Orbán Viktor interjúja a Lidové Noviny cseh napilapnak
A miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott interjút.

– Mai szemmel nézve lényegében igaznak bizonyult, amit fél-egy éve mondott a migránsválsággal kapcsolatban, és ami miatt Önt akkor Európában sok nyugati politikus elítélte. Érez elégtételt?

Emberből vagyok, vannak érzéseim, de elégtételt venni, érezni kisstílű dolog lenne. Itt viszont egy nagy ügyről van szó, ami korántsem tekinthető személyesnek. Nagyon nagy baj és veszedelem szélén egyensúlyozunk most már hosszabb ideje. Ez nem csupán a migránsügy maga; az csak lakmuszpapírként mutatta ki a bajt. A baj pedig az, hogy a józan ész megfontolásai kikerültek az európai politikából. Egy olyan zárt, ideologikus burokban ül ma az európai politikai elit, amelynek alig van kapcsolata a valósággal. Ezt láttuk egy évvel ezelőtt, amikor megmutatkoztak a migránsválság első jelei. Nagyon kevesen voltunk, akik ezt a józan ész talaján állva szemléltük. Nem eszméket néztünk meg ideológiákat, amikbe ezt bele lehet gyömöszölni, hanem a dolgot magát, vagyis hogy ellenőrizetlenül, tömegesen áramlanak be emberek abba a világba, ahol mi élünk. Tehát nem elégtételt érzek, hanem inkább örülök annak, hogy Európa lassacskán magára talál, és a józan ész talajáról kezdi nézni ezt a problémát. Nem így tenni öngyilkos hajlamokra vall. Európának föl kell adnia az öngyilkos hajlamokat, és talpra kell állnia.

– Ezek a politikusok féltek kimondani, nevén nevezni a dolgokat? Miben látja a kritikák gyökerét?

Szerintem a megfejtés többrétegű. Először is itt a mainstream európai elit problémája, amely minden új dologra ideologikusan reagál. Ha megjelenik a migránsválság, akkor miután az „idegen szép,” a „másság gyönyörködtet” és a „tolerancia egy nemes dolog,” azonnal befogadóan, barátságosan, a „Wilkommenskultur” jegyében reagál, és nem ébred föl benne az életösztön, hogy ebből baj lehet. Aztán ha a mainstream elit szembesül a valósággal, és valaki kimondja, hogy „emberek, ebből baj lesz,” akkor nem azzal válaszol, hogy nincs igazad, nem érveket sorakoztat fel, hanem azt mondja, hogy „te a patás ördög vagy, ezért amit mondasz, az nem számít”. Van egy másik oka is a dühödt kritikáknak; a tanulmányok azt mutatják, hogy az Európába érkező bevándorlók, miután megkapták az állampolgárságot, 85 százalék feletti arányban baloldali szavazók lettek…

– Ez tudatos, irányított folyamat lenne?

Mi élünk a gyanúperrel, hogy egy titkos vagy be nem vallott szavazóimport is történik Európában. A harmadik probléma pedig az a gondolat, amely a nemzetet veszélyforrásnak tekinti. Nem az európai társadalomfejlődés szerves, nélkülözhetetlen, pozitív elemének, hanem olyasvalaminek, ami veszélyt rejt magában, mert a nacionalizmus melegágya. Ezek a csoportok mindent megtettek annak érdekében, hogy fölszámolják a nemzeteket. Ezek internacionalista hagyományok, amelyek most szupranacionális köntösben jelennek meg, követői pedig úgy látják, hogy az európai nemzetek etnikai alapjait kell megrendíteni, hiszen ha kicseréljük a lakosságot, akkor a nemzeti probléma megváltozik. Úgyhogy azt gondolom, hogy több különböző okból alakult ki a mostani helyzet, amelyben a vártnál nagyobb a bevándorlást pozitívnak tekintő és támogató erőcsoportok száma.

– Európát az utóbbi öt-hat év alatt négy nagy krízis érte. A pénzügyi válság, mely Amerikából gyűrűzött be hozzánk, a görög pénzügyi, majd az ukrán katonai válság, most pedig az illegális migráció. Nem sok ez egy olyan Európának, amely mintha el lenne meszesedve, nem tud gyorsan és megfelelően reagálni?

