- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-interjuja-a-tv2-tenyek-cimu-musoraban/ -

Orbán Viktor interjúja a tv2 „Tények” című műsorában

Gönczi Gábor: Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Köszönjük, hogy eljött!

Jó estét kívánok!

Ezt a beszélgetést szeptember 26-án, szombati napon rögzítjük. Miniszterelnök úr, két nagyon fontos hírre ébredtünk ma reggel. Az egyik az, hogy 950 új állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést péntekről szombatra virradóra, és 12 fővel emelkedett a halálos áldozatok száma. Nyilván ez nagyon szomorú, és a napi halálozási adatok tekintetében ez rekordnak számít a második hullámban. A második hír, az örömtelibb, hogy az egyik nagy nemzetközi hitelminősítő intézet stabilról pozitívra javította Magyarország hitelminősítői besorolását. Az egyik szemünk sír, a másik nevet – nekünk, átlagembereknek. Miniszterelnökként ez hogyan néz ki?

Úgyhogy az egyik jobban sír, mint ahogy a másik nevet, mert a gazdaságot majd valahogy helyre lehet hozni, újra fel lehet pörgetni a növekedést, de az elvesztett életet nem tudjuk visszahozni, úgyhogy az együttérzésemet is szeretném kifejezni azoknak a családoknak, akik hozzátartozót vesztettek el. Fontos tanulság, az idősek továbbra is veszélyben vannak. Tehát a járványnak a fölszálló ágában vagyunk. Beszélhetünk ugyan gazdaságról meg egészségügyről külön is, de az egész életünket beborítja most a járványveszély, és az igazság az, hogy felszálló ágban van a járvány. Senkit nem akarok félrevezetni, tehát szeretnék egyenesen beszélni: a helyzet nehéz, és az egészségügyre és az oktatásügyre is, de különösképpen a kórházainkra nagy nyomás nehezedik most, és nehezedik majd a következő hónapokban is.

Kezdjük akkor az egészségügyi vonatkozásokkal! Merőben más a mostani védekezési stratégia, mint az első hullámban. Mi ennek az alapja?

Igen, de leginkább azért – ezt kevesen szokták végiggondolni –, mert közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen vakcina. Tehát nemcsak abban különbözik a védekezés most, hogy nem kellett az országot tartaléklángra állítani, a kontaktusokat leszűkíteni és megállítani az országot, amit egyébként szerintem az emberek kiválóan megoldottak, mert ugyan a kormány irányítja a védekezést, de az országot az emberek működtetik, és nem véletlenül voltunk a világ 20-25 legjobban védekező országában tavasszal, mert le kellett csavarni a lángot, és a kontaktusszámokat csökkenteni kellett. De nemcsak abban különbözik a mostani védekezés, hogy ezt nem tesszük, tehát most az országot működtetjük, hanem abban is, hogy senki nem tudta márciusban, hogy mikor lesz vakcina. Most sem tudom Önnek a ki nem mondott kérdését megválaszolni, hogy mikor lesz vakcina, de azt tudom, hogy közelebb vagyunk hozzá. Folyamatosan tárgyalunk az amerikaiakkal, a japánokkal, a kínaiakkal, az oroszokkal, és nemcsak tárgyalunk, hanem pénzt tettünk az Európai Unió által támogatott európai kutatási programokba, és legkésőbb, mondják most – Brüsszelből jövök egyébként, tegnap és tegnapelőtt ott jártam –, Brüsszelben úgy számolnak, hogy legkésőbb a következő év közepén lesz vakcina, de az amerikaiak már ennek az évnek a végét is lehetségesnek tartják.

Hát ez óriási hír, Miniszterelnök úr, ezt még leírva még nem láttuk.

Az amerikai elnöki választási kampányban…

Ön hozta el nekünk ezt a hírt most.

Igen, de az amerikai elnöki választási kampányban az elnök már erről beszél, és én a bizottság elnök asszonyával találkoztam csütörtökön, és ott a tárgyalások során az hangzott el, hogy úgy számoljunk, hogy a következő év félidejénél hamarabb biztos nem lesz, az esélyek egyébként nem rosszak. Az orosz vakcinát még nem fogadta el – ha jól látom – a WHO sem, azzal óvatosabbak vagyunk, a kínai is elég biztató, és a japánok is jól haladnak. Én úgy látom, hogy négy-öt nagy erőközpontja a világnak föl tudja kínálni az emberiségnek a vírust megállítani képes vakcinát a következő év során.

