleni, mondjuk, terroristatámadás okozta válságot, nemzetközi válságot is. És az a helyzet, hogy amiben most vagyunk, a körülmények, amelyek körülvesznek bennünket, az én számomra is teljesen újak. Tehát ismeretlen vizeken hajózunk mindannyian. Ilyet, hogy egy világjárvány megbénítsa az egész világgazdaságot, tehát nem regionálisan, nem egyes részeit, nemcsak egyes csoportjait az embereknek, hanem megtámadjon mindenkit a világ minden pontján, minden gazdaságban, és a fiatalokat talán leszámítva veszélyes módon szinte minden népcsoportot, ilyen válságot egyikünk sem látott. És egy ilyen válság miatt leállt világgazdaságot sem láttunk, és egy ilyen válság utáni újraindítási teendő sem kopogtatott még be egyikünk ajtaján sem. Ezért kellő szerénységgel és alázattal kell viszonyulni a feladathoz, amely előtt állunk. A tapasztalatok nem lényegtelenek, sőt hasznosak, de tudnunk kell, hogy nem teljes érvényűek, mert egy új helyzetben vagyunk. Nézzük, hogy hol vagyunk.

Az első és legfontosabb dolog az, hogy ebben a válságban Magyarországon szinte mindenki helytállt. Tehát nem tudok megnevezni olyan társadalmi csoportot, amely becsődölt volna. Most nemcsak arról beszélek, hogy az egészségügyi rendszerünkről kiderült, hogy ugyan állandóan lesajnáljuk valamilyen rejtélyes okból, de amikor kell, és csúcsteljesítményt kell nyújtania, akkor jobban teljesít, mint a legtöbb nyugat-európai egészségügy, hogy az orvosaink meg az ápolónőink jobbak, mint az Európai Unió többi országának, talán nem mindé, de a legtöbbjénél biztosan, legtöbb ápolónője vagy orvosa, és az egészségügyi rendszerünk megszervezettsége, döntés- és cselekvőképessége egyáltalán nem marad el, sőt megelőz jó néhány, nálunk gazdagabb európai uniós országot, az teljesen nyilvánvalóvá vált a válság alatt. De nemcsak ők álltak helyt, hanem szinte mindenki. Mert például az, hogy digitális oktatásra kellett átállni egyik napról a másikra, és ugyan biztosan veszítettünk diákokat, akiket nem tudtunk elérni a digitális oktatással, de úgy állt át a magyar pedagógustársadalom, az oktatásszervezési rendszer, a szülők és a gyerekek is, hogy senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan és ilyen hatékonyan erre képesek vagyunk. Hasonlóképpen nem csődöltek be a családok sem, nincs futótűzként terjedő családi csődhullám Magyarországon, holott a szülők egy részének, általában az asszonyoknak otthon kellett maradniuk a gyerekkel, különösen a kisebbekkel, mert a digitális oktatás nem jelent biztonságot és felügyeletet egyúttal, az iskola biztonságát nem adja meg. Tehát otthon kellett maradni, és az otthon biztonságát meg kellett adni a gyerekeknek, miközben egyébként dolgozniuk kellett volna a családi költségvetések korábbi logikája szerint. És mind helytálltak.

