Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a határt
2018. szeptember 20.
Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Salzburgban.

A kormányfő az osztrák városban az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójára érkezve újságíróknak kifejtette: van egy javaslat az Európai Bizottság részéről, és ez azt mondja, hogy „ha baj van, akkor a nemzeti hatásköröket vegyék el a tagállamoktól, és a határvédelmet az unió menedzselje”. Szerdán átadta Ausztriának is azt a javaslatot, amelyet már Bulgáriának átnyújtottak, és amely ezt a problémát oldja meg, de nem a tagállamok ellenében, hanem úgy, hogy „a tagállamoknál maradhat a védekezés joga” – ismertette.

A kormányfő úgy fogalmazott, „szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert”. Semmi szükség arra, hogy „ők védjék helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről” – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: emellett kell ma kiállni, és „többen vagyunk mi, akik ezt ellenezzük”. „Egyelőre a papírforma mellettünk van” – tette hozzá.

A Brexitet illetően a miniszterelnök kiemelte: Magyarország azok közé tartozik, akik szerint nem kellene megbüntetni a briteket. „Fair Brexitre és jó együttműködésre van szükség Nagy-Britannia és az Európai Unió között a jövőben” – fogalmazott.

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy várakozásai szerint szóba kerül-e a Sargentini-jelentés az ülésen, azt mondta: „azon mindenki csak nevet”.