- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-nyilatkozata-a-modern-varosok-program-szekszardi-allomasan/ -

Orbán Viktor nyilatkozata a Modern Városok Program szekszárdi állomásán

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örülök, hogy ismét láthatom Önöket. A régi harcosokat külön szeretném köszönteni, hiszen nem először találkozunk. Szekszárd városának polgárai és a mostani kormányt alkotó pártok sokszor és fontos ügyekben kötöttek egymással szövetséget. Örülök annak, hogy mindannyian megvagyunk még, és hogy ma egy ilyen ünnepi alkalomra gyűlhettünk össze. Persze van abban igazság, amit a polgármester úr mond, hogy időnként van, amit egy-egy város a kormánynak köszönhet; de fordítva még több igazság van ugyanebben a mondatban, mert az is igaz, hogy az ország sokat köszönhet Szekszárdnak, és az ország sokat köszönhet a szekszárdi embereknek, és a kormánynak az a dolga, hogyha egy város és egy város polgárai sokat adnak az országnak, akkor azt valamilyen módon viszonozza. Szekszárd egy különleges helye Magyarországnak, egy különleges területe a mi hazánknak. Először is azért, mert egy különlegesen szép hely, aki ismeri ezt a környéket, az pontosan tudja, de ráadásul nemcsak természeti szépségek vannak itt, hanem a magyar magas kultúrához is mindig hozzájárult Szekszárd városa. Ez egy magas civilizációs fokot elért környéke az országnak, és annyit még a középiskolát végzett diákok is tudnak, hogy Babits Mihály, a gúnyolói szerint Babits Bihály is itt született, Szekszárd városában. Tehát ez nem az Isten háta mögött van, ez nem egy félreeső hely, ez nem egy mellékága a magyar kultúrának, hanem mindig is része volt annak a civilizációnak, amit a magyarság a Kárpát-medencében és különösképpen Pannóniában megteremtett. Egy kormánytagnak Budapestről különleges élmény és megtiszteltetés, hogyha az országnak erre a környékére jöhet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valóban számba vettük a múltat is, megnéztük, hogy a polgári kormány, a polgári, keresztény és nemzeti kormány időszakában mégis mi történt itt a mögöttünk hagyott években. Csak hogy a szövetségünknek az alapjait megerősítsem, fölidézem, hogy mintegy hatmilliárd, 5,9 milliárd forintnyi adósságot vittünk el innen. Ez kapcsolódik egyébként egy aktuálpolitikai vitához is. Föl nem foghatom, hogy egészen okos embereknek is nehezen jut be a haja alá az a gondolat, hogyha egy fönntartó, mondjuk, egy önkormányzat pénzügyi csődbe jut, akkor a fönntartott is szükségszerűen csődbe jut, tehát ha egy önkormányzat pénzügyileg ellehetetlenül, akkor az általa fönntartott iskola és kórház is ellehetetlenül. Amikor tehát elvittük innen az 5,9 milliárd forintnyi adósságot, akkor azt az adósságot vittük el, amit a kórházak és az iskolák, az oktatási rendszer működtetése során a város vállalt – a betegek, a diákok meg a tanárok érdekében. Tehát a dolog úgy fest, hogy az adósságátvállalás nem más, mint a magyar oktatási és a magyar egészségügyi rendszer szanálásának egy fontos pénzügyi formája. Ettől függetlenül ezt a terhet még innen elvittük, tehát a szekszárdiak 6 milliárd forinttal könnyebben lélegeznek, mióta az adósságot innen elvittük. Azt is megszámoltam, hogy 2010 és 2014 között mennyi fejlesztési lehetőséghez jutott az Önök városa, és a summa, amit kikerekedik, mintegy 27 milliárd forint. 33-34 ezres városról beszélünk, innen nézve ez nem tűnik jelentéktelen összegnek. A közös sikerekből szeretném fölidézni a kórházfölújítást, ami összességében elvitt 3,3 milliárd forintot, egy teljesen úgy vízbázist alakítottunk ki a szekszárdi emberek számára, ez is megugrotta a 6 milliárd forintot, és volt egy város-rehabilitációs program is, hiszen az Önök városa gyönyörű, de azért ráfért némi meszelés és takarítás, hogy csak az apróbb dolgokat említsem. Ez is csak elvitt azért a kormánytól 1,8 milliárd forintot, de hozzá kell tennem, még mielőtt a képernyők előtt ülő nem szekszárdiak irigykedni kezdenének, hogy azért ehhez az 1,8 milliárd forinthoz a városrehabilitáció keretében maga a város is több száz millió forintot még hozzá tett. Ez meg is látszik a város küllemén.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ami pedig a mostani tárgyalásokat illeti, szeretném Önöket röviden tájékoztatni arról, hogy kötöttünk tehát a polgármester úrral egy megállapodást, ami 33-34 milliárd forintos összeget takar a következő évekre nézve. Mielőtt a megállapodás részleteiről beszélnék, szeretném fölidézni egyáltalán azt, hogy miért van szükség erre a megállapodásra. A fejlesztési pénzek szétosztásának Magyarországon korábban az volt a gyakorlata – a korábbiak alatt nem a polgári kormányokat értem –, hogy Budapesten egy országos fejlesztési terv alapján leültek kétségkívül okos emberek egy íróasztal mögé, és eldöntötték, hogy az ország mely részén mit fogunk fejleszteni. Így is lehet jó döntéseket hozni, de azért a kockázata annak, hogy rossz döntéseket hozunk, ráadásul esetleg olyanokat, ami a helyben élők akaratával egyáltalán nem találkozik, meglehetősen nagy. Ezért mi úgy döntöttünk, hogy ezt megfordítjuk, és ezért járom az országot megyei jogú városról megyei jogú városra, és kötünk megállapodásokat, mert azt gondoltuk, hogy ezeket a fejlesztési forrásokat – talán először az elmúlt két-három évtizedben – fordított módon kell elkölteni, meg kell beszélnünk a városokkal, és aztán később majd a megyékkel is, hogy ők mit szeretnének fejleszteni. És utána megnézzük, hogy amit ők szeretnének, arra tudunk-e, és ha igen, milyen forrásokból, milyen ütemezésben és mennyi segítséget nyújtani. A mostani tárgyalásunk is úgy kezdődött, hogy a polgármester úr letette az asztalra mindazt, amit gyerekkora óta hallott, hogy a városban meg kellene valósítani. Innen indulunk, és így a fejlesztési tervek az elején általában ötven, sőt száz éves időtávokat is át szoktak hidalni. Most ebből a végén marad az, amire reálisan Magyarország ebben a pillanatban vállalkozhat. Mire fogunk vállalkozni?