És hasonlóképpen a vállalkozásoknál is azt látom, hogy persze, mindenkinek nehéz volt, mindenkit megviselt, de összességében, ha megnézik a foglalkoztatási számokat, abban mindig két dolog fejeződik ki, hogy az emberek akarnak dolgozni, a magyarok akarnak dolgozni, a vállalkozók meg akarnak nekik munkát adni. És ez a válság idején is pontosan így volt. Tehát mi, magyarok nyugodtan mondhatjuk, miközben megrángatott bennünket ez a válság, kivétel nélkül mindannyiunkat, de mi, magyarok nyugodtan mondhatjuk, hogy egy olyan közösség a mienk, amely baj idején minden porcikájában képes volt helytállni és jól teljesíteni. Ez nagy tanulsága ennek a válságnak, és biztatás a jövőre nézve. Különösen fontosnak tartom, hogy a dolgozó, tehát munkában álló embereknek a száma ma Magyarországon 4,5 millió felett van, négy és félmillió felett, és ez csak 50 ezerrel kevesebb, mint 2019 azonos időszakában volt. Tehát ötvenezer álláshelyet veszítettünk el. És ebben az évben nemhogy ezt kell csak pótolnunk, hanem még egyszer ennyi, tehát még egyszer 50 ezer munkahelyet szeretnénk létrehozni. Tehát azt a vállalásunkat, hogy amennyi munkahelyet tönkretesz a vírus, annyit létre fogunk hozni, nemcsak tartjuk, hanem ezt túl kell szárnyalnunk, és kétszer annyi munkahelyet kell létrehoznunk, mint amennyit egyébként tönkretett a vírus. Ez lehetséges, ez benne van a magyar gazdaságban.

És ilyenkor nyugodtan tekintsünk kellő önbecsüléssel a többiekre és magunkra is, a munkanélküliségi ráta Magyarországon éppen csak 4 százalék fölött van, az eurózóna gazdaságaiban pedig 8 százalékos. Értelemszerűen ezért a helytállásért köszönetet kellene mondanom mindenkinek, ezt különböző formákban meg is teszem. Köszönetet kell mondanom a jelenlévő Matolcsy György kormányzó úrnak, aki a jegybank vezetőjeként végig finanszírozta ezt a válságos 16 hónapot, és adott pénzt ahhoz, hogy működjön, teremtett pénzt ahhoz, hogy működjön a magyar gazdaság. Köszönettel tartozunk Varga Mihály pénzügyminiszter úrnak, mert ő vezette a gazdaságvédelmi operatív törzset, amely azokat a döntéseket hozta meg, amelyeket itt, a kivetítőkön láthattak. És köszönetet mondok – még egyszer – a magyar vállalkozóknak és az őket képviselő kamarának is, hogy ebben a nehéz időszakban végig partnerünk volt, és újabb és újabb javaslatokkal bombázott bennünket.

Most lezárul a gazdaságvédelem szakasza, most gazdaság-újraindítási szakasz jön. Itt megint kellenek operatív törzsek. Isten nyugosztalja, Demján Sándor nincs itt már közöttünk, sokan vagyunk itt, a teremben, akik sokat tanultunk tőle, én gazdaságpolitikából is sokat tanultam. Most csak egy-két gondolatot fogok ideidézni, talán azt, ami leginkább tanulságos és idevágó, és ma ez természetesen hangzik majd, de amikor mondta itt, a kilencvenes évek közepén, akkor ez maga volt a tabudöntés, ahol azt mondta egyszer, hogy a válságban nincs normativitás, amit ha lefordítok kicsit politikai nyelvre, azt jelenti, hogy liberális elvek mellett szervezett, konzekvens gazdaságpolitikával nem lehet megoldani egy válságot. Ebből lettek a megszorítások, ha emlékeznek rá. A megszorítás normatív. A gazdasági válságkezelés nem lehet normatív, ilyenkor el kell térni a szereplők azonos kezelésének az elvétől, és azokat kell különösen és másképpen kezelni, akik vagy a legtöbbet szenvedtek, vagy a legtöbbet tudnak nyújtani nekünk a válságból való kilábaláshoz. Nincs normativitás, célzottság van. Ezeket a politikában, ezt a célzottságot az operatív törzs kifejezés testesíti meg.

Amikor operatív törzs van, akkor nem normativitás van, hanem célra tartott döntéshozatal. Úgy, ahogy a gazdaságvédelem idején is volt operatív törzs, egészségügyi is és gazdaságvédelmi is, most is lesz két operatív törzsünk. Az egyiket úgy hívjuk, hogy a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs, ezt most Szijjártó Péter fogja vezetni, malíciával, de komolyan mondom, hogy ő az egyetlen tagja a kormánynak, aki képes egy időben egyszerre két helyen lenni, ezért az újraindításhoz ez az energia mindenképpen szükséges. És lesz egy társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs is, ezt pedig Novák Katalin, a családokért felelős miniszterünk fogja majd vezetni. És ezt a munkát, amit végeznek majd, szerintem jól támasztja meg mind a 2021-es, mind a 2022-es költségvetés, amely újraindítási költségvetés.

