- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-felujitott-protestans-teologiai-intezet-ujraavatasi-unnepsegen/ -

Orbán Viktor beszéde a felújított Protestáns Teológiai Intézet újraavatási ünnepségén

Jó napot kívánok!

Főtiszteletű Püspök Urak! Eminenciás Érsek Úr! Ünneplő Gyülekezet!

Tisztelettel köszöntöm a református, az evangélikus és az unitárius egyház lelkészi és világi elöljáróit, valamint a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanárait és hallgatóit. Mielőtt egy beszéd formájában átadnám Önöknek az anyaország üdvözletét és jókívánságait, egy mondat erejéig hadd szolgáljak magyarázattal arra a profán mondatomra, amelyet az előbb Kató Béla püspök urunk itt megidézett. Megéri-e magyarnak lenni? Nem az én kérdésem ez, Széchenyi István írta valahol: „magyarnak lenni felemelő érzés, de nem kifizetődő dolog.” A magyar kormánynak az a célkitűzése, hogy magyarnak lenni továbbra is maradjon felemelő dolog, és minden magyar számára legyen kifizetődő is.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Fő dolgokban legyen egység, egyebekben szabadság, mindenekben szeretet – hallhattuk az előbb. Így szól a tanítás. Igen ám, de mik is a fő dolgok, s melyek a mellékesek? Mi a lényeges, s mi a lényegtelen? Ezek különválasztása nagy tudomány, talán a legnagyobb, és ezen múlik a teológia érvényessége és a mindenkori kormányzás sikeressége is. Most ötszáz protestáns lelkész együtt vonult be Isten házába. Ötszáz lelkész az ötszázadik évfordulón. Mi mást tekinthetnénk ma a legfőbb dolognak, minthogy kérünk még ötszáz évet? Kérünk még ötszáz esztendőt a Kárpát-medencében. Kérünk még ötszáz évet itt, Erdélyben. Kérünk még ötszáz évet itt, Kolozsváron, amit keresztényként és magyarként leélhetünk. S aztán, ha megkaptuk és leéltük, majd az ítélőbíró eldönti, kiérdemeltük-e az akkor következő újabb ötszáz évet. Nagy kérés ez. Szerénytelenül nagy, de mégoly alázatos szívvel sem mondhatunk mást, minthogy ötszáz évnyi teljesítmény, erőfeszítés, küzdelem és Krisztusban megmaradt hűség jogosít, bátorít és buzdít erre a kérésre.

De van-e bennünk még annyi erő, amennyit a következő ötszáz év megkövetel majd? Erre csak azt válaszolhatjuk, hogy mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek eddig is megtartottak bennünket. Megtartottak, amikor Mohács után két, majd három részre szakadt az ország. Megtartottak, amikor száz éve öt részre szabdaltak minket. Megtartottak a kommunista diktatúra bedeszkázott égboltja alatt, amikor nagy múltú protestáns iskoláinknak csak a lelkük volt meg, de a testük nem. S végül megtartottak minket az elmúlt évtizedekben is, amikor kiderült, hogy mindazt, amit egy ragadozó gyorsaságával vettek el tőlünk, egy csiga lassúságával fogják visszaadni, amikor kiderült, hogy minden egyes tégláért, minden egyes cserépért és minden egyes magyar feliratért meg kell majd küzdeni, amikor kiderült, hogy mindaz, amit épen és teljes szépségében vettek el, azt rommá lakott állapotban fogják visszaadni. Ha mindeközben nem apadt el az életerőnk, ha ötszáz év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő ötszáz évben is.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Idézek. „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem.” Idézet vége. A katolikus Illyés Gyula összegzése ez a reformációról. Eltelt az első ötszáz év. Eljött az ideje, hogy ismét megkérdezzük, lenne-e olyan-amilyen magyarság, ha nincsenek a reformátorok, ha nincsenek a faluról falura járó protestáns prédikátorok? Lenne-e még olyan-amilyen Európa, egyáltalán nyugati világ, ha nincsenek a protestánsok, akik ott álltak helyt szilárdan, ahol mások megfutottak, és ott is vetettek, ahol a termés betakarítására alig volt esély? Van-e ma is a reformációnak gyógymódja az európai kultúrát gyötrő betegségekre? Van-e református gyógymódja Európa mostani kulturális elernyedésének, gazdasági térvesztésének és demográfiai zsugorodásának? Van-e gyógymódja az idegen kultúrákkal szembeni önfeladásnak? S van-e a reformációnak ma is érvényes válasza a magyarság sorskérdéseire: a népességfogyásra, a nemzetegyesítésre, a szórványban élő magyarok megtartására vagy a nemzetgazdaság felépítésére?

Tisztelt Gyülekezet!