Az első és legfontosabb pont az, hogy elfogadtuk Szekszárd városának azt az érvelését, hogyha már a Paksi Atomerőmű itt van az Önök szomszédságában, mintegy Szekszárd város hóna alatt, akkor vizsgáljuk meg, hogy az ott zajló ipari tevékenységből milyen haszna lehetne a városnak. És itt egy nyilvánvaló lehetőség adódik a távfűtési rendszernek, a távhőrendszernek a fönntartására, hiszen az Önök városában távhőrendszer van. A rezsicsökkentés keretében próbáljuk ennek a költségét lefele vinni, hosszabb távon nonprofittá akarjuk alakítani a szolgáltatást. Indokoltnak tűnik egy olyan csővezetéknek a megépítése, amely lehetővé teszi, hogy a hőt Paksról, a Paksi Atomerőműből el tudjuk hozni Szekszárdra. Útközben még néhányan, mások is rá tudnak erre csatlakozni. Tehát egy nagy beruházásban gondolkodunk, amelynek a végpontja Szekszárd, és amely reményeink szerint az itteni távfűtéssel működő lakások és vállalkozások költségeit jelentősen csökkentheti a jövőben. Ez nem egy kis vállalkozás. Számos technikai részletkérdést kell itt még megválaszolni, de a kormány úgy gondolja, hogy 10 milliárd forintot erre érdemes és tudunk is áldozni. Ahhoz azonban, hogy ezt a 10 milliárd forintot elkölthessük egy előföltételnek is teljesülnie kellett, ez pedig az volt, hogy az önkormányzat vegye vissza távhőrendszert a saját kezébe. Mert ha az nincs az önkormányzat kezében, hanem magánkézben van, akkor mi ilyen fejlesztéseket nem tudunk végrehajtani. Úgyhogy én szeretnék gratulálni a város vezetőinek, hogy elég bátrak voltak ahhoz, hogy egy nagy fába vágják a fejszéjüket, és a korábban magánkézbe került távhőrendszert visszavegyék a város tulajdonába és a város üzemeltetésébe. Ez nyitja meg a fejlesztés lehetőségét. Ha ez nem lett volna, most a fejlesztésről sem tudunk volna megállapodni.

