- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-nyilatkozata-andrej-babis-cseh-miniszterelnokkel-folytatott-targyalasat-kovetoen/ -

Orbán Viktor nyilatkozata Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követően

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket. Volt már közöttünk több munkamegbeszélés is, de ez az első hivatalos látogatás, amit tehetek Babiš miniszterelnök úr meghívására, amiért hálás vagyok neki, és köszönöm szépen, hogy itt lehetek. A személyes ügyekről csak annyit szeretnék mondani, hogy régóta figyelemmel követem az Önök miniszterelnökének a munkásságát, és nagy tisztelője vagyok annak a teljesítménynek, amit pénzügyminiszterként bemutatott. És mi, magyarok mindig is igyekeztünk ellesni és eltanulni olyan dolgokat, amelyek máshol jól működnek. Úgyhogy a mostani látogatásom ugyan hivatalos látogatás, de nem akarom véka alá rejteni, hogy el akarok lesni néhány olyan kormányzati metódust, megoldást, gazdaságpolitikai eszközt, amelyet otthon aztán mi is, én is tudok alkalmazni. A második dolog, amiért örömmel fogadtam az Önök miniszterelnökének meghívását, az volt, hogy az elmúlt években az európai politika jellege erőteljesen megváltozott. Én egy veteránnak számítok már, 1990 óta vagyok az alkotmányos sáncokon belüli politikában, a tizenharmadik évemet taposom mint miniszterelnök, úgyhogy van egy távlatom, ahonnan ránézek az európai politikára, amely az elmúlt években a legtöbb országban eldurvult. Korábban ez egy tiszteletreméltó foglalkozás volt, ma meg leginkább már a ketrecharc műfajára emlékeztet. Én ezzel nem siránkozom, meg nem akarok sajnálkozni, csak a tényt rögzítem, hogy durva lett az európai politika, és ezen a nehéz terepen csak a bátor emberek tudnak talpon maradni. És én örülök annak, hogy az elmúlt időszakban Csehország, illetve a cseh kormány több, nagyon bonyolult, nehéz kérdésben nagyon bátor álláspontot alakított ki, ami jó esélyt ad arra, hogy együttműködve a két ország nehéz ügyekben is képes lesz a saját útját járni. Úgyhogy örülök, hogy egy bátor kormány miniszterelnökének lehetