Orbán Viktor nyilatkozata a Modern Városok Program veszprémi állomásán
Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatójának szó szerinti leirata, amely 2016. május 10-én hangzott el a Modern Városok Program veszprémi állomásán.

Én is tisztelettel köszöntöm Önöket.

Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Gyula!

Csatlakozom azokhoz, akik elnézést kértek azért, mert megvárakoztattuk Önöket, de az áralkunak már csak ilyen a természete, néha elhúzódik. Most megpróbálom összefoglalni azt, amiben megállapodtunk anélkül, hogy hibát vétenék, mert ha többet mondok, akkor azt ki kell fizetni akkor is, ha nem állapodtunk meg benne. Tehát feszült figyelmet kérek, bocsánatot egyúttal mindenkitől, de annyi javaslat, szerteágazó javaslat volt az asztalon, hogy nem könnyű rendet vágni ezekben és pontos számokat is mondani egyúttal.

Mielőtt konkrét tételekről beszélnék, szeretnék gratulálni a polgármester úrnak ahhoz, hogy a 2010-es 6 százalékos munkanélküliségről a város eljutott a 3 százalék alatti munkanélküliség világába. Ez nagyon nagy dolog. Szeretnék gratulálni ahhoz, hogy 2011 után 4.000 munkahely jött létre ebben a városban. Gratulálok a már elhangzott számokhoz, hogy a városi nemzeti össztermék 16 százalékkal nőtt, az ipari teljesítmény pedig 40 százalékkal. Azt is látjuk, hogy jó a városnak a gazdasági szerkezete, van két nagy nemzetközi zászlóshajója, vannak középvállalkozások, és van 7.000 vállalkozás. Ez azt mutatja, hogy ez nem egyszerűen egy civilizált, hanem az önállóságra és a saját lábon állásra törekvő város és népesség, mert 60.000 emberre jut 7.000 vállalkozás, ami országos arányokat tekintve is figyelemreméltó adat, és ez legalább annyira kultúráról és mentalitásról beszél, mint lehetőségről. Jól láthatóan itt mozgékony és boldogulni akaró emberek élnek. Azt is látom, hogy 600 fejlesztőmérnök dolgozik a városban, ami szerintem a jövő sikerének egyik legfontosabb előföltétele. A statisztikákból kiolvasom azt, hogy a képzett és diplomás emberek aránya szintén kiemelkedően magas az Önök városában. Van itt, ebben a városban 6-7000 diák. Ez mind följogosítja a polgármester urat és a várost arra, hogy a kreatív iparral foglalkozzon, amiről nem tudjuk pontosan, mit jelent, de valószínűleg valami olyasmit, hogy miután a gazdaság nagyon gyorsan átalakult, keressük az irányait, hogy merre fog fejlődni majd a modern gazdaság, és azt gondoljuk, hogy ez valahol a kreatív emberi tevékenység irányában mutatkozik majd meg. Veszprém érthetően nem akar kimaradni az új gazdasági kultúrából, ezért a kreatív ipar támogatása a megbeszéléseink során végig napirenden volt. Összességében azt tudom mondani Önöknek, hogy az Önök városa jó állapotban van. Jó állapotban van szellemi, gazdasági és politikai értelemben is. Pénzügyileg is jó állapotban van, mert elvittünk innen 7,5 milliárd forintnyi adósságot, azt a kormány átvállalta, és a remek pénzügyi konstrukcióban fölépített arénáért, amit azóta is nyögünk, ki kell fizetni évente 650 millió forintot, amit szintén átvállaltunk, és annak a vége lesz 4, azaz négymilliárd forint még. Hozzá kell mindehhez számolnunk azt, hogy 2010 és 2014 között állami fejlesztésként ide, az Önök világába megérkezett 52,3 milliárd forint, és a magánvállalkozások is hozzájutottak fejlesztésekhez, ez pedig több mint 65 milliárd forint volt. Ami eddig történt, is figyelemre méltó. Az a kérdés, hogy mi következik ebből.

Volt, talán még ma van is egy régi mentalitás, amit én panaszkodásnak és siránkozásnak neveznék, ami arra épül, hogy a sikereket le kell tagadni, mert bátorítást, támogatást meg fejlesztési lehetőségeket azok kapnak, akiknek nem sikerül saját erőből boldogulni, és ezért jobb, hogyha az ember a pénzügyi helyzetét rossznak ábrázolja, teljesítményét leértékeli, és ahelyett, hogy büszke lenne a sikereire, inkább titkolja azt abban reménykedve, hogy ez jogalapot teremt a külső fejlesztésekhez. Szeretném, hogyha ezen a mentalitáson változtatni lehetne. Ez egy polgárváros, polgári mentalitással. Azt kívánom Önöknek, hogy legyenek büszkék a sikereikre. Ma nagyon sok dologban állapodtunk meg, és nem azért, mert Önöknek segítségre van szükségük. Azért állapodtunk meg Önökkel, mert Önök jól sáfárkodtak az eddigi lehetőségekkel. Jól mennek a dolgok, és ez nem ellene szól annak, hogy újabb fejlesztésekről állapodjuk meg, hanem mellette szól. Azt szeretném, hogyha a magyar városok mernének sikeresek lenni, és mernének az eredményükre hivatkozva újabb és újabb megállapodási javaslatot letenni a kormány asztalára. Szerintem ez visz előre egy országot, ez visz előre bennünket, ez ad önbecsülést, és ez tereli jó irányba a forrásokat, hiszen nyilván ott, ahol eddig is sikeresek voltak, ha újabb lehetőséget kapnak, jó okunk van föltételezni, hogy ismét sikeresek lesznek. Tehát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a megállapodás azt a célt szolgálja, hogy az eddigi sikeres és jól teljesítő Veszprém még sikeresebb legyen, és még jobban tudjon teljesíteni.

Megállapodtunk, hogy rendezni fogjuk Szentkirályszabadjával a repülőtér tulajdonának a problémáit, ez sok pénzt jelent, több százmillió forintot. Összekötjük ezt a rendezést ennek az adósságnak vagy elmaradt vásárlási összegnek a rendezését az ipari terület rendezésével és a légiközlekedés fejlesztésével. Itt egy 500 hektáros területről beszélünk, összesen 4 milliárd forintot alkudott ki a polgármester úr véres küzdelmek eredményeképpen. Megállapodtunk, hogy lesz egy Iparos park, ami 2,5 milliárd forintba fog kerülni, de ezt azzal a föltétellel tudja csak az Önök rendelkezésére bocsátani a kormány, hogyha egyúttal szakképzési gyakorlóközpontot is létrehoznak ott annak érdekében, hogy legyen a városban szakképzett munkaerő. Megállapodtunk abban, hogy lesz egy Aranyosvölgyi tudáspark építés is, de tisztázni kell ennek pontos tartalmát. Itt van ez a kreatív tudáspark, amivel vannak jó és rossz tapasztalataink is; abban maradtunk, hogy mi nem zárkózunk el ettől a fejlesztéstől, de előtte pontosan tisztázni kell a tartalmát ennek a fejlesztésnek.

Megnéztük a vasúti közlekedést. Úgy látjuk, hogy egy óra tizenkilenc perc alatt lehet eljutni Budapestre, ez szép eredmény. Azt gondoljuk, hogy ezzel lehet élni. Megpróbáljuk valahogyan a vasúti pályaudvar és a buszpályaudvar egymástól elválasztott elhelyezését úgy megoldani, hogy az egyúttal városrendezés is legyen. Erre konkrét terveket fogunk kérni. A szándék megvan bennünk a megállapodásra, de konkrét tervek nélkül összegről nem tudunk beszélni. A polgármester úr azt javasolta, hogy épüljön egy új völgyhíd Veszprémben. Ez meg is fog épülni, ha lesznek tervek. A völgyhíd maga 3 milliárd forintot kóstál, és hozzá tartozik még egy útépítés is, ami szintén újabb 3 milliárd forint. Tehát az útépítés a völgyhíddal együtt 6 milliárd forintos fejlesztést jelent. Kerékpárút-építésben Csopak–Alsóörs irányban 280 millió forintig lesz beruházás, Zirc felé 500 millió forintig, a somlóinál pedig 600 millió forintig, tehát egyfajta kerékpáros csillagponttá válik az Önök városa.