A második dolog, amiben dűlőre jutottunk egymással, az az ipari parknak a bővítése. A polgármester úr mert nagyot álmodni, és azt mondta, hogy száz, már minthogy 100 hektár új ipari parkot kell létrehozni ebben a városban. A gazdasági szakemberek – nem árulok zsákbamacskát – ezt vitatják, de ez egy olyan vita, ami a tyúk-tojás esetére emlékeztet. Vannak költségvetési szakemberek Budapesten, akik azt mondják, hogy csak akkorát kell bővíteni az ipari parkon, amennyi konkrét jelentkezés van, a polgármesterek meg azt szokták mondani, hogyha nagyobb lenne az ipari park, akkor több jelentkezés is lenne. Nehéz igazságot tenni egy ilyen vitában, talán nem is szükséges. Úgy gondoltuk, hogy egy 100 hektáros ipari parknak a létrehozatala, amely egyébként önmagában is 2,5 milliárd forint költséget jelent, megéri a magyar nemzetgazdaságnak, megéri a szekszárdiaknak, és ezért kormány ezt a 100 hektáros ipari parkot létre fogja hozni 2,5 milliárd forintból itt, az Önök városában.

Aztán megállapodtunk arról, hogy a borvidék úthálózatának fejlesztésére is forrásokat fogunk elkülöníteni, valamint a városon belül is van még olyan közút, amely egyébként burkolásra, illetve megigazításra, kiigazításra szorul. Ennek a költségeit mintegy 3 milliárd forint értékben a kormány vállalja.

Aztán megállapodtunk arról is, hogy szükség lenne egy modern, korszerű szakképző központ kialakítására az Önök városában. Számos olyan hiányszakma létezik, amely a környékbeli gazdaságból hiányzik, és amelyhez a képzéseken keresztül tudunk szakembereket előállítani. Szekszárd városa vállalta, hogy ilyen szakképző központnak otthont ad, mi meg vállaljuk annak a kialakítását, amely egy újabb 2 milliárd forintot fog körülbelül igénybe venni.

Nem jutottunk megegyezésre egy könyvtár – ahogy Önök mondják: interaktív könyvtár – és egy levéltár kialakításának ügyében. Megértjük, hogy ez egy fontos kérdés a város számára, azt is megértjük, hogy széttagoltan működik ma ez a két intézmény, azt is megértjük, hogy ezeket össze kéne valahogyan költöztetni, de úgy látjuk, hogy a tervek ehhez képest még nem elég pontosak. Sőt, azt javasoltuk, hogy egy közös munkacsoport jöjjön létre a kormány és Szekszárd városa között, és oldjuk meg, gondoljuk végig közösen együtt, és utána hozzunk döntést pénzügyekről egy könyvtár és egy levéltár kialakítása ügyében. Tehát egy közös munkacsoport jön létre.

Megállapodtunk viszont arról, mert itt nem maradt fönn kétség, hogy a városban rejlő gazdasági lehetőségek kihasználásához mindenképpen szükséges egy legalább négycsillagos, komoly méretű szállodának a fölépítése. És miután úgy látszik, hogy a magántőke ezt egyedül nem akarja, nem képes vállalni, ezért megszavaztunk 4,8 milliárd forintot egy ilyen négycsillagos szálloda létrehozására Szekszárd városában. A polgármester úr okfejtése szerint ez az itteni turizmusnak, borászatnak és általában a helyi gazdaság turizmusra alapozó ágazatainak komoly segítséget jelent majd.

