- miniszterelnok.hu - https://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-sajtonyilatkozata-ion-chicuval-moldova-miniszterelnokevel-folytatott-targyalasat-kovetoen/ -

Orbán Viktor sajtónyilatkozata Ion Chicuval, Moldova miniszterelnökével folytatott tárgyalását követően

Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr!

Megismétlem a házigazdánk szavait, aki azt mondta, hogy a moldáv–magyar kapcsolatok jók és dinamikusak. Ha visszalapoznák a történelemkönyveket, akkor nem fognak találni olyan fejezetet, amely moldáv–magyar konfliktusról szólnak, mert a két népnek és a két országnak az együttműködése mindig magas szinten volt, és nélkülözött mindenfajta ellenszenvet és ellenségeskedést. Ez egy jó alap a jövőt illetően. Hálás vagyok a miniszterelnök úrnak, hogy a delegációban ott volt az Önök egészségügyi minisztere is, és így első kézből kaphattunk tájékoztatást a koronavírussal kapcsolatos itteni helyzetről és az Önök intézkedéseiről, és beszélhettünk arról is, hogy a járvány kivédésében milyen együttműködései lehetőségeink lesznek. Ami a nagy geopolitikai kérdéseket illeti, ott szeretném világossá tenni, hogy Magyarország eddig is elkötelezett támogatója volt, és ezután is az lesz integrációs kérdésekben a Moldovai Köztársaságnak. Tehát mi úgy gondoljuk, nemcsak az Önök érdeke – ez inkább Önökre tartozik –, de az egész Európai Uniónak az az érdeke, hogy stratégiai partnerségeket hozzon létre a keleti határain – így Önökkel is –, és hogy tartsa nyitva az európai uniós tagságnak és gazdasági együttműködésnek a lehetőségét. Önöknek most van társulási megállapodása, van vízummegállapodása, és van szabadkereskedelmi megállapodása is, ez jó, de ezután is vannak még lehetőségek, és Magyarország támogatja Önöket, ha ezeket akarják kihasználni. Az Európai Unióról, ahol nekünk sok éves tapasztalatunk van, azt nyugodtan mondhatom Önöknek, hogy nem könnyű az Európai Unión belül érvényesíteni egy nemzet érdekét, de megéri. Tehát jobb belül lenni, mint kívül lenni, minden nehézségével együtt is. Ezért jó szívvel tanácsolom Önöknek azt – a miniszterelnöknek is ezt mondtam –, hogy keressék az Európai Unióval való minél mélyebb együttműködés lehetőségét, és mi ebben szívesen leszünk Önöknek partnerei. Mi értjük az Önök országának a helyzetét. A magyar ember úgy gondolkodik erről, hogy egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát. Minden ország ott van, ahol, és olyan politikát kell folytatnia, ami a földrajzi elhelyezkedéséből logikusan következik. Ezért értjük azt a politikát, amit Önök, tisztelt Miniszterelnök úr, folytatnak, és mi a magunk részéről ugyanezt tesszük – földrajzilag egy Önöktől különböző környezetben. Örülök, hogy aláírhattam ezt a stratégiai megállapodást. Ez viszonzása annak, hogy az Önök köztársasági elnöke 2017-ben meglátogatta Magyarországot, és ott meg tudtunk indítani egy együttműködést. Örülök, hogy ezt most folytathatom a miniszterelnök úrral. Ez az együttműködés, a stratégiai együttműködés két fontos kérdést tartalmaz. Tartalmaz először is egy diplomáciai együttműködést, tehát Magyarország az európai integrációval kapcsolatos tapasztalatait, tanácsadók, szakértők segítségével, az Önök kormányának rendelkezésére bocsátja, és tartalmaz gazdasági elemeket is, amelyben azt mondjuk ki, hogy el akarjuk mélyíteni a gazdasági együttműködést. Ebből a szempontból fontos lesz a májusban esedékes vegyes bizottsági ülés, ahol a két ország képviselői gazdasági kérdésekről fognak majd megegyezni. Mi jeleztük, hogy köszönettel tartozunk az Önök kormányának azért a segítségért, amit a két nagy magyarországi befektetésnek nyújtottak az elmúlt időszakban. Az egyik a bankszektorban, a másik pedig a gyógyszerszektorban történt. Ezen a két területen Magyarország nemzetközileg is értékelhető teljesítménnyel rendelkezik. Mi ki akarjuk terjeszteni az együttműködést a mezőgazdaság területére, és szeretnénk kiterjeszteni az együttműködést az oktatásnak a területére is, és dolgozunk azon, hogy létrehozzunk egy közös oktatási intézményt, amely egyszerre tudna kibocsátani itt is és Magyarországon is, tehát az unióban is érvényes diplomát. Ennek a részleteit még tisztáznunk kell, de a szándék mindkettőnkben megvolt. És jeleztem azt is, hogy a moldáv–magyar vegyesvállalatok vagy a kölcsönös gazdasági aktivitás elősegítése érdekében egy százmilliós hitelkeretet nyitottunk meg. Mi is voltunk abban a helyzetben, amiben Önök most vannak, amikor a gazdasági növekedésnek a pénzszűke volt a korlátja, és ugyan volt már gazdasági aktivitás, de nem volt finanszírozás. Ezért azt gondoljuk, hogyha az egymással együttműködni akaró moldáv és magyar cégeknek a hátterében mi pénzügyi forrásokat tudunk biztosítani, akkor létre fognak jönni azok a közös vállalkozások, amelyekre mind a két országnak szüksége van. Ezért van egy százmillió dolláros hitelkeretünk, de jeleztem a miniszterelnök úrnak, hogyha ezt kimerítik a cégek, akkor készen állunk arra, hogy ezt megemeljük, illetve újra és újra megnyissuk úgy, ahogyan a gazdaság igénye ezt egyébként számunkra diktálja. Összességében azt kell tehát mondjam Önöknek, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy egy rendkívül biztató tanácskozást folytathattam a miniszterelnök úrral. Tudjuk folytatni azt a történelmi vonulatot, amely a két nép közötti barátsághoz vezetett el. A mi külpolitikánknak az az értelme, hogy barátokat gyűjtsünk, és örülök annak, hogy Moldáviát a magyar köztársaság barátai között tarthatjuk számon, és szeretnénk, hogyha ez még hosszú évtizedekig így lenne

Köszönöm szépen, Miniszterelnök úr, a lehetőséget!