Nagyon sok ez, ezért föl kell tennünk a kérdést, hogy miért veszítettük el az előrejelző képességünket. E válságok közül ugyanis majdnem mindegyik előre jelezhető volt. Miért nem dolgoztunk ki európai stratégiákat ezekre a jelenségekre? Ez az igazán aggasztó kérdés, mert azt mutatja, hogy mi, európai vezetők csak reagálunk az eseményekre, mindig csak válságot kezelünk, de nincs olyan víziónk vagy stratégiánk, melynek jegyében képesek lennénk a krízis kialakulását megelőzni. Ezért hangoztatom, hogy az európai politikát meg kell újítani. Ráadásul egy ötödik válságot is hozzátennék, amely a migránsügy következtében vált nyilvánvalóvá: egy demokratikus válság, mert világos, hogy az, amit az európai mainstream elit gondol és csinál, egyre nagyobb távolságra van attól, amit a választók – akik mégiscsak a demokrácia erőforrását jelentik – gondolnak. Ez destabilizálhatja az Európai Uniót.

– Ezt látjuk, amikor olvassuk az angol vagy német nyelvű hírportálokat, és megnézzük az Ön kijelentései alá írt reakciókat, kommenteket. Ezek döntő része nem az európai mainstreammel ért egyet. Ráadásul még csak radikálisnak sem nevezném ezeket a reagálásokat…

Nemcsak azzal a problémával állunk szemben, hogy van egy szakadék a politikai elit és a választók között, hanem úgy tűnik, hogy a nyugat-európai nyilvánosságot megteremtők meg az olvasók, nézők között is nő a távolság. Ez fölveti azt a kérdést, hogy milyen szempontok irányítják ma a nyilvánosságot Európa nyugati felén. Ezek mind komoly kérdések, amelyek önrevíziót és önreflexiót igényelnek.

– Nemrég kijelentette, hogy Európa gazdag és gyenge. Lapunk nemrég egy konferenciát rendezett, ahol a cseh államfő külpolitikai tanácsadója azt mondta, Európának fontos a jólét és a biztonság. Hogyan lehetne elérni, hogy Európa biztonságos legyen és erős, gazdagságát is megőrizve?

Európa olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek nem jelentéktelenek, sőt szép és kedves dolgok: emberi jogok, progresszió, azonos neműek házassága, tolerancia és hasonlók. Ugyanakkor nem foglalkozik azzal, hogy honnan jönnek ezek a kedves dolgok, a gyökereket nem érintik: Európa keresztény tradícióit, a nemzetekhez köthető tradíciókat például. Európa elfelejtette, hogy ki is ő, mi is ő valójában, és mik az igazán lényeges dolgok. Ha néha még rá is ébred arra, hogy vannak ilyen értékei, akkor nem harcol értük. Ha azonban valaki a létezése gyökereit nem vallja be, és nem áll ki mellettük, akkor a végén gyenge lesz. Mindebből az következik, hogy egy öntudattal, önérzettel és önazonossággal rendelkező Európára van szükségünk ahhoz, hogy erősek lehessünk újra. Szerintem ennek elsősorban szellemi és lelki előfeltételei vannak, ezeket kell megteremteni, és akkor újra erősek leszünk.

– Ezen a ponton eszembe jut David Cameron levele, amit nemrég írt az európai politikusoknak, hogy újra kellene gondolni az egész Európai Uniót, és akár az Alapszerződésben is átírni néhány fontos dolgot. Mi erről a véleménye?

A Cameron-levelet kiváltó tényezők léteznek, és ezzel komolyan kell foglalkozni. Szerintem is történt egy egyensúlyvesztés. Az Európai Unió arra a kényes egyensúlyra épül, hogy létezik egyfelől egy szupranacionális elem benne, amit nevezhetünk Brüsszelnek, minden hatáskörével, bürokráciájával egyetemben, másfelől vannak az uniót alkotó nemzetek, a nemzetállamok, amelyek a szubszidiaritás elve alapján csakis olyan kérdéseket engedhetnek át Brüsszelnek, amelyeket maguk nem tudnak megfelelően megoldani. Ebben történt egy egyensúlybomlás, mert a „központ” egy lopakodó térfoglalást, hatáskörelvonást hajtott végre, és olyan dolgok kerültek a hatáskörébe, amelyeknek a nemzeteknél kellett volna maradniuk. A brit miniszterelnök azt mondja, álljunk meg, és vizsgáljuk meg, hogy hol tévesztettünk irányt. Abban is igaza van, hogy ez magával hozhatja akár az uniós alapszerződések néhány fontos pontjának felülvizsgálatát is. Én ezt a gondolkodást támogatom.