És akkor megérkeztünk a legbonyolultabb kérdéshez. Ez pedig a Dunapart kikötő, a gemenci kisvasút és a kalandpark kérdésköre. A polgármester úr és a képviselőtestület azt javasolta, hogy oldjuk meg – természetesen a környezetbarát technikai megoldásokat igénybe véve és a környezetvédelmi előírásokat száz százalékig tiszteletben tartva –, hogy a Duna-part kikötőjét úgy alakítsuk át, hogy ott minden személyszállító hajó ki tudjon kötni. Tehát akik Budapestről lefele vagy délről fölfelé tartanak, egy olyan modern kikötőt találjanak itt, Szekszárd hóna alatt – megint csak talán szabad ezt mondanom –, ahol megállhatnak, kiköthetnek, és ők is eljöhetnek megnézni a vízről az Önök csodálatos városát, és eljöhetnek, meglátogathatják az itteni borturizmusnak a kínálatát, illetve kultúráját. Úgyhogy létre fogjuk hozni a Duna-parti kikötőt, az ehhez szükséges pénzt is rendelkezésre fogjuk bocsájtani. Úgy látjuk, hogy ez 2-3 milliárd forintba is belekerülhet, de mindenképpen fontosnak tartjuk a vízi turizmus érdekében is és Szekszárd érdekében is, hogy egy ilyen modern kikötőt – még egyszer mondom – a környezetvédelmi szabályokat tiszteletben tartó technológiával ki tudjunk alakítani. A második ide kapcsolódó javaslata az volt a polgármester úrnak az volt, hogy van Önöknek méltán országszerte híres kisvasútjuk, ez a gemenci kisvasút, ami azonban nem jön be a városba. Ezért az volna a helyes, hogyha a Duna-partról Szekszárd városába is bejönne a kisvasút, ha megépítenénk ezt a nyomvonalat, és nemcsak a mostani, talán Pörbölyből indul – ha jól emlékszem – a kisvasút, nemcsak onnan lehetne eljutni a Duna-parthoz, hanem a Duna-partól is el lehetne jutni Gemencen keresztül Szekszárd városába. Most egyelőre egy szárnyvonalról állapodtunk meg, de ha kapunk egy olyan javaslatot, amely esetleg körbe is tudja mozgatni a kisvasutat, akkor egy ilyen fejlesztéstől sem zárkózunk el. De a minimum program az, hogy a Duna-partról a városba kisvasúttal be lehessen jönni. Ez azt fogja jelenteni, hogy ennek a megépítéséhez kapcsolódó költségeket is vállalja a kormány. Kötöttünk még egy megállapodást, ami ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik, ami úgy hangzik, hogy interaktív kalandpark és ökocentrum. A kormány csak egy föltételt támasztott itt, hogy ezeket az idegen szavakat magyar szóra cserélje ki a polgármester úr, illetve a képviselőtestület, és akkor lehetőség nyílik ennek a megvalósítására is. Ez nem egy egyszerű történet, hiszen itt körülbelül 2 milliárd forintos beruházásról van szó. Egy mondatot megér, hogy a kormány miért áll könnyen egy ilyen beruházás mellé. Azt látjuk, hogy ahol az országban ilyen interaktív kalandparkok és ökocentrumok jöttek létre, rendkívül népszerűek, és az emberek szeretik őket, és különösképpen a gyerekek szeretik ezeket a helyeket, és azt gondolom, hogy elemi érdeke fűződik Magyarországnak ahhoz, hogy a gyerekeink ismerjék a saját országunkat, szeressék a magyar természetet, kapjanak olyan élményeket és olyan programokat, amelyek kicsalogatják őket abba a valóságos világba, ahol még valóságos anyagok, valóságos növények, valóságos élet van szemben az otthonok egyre inkább műanyagból fölépült virtuális világával. Ezért a kormány örömmel áll a beruházás mellé, és az eddigi sikerek alapján azt gondolja, hogy Önök is sikeresek lesznek ezzel a beruházással.