Öt évszázaddal ezelőtt a reformáció volt a válasz egy kétségek között hányódó, meghasonlott és utat tévesztett Európa számára. Öt évszázaddal ezelőtt a reformáció jelölte ki nekünk, magyaroknak is a megmaradás ösvényét. Megteremtette nemzeti nyelvű irodalmunkat, és felépítette a nemzeti ellenállás végvárrendszerét, a protestáns iskolákat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A reformáció egyházainak ma is vannak üzenetei Európa, a nyugati világ és Magyarország számára. Maradjatok azok, akiknek és aminek a Jóisten megteremtett benneteket. Maradjatok meg nembéli, nemzetbéli és hitbéli mivoltotokban. Tartsátok meg a rendet, és a rend megtart benneteket. Tartsátok meg a templomot, tartsátok meg az iskolát, tartsátok meg magatokat a kereszténységben, és a kereszténység is megtart benneteket. Álljatok ki, és harcoljatok azért, ami fontos számotokra. Alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Ha kell, a többséggel, az elnyomással, az erőszakkal szemben is. Ahogy zászlót bontott Bocskai István és Bethlen Gábor, és ahogy volt 1989-ben is, amikor egy temesvári református parókiáról indult útjára a szabadság.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Végezetül arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy mi következik mindebből ránk, mai magyarokra nézve? Mit jelent mindez a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatóira nézve? Két dolgot jelent. Jelent biztatást, és jelent feladatot. Biztatást, hogy a kereszténység olyan üllő, amelyen rengeteg kalapács elkopott már. És jelent feladatot, hogy őrizzük és folytassuk az egyedülálló, öt évszázados szellemi, lelki, kulturális hagyományt, amelyet itt, Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre. Ezt a szellemi és földrajzi tájat nekünk be kell laknunk, ahogy a mi dolgunk az is, hogy otthont teremtsünk benne a magyarok következő nemzedékeinek.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

A mi nemzeti missziós parancsunk: megkeresni és megtartani a magyar közösségeket. A mi küldetésünk, hogy kiharcoljuk, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, magyarul tanulhassanak, magyarként élhessenek. Ez a magyar kormány alkotmányban rögzített küldetése is. Mi, magyarok határokkal elválasztva és szétszórva is egy közös test tagjai vagyunk. Nem lehet egészséges, nem élhet teljes és boldog életet a test, ha bármely tagja beteg. Ezért olyan egységes magyar nemzetet építünk, amelynek közösek a céljai, közösek a feladatai, és már közösek a döntései is. Közös érdekünk egy olyan jövő, amelyben a román nemzet és a magyar nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben a magyarok jogait elismerik. Közös érdekünk egy olyan jövő, ahol egy iskola bezárása legfeljebb csak rendszerhiba, valamiféle baleset lehet, de nem az élet rendje. Közös érdekünk egy olyan jövő, ahol nem fordulhat elő, hogy bármely magyar vagy román közösséget megfosszanak attól, hogy a saját nyelvén tanulhasson. Közös érdekünk egy olyan jövő, amelyben a ma felívelő Magyarország összekapcsolódik egy feltörekvő Romániával. Egy olyan jövő, amelyben a visegrádi országok, amelyek az európai gazdaság motorjai, összekapcsolódnak Romániával.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Teológus Hallgatók!

És milyen feladat vár a teológus ifjúságra, miután kikerülnek az intézmény falai közül? Nos, ezt természetesen a püspökeik majd meg fogják Önöknek mondani. Magyarország miniszterelnökeként csak annyit mondhatok, de annyit kell is mondanom, hogy a szó legszorosabb értelmében lelki pásztori szolgálat vár Önökre. Mi, magyarok nagy idők kapujában állunk. A fogyatkozás, a beszorítottság és a szűkösség évei után – mint a mai esemény is bizonyítja – most a növekedés, a gyarapodás, a térnyerés, a felemelt fej és a nemzeti büszkeség korszaka következik. És nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében. A protestáns gyülekezetek ebben a munkában a magyar nemzet előretolt helyőrségei. Az Önök feladata lesz, hogy szolgálati helyeiken összegyűjtsék a magyar családokat, és elmondják nekik, hogy a jövőt magyar nyelven írják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Diákok!

Az aratnivaló már sok, a munkás még kevés. Azt kívánom Önöknek, hogy értsék meg az új idők új dalait. A megmaradásért folytatott küzdelem után most olyan korszak következik, amikor felívelésünk és kiteljesedésünk korlátait többé nem a külső körülmények jelentik. Korlátaink többé nem kívül, hanem belül vannak. Arra és addig jutunk, amire a bátorságunk, az elszántságunk, a tehetségünk és a becsületünk elegendő. Azt kívánom Önöknek, hogy ez a teológiai akadémia maradjon továbbra is hűséges küldetéséhez. Maradjon meg a magyar protestantizmus erős erdélyi bástyájának. Töltse meg termeit elhivatott, elkötelezett és tetterős fiatalokkal. Vértezze fel őket hitben, tudományban és hazaszeretetben a magyar nemzet javára, hogy tanulmányaik elvégzése után felkészülten és bátran állhassanak Erdély protestáns gyülekezeteinek élére. Kérem, legyenek büszkék arra, hogy Önöknek juthatott osztályrészül, hogy protestáns lelkipásztorokként megindíthatják a következő ötszáz évünket.

Soli Deo gloria!