Ezek után szeretnék néhány szót szólni az adóemelés problémájáról. Tehát nemcsak szuverenitás-problémánk van a globális vállalati adóval – az is –, hanem gazdaságpolitikai problémánk is. Tehát arról beszélek, hogy most a világ nagykutyái úgy döntöttek, ha jól értem, a saját érdekeiktől vezettetve, tehát semmi eszme, semmi elv, semmi liberalizmus, semmi magasabb rendű megfontolás, az érdekeikről van szó, sok pénzt akarnak elkölteni, és be akarják szedni. És ráadásul a pénz beszedésénél nem akarják megengedni, hogy verseny legyen, ezért garantáltan be akarják szedni a pénzt, ezért kitalálták ezt a globális vállalati adót. Nem eszik ezt olyan forrón! Mire ebből lesz valami, azért lehet, hogy több választást is megnyerünk addig, azt hiszem, ahogy nézem az OECD-állásfoglalásokból kialakuló döntéseknek az időtávját, de azért nem árt foglalkozni ezzel a kérdéssel. És persze abszurdnak tartom, hogy a világ bármely szervezete jogot formáljon magának arra, hogy megmondja, hogy Magyarországon milyen adó lehet meg milyen nem, különösképpen akkor, ha nem adóparadicsomokról van szó, mert a magyarországi alacsony vállalati adó nem azért van, hogy adóbevallás szempontjából csábítsunk ide bizonyos cégeket, amellyel szembeni föllépés, nevezzük offshore-nak, tulajdonképpen még helyeselhető is, a mi alacsony vállalati adókulcsunk azért jó, mert tényleges beruházásokat hoz Magyarországra. Tehát nem adóelszámolást hoz, nem adópraktikákat honosít meg Magyarországon, hanem valódi termelő beruházásokat hoz Magyarországra, és aki ezt el akarja tőlünk venni, az a valódi beruházások idevonzásának a képességét veszi el tőlünk. Tehát ezt nekünk elleneznünk kell, és persze készülnünk kell B- meg C-forgatókönyvekkel is, hogy összességében természetesen az adóteher ne növekedjen a globális adózás alá vont cégek esetében sem Magyarországon, mert akkor elveszítjük a munkahelyeinket. Tehát nekünk a munkahelyek megvédése érdekében kell világosan kiállnunk az ilyen javaslatok ellen, és ha hátrálnunk kell, akkor olyan védelmi vonalakkal kell rendelkeznünk, amely összességében – ez a pénzügyminiszter komoly feladata – lehetővé teszi, hogy még globális adó esetében is megőrizzük a munkahelyvonzó, munkahelyteremtő képességünket a nemzetközi tőke irányába.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végül is az összes elhangzott gazdaságpolitikai megfontolás számára a keretet a politikai, a nemzetstratégiai keretet úgy lehet kijelölni, hogyha választ adunk arra a kérdésre, hogy milyen lesz a világgazdasági, az európai és a magyar gazdasági rendszer a válság után? Ez az egymillió dolláros kérdés. Minden ugyanúgy folytatódik-e, ahogy a válság előtt volt, vagy lesznek változások? Itt az előadásokból jól látszik, hogy már új dolgokról beszéltünk, most már egészen hátborzongató dolgokat is hallottunk: jegybanki digitális pénz, tehát itt már a világ fölforgatásának mély lehetőségeivel is megismerkedhettünk, tehát ezek mind jelzések arra nézve, hogy a politikusoknak vagy a kormányzásért felelősöknek érdemes azt a kérdést végiggondolniuk, és világos választ adni rá, hogy amikor újraindításról beszélünk, akkor egy ugyanolyan gazdaság képe van-e a szemünk előtt, mint amilyen volt a magyar és az európai gazdaság a válság előtt, vagy valami új van a szemünk előtt. És erre, ebben a pillanatban, kimerítő és teljes választ a világon, attól tartok, senki sem tud adni; nemcsak a tízmilliós Magyarország miniszterelnöke az, aki erre aligha vállalkozhat. Egy dolgot azonban tudok mondani biztosan, amit iránytűként használhatnak Önök a saját gazdasági döntéseikben, hogy szerintem változások lesznek. A világgazdaság is és az európai gazdaság is változni fog a válság után. És miután Magyarország egy exportorientált ország, és a mérete akkora, amekkora, ezért ezekhez a változásokhoz nekünk alkalmazkodnunk kell, okosan és jól kell alkalmazkodnunk. Ami kiderült a válság idején, az az, hogy a világgazdasági rendszer így, ahogy van, azon belül különösképpen az európai gazdaság törékeny. És ami jellemezni fogja a világgazdaságot és az európai gazdaságot a válság után, az a biztonságra törekvés. Tehát egy biztonságosabb gazdaságot akarunk mindannyian majd, biztonságosabb életet és biztonságosabb gazdaságot, mint amilyen a válság előtt volt. Olyan biztonságosat, amit nem rengethet meg egy olyan típusú válság, mint amit átéltünk az elmúlt 16 hónapban. Tehát szerintem az irány a biztonságos gazdaság. A kérdés az, hogy ez mit jelent.

Szerintem ez a következő dolgokat jelenti. Először is azt, hogy a járványok elleni védekezésben nem függhetünk másoktól. Tehát egy biztonságos magyar gazdaságnak az önvédelem képességét a járványok ellen teljes vertikumában meg kell teremtenie. Ez azt jelenti, hogy önellátónak kell lennünk akkor is, ha egyébként éppen nincsen járvány, és ez egy menedzsmentproblémát okoz, hogy mi lesz a gyárainkkal meg a termeléssel akkor, amikor éppen nincsen szükség ezekre a képességekre vagy termékekre, de ettől még a kapacitásnak és a termelésnek meg kell lennie. Ha jók a gazdaságpolitikusaink meg az üzletembereink, akkor el is tudják adni majd ezeket a termékeket, de akárhogy is, biztos, hogy önellátónak kell lennünk kórházi felszerelésből, mindenfajta védekezési eszközből, gyógyszerből és vakcinából. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaságnak ki kell építenie teljes spektrumban a magyar kórházi eszközgyártást, a magyar lélegeztetőgép-gyártást, fertőtlenítő- és maszkgyártást, ki kell építenie a vakcinagyártás képességét, és ki kell fejlesztenünk a saját vakcináinkat most erre a járványra, és olyan vakcinafejlesztési kapacitással kell rendelkeznünk, szellemi, tudományos és laboratóriumi kapacitással, hogy sokkal gyorsabban tudjuk kifejleszteni a saját orvosságainkat és vakcináinkat a következő járvány ellen, mint amire most képesek voltunk. 16 hónappal ezelőtt tört ki a válság, és a magyar tudósok, laboratóriumi szakemberek 2022 végére ígérik a magyar vakcinát. Nagy dolog, hogy tudnak legyártani egy saját vakcinát, de ez kevés. Különösen egy olyan szellemi adottságokkal rendelkező ország esetében, mint Magyarország, kevés. Az nem lehetséges, hogy ilyen hosszú ideig tartson egy saját ellenanyag előállítása Magyarországon. Vagyis a tudósainknak is, a laboratóriumi kapacitást működtetőknek is – a járványok korában vagyunk – a következő járványokra egy sokkal gyorsabb reagáló képességet kell kiépíteni.

Meggyőződésem, hogyha biztonságos gazdaságról beszélünk, akkor ez a külkapcsolatainkra is igaz. Nem lehet, hogy Magyarország csak a nyugati lábán álljon, a keleti lábán is állnia kell. Erről lehet ideológiai vitákat csinálni, de meggyőződésem szerint ez nem ideológiai vita, ez egy egyszerű gazdaságpolitikai tény és gazdaságpolitikai kérdés. Ha igaz, márpedig nincs a teremben szerintem egyetlen ember sem, aki ne osztaná azokat a nemzetközi véleményeket, miszerint a világgazdaság súlypontja a következő évtizedekben folyamatosan keletre helyeződik, tehát ha ez a tény igaz, akkor nekünk ehhez a tényhez alkalmazkodni kell. Ha persze mindenből önellátásra törekszünk, és azt gondoljuk, hogy egy tízmilliós piac csak saját maga erejére támaszkodva is jó életszínvonalat tud nyújtani a polgárainak, akkor nem kell ilyet csinálni. De szerintem nincs olyan ember ebben a teremben, aki azt mondaná, hogy az exportvezérelt magyar növekedésnek van alternatívája. Ilyen országmérettel, ekkora népességgel nyilvánvalóan nincs, akkor sem, hogyha fél Romániát, vagy az egészet beszámoljuk a V4-hez, mint az előbb volt erre itt egy kísérlet. Tehát az a helyzet, hogy ilyen méretekkel nekünk muszáj részt vennünk a nemzetközi kereskedelmi életben. Ez azt jelenti, hogy Japán, Dél-Korea, Kína, Indonézia, Vietnam, ezeken a piacokon kell boldogulni, mert itt lesz a pénz. Tehát nem engedhetjük meg magunknak, hogy az ezeken a piacokon való boldogulás képességét ne fejlesszük ki, ideértve a fiatalokat, akiket nem zárhatunk el attól a tudástól, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne csak a nyugati, hanem a keleti gazdaságban is ki tudják építeni a megfelelő kapcsolataikat, és így boldogulhassanak a világban. Tehát én elkötelezett vagyok amellett, hogy a biztonságos magyar gazdaságba beleértsük azt is, hogy a nyugati és a keleti gazdasággal egyformán képesnek kell lennünk együttműködni.

Budapest számára szerintem van egy fontos feladat, a budapesti turisztikai ipar számára, ha szabad így fogalmaznom. Ha megnézik Önök a nagy turisztikai vonzerőt jelentő fővárosok üzleti modelljeit, Párizs, Róma, akkor azt fogják látni, hogy egy egészséges arány, igaz, a külföldiek aránya magasabb, de egy egészséges arány van a külföldi turistákra való berendezkedés és a belföldi turistákra való üzleti berendezkedés között, egy jó arány. Ha megnézik Budapestet, azt fogják látni, hogy körülbelül 90 százalékban a külföldiekre épül a város turisztikai ipara, és csak 10 százalékban a magyarokra. Ez nem lesz versenyképes, ennek vége van. Nem fog visszaállni, nemcsak az idén nem fog visszaállni, általában sem fog visszaállni egy olyan nemzetközi rend, amelyben bármely nagy főváros, amely pénzt akar csinálni a turizmusból, megengedhetné magának, hogy mellőzze a saját polgárait. Tehát Budapestnek olyan turisztikai kapacitásokat is ki kell építeni, amit a vidéki magyarok vesznek igénybe, akik idejönnek a városba, és fogyasztják ezeket, használják ezeket a szolgáltatásokat. Ehhez egy turisztikai üzleti modellváltást kell végrehajtani Budapesten, amivel, remélem, hogy a budapesti kamara vagy az ezzel foglalkozó szakmai szervezetek megkeresnek majd bennünket, hogy hogyan tudunk segíteni nekik ebben az irányvonalváltásban.