– Van konkrét ötlete, miben kellene változtatni?

Nem ötleteink vannak, hanem sok-sok tapasztalatunk. 2004-ben nagyon komoly országok léptek be az Európai Unióba. Lengyelország méretre is fajsúlyos, de mi, magyarok és a csehek, szlovákok is intellektuálisan komoly államokat alkotunk, rendelkezünk a gondolkodás, az önreflexió és a stratégiaalkotás képességével. Egy évtized alatt rengeteg tapasztalat halmozódott fel Közép-Európában. Éppen ma döntöttünk arról, hogy 2016 februárjában a visegrádi együttműködés létrejöttének 25. évfordulója kapcsán a csehek megindítják azt a kezdeményezést, melynek keretében a kontinens népei együtt gondolhatják át, hogy hol tart ma Európa. Ezt akartuk-e? Milyen bajok gyötörnek bennünket, és milyen irányba léphetünk tovább? Az a célunk, hogy a közös gondolkodás eredményeképpen kerekedjen ki mindebből egy vízió. Tehát a közép-európai országok nem egyszerűen ötletekkel rendelkeznek, hanem tapasztalatokkal, amelyeket most össze fognak adni, és egész Európa számára elérhetővé tesznek.

– Elárulna ezekről az új elképzelésekről valamit?

Nem előlegezném meg ezt a széleskörű vitát, de nyilvánvalóan meg kell beszélni, hogy a migránskérdés kezelését Brüsszel magához akarja húzni ahelyett, hogy nemzeti hatáskörben tartaná. Aztán itt a jogszabályok betartásának, betartatásának kérdése. Az a felvetés, hogyha valaki nem tartja be az Európai Unió lényegéhez tartozó és a szabad mozgás lehetőségét biztosító schengeni szerződést, akkor azt zárjuk ki, vagy pedig szorítsuk rá arra, hogy betartsa, szintén egy fontos téma lehet. Vagy szerintem érdemes újra felvetni azt a kérdést, hogy helyes döntés volt-e az európai alapszerződésből kihagyni a szellemi gyökereinkre való utalásokat, a keresztény alapok megemlítését. Ezeket a kérdéseket érdemes megnyitni, és most csupán néhányat mondtam abból a széles palettából, amit szerintem majd föltár az Európáról szóló dialógus a következő két évben. Szerintem nagyszerű alkotások fognak születni: esszék, talán még irodalmi művek is, szép politikai viták kerekednek majd. Izgalmas lesz: nem egy euro blabla, ami ebből kikerekedik, hanem egy igazi, vérbő, közép-európai valóság.

– A konferenciánkon is elhangzott az a vélemény, hogy Brüsszelből sokan úgy állnak a közép-európai országokhoz, hogy „kaptok tőlünk pénzt, ezért ne nagyon szóljatok bele abba, amit csinálunk”. Ez most meg fog változni?

Egy korábbi francia elnöknek volt egy rendkívül sértő, de pontos megfogalmazása arról, hogyan is gondolkodnak rólunk. Azt találta mondani egy fontos vitában, hogy a közép-európaiak elmulasztották azt a lehetőséget, hogy csöndben maradjanak. Ez egy attitűdöt mutat, de most szerintem ennek a korszaknak a végére értünk. Mi visszafizetünk mindent, amit kapunk. Ha ma a közép-európai országok gazdaságai nem teljesítenének ilyen jól, akkor az Európai Unióban nem gazdasági növekedés lenne, hanem recesszió. Ezek az országok a rendelkezésükre bocsátott forrásokat jól építik be a gazdaságaikba, jól használják föl, ma mi vagyunk az európai gazdaság húzóereje. Ezzel a teljesítményünkkel megháláljuk és megszolgáljuk azokat a forrásokat, amelyeket felhasználhatunk. Kvittek vagyunk, nincs mit egymás szemére hányni.