Nagy harcok voltak az elmúlt órákban a Petőfi Színház megújítása, fölújítása ügyében, ártárgyalás és ütemezési csaták zajlottak. A polgármester úr ceruzája valahogy megbicsaklott, mert 12 milliárd forintot írt a papírra. Ez nagyon magas szám, és nem is tudtuk lezárni ezt a vitát. Abban maradtunk, hogy a kormánybejelentés vállalja, hogy a Petőfi Színházat rendbe hozza, a régi formájára visszaépíti, tehát azt a tartalmat, amit kér a polgármester úr, megvalósítjuk, de szeretnénk folytatólagos ártárgyalásokat kiharcolni magunknak, mert soknak találjuk az összeget, és pontosan meg kell néznünk, hogy mit tartalmaz az a 12 milliárd forint, illetve lehet-e kevesebből is megoldani a fölújítást. Viszont könnyen dűlőre jutottunk egymással az állatkertfejlesztés ügyben, és így Veszprém városa kap 2,5 milliárd forintot az állatkert fölújítására és bővítésére. Azt mondta a polgármester úr, hogy 800 gyermek jár a Csermák Antal zeneiskolába, amit kívülről szépen fölújítottak, de belülről közel sincs elfogadható állapotban. Ez 762 millió forintos belső felújítást jelent majd.

Megállapodtunk a Veszprém Aréna bővítéséről. A kézilabda szövetség és a polgármester úr közösen szeretnének egy nyolcezres csarnokot fölépíteni. Miután nem régen épült a mostani, azért annak az elbontását nem javasoljuk, különösen, hogy még mindig fizetjük, talán jobb volna, ha bővítenénk. Itt a bővítés körüli összegekről szintén megosztottak a vélemények, de úgy számolom, hogy egy 3 milliárd forintos beruházásban meg kell tudni oldani, ha e fölé megyünk, akkor már inkább egy új stadion megépítését kell elhatározni. A Veszprémi Stadionnál, amely – a félreértések elkerülése végett – elsősorban nem futballstadion, hanem atlétikai pálya, és több más sportágnak is otthona, egy felújítást kell végrehajtanunk, ami 1,2 milliárd forintba kerül majd. És üdvözöljük, és ha szükséges, akkor ki is segítjük a várost abban, hogy a jégcsarnokát fölépíthesse, az TAO-pénzből fog megtörténni, és már 800 millió forint a TAO-pénzből rendelkezésre áll. Gratulálok a polgármester úrnak ehhez! Korábban is bejelentettük, és volt is konzultáció az uszodaépítésről, az is meg fog valósulni. Annak az összegéről még vita van, de mindenképpen megvalósul úgy, ahogyan elterveztük, és mellé még megállapodtunk abban, hogy a 8-as és a 82-es utat össze kell kötni egy új összekötő útvonallal annak érdekében, hogy az egész térség megfelelő kiszolgáló területtel és felülettel rendelkezzen. Nagy parkolókat fogunk építeni és körforgalmakat annak érdekében, hogy ezt a sportterületet – ideértve az arénát is – rendesen meg lehessen közelíteni. Mert az a szegénységnek vagy átgondolatlanságnak bizonyos fokmérője, hogy van egy rendes sportnegyedünk, lesz egy szép sportnegyedünk, van egy szép sportarénánk, ahova azért megy az ember, hogy ott a családjával együtt egy nagyszerű élményben legyen része, de amíg beér, meg utána még kijut, azonnal fölülírja a dugók, a rendezetlenség és a káosz miatti keserűség a szájában. Tehát azt javaslom, hogy az egész területet konszolidáljuk, és hozzuk rendbe úgy, hogy az méltó módon tudja kiszolgálni azokat a veszprémieket, akik odamennek majd a családjukkal.

Nos, itt tartunk most, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem merem összeadni, mert akkor a holnapi kormányülésen Varga miniszter úr lehet, hogy a kardjába dől. De összességében azt tudom mondani, hogy ez az az összeg, ami kigazdálkodható. Egy nagy és fontos tételről nem tudtunk megegyezni. Nem vettük le a napirendről, de megértést kérek a veszprémiektől: ez pedig a déli elkerülőnek ügye, mert az a szintbeli kereszteződések kiküszöbölése miatt nem kevesebb, mint 30 milliárd forintba kerülne, és ebben a pillanatban ezt a forrást nem tudja a kormány megígérni a város számára. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt előteremtsük, európai uniós forrás erre nincs, ezt a költségvetésből kellene majd kigazdálkodni. Fönntartottuk, napirenden van, foglalkozunk vele, meglátjuk, hogy mikor lesz a magyar költségvetés abban az állapotban, hogy képesek legyünk azt is végrehajtani. Ezt én a végére soroltam, mert azt gondoltam, hogyha ez marad el, ez okozza talán a város élete szempontjából a legkisebb kényelmetlenséget és veszteséget.

Köszönöm szépen a figyelmüket!