Soros György minden határt átlépett
2018. január 26.
Soros György olyanná lett, mint egy igazi migráns: minden határt átlépett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy kérdésre az Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnökkel folytatott pénteki budapesti tárgyalása utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: Magyarország meg akarja védeni saját érdekeit, nem akar bevándorlóországgá lenni, meg akarja őrizni a határvédelmét és a kerítését, addig Soros György bevándorlóországgá akar tenni mindenkit, Magyarországot is, és bevándorlókontinenssé tenné Európát.

A kormányfőt Soros György Davosban elhangzott szavairól kérdezték, amelyekre úgy reagált: Magyarországgal szemben ilyen durva támadásokat ritkán szoktak indítani. Szerinte azonban ez egy „kampánynyitó” volt, Soros György bejelentette az igényét, hogy részt akar venni a magyar választási kampányban, és „hatalmas hazugságokkal debütált a magyar kampányszínpadon”.

A konfliktus mozgatórugója, hogy míg Magyarország meg akarja védeni a saját érdekeit, nem akar bevándorlóországgá lenni, meg akarja őrizni a határvédelmét és a kerítését, addig Soros György bevándorlóországgá akar tenni mindenkit, Magyarországot is, és bevándorlókontinenssé tenné Európát, mondta. „Ezt a harcot meg kell vívnunk” – jelentette ki. Azt is mondta, hogy Soros György olyanná lett, mint egy igazi migráns: minden határt átlépett.

A „Stop Soros” törvénycsomag parlamenti elfogadásának időpontját firtató kérdésre Orbán Viktor azt felelte: a javaslat megtárgyalásának, szavazásának részleteiről a kormánypárt parlamenti frakciója dönt majd.

Fotó: Árvai Károly

A kormányfőt a sajtótájékoztatón kérdezték arról, elképzelhető-e, hogy Magyarország – hasonlóan az Egyesült Államokhoz – kilép az ENSZ migrációs egyezményét előkészítő tárgyalásokból.

Orbán Viktor azt válaszolta: az ENSZ-főtitkár minapi írása hívta fel a figyelmet arra, hogy világszinten akarnak megfogalmazni olyan elveket és rendezési módokat a migráció kérdésével kapcsolatban, amelyek elfogadhatatlanok Magyarországnak.

Tanulmányozni kell magyar szempontból a készülő dokumentumot, aztán kell dönteni, függetlenül az amerikaiak elhatározásától – közölte, hozzátéve: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a következő kormányülésre részletes előterjesztést kell készítenie a témában. Emellett V4-es konzultációt is szorgalmazott az ügyben.

Fotó: Árvai Károly

Babis új színt hoz a V4-együttműködésbe

A csehországi parlamenti választáson győztes Andrej Babisról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagy szükség volt arra, hogy az európai és azon belül a közép-európai politika is kapjon új motivációkat, új szemléletmódot, és „kicsit visszatérjünk a józan ész talajára”.

A miniszterelnök köszönetet mondott cseh kollégájának, amiért a migránsválság és a nemzetközi támadások „kellős közepén” Prága határvédelmi erőket küldött a magyar-szerb határra. Arról is beszélt, hogy a nagy európai kérdésekben egyetértés és érdekazonosság áll fenn a két ország között.

A magyar-cseh gazdasági kapcsolatokat méltatva Orbán Viktor kiemelte: Magyarország hetedik kereskedelmi partnere Csehország, a kereskedelmi forgalom meghaladta a 8 milliárd eurót, és tavaly 12 százalékos növekedést mutatott.

Magyarországon számos sikeres cseh társaság működik, és Csehországban is vannak Magyarországról érkezett befektetések, például a Mol benzinkúthálózat-vásárlása – fejtette ki. Megjegyezte egyúttal, a magyar kormány számít a csehekre a hadiipari együttműködésben is.

Fotó: Árvai Károly

Andrej Babis elmondta: nagyon jó az együttműködés Magyarország és Csehország között, a két ország sok európai kérdésben is hasonlóan gondolkodik. Kiemelte: az Európai Unióban reformokra van szükség, meg kell hallgatni az emberek véleményét. A kvóták megosztják Európát, nem hatékonyak, és erről hasonlóan vélekedik Magyarország és Csehország, illetve a két másik visegrádi partner – jelentette ki.

A cseh ügyvivő miniszterelnök hangsúlyozta: a visegrádi országok álláspontja hasonló Európa jövőjéről, és e tekintetben a migráció kulcskérdés. Magyarország ebben a kérdésben már példát mutatott, törvényes kereteken belül oldotta meg a problémát, bár sokan kritizálták – mondta. Úgy látja, nagy létjogosultsága van a V4-nek, hiszen a partnerek például a kohéziós alapokat, a Brexitet és az uniós költségvetést illetően is egyetértenek.

Andrej Babis a kétoldalú kapcsolatokról kifejtette: sikerült a kereskedelmi kapcsolatokat növelni, egyre több cseh, illetve magyar cég fektet be a egymás országában, és nagyon fontos a hadiipari együttműködés is. Közölte: további jó együttműködési lehetőségeket kínál a gyorsvasúthálózat fejlesztése. Kérdésre válaszolva a cseh ügyvivő miniszterelnök elmondta: szó volt egy regionális fejlesztési bank lehetőségéről, de meggyőződése szerint nem biztos, hogy szükség van erre, inkább konkrét beruházásokhoz kellene összeállítani egy közös pénzügyi tervet.

Orbán Viktor hozzátette: cseh kollégája meggyőzte arról, hogy a projektekre kell összpontosítani, így először a projektekkel foglalkoznak, „utána jöhet minden más”.

Fotó: Árvai Károly

Ugyancsak kérdésre Andrej Babis közölte: nem beszéltek arról, hogy Magyarország élne vétójogával Lengyelország ügyében. Feltehetően lesz megoldás a kérdésben – tette hozzá.

Orbán Viktor azt mondta: Magyarország álláspontja szerint „a kettős mércét és az unfair eljárást nem fogadjuk el”, és minden ország, amellyel szemben kettős mércét alkalmaznak, számíthat arra, hogy Magyarország kiáll mellette, így Lengyelország is.