Végezetül a helyi sportéletről is váltottunk néhány szót. Mi nem szoktuk véka alá rejteni, hogy a sport számunkra a testmozgásnál többet jelent. Elsősorban természetesen az, de a sport közösséget ad, az emberek együtt vannak, közös célokat tűznek ki, a sport csupa olyan dolgot erősít meg az emberben, ami egy nemzet sikeressé válásához szükséges, egy család sikeressé válásához meg egy város sikeréhez is szükséges. Jó dolgokat hoz ki belőlünk a sport, ezért érdemes erre fordítani, ezért is tekintjük stratégiai ágazatnak. Arra kértem a polgármester urat, hogy fontolják meg, hogy most akkor 25 méteres medencéjű uszodát szeretnének, vagy inkább egy 50 métereset. Ez nem olyan egyszerű kérdés, mert tízből kilenc polgármester rávágná, hogy 50 métereset szeretnénk, ha már úgyis a kormány építi, ráadásul több mint 2 milliárd forintból, akkor inkább legyen nagyobb. Ha meg ingyen van, akkor meg lehetne kétszer akkora, ez logikusnak tűnő okfejtés, csak a baj az, hogy utána fönn kell tartani. Tehát azt javaslom, hogy fontolja meg a város, hogy van-e képessége arra, hogy nem 25 méteres, hanem 50 méteres uszodát tart fönn, mert ha képes fönntartani egy 50 méteres uszodát, és erre hajlandó áldozni, akkor a kormány ezt készséggel megépíteni, de utána a fönntartás költségeit a városnak kell viselni. Döntsék el, hogy a kisebbet vagy a nagyobbat engedhetik-e meg maguknak. Azt is kért a polgármester úr, hogy az uszodához kapcsolódjon egy rekreációs központ is. Ez 1,5 milliárd forintba fog kerülni. Mi ezt elfogadjuk, és ezt támogatjuk. És végezetül egy új sportcsarnok megépítését is kezdeményezte a polgármester úr. Azt gondolom, hogy ebben nincsen semmi túlzás. Ha valaki ismeri az Önök régi sportcsarnokát, akkor láthatja, hogy az bizony megérett arra, hogy átadjuk a múltnak, és helyette építsünk egy modern sportcsarnokot, lehetőleg olyat, amely rendezvényközpont is egyben, tehát legalább két küzdőteret magában foglaló, nagy területről beszélünk, nem pedig egy fedett kézilabda pályáról, hogy tisztázzuk, ez egy sportcsarnok és rendezvényközpont. Így együtt ez nem fog kevesebbe kerülni, mint 5, azaz ötmilliárd forintba, de úgy gondoljuk, hogy miután mindennapos testnevelést bevezettünk, ezért mind a sportcsarnokok, mind az uszodák szükségszerű részei a mindennapos testneveléshez kapcsolódó sportprogramunknak, ahhoz meg létesítmények kellenek, annak a költségeit pedig, a létrehozás költségeit a kormánynak kell vállalni, a működtetés költségeit pedig annak a közösségnek, amelyik azokat használja.

Összességében, ha ezt mind összeadom, akkor az 33,3 milliárd forintnak tűnik így elsőre. Ezt csak azért mondom, mert amikor az ember utánaszámol, akkor ez általában kicsit följebb szokott menni. A képviselőtestületek utólag szoktak megokosodni, később még van ötletük, hogy akkor még ebbe bele lehetne tenni ezt is, azt is meg amazt is. Itt mértéktartást szeretnék kérni a szekszárdiaktól. Természetesen, amikor a konkrét tervek elkészülnek, akkor előfordulhat, hogy a költségkereteken változtatni kell, de a nagyságrendjén ennek változtatni már nem tudunk. Azzal kell számolnia Szekszárd városának, hogy a következő években mintegy 33-34 milliárd forintnyi, a közösségi célokat szolgáló, a gazdasági életet fellendítő fejlesztés és beruházás történik majd meg az Önök városában. Föltéve, ha a szekszárdiak – hasonlóan az ország többi városához, városának polgáraihoz – nem adják föl azt a jó szokásukat, hogy dolgoznak. Mert hogyha nem dolgoznak, akkor nem lesz, aki kitermelje azokat az adóforintokat, amiket utána ilyen okosan, a polgármesterekkel kötött megállapodás keretében szét tudunk osztani.

Amikor arról beszéltem, hogy az ország sokkal tartozik Szekszárdnak, akkor erre is gondoltam. Ebben a városban a munkanélküliség alacsonyabb, mint az országos átlag. Ez azt jelenti, hogy a szekszárdi emberek dolgoznak, befizetik az adójukat, és így maguk is komoly terheket vállalnak át az ország közös terheiből. A fejlesztés ezért aztán nem ajándék, nem a kormány gesztusa Szekszárd felé, hanem sokkal inkább egy lehetőség, amiért a szekszárdiak az elmúlt években megdolgoztak. Ezért gratulálok Önöknek ehhez a teljesítményhez, és gratulálok ehhez a szerződéshez is, amit a polgármester írt alá az Önök nevében.

Köszönöm szépen a figyelmüket!