– És még nem beszéltünk arról, hogy mennyi osztalék ment ki a mi régiónkból a bő 20 év alatt a nyugat-európai központú konszernekbe.

Valóban, a mi felépülésünk, felzárkózásunk haszonélvezői között külföldi tőkéscsoportok nagy számban és nagy összeggel képviseltetik magukat.

– Sokan úgy látják, hogy a közép-európai összefogásnak Lengyelország lesz a fő ereje a V4 államokon belül. Egyetért?

Lengyelországnak kitüntetett szerepe van, amire elsősorban mérete és gazdasági súlya predesztinálja. Egy közel 40 milliós országról beszélünk, óriási belső piaccal. Nekünk, magyaroknak vagy cseheknek másképp kell gondolkodnunk a világról meg a gazdaságról, mint egy lengyelnek, mert nekünk exportra van szükségünk, a saját piacunk nem ad akkora magabiztosságot, gazdasági tartalékot és biztonságot, mint a lengyeleknek. 40 millió emberrel már szinte csodát lehet csinálni még európai szinten is. Tehát kétségkívül a lengyeleknek van egy primátusuk. Ráadásul, ha tanulmányozzuk az elmúlt 25 évet, azt tapasztaljuk, hogy a lengyelek alig követtek el komoly hibát. Lengyelország fejlődése például a pénzügyi válság idején is az egész világot megdöbbentő volt. Nem estek recesszióba, folyamatosan növekedtek. A lengyelekben talán van valami sajátos lelki felhajtóerő is, ami sikeressé teszi őket. De nem mondom, hogy az államoknak csupán a mérete határozza meg az előttünk álló vitának a súlypontjait, mert ha észről, intellektusról van szó, akkor sem a cseheknek, sem a szlovákoknak, sem a magyaroknak nem kell a szomszédba menniük segítségért.

– Tehát azt állítja, hogy a nemzetállamok meggyengítésére tett kísérlet történik, az EU elitje szélesre nyitotta kapuját a tömegével beözönlő menekültek előtt. Miért tennének ilyet?

Európa szellemileg rendkívül termékeny kontinens. Mindig is az volt: ontotta magából a legkülönbözőbb gondolatokat, gazdasági, politikai, társadalmi tanításokat. A termékeny gondolatok között persze nemcsak hasznosak, hanem veszélyesek is szoktak lenni. Néha előfordult Európában az, hogy a szellemi termékenység veszélyes és romboló eszméket hozott felszínre, és amikor Európa népe nem volt elég erős, akkor a kontinensen úrrá lettek ezek a romboló gondolatok. Szerintem a bolsevizmus, ami egy német gyökérzetből kinőtt, marxista szellemiségű idea, így vett erőt Európán, amelynek nem volt elég ereje, hogy megvédje magát. A nemzetiszocializmus is ebből az európai talajból nőtt ki. A nemzetek nélküli Európa gondolata, az Európai Egyesült Államok gondolata, a nemzetek fokozatos elgyengítése is őrült és veszélyes gondolat. A kérdés az, hogy most van-e az európai démoszban, népben elegendő erő, hogy megvédje magát ezekkel a beteg elképzelésekkel szemben. A migránsügyben mutatott népi reakciók alapján úgy látom, hogy ez az erő ott szunnyad az emberekben, és ébredezik. Szerintem képesek leszünk arra mi, európai emberek – most nem vezetőként beszélek –, hogy megvédjük magunkat és a kontinenst azzal az őrült gondolattal szemben, hogy a nemzetek meggyengítése erősebbé tenné Európát.

– Viszont nagyon sokan itt, Csehországban is azt gondolják, hogy az egyetlen racionális megoldás Európa számára a föderáció. Egy USA-hoz hasonló szövetségi költségvetéssel bármilyen krízis megoldható lenne akár Görögországról, akár migránshullámról van szó. Nem ez a helyes út?

Ez a gondolat létezik, hívei is vannak. Én nem osztom ezt a gondolatot, és nem is kell tőle megijednünk. Az eurózónához tartozó államok csoportja elég régóta próbálkozik azzal, hogy létrehozzon a közös pénzen túl közös költségvetést és közös szociális politikát. Várjuk meg, mire jutnak. Lehet, hogy az derül ki, hogy ez jó út, de lehet, hogy az válik világossá, hogy ezt nem szabad csinálni. Akkor nekünk, közép-európaiaknak nem kell majd ehhez csatlakoznunk. Ha szemlélődünk, ha jól figyelünk, ha feldolgozzuk intellektuálisan azt, amit az eurózóna tagállamai csinálnak, akkor meg tudjuk hozni a saját jó döntésünket arról, kell-e egy ilyen folyamathoz csatlakozni vagy nem.

– Magyarország elsőként épített kerítést a migránsáradat megállítására, amiért Önt sokan nagyon keményen bírálták. Ma már teljesen más a kép, Ausztria is kerítést akar építeni. Nehéz volt eldönteni, hogy Magyarország kerítést épít?

A döntés nem volt nehéz. Az utána következő bosszúhadjáratot volt nehéz kibírni és kivédeni. A döntés azért nem volt nehéz, mert nem kellett hozzá atomtudósnak lenni. Én magam sem vagyok valami kiemelkedő szakember, inkább két lábbal állok a földön. Egy kis faluban születtem, nálunk ott tízből tíz ember megmondta volna, hogy mit kell csinálni. A legegyszerűbb emberek is világosan tudták, nem szabad megengedni, hogy olyan tömegek, embercsoportok, melyekről nem tudni, kicsodák, mit akarnak, és honnan jönnek, ellenőrzés nélkül bemasírozzanak az életünkbe. Ehhez nem kell sem politikusnak, sem államvezetőnek, sem tudósnak lenni. Arra azonban számítani kellett, hogy a józan észnek nincs ma többsége Európában, és az európai nagyhatalmak élesen támadni fogják ezt a döntést, mert nem illeszkedik az uralkodó ideológiai vonalba, mely azt mondja, hogy a „határ rossz”, a „biztonság másodlagos.” Ma ez a divat Európában, és ezzel szembement a mi döntésünk.

– Magyarország szintén az elsők között tiltakozott a migránsok kvóták szerinti elosztása ellen. Ma már úgy látszik, hogy több európai állam van a kvóták ellen, mint mellettük. Ön miért utasítja el ezt az ötletet?

Itt is a józan ész tud bennünket kisegíteni. Miről szól a kvóta? Arról, hogy valaki meg akarja mondani nekünk, hogy kikkel éljünk együtt. Ha ezt a saját személyes életünkben szemléljük, a gondolat abszurditása jól látható. Mit szólna egy prágai polgár, ha valaki eldöntené, hogy neki kit kell beengednie a lakásába, és kikkel kell együtt élnie? Vagy mit szól egy cseh falusi közösség, amelynek azt mondják, hogy „most pedig mi helyettetek megmondjuk, hogy kik fognak még ideköltözni hozzátok”? Ez nemzeti léptékben ugyanilyen abszurd. Nem lehet megmondani egy nemzeti közösségnek kívülről, hogy neki együtt kell élnie valakikkel, akikkel nem akar együtt élni. Ezek nagy európai ügyek, amelyek nem bonyolultak, csak nehezek. Nehéz kimondani a józan ész által vezettetve, hogy az a gondolkodásmód, mely sok mai európai vezetőt dominál, alkalmatlan az európai élet helyes megszervezésére. Márpedig ezzel a ténnyel állunk szemben.

– Magyarország beadta a migránsok kötelező kvóták szerinti szétosztásáról szóló EU-s döntést megtámadó keresetét az Európai Bíróságnál. Mit várnak ettől?

A szlovákok és a magyarok adták be a maguk keresetét. Az az álláspontunk, hogy amikor az Európai Bizottság a kötelező kvótákról döntött, megsértette az Európai Unió jogszabályait. Tehát nem csupán arról van szó, hogy ez egy tartalmában rossz, és elveiben elfogadhatatlan döntés volt, hanem hogy a meghozatal módja sértette a fennálló közösségi jogi szabályozást. Ezért hatályon kívül kell helyezni. A bíróság fog dönteni ebben az ügyben, ez egy izgalmas és szép jogi vita lesz. Évtizedeken keresztül fogják tanítani az egyetemeken ennek az eljárásnak a lefolyását, illetve az abban elhangzó pro és kontra érveket. Mi természetesen azt reméljük és várjuk, hogy győzni fogunk.

