Rendkívüli jogrendet és éjszakai kijárási korlátozást vezet be a kormány
2020. november 3.
A kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt éjféltől ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, az Országgyűlést pedig arra kéri, ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Azt is közölte, hogy éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozást léptet életbe a kormány. „Éjfélig mindenkinek haza kell érnie” – mondta.

Orbán Viktor rendkívüli bejelentésében elmondta azt is: a szórakozóhelyeket bezárják, mert az operatív törzs jelentése szerint a szabályok betartását egész egyszerűen lehetetlen kikényszeríteni ezeken a helyeken.

A tömegközlekedésben a zsúfoltság mérsékléséért a csúcsforgalomban járatsűrítést rendeltek el, a parkolást pedig újra ingyenessé tették – ismertette a kormányfő.

Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkhasználat. A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, azonnal bezárják – mondta Orbán Viktor.

„Aki nem tartja a szabályokat, nem hordja a maszkot, nem tartja a védőtávolságot, az nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja” – hangsúlyozta.

A kormányülés után – amelyen áttekintették a járványügyi helyzetet Magyarországon és európai összefüggésben – Orbán Viktor kifejtette: a járvány terjedése felgyorsult, Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió lakosra jutó fertőzött, mint Magyarországon, „nyugatabbra pedig még ennél is rosszabb a helyzet”.

Közölte: ez azért fontos, mert tapasztalataik szerint Magyarország 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. Ha így lesz, akkor december közepére a kórházak elérik a teljesítőképességük határát – mondta.

Úgy látja, a járvány most is – éppúgy, mint tavasszal – az idősek és a krónikus betegek életét veszélyezteti leginkább, „vagyis a szüleink és a nagyszüleink komoly veszéllyel néznek szembe”.

A kormányfő kijelentette: eljött az ideje, hogy újabb lépéseket tegyenek, hogy megvédjék a kórházak működőképességét és az idősek életét is.

Úgy fogalmazott: a politikai vitákat most félre kell tenni, „gyors cselekvésre és időben meghozott intézkedésekre lesz szükségünk”.

Emlékeztetett: legutóbb is két hét kellett, hogy az Országgyűlés olyan jogszabályokat fogadjon el, amelyekkel büntetni lehet a maszkviselés szabályainak megsértését. „Ez abszurd, ebben a helyzetben végképp abszurd” – vélekedett.

„Ha a vírus terjedése gyors, akkor nekünk is gyorsnak kell lennünk” – indokolta Orbán Viktor a rendkívüli jogrend ismételt bevezetését.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az orvosok bérét megemelik, a védekezéshez szükséges eszközök a kórházak rendelkezésére állnak, kórházi ágyak tekintetében Európában a harmadik, a lélegeztetőgépek esetében pedig „világelsők vagyunk”.

„Orvosaink és ápolóink továbbra is világszínvonalon végzik a munkájukat, és mindent megtesznek, hogy meggyógyíthassák a betegeket” – hangsúlyozta.

Ez sok, szinte emberfeletti, de mégsem elég. „A végső megoldás ugyanis a vakcina, de a vakcina már látótávolságon belül van. (…) Addig kell kitartani, amíg a vakcina meg nem érkezik” – mondta, jelezve, hogy Magyarország tárgyal az EU-val, Oroszországgal, Kínával és Izraellel is.

Orbán Viktor videonyilatkozatát azzal zárta, hogy a helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült. „Ha összefogunk, és betartjuk a szabályokat, együtt újra sikerülni fog” – jelentette ki.