Orbán Viktor sajtónyilatkozata a V4-csúcstalálkozó után
Orbán Viktor a Visegrádi Négyek rendkívüli találkozóját követő sajtónyilatkozatának szó szerinti leirata, amely 2017. március 2-án hangzott el Varsóban.

A miniszterelnök asszonynak köszönöm a meghívást. Magyarország teljes egészében és lelkesen támogatja azt a közös dokumentumot, amelyet ma elfogadtunk, és amely az Európai Unió jövőjéről szól. Épp ideje volt, hogy a V4-ek elfogadjanak egy ilyen dokumentumot. Aki figyeli a nemzetközi politikát, láthatja, hogy minden mozgásban van, aminek az az oka, hogy egy új világrend kialakulásának a korszakában élünk. Ilyenkor mindenkinek az a dolga, hogy meghatározza a maga helyét az új világrendben. Az ázsiaiak ezt már megtették, az angolszászok épp most végzik el ezt a munkát, és nekünk, a kontinentális Európának is meg kell határoznunk a helyünket ebben az új világrendben. Ehhez kíván hozzájárulni, ehhez a helymeghatározáshoz kíván hozzájárulni az a dokumentum, amit ma itt elfogadtunk, és amely – még egyszer mondom – száz százalékban élvezi Magyarország támogatását. Ez volt a nagy ügy, amivel foglalkoztunk. Egy alacsonyabb horizontú, de szintén fontos ügy volt az élelmiszerek kettős minőségének kérdése. A magyar álláspont egyértelmű: szerintünk az Európai Unió piacán kettős mérce érvényesül. Ezt mi már korábban is szóvá tettük, a bizottság ezt a problémát nem kezelte, ennek következtében a közép-európai polgárok másodrendű állampolgárnak minősülnek az élelmiszerminőség szempontjából. A mi polgárainknak teljes körű információval kell rendelkezni arról, hogy milyen minőségű élelmiszereket vásárolhatnak a boltjainkban. Az ehhez szükséges jogi garanciákat a bizottságnak ki kell alakítania, és ebben a munkában a V4-ek kezdeményezően akarnak részt venni. Össze fogunk fogni, és hozzá fogunk járulni egy olyan új szabályozásnak a kialakításához, ami megakadályozza, hogy kettős mérce érvényesüljön, és bennünket leminősítsenek, bizonyos tekintetben pedig Európa élelmiszer-szemétlerakójaként használják a piacainkat és az országainkat. Örülök, hogy ebben a körben ebben az ügyben a V4-ek között együttműködés alakult ki.

Köszönöm a figyelmet!