– Mikorra várható a döntés? Évekbe is beletelhet…

Erre csak a bíróság tudja a választ. Mi mindenesetre addig nem tudunk befogadni senkit, amíg ez a jogi kérdés el nem dől.

– A migránsválságot az elején sokan nem kötötték össze a biztonsággal, konkrétan azzal, hogy a menekültek között lehetnek olyan emberek is, akik Európába nem jó szándékkal jönnek. Mi ennek a magyarázata?

Ez érthető hiba. Európában a biztonság ez idáig garantáltnak tűnt, olyan természetesnek, mint a levegővétel. Egyszerűen nem volt evidens gondolat Európában az, hogy a biztonságért tenni kell, a biztonságunkat védeni kell, a biztonságba pénzt kell fektetni, hogy körültekintően kell eljárni bizonyos döntésekben, és nem elég a jó szív meg a lelkesedés. Ezt a leckét most tanulják azok, akik illúziókba ringatták magukat.

– Épp a napokban jött a hír, hogy a nyolcadik terrorista, aki robbantott Párizsban, és most mindenütt keresik, ez év nyarán Magyarországon járt, és a Keleti pályaudvarnál vett fel több migránst, akik elutasították a regisztrációt. Ráadásul két másik öngyilkos párizsi terrorista Görögországon át jutott Európába…

Egy magyar embernek rossz belegondolnia, hogy amíg megfékeztük az illegális népvándorlás áradatát, hány terrorista mehetett keresztül az országunkon.

– Donald Tusk pár nappal ezelőtt azt javasolta, hogy jó lenne a migránsokat legfeljebb másfél évre elkülöníteni, amíg nem tudjuk meg teljes bizonyossággal, hogy kik ők és honnan jönnek. Meglepte Önt ez az ötlet?

Tusk elnök úr legutóbbi nyilatkozata egy új hang, és örülök annak, hogy ilyen hangot ma már Brüsszelben is lehet hallani.

– A lengyel külügyminiszter azt javasolja, hogy a menekültekből össze kellene állítani egy hadsereget, mely Szíriát felszabadítja. Erről mi a véleménye?

Itt, Prágában nem láthatták a saját szemükkel őket az emberek, de én láttam őket, amikor keresztülvonultak Magyarországon. Szemtanúként azt tudom mondani, hogy bár a nyugati médiában folyamatosan asszonyokat meg gyerekeket mutogattak, ez az áradat valójában inkább egy hadseregre emlékeztetett; 70-80 százalékban fiatal, életerős, katonaképes férfiakból állt. Természetesen a lengyel külügyminiszter kérdése fölvetődik mindenkinek a fejében. Ha ott most éppen a hazájuk jövője dől el a harcokban, akkor hol máshol lenne igazából az ő helyük? De én óvatos vagyok ezzel, mert ez túlmegy a politika határán, ez már az élet legmélyebb rétegeit érintő kérdés, és nem mernék a Közel-Keleten élő emberek nevében vagy helyett erkölcsi parancsolatokat vagy elvárásokat megfogalmazni. Az ő életük bonyolult összefüggéseinek megítélésére csak ők képesek.

– Menekültkérdésben Nyugat-Európából gyakran hallunk az ottani értelmiségi körökből olyan hangokat, hogy a közép-európaiak reakciója a menekültproblémára nacionalista, idegengyűlölő. Nem sérti Önt ez a vélemény?

Túl azon, hogy sok szamárságot hallhatunk, és akár meg is sértődhetnénk, én megfordítanám a dolgot. Ezeket a véleményeket leginkább a frusztráltság táplálja, mert ezek az országok, melyeket most ők bírálnak, mind sikeres országok. A nagyon kevés európai sikertörténet közé tartoznak, Csehország például önmagában is egy fantasztikus sikertörténet. Azt nem mondom, hogy Önöknél kolbászból van a kerítés, és hogy olyan könnyen lehetne megélni, de az a fejlődés, amit Csehország produkált, ahol a cseh nemzet most tart, és amilyen lehetőségek előtt áll, nagy siker. De ugyanez a helyzet Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával is. Senki nem jósolt volna ilyen jövőt ennek a körnek. Tehát nemcsak arról van szó, hogy mi másképp beszélünk, bizonyos kérdésekben mást mondunk, hanem közben sikeresek is vagyunk. Szerintem a bennünket érő bírálatok mögött tekintélyes részben ez a frusztráltság figyelhető meg.