És végezetül, a biztonságos gazdasághoz kell teljes foglalkoztatottság is. Azt szeretném világossá tenni, hogy nem akarunk visszamenni a szocializmusba. Tehát a biztonságos munkahely nem azt jelenti, hogy mindenki azon az egy munkahelyen fogja végigszolgálni az életét, ahova először beállt. Tehát nem azt az egy munkahelyet tudjuk neki garantálni, amit kiválasztott, azt tudjuk garantálni, és ezt garantálni kell a kamarának, a kormánynak és így tovább, azt tudjuk garantálni, hogy több munkahely lesz Magyarországon, mint amennyi ember dolgozni akar. És valahol mindenki kap munkát, lehet, hogy időnként váltani kell, lehet, hogy átképzésen kell részt venni, de több munkalehetőség lesz, mint amennyi munkavállaló. Ezt hívom én teljes foglalkoztatásnak. Aztán majd vagy tudnak ezzel élni az emberek vagy nem. Ha nem tudnak vele élni, akkor majd segítséget fognak kérni, és akkor képzési programunkkal, az iskolarendszerünkkel, mindenfajta vállalati programokkal rá tudunk segíteni, hogy mégis mindenki megtalálja a helyét anélkül – és ez nagyon fontos a biztonságos Magyarország szempontjából –, hogy fel kellene kerekednie az ország egyik sarkából, hogy a másik sarkában vállaljon munkát. A migráció rossz dolog, ha szabad így fogalmaznom, ontológiailag is rossz dolog, mert arról szól, hogy azon a helyen, ahova az ember született, nem tud boldogulni. Rossz dolog az országok között, és persze, más kategória, de mégis valami bajra utal országon belül is. Azt mutatja, hogy még nem vagyunk olyan ország, amelynek minden pontján az országnak képes lenne megadni minden magyar embernek, hogy az otthonából elmozdulva is boldog, kiegyensúlyozott, a vágyainak megfelelő, tehetségének megfelelő életet tudjon kialakítani és ilyen életre tudjon berendezkedni. Ezért még sokat kell dolgoznunk, ezért nagyon fontos, hogy a következő hét évben, amikor az európai uniós költségvetési forrásokat fölhasználjuk, ez a szempont legyen a döntő.

Nem engedhető meg, hogy Budapest áll az európai átlagos fejlettségi szint 110-130 százalékán valahol, tehát messze az európai átlag fölött, miközben a négy legrosszabb helyzetben lévő régiónk benne van az unió 20 legrosszabb helyzetben lévő régiójában. Ez elfogadhatatlan! Tehát ha most forrás lesz az unióból, akkor ezeket mind-mind, kivétel nélkül ezekbe a régiókba kell elküldenünk, nemcsak azért, mert így igazságos, nemcsak azért, mert gazdaságilag így ésszerű, hanem azért is, mert nem akarjuk megavárosokká átalakítani Magyarország településszerkezetét, és meg akarjuk őrizni a falvainkat, a kicsiket is, a városainkat is, a kicsiket is meg a közepeseket is. Tehát a mesterséges gazdasági kényszerek miatt létrejövő nagy urbanizációs tendenciával is szembe kell menni, és lehetővé kell tenni, hogy mindenki ott élje az életét, ahol leginkább otthon érzi magát a saját bőrében.

Hasonlóképpen fontosnak tartom ebből fakadóan, hogy megszülessen minél hamarabb a megállapodás az agrárkamara és a kormány között, amely arról szól, hogy a következő hét évben a mezőgazdasági célú beruházások és támogatások mellé háromszor vagy négyszer annyi támogatást fogunk adni, mint az előző hét évben tettük. És akkor a magyar mezőgazdaság nemcsak megőrzi, ahogy eddig tette, hanem javítani is tudja majd a versenyképességét, ideértve az élelmiszeripar versenyképességét is. Ennek a megállapodásnak a megkötése is fontos feladat az előttünk álló néhány hónapban.

Ha a biztonságos gazdaságról beszélünk, akkor egy olyan ország, ahol a nyugdíjasok aránya akkora, mint Magyarország, nem lehet kihagyni a biztonságos gazdaságból a nyugdíjasokat sem, ezért fontos, hogy válság ide, válság oda, járvány ide-oda, a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésének a folyamatát végig kell vinnünk, ebből nem léphetünk vissza, és a következő évben oda kell adni immáron nemcsak az első, hanem a második heti részletét is, részét is ennek a tizenharmadik havi nyugdíjnak.

