Orbán Viktor kortesbeszéde a Szlovén Demokrata Párt (SDS) muravidéki jelöltjeinek bemutatkozó kampánygyűlésén
2018. május 11., Lendva (Lendava)

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tegnap tettem le a miniszterelnöki eskümet, és ma itt lehetek Önök között, ezért az itt lévő magyaroknak szeretném először megköszönni, hogy a magyarországi választási kampányban támogattak bennünket, és támogatták, hogy Magyarországnak egy polgári, nemzeti és keresz-tény kormánya legyen. Kis közösség él itt, kis magyar közösség, de a mi nyelvünkön azt mondjuk, hogy sok kicsi sokra megy, minden szavazat számít. Köszönöm szépen azt a támo-gatást, amit innen kaphattunk. A rossznyelvek szerint azért jöttem most el, mert nem tudom abbahagyni a kampányolást, de ez nem így van. Valójában két oka van annak, hogy nagy örömmel eljöttem most ide, Önök közé. Először is szeretnék szólni Önökhöz, különösen az itt lévő szlovén ajkú és szlovén származású emberekhez. Úgy jöttem ide, mint magyar ember a szlovénhoz, ugyanis meggyőződésem, hogy a két népnek a sorsa össze van kapcsolva, és sze-rettem volna világossá tenni, hogy a következő négy évben ugyanúgy, mint ahogy a korábbi esztendőkben is, a szlovén emberek számíthatnak arra, hogy Magyarország részéről nyíltszívű, őszinte és kölcsönös előnyökre törekvő együttműködés lesz majd a két nép között. Arra is számíthatnak, mint ahogy a mögöttünk hagyott években láthatták, hogy a határon átnyúló együttműködés eszméjének jegyében, amely az Európai Unió döntő eszméje, és amely szerin-tem fontos a szlovénoknak is meg a magyaroknak is, mi készen állunk arra, hogy ez a régió a határ mindkét oldalán gazdaságilag fejlődjön és erősödjön. Énnekem nem dolgom, hogy bele-beszéljek a szlovén belpolitikába, de azt azért én is elmondhatom itt, Önök között, hogy köz-tudomású, hogy ez a régió Szlovénia többi részéhez képest nem mondható fejlettnek, sőt in-kább vissza van maradva, és mi készen állunk arra, hogy a következő szlovén kormánnyal, amelyet reményeink szerint majd Janez Janša fog vezetni, a magyar kormány együttműködve ezt az egész régiót föl tudjuk emelni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezért örülök annak, hogy itt találtunk egy olyan jelöltet, amelyik mind a két nép hangját, nyelvét érzésvilágát, szívét ismeri, úgyhogy jó lelkiismerettel ajánlom Önöknek, hogy támo-gassák Janez Janšát és az SDS pártjának helyi jelöltjét, akivel a mostani találkozónkat meg-előzően válthattam néhány szót. Fontosnak tartom, hogy ő egy vállalkozó, mert hogyha egy erős gazdasági tudással rendelkező képviselője lesz majd ennek a régiónak, ez a magyar kor-mány Önökkel való együttműködését is elősegítheti, tehát jó lelkiismerettel ajánlom a szlo-vén–magyar együttműködés jegyében is az SDS helyi jelöltjét, Magyar urat. A második dolog, amiért örömmel jöttem, és most már nem úgy beszélek, mint magyar a szlovénhoz, hanem úgy beszélek, mint egy olyan ember, aki Önökkel egy pártcsaládba tartozik az európai politikában. Hiszen mind az Önök pártja, mind pedig a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt az Európai Néppárt közösségébe tartozik. Egy pártcsaládhoz tartozunk, az európai hagyomány a polgári, nemzeti és keresztény vonulatát képviseljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én ebből az európai mozgalomból ismerem Janez Janša elnök urat. Tegnap is a beszédemben idéztem egy angolszász gondolatot, amit most ismét megteszek. Ez úgy hangzik, hogy a poli-tika veszélyesebb, mint a háború, mert a háborúban csak egyszer ölik meg az embert. Amikor a beszédemnek ezt a részét írtam, akkor Janez Janšára gondoltam elsősorban, mert ő egy nagy harcos, egy olyan ember, aki ebben a gondolatban nemcsak a veszélyt látja, hanem azt a lehe-tőséget is, hogy akit többször megölnek, az többször is föltámadhat. És ő egy elnyűhetetlen harcosa az európai politikának, elnyűhetetlen harcosa a szlovén politikának, és kitartó híve azoknak az eszméknek, amelyekben mi is bízunk, úgyhogy jó lelkiismerettel és barátsággal jöttem most, hogy mellette is szót emeljek. Biztos vagyok abban, hogy anélkül, hogy bele-avatkoznék a szlovén belpolitikába, mindenkinek, szlovénoknak is és magyaroknak is az az érdeke, hogy erős, stabil, elszánt és bátor kormány álljon Szlovénia élén. Elszánt, erős és bátor kormánya pedig akkor van egy országnak, hogyha elszánt, erős és bátor ember áll a kor-mánynak az élen, és nagyon remélem, hogy Önökkel együtt ünnepelhetünk majd június 3-án.

Isten éltesse Önöket! Köszönöm, hogy meghallgattak.