– Mi a véleménye arról az érvelésről, hogy a migránsok bejövetelét üdvözölni kell, hiszen pótolják a jelenleg hiányzó munkaerőt, és évtizedekkel később majd ők biztosítják a nyugdíjakat?

Megpróbáltam végigolvasni, megérteni azokat a vitákat és elemzéseket, amelyek a korábbi európai bevándorlások időszakában – a hatvanas és hetvenes években – születtek. Úgy látom, minden egyes nagy bevándorlási korszakot egy alapvető tévedés jellemez. Azt várták a befogadó országok, hogy munkaerőt nyernek, ám nem munkaerőt, hanem embereket kaptak. Ugyanis ők hús-vér emberek; lelkük, kultúrájuk, vallásuk is van. Nem lehet csak az izomerejüket figyelembe venni, mert az egész embert fogjuk megkapni a maga kulturális identitásával, a vele való együttélési problémával, azzal a ténnyel, hogy ők egyáltalán nem tekintik követendőnek az európai életfelfogást. A saját kultúrájukat értékesebbnek gondolják, ezért nem beilleszkedni akarnak, hanem meg akarják szervezni a saját párhuzamos életüket. Mindenhol ez történt, ez a párhuzamos társadalmak jelensége ma Európában, olyan országokban, ahol nagy számban vannak kívülről érkezettek. Közép-Európát egyelőre ez a baj nem érte el. Az, hogy nekünk nincsenek velünk párhuzamban élő résztársadalmaink, nem hátránya Közép-Európának, hanem az egyik legnagyobb előnye, az egyik legnagyobb vonzereje és a legkomolyabb versenyelőnye lesz majd térségünknek a jövőben. Ez persze nem egy „politikailag korrekt” gondolat, tehát Európában kimondhatatlan. Már ezért a mondatért is támadni fognak az interjú megjelenése után.

– Hogyan látja azon országok jövőjét, ahol az imént említett párhuzamos társadalmak már létrejöttek?

Az én viszonyom ehhez a jelenséghez nem kritikai természetű, hanem szuverenitás alapú. Minden országnak joga van olyan döntést hozni, hogy nagy tömegben enged be tőle különböző népcsoportokat, és velük együtt kíván élni vállalva a párhuzamos társadalmak kialakulásának minden következményét. Szabad így dönteni. Ha a németek így döntöttek, amikor beengedték a törököket, hát így döntöttek. Amikor a franciák tették ezt az arabokkal, akkor joguk volt így dönteni. Egy dologhoz nincs joguk: elvárni tőlünk, hogy mi is így tegyünk, mert az már a mi szuverén döntésünk, hogy akarjuk-e ezt vagy nem. Mi, magyarok ezt egyáltalán nem akarjuk, és jogunk van nem akarni, hogy olyanná váljunk, mint ők. Ezt kell elfogadniuk, mint ahogy mi is elfogadjuk az ő döntésüket. Az is igaz persze, hogy Európa a mi közös hazánk: a hazák hazája. Engem éppen ezért tölt el aggodalommal, ahogyan a nem európai származású népcsoportok aránya folyamatosan nő. Egyszerű matematikai levezetés kérdése, hogy a hagyományos európai társadalom kisebbségbe fog szorulni. Már amelyik országban ezt hagyják. Mi, magyarok nem fogjuk.

– Egyre több európai politikus jelenti ki, hogy meg kell fontolni Görögország schengeni státuszát, hogy az Európai Uniónak legyen egyértelmű szárazföldi határa. Támogatja ezt a javaslatot?

Osztom az ezzel kapcsolatos cseh és szlovák álláspontot. Szerintem is élére kell állítani a kérdést, a görögöknek választaniuk kell, hogy vagy betartják Schengent, vagy tudomásul veszik, hogy nincs helyük a schengeni országok körében. Erre a kérdésre a görögöknek kell választ adniuk, de nekünk ezt számon kell kérnünk rajtuk.

– A másik probléma Törökország. Angela Merkel még a választások előtt volt Törökországban, és nemrég lezajlott egy EU-Törökország csúcstalálkozó. Ön szerint várhatjuk Ankarától a menekültkérdés megoldását?

Mi, európaiak most alázatos kérelmezővé minősültünk vissza; a saját biztonságunkat mástól kolduljuk. Megzsarolható vagy kihasználható pozíciót eredményez úgy tárgyalni ilyen kérdésekről, hogy saját erőből nem tudjuk a biztonságunkat garantálni. Ezért az volt a javaslatunk, hogy az erőinket, pénzügyi erőforrásainkat először arra kellene használnunk, hogy kiépítsünk egy védelmi vonalat, amelynél garantálni tudjuk a kontinens biztonságát, és csak ezután üljünk le a törökökkel arról beszélni, hogyan lehetne az együttműködés keretében ezt még jobban csinálni. Végül ez a megközelítés sajnos nem kapott többséget az Európai Unión belül. Úgy döntöttek az európai nagyhatalmak, hogy ebben a gyenge pozícióban is érdemes leülni Törökországgal. Mi pedig nem vétóztuk meg ezt a szándékukat, mert ha a nagyhatalmak így gondolják, akkor helyes, ha adunk egy lehetőséget és esélyt arra, hogy sikerrel járjanak. Most ezek a tárgyalások zajlanak, meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Mit vár az Ön által is szorgalmazott „Friends of Schengen” kezdeményezéstől?

A Visegrádi Négyek cseh elnöksége ezt a gondolatot fölkarolta, saját kezdeményezésként viszi, és mi örülünk, hogy ennek részesei lehetünk. Négyen már vagyunk, és szerintem lesz még néhány ország, amely csatlakozni fog. Most a nagykövetek szintjén zajlik az egyeztetés. A „Friends of Schengen” kezdeményezést konkrét tartalommal is meg fogjuk tölteni, ideértve a határőrizethez szükséges katonai és polgári erők kérdését, a pénzügyeket, a jogi együttműködést és így tovább.

– Merkel kancellár asszonynak volt a napokban egy terve, a menekültek úgynevezett humanitárius evakuációja Törökországból Európába. Ezt tisztán német gesztusként lehet látni, vagy új kvótarendszer is felmerül?

Ez egy mellbevágó javaslat. Eddig is megfigyelhető volt egy abszurd és bizarr koalíció, ami a bevándorlók ügyében létrejött. Mert itt az embercsempészek, az emberi jogi aktivisták meg a bevándorlást támogató európai politikusok egy sajátos koalíciót hoztak létre. Nem egyszerűen csak beengedik ezeket a bevándorlókat – ők szállítják be. Tehát nem arról van szó, hogy betörnek Európába ezek a népvándorló hadak, hanem arról, hogy vonatot, hajót, buszt küldünk értük, és magunk hozzuk be őket. Abszurd! Ennél már csak egy abszurdabb gondolat van, az, hogy most már menjünk el értük Törökországba, és onnan közvetlenül hozzuk át őket ide, Európába. Az pedig végképp az európai szellemiség megtagadása lenne, ha azok, akik ezt az abszurditást megvalósítják, még kötelezően szét is akarnák osztani ezeket a néptömegeket azon államok között, melyek ezt az egészet nem akarták.

– Már augusztusban figyelmeztette az Európai Unió politikusait, hogy migránsügyben nem lesz téli szünet. Most december van, és úgy néz ki, hogy igaza is volt, ma is naponta több ezer menekült érkezik a balkáni útvonalon az EU-ba. Hogyan látja a jövő évet?

Itt is csak arról van szó, hogy a politikában a tapasztalat megelőzi a spekulációt. Az előző évek migrációs hullámainak ismeretében mondtuk azt, hogy hiú remény a télben reménykedni, mert az nem állítja meg a népvándorlást. Az európai vezetők 2016-ban megállíthatják a bevándorlást, ez csak rajtunk múlik, de hogy képesek lesznek, leszünk-e erre, sajnos erről ma nem tudok megnyugtatóan nyilatkozni. Eddig nem sikerült. Siker csak ott van, ahol egy-egy nemzeti vezetés képes volt az európai főárammal szemben a saját védelméről gondoskodni. Ez a helyzet Magyarországon, most ezért küzdenek a szlovénok, ezért küzd Macedónia. Úgy látom tehát, hogy egyelőre a nemzeti megoldások működnek, közös európai megoldás nincs.