És akkor végezetül egy dologról szeretnék még beszélni: pénzügyek, talán ez a legfontosabb. Ha jól értem, hogy mi történt velünk az elmúlt 16 hónapban, akkor azt látom, hogy a családokat azért, bár túlélték, derekasan küzdöttek, és túlélték ezt a válságot, de a gyereket nevelő családokat megviselte ez a válság. Nagyon sok olyan család van, amelynek hozzá kellett nyúlnia a tartalékaihoz. Minél kisebb jövedelemmel rendelkező családról beszélünk, és minél több gyereket nevelnek, annál inkább hozzá kellett nyúlni a tartalékaikhoz. És itt megérkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogyha nagyobb GDP-növekedés lesz, még ha most nem is merünk száz dollárról beszélni, csak mondjatok tízet, mert azt már láttam, de mégis, ha nagyobb gazdasági növekedés lesz, akkor itt a kérdés, hogy azokkal a forrásokkal, amik így jönnek létre, mit kezdjünk? A kormánynak ma délután azt a javaslatot fogom tenni erről egyébként, hogy csináljuk azt, amit még soha senki nem csinált. Ez, ha magyarokról van szó, nem ellene szól, hanem mellette, vannak óvatosabb népek is. Mert hogyha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, nem beszélek 6-ról, tehát ha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, miközben a költségvetést egyébként 4,3-ra terveztük, és nagy tartalékok is vannak a költségvetésben, tehát ha el tudjuk érni az 5,5 százalékos növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülőknek 2022 január-februárjában egyszerűen adjuk vissza azt az adót, amit befizettek a 2021-es év során a költségvetésbe. Ahogy van. Húzzunk egy fölső határt, mert a leggazdagabbnak valószínűleg erre nincsen szükségük, húzzuk meg valahol ott, ahol az átlagjövedelem van, tehát az átlagjövedelem után befizetett szja-ról beszélek, átlagjövedelem szintje vagy az alatt befizetett szja-t a gyermeket nevelő családok szülőinek adjuk vissza, hogy újra föltölthessék a tartalékaikat, hogy a családok újrarendezhessék a költségvetéseiket, és meg tudják indítani újra a családi költségvetések normális működését. Ez egy 550-580 milliárd forint közötti összeg a mostani becsléseink szerint. Ez nagyon nagy összeg. Azt javaslom, hogy ezt ne szétosszuk, ne ide tegyük, vagy oda tegyük, hanem egész egyszerűen adjuk vissza azoknak, akik megdolgoztak érte, akik ezt megkeresték, és utána befizették a költségvetésbe, ahol a gazdaságpolitika – Varga Mihálynak is köszönhetően – olyan sikeres lehet, hogy ezt a lépést megtehetjük. Azt nem mondom, hogy a pénzügyminiszterek a munkájuk elismerésének pontosan erről a formájáról szoktak álmodni, de végül is érdemes egy ilyen döntésbe belelátni a költségvetési gazdálkodás sikerét is. Nos, nagyon remélem, hogy a kormányt a mai délutáni ülésen el tudjuk oda juttatni, hogy ezt a javaslatot jóváhagyja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Zárásképpen pedig azt szeretném mondani, hogy miután nem lehet ezt a helyzetet csak kormányzati eszközökkel kezelni, ezért a gazdasági élettel való állandó kapcsolat fönntartása létszükséglet a következő hónapokban, az újraindítás hónapjaiban. Ezért én tisztelettel kérem a kamarát, hogy napi vagy heti szintű szakmai kapcsolatunk legyen, maradjon meg, erősítsük, folyamatosan dogozzunk együtt a gazdaság újraindításán, és azt javaslom, hogy valamikor a harmadik negyedév közepén-végén, amikor már nagyobb távlatból, magasabb horizontról látunk rá erre az esztendőre, akkor jöjjünk össze megint egy hasonló konferenciára, és vitassuk meg, hogy mit sikerült elérni a terveink közül, mit tudtunk megvalósítani a terveink közül, és mit kell még tennünk az év utolsó negyedévében, hogy ezeket a célokat, amikről most beszéltem, egy biztonságos magyar gazdaság felépítését az újraindítás eszközével meg tudjuk valósítani.

Hálás vagyok, hogy meghallgattak.