Jó, tehát ez belátható időn belül van.

És akkor lesz egy katarzis, egy megkönnyebbülés, egy szabadulás, de addig azonban még nagyon sok…

…el kell jutnunk odáig.

Igen. Most az volt a kérdés a nyáron, hogy hogyan védekezzünk majd, amikor megjön a második hullám, mert tudtuk, hogy meg fog, megérkezik majd. És ezért szerveztünk nemzeti konzultációt, mert a védekezésnél nemcsak az a fontos, hogy sok okos ember legyen jó helyen: tudósok, matematikusok, közigazgatási szakemberek, hanem az is fontos, hogy olyan védekezési receptet kínáljunk föl az embereknek, amit ők elfogadnak. Nem boldogok tőle, nem kell, hogy egyetértsenek vele, de az mondják, belátjuk, szükséges, segítünk végrehajtani ezt a védekezési tervet. És ezért egyetértési pontokat kell létrehozni, ezt nevezhetjük kicsit patetikusan nemzeti egységnek is, a nemzeti konzultációk éppen ezt a célt szolgálják, és abból én ki tudtam olvasni, hogy mit is akarnak az emberek. És az világos, hogy azt mondják, hogy védekezni akarnak, de nem akarják, hogy az ország újra megálljon. Tehát, ahogy szoktam mondani, az a konklúzió, hogy az országnak, Magyarországnak működnie kell. Oldja meg a kormány, hogy védjük meg az időseket, működjenek az iskolák és működjön az élet. Nem kérnek keveset az emberek, ez egy nagyon nehéz feladat. De ha az egészségügyi dolgozók kitartanak, mert az ő kezükben van a helyzet kulcsa, ha ők meg tudják oldani, mármint ha el tudják végezni a munkát, és lelkileg el tudják viselni az egyre növekvő terhet, ami előtt állunk a következő hónapokban, akkor ez lehetséges, akkor meg tudjuk csinálni, sikerülni fog, úgy, ahogy tavasszal is sikerült.

Cserébe mi, ugye, azt ígértük, hogy betartjuk a szabályokat. Betartjuk a szabályokat?

A nyár nagy csábító vagy nagy kerítő. Ez most is így történt, de az ősz segít, mert lehűti a kedélyeket, és most sokkal inkább betartják az emberek a szabályokat, mint tették ezt a nyár során. Három egyszerű szabály van: a higiéniás előírások, kézmosás és maszk, ott, ahol zárt térben vagyunk, maszk és a távolság, legalább annyi, mint ami itt most közöttünk van.

Az embereket leginkább az érdekli, hogyha baj van, akkor biztonságban vannak-e. Mit jelent a biztonság? Be tudunk-e feküdni a kórházba, kapunk-e gyógyszert, ha nagyobb baj van, kapunk-e lélegeztetőgépet, azt a lélegeztetőgépet valaki be tudja-e kapcsolni?

Én járom a kórházakat, tehát első kézből tudom az embereket is tájékoztatni és Önnek is válaszolni. Tehát van, nehéz, nagyon nehéz az orvosoknak és a nővéreknek, de van mindenhol orvos és nővér. Persze mindenhol szeretnék, ha több lenne, és persze az jó is lenne, de mindenhol van elegendő eszköz, abból nem kell több, legyen szó ágyról, védőfelszerelésről vagy éppen lélegeztető készülékről. A legnehezebb az ember. Ilyenkor vezényelni, vagy – hogy szelídebben beszéljek – átcsoportosítani kell. Attól senki sem boldog. Az sem boldog, akinek egyik városból egy másik városba át kell most néhány hónapra hurcolkodnia, és azok sem boldogok, ahova érkeznek, mert persze örülnek, hogy új ember jött, de az új embert be kell tanítani, nem ismeri a helyet, és így tovább. Tehát ez mind pluszmunka. Én értem, hogy a vezénylés meg az átcsoportosítás sosem lesz népszerű, de nem tudjuk másképpen megoldani az egészségügy működtetését, csak átvezénylésekkel, mert lépcsőzetes védekezési rendszerünk van. Kijelöltük az első nyolc kórházat, mint járványkórházat, most oda visszük a betegeket. Ha az elfogy, föltöltődött, akkor jön a második lépcső. Ha az is megtelt, jön a harmadik lépcső. És az embereket mindig, mármint a nővéreket, orvosokat úgy és oda kell vezényelni, ahol éppen szükség van rájuk. Ez a leginkább megterhelő az ő számukra, úgyhogy hálás vagyok, és azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy köszönettel tartozunk az egészségügyi dolgozóknak, hogy mindezt vállalják.

Korábban említette Miniszterelnök úr, hogy Ausztriára úgy tekinthetünk, mint valami kísérleti laboratóriumra, ami ott bejött, az majd bejön nálunk is, ami ott történik, az majd megtörténik nálunk is. Most van ilyen ország, amire érdemes odafigyelni? Vagy Ausztria még betölti ezt a szerepét?

Ausztria még betölti, de azért nem ér véget a világ Ausztria határainál. Nagyjából értjük, értem, ami a térségben történik. Látom Ukrajnát, Romániát, értem, hogy miért van úgy, ahogy. Ausztriát követjük, mert az a véleményünk, hogy ami Ausztriában megtörténik, az némi késéssel megtörténik majd Magyarországon. Az egyetlen hely, amit nem értek pontosan, az Csehország, ahol elvadult állapotok vannak, és elszabadultak valahogyan a számok. Erre figyelnünk kell. Ugye, a csehek jönnek át a szlovákokhoz, a szlovákok tudnak jönni Magyarországra, még ha csak az üzlet miatt is lehet mozogni, tehát a csehekre mindig figyelni kell. Részben, mert okos nép egyébként, ugye, fejlettebbek is valamivel, mint mi vagyunk, meg most ott valami történt, amitől meg kell magunkat védeni. Én a határzárat továbbra is fontosnak tartom, mert igaz, hogy a vírus belül pusztít, tehát itt adjuk át egymásnak, de az utánpótlásvonalak a határnál vannak, ott kell őket elvágni.

Beszéljünk egy picit a gazdaságról! Ugye, említettük a riport elején, hogy a hitelminősítő intézet egy nagyon kedvező, számunkra nagyon kedvező döntést hozott. Ez, ugye, bizonyítéka annak, hogy az út, amin járunk, az jó, no de nem könnyű.

Én örülök a biztatásnak meg minden jó jelnek, de azért nekünk igazából egyetlen dologra kell összpontosítanunk: a munkahelyek. Ha van munkahely, ha van munka, akkor lesz minden, növekedés, jó hitelminősítés, minden lesz.

Hogyan tudjuk ezt a későbbiekben, a folytatásban megvédeni?

Ugye, három lehetőség van. Az egyik, hogy, ugye, munkát leginkább a vállalkozók adnak a többi embernek, tehát segíteni kell a vállalkozókat abban, hogy munkát tudjanak adni. Adócsökkentés, beruházásfejlesztés – ez a politikánk. A másik lehetőség, hogyha már minden kötél szakad, akkor az állam is tudjon fölvenni alkalmazásba embereket. Ez már kevésbé jó megoldás, de még mindig kenyeret és lehetőséget ad a családoknak. A harmadik pedig a közmunka, tehát a hagyományos közmunkarendszer, ami nagyon messze van attól, ami kívánatos lenne fizetésben és munkavégzésben, de ha nincs más, az is jobb a semminél. Ott mindenképpen szükséges lesz egyébként a közmunkabéreknek a megemelése a következő év során. Szóval megvannak az eszközeink erre. Most isteni segítséggel, mert nem pontosan tudunk minden közgazdasági összefüggést föltárni, de ma azok a számok vannak, azok a tények állnak a rendelkezésünkre, hogy több ember dolgozik most Magyarországon, mint dolgozott januárban, sőt többen dolgoznak, mint márciusban. Azt a számot láttam legutóbb, és az elemzések ezeket a számokat alátámasztják, hogy több mint négy és fél millió ember dolgozik Magyarországon. A négy és félmillió egy választóvonal. Tíz évvel ezelőtt, amikor a szocialisták után mi átvettük a kormányzást, akkor olyan hárommillió-hatszáz, hárommillió-hétszázezer ember dolgozott, az első választóvonal volt a négymillió. Sokan nem hitték, hogy odáig föl lehet vinni a dolgozó emberek számát. Ez megtörtént, de azon már túl vagyunk. Most az igazi új varázslimit vagy a varázshatár, a négy és félmillió, és azt most átléptük. És az én fejemben szerepel egy ötmilliós munkahellyel rendelkező Magyarország is, de ez nem a következő hónapok feladata.

Igen, ezt ígérte is Miniszterelnök úr annak idején, hogy amennyi munkahelyet elvesz a vírus…

Két számon kérhető ígéretem van, hogy amit a vírus megöl munkahelyet, annyit föltámasztunk vagy létrehozunk, a másik pedig egy tíz évvel ezelőtti ígéret, azt mondtam, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet fogunk létrehozni. Itt lelassított bennünket, jól haladtunk, nyolc-kilencszázezer magasságában voltunk, itt a vírus lelassított bennünket, de most visszanyertük a lendületünket.

Hol van most nagy probléma a foglalkoztatás terén?

Most az igazi kérdés az az, hogy a vállalkozók tudnak-e olyan új munkahelyeket létrehozni, amelyek versenyképesebbek, mint a jelenlegiek. Mert most nem az történik csak a világban, amit sokan gondolnak, hogy bezárták a munkahelyeket a világban, mondjuk, március-áprilisban, és most kinyitják ugyanazokat, hanem az történik, hogy amit bezártak valahol, és van kereslet a termékre, azt majd kinyitják valahol máshol. Ott nyitják ki az üzemeket, oda viszik át az üzemeket, ahol legversenyképesebben lehet termelni. Tehát, mondjuk, ha Franciaországban vagy Németországban zártak be egy üzemet, az nem azt jelenti, hogy ott fogják kinyitni, hanem lehet, hogy időközben átpakolják máshova, mondjuk, Magyarországra vagy Lengyelországba. De veszélyként értelmezve ugyanezt, hogyha bezártak egy munkahelyet Magyarországon, azt nem biztos, hogy itt fogják kinyitni. Ha mi nem vagyunk elég versenyképesek, nem elég jó a szabályozás, nem elég alacsony az adó, nem elég jók a munkásaink, akkor fogják, és elviszik az üzemet, és kinyitják máshol. Tehát most a világban zajlik egy ilyen munkaerő-, gyártáskapacitás-áthelyezés újraszervezése. Ez egy verseny, amibe nekünk be kell nevezni. Ez Szijjártó Péter feladata egyébként, hogy ezt a nevezést adja be, és ebben a versenyben fusson jól. Fürge ember, Ön is láthatja, szerintem az esélyek is jók.

Igen, igen! Sokan mondják azt, ugye, hogy a válsághelyzetben lehet nagyot növekedni, onnan lehet nagyot ugrani, ilyen szempontból sokszor vannak, akik örülnek a válságnak.

Az én, a mi stratégiánk az, vagy a kormányzat stratégiája az, hogy az egészségügyi védekezést az egészségügyi operatív törzzsel végeztetjük el, amit Pintér Sándor vezet, és Kásler miniszter úr adja az orvosi támaszt hozzá. A gazdaság megvédését a gazdaságvédelmi operatív törzsre bíztuk, ezt Varga Mihály vezeti. És van a kanyarban előzni, tehát válságban előnyre szert tenni feladat, na ez, hogy hogyan lehet a válságban megtalálni, meglátni a lehetőséget, és azt előnyünkre fordítani, ezt a munkát meg Szijjártó Péter irányítja.

Miniszterelnök úr, én egy pesti fiú vagyok, ahogy az országot járom, azt látom, hogy egyébként sok helyen szinte a régi, megszokott mederben zajlik az élet. A nyár parádés volt, akár ha csak a Balatonra gondolunk, például. Budapesten azért nem láttam ugyanezt. Nyilván ez kicsit fájó volt, mert nem azt az életet lájuk.

Nem is fogja még egy darabig. Ennek egy nagyon egyszerű oka van. Tehát a főváros üzleti modellje, elsősorban a turizmusban és a vendéglátásban a külföldiekre épül. Én is most szembesültem azokkal az elemzésekkel, hogy a Budapesten szállodai szobát foglalók 93 százaléka külföldi. Most Párizsban ez a szám 50 százalék vagy 60, Rómában is, a többiek hazaiak. Tehát nincs Budapestnek olyan üzleti modellje, amivel a magyarokat hozná el Budapestre, és őket venné rá, hogy töltsenek itt egy hétvégét. Mindenképpen változtatni kell ezen az üzleti modellen akkor is, ha visszatér az élet a normális kerékvágásba, mert nem lehet csak egy lábon, a külföldiek által keltett kereslet lábán állni. Kell, hogy a magyarok is itt legyenek Budapesten, és ők is szereplői legyenek a magyar turizmusnak, a budapesti turizmusnak és vendéglátásnak.

És erre van jó rövid távú ötlet egyébként?

Ugye, nagyon sok pénzt hagyunk a budapesti vállalkozóknál is. Az egész világon nem nagyon látok olyan példát, olyan erős szolidaritást, mint amit azzal a döntésünkkel hoztunk létre, mintegy kétezer milliárd forintot hagyva a családoknál meg a vállalkozásoknál, hogy hitelmoratóriumot rendeltünk el, hogy nem kellett fizetni, el lehetett halasztani a soron következő esedékes törlesztési részletek teljesítését. Ez nagyon nagy segítség volt mindenkinek. Adót csökkentettünk a vállalkozásoknak. Azt hiszem, hogy a kormány úgy vidéken, mint Budapesten, amit lehetett, azt megtette. Itt nem ártana rásegítés. Tehát én szorgalmazom is, hogy azokat a szabályokat, hogy a teraszok bérleti díja a vendéglők számára, meg van egy számos speciális budapesti szabály, itt azért lehetne segíteni a vállalkozóknak. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának látom a javaslatait, szerintem az az irányvonal, amit érdemes követnünk.

Miniszterelnök úr, most magánemberként kérdezem, hogy túl vagyunk egy ilyen borzasztó hét hónapon, szerintem abban egyetértünk, hogy a világ egy olyan arcát mutatja most, amit mi nem szeretünk, nem szeretjük ilyennek a világot. Ön apukaként, nagypapaként, az Ön szülei gyermekeként hogyan élte meg ezt az időszakot? Otthon, akár a karantén időszakra, ha visszagondolunk, vagy egyáltalán mit lehet mondani az idős tagoknak a családban és a legfiatalabbaknak?

Ha a személyemre vonatkozik a kérdés, akkor én március-áprilisban azért aggódtam. Az egy dolog, hogy azt láttam rögtön az elején, mert a nemzetközi tanulmányok meg a magyar orvosok ezt világossá tették, hogy az idősek vannak elsősorban veszélyben. És nekem még él egy 99 éves nagymamám, édesapám is elhaladja lassan a nyolcvanat, szóval azért volt kiért aggódni. De igazából azt figyeltem, hogy vajon nem derül-e – mert ismeretlen volt az ellenség, ezt a vírust nem ismertük –, azt figyeltem, hogy nem derül-e ki egyszer csak, hogy nemcsak az idősek, hanem a gyerekeink is bajban vannak, mert az katasztrófa lett volna. Tehát ha ez egy olyan vírus, ami nemcsak az idősekre, hanem a gyerekeikre is közvetlen veszélyt jelent, akkor családapaként, ha pánikba nem is estem volna, mert azt kizárja a munkaköröm, de az nagyon nehéz lett volna érzelmileg. Az időseknek a valamilyen módon történő védelmét, leválasztását, külön gondoskodását lehetségesnek látom, de egy gyerek, mint egy zsák bolha, az nagyon nehéz… Úgyhogy féltem attól, hogy kiderül, hogy a gyerekekre nézve is veszélyes. Eddig ennek a vírusnak ilyen mutációja nem tűnt föl, ami veszélyes lenne különösképpen a gyermekeinkre, úgyhogy ha hátra nem is dőlhetek, de ez lelkileg egy egyszerűbb helyzet a magamfajta családapák számára. És összességében pedig azt tudom mondani, hogy lesz egy pont, amikor ki fogunk szabadulni ebből a helyzetből, meglesz a vakcina, meg fogjuk szervezni, hogy legyen Magyarország számára vakcina, időben elérhető legyen mindenkinek, aki akarja, és ki fogunk ebből a nyomorúsából szabadulni. És addig pedig ki fogjuk bírni. Működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság, és nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki. Ha egyszer sikerült, akkor újra sikerülni fog, ez az én meggyőződésem. Egy dolog fontos, hogy addig is vigyázzunk egymásra.

Miniszterelnök úr, köszönjük, hogy eljött hozzánk!