Orbán Viktor levélben tájékoztatta az EB elnökét az eredményről
2016. október 6.
Levélben tájékoztatta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét Orbán Viktor miniszterelnök az október 2-i kvótanépszavazás eredményéről.

A kormányfő levelében jelezte, hogy a népszavazáson résztvevők elsöprő többségének akaratát érvényesítendő a kabinet úgy döntött, kezdeményezi az alaptörvény módosítását – tájékoztatta a dokumentum tartalmáról Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön a kormany.hu-t.

Orbán Viktor beszámolt Jean-Claude Junckernek arról, hogy a referendumon – az előzetes adatok alapján – 43,77 százalékos volt a részvétel, a szavazók 98,34 százaléka voksolt nemmel, 1,66 százalék volt az igenek aránya és 6,27 százalék adott le érvénytelen szavazatot arra a kérdésre, „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”. Tehát 3,33 millió ember fejezte ki abbéli akaratát, hogy a magyar Országgyűlés beleegyezése nélkül ne telepíthessenek az ország területére külföldi állampolgárokat.

Orbán Viktor levelében hangsúlyozza, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosítás teljes összhangban lesz az uniós joggal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

Hozzátette: a magyar kormányfő tudatta azt is, hogy a kabinet kész minden szükséges információval ellátni az Európai Bizottságot, illetve annak elnökét a témában.

Orbán Viktor levelét másolatban megküldték Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, valamint Robert Fico szlovák kormányfőnek, az EU soros elnökének is.