Orbán Viktor sajtónyilatkozata
2021. november 6. Banja Luka (Бања Лука)

A mai nap egy munkalátogatást tettünk Banja Lukában, ami a Szerb Köztársaság fővárosa. Az itteni politikai vezető, Milorad Dodik úr meglátogatott bennünket a demográfiai konferencia apropóján, ott is folytattunk hivatalos tárgyalásokat, és ezt a látogatást viszonoztuk most. Két dolog miatt jöttünk el. Nekünk fontos a Balkán békéje, stabilitása és biztonsága, ebben az itteni szerbek kulcsszerepet játszanak. A magyar történelem világossá teszi, hogy ami itt történik, az ránk is hatással van. Másfelől pedig fontos, hogy ennek a térségnek legyen fejlődése, és kiterjesztjük a felelős szomszédság nevű gazdasági programunkat a boszniai Szerb Köztársaság területére is. Itt is támogatni fogjuk a kis- és középvállalkozókat, és ezzel lehetőséget teremtünk a magyar vállalkozók itteni munkája előtt is.