Többpólusúvá kell tenni Európát
2017. január 23.
Európának el kell eresztenie "a föderalizmus illúzióját", és többpólusúvá kell tenni a kontinenst - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az MNB által rendezett Lámfalussy-konferencián.

Brüsszel egy utópia rabja lett

A kormányfő azt mondta: Európa egyre gyengébb, lassan már a regionális szereplő státuszáért is meg kell küzdenie. Európa nem tudta megvalósítani nagy céljait, így például az euróval kapcsolatosat, vagyis hogy a dollár mellett a közös európai pénz legyen a világ egyik tartalékvalutája. Emellett az önerőre épülő európai biztonságpolitika kialakítása és az eurázsiai gazdasági térség terve is elbukott – hívta fel a figyelmet.

Szerinte mindennek oka, hogy „Brüsszel egy utópia rabja lett”, amit úgy hívnak, nemzetek feletti Európa. Ez egy illúzió, ugyanis nincs európai nép, hanem európai népek vannak – hangoztatta.

A földrész újbóli versenyképességéhez szükséges megoldást Orbán Viktor abban látja, hogy Európának el kell eresztenie „a föderalizmus illúzióját”, többpólusúvá kell válnia. Az egyik ilyen erős pólus a visegrádi csoport (Magyarország mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia) akar lenni – jelezte.

20170123bga_0141
Fotó: Botár Gergely

Új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal

A miniszterelnök kiemelte emellett, hogy új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal a „hamvába halt” szabadkereskedelmi megállapodás helyett, az ugyanis nem jön létre.

A miniszterelnök szólt a pénteken beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump azon kijelentéséről is, amely szerint minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. Értékelése szerint ez a kijelentés – amely egy kulcsmondat, és korábban nem hangozhatott volna el – nagy változást jelent, azt mutatja, hogy a multilateralizmusnak vége, és a bilaterális korszak köszöntött be.

„Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, miszerint nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság és nagy ajándék” – kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor.

Szerinte a multi- helyett a bilaterális megállapodások előtt nyílik meg a tér a katona- és a gazdaságpolitikában is. Nincs olyan, mindenkire ráhúzható gazdaságpolitika, amely az egyébként különböző adottságú nemzeteket egyaránt sikeressé tehetne – magyarázta a kormányfő.

20170123bga_0159
Fotó: Botár Gergely

Több európai önbizalomra lenne szükség

Megállapodásokat kell kötni továbbá Kínával, és újra elő kell venni Oroszország kérdését is – sorolta Európa teendőit Orbán Viktor, hangsúlyozva: a többközpontú világrend lehetőségeket tartogat. Kínát „állócsillagként” jellemezte, amely hosszú évtizedekig fogja meghatározni a világgazdaságot. Oroszországról pedig azt mondta: túlélte „a nyugati izolációs és rendszerbuktató kísérleteket”, az alacsony olajárat, a szankciókat és a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k „szabad, pártatlan, külső befolyás nélküli, belső megmozdulásait”.

Szerinte Európában nem észszerű figyelmen kívül hagyni az Oroszország jelentette erőt és egyben lehetőséget. Ehhez – folytatta – több európai önbizalomra lenne szükség, és a kontinensnek képesnek kellene lennie arra, hogy megvédje magát katonailag külső segítség nélkül. Utóbbi ma még nincs így – jelentette ki, üdvözölve ugyanakkor Francois Fillon francia jobboldali elnökjelölt – „a reményeink szerinti leendő francia köztársasági elnök” – hétfői berlini látogatását, amelynek legfontosabb témája a közös európai védelmi szövetség ügye lehet.

A jövő nagy kérdésének nevezte, hogy Európa meg tudja-e védeni magát az Egyesült Államok nélkül. „Ennek a megoldásnak a kulcsa egy pofonegyszerűnek látszó dolog, amit úgy hívnak, hogy német-francia biztonsági és katonai együttműködés, közös hadsereg, közös biztonsági rendszer” – fejtette ki.

A kormányfő Európa gondjait sorolva azt is mondta, hogy ahol sok bevándorló telepedett meg a kontinensen, ott azonnal megnőtt a bűnözés. Szerinte a demográfiai gondokra nem a betelepítés, a migráció a megoldás. Az a nemzet ugyanis, amely nem képes újratermelni magát, nem is érdemli meg, hogy létezzen – fogalmazott.

20170123bga_0057
Fotó: Botár Gergely

Magyarország sikertörténetté vált

A magyar gazdaságot jellemezve a miniszterelnök kijelentette: Magyarország sikertörténetté vált, a magyar modell négy eleme pedig a politikai stabilitás, a szigorú fiskális politika, a segély- helyett munkaalapú társadalom és a keleti nyitás. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: az európaiaknak meg kell érteniük, az nem megy, hogy „nyitni akarunk más országok irányába, Keletre, mondjuk, Kína felé gazdaságilag, majd minden reggel kioktatjuk őket az emberi jogokból”.

A keleti nyitás lényege a tisztelet, amely megelőzi az ideológiát – hangoztatta, hozzátéve, hogy a magyaroknak szerencsésebb a helyzetük, mert „mi egy keleti nép vagyunk, amelybe kereszténységet oltottak, és ez egy sajátos nézőpontot tesz lehetővé, és értjük mindazt, ami Kínában történik”.

Orbán Viktor az MNB-re kitérve arról is beszélt, hogy amikor a jegybank „ellenzékben” volt, amikor két különböző irányba húzott a politika és a pénzügyi világ, akkor Magyarország sokat szenvedett, feleslegesen. Ám mióta a nemzeti bank keresi az együttműködést a mindenkori politikai vezetéssel, azóta látványos a gazdasági fejlődés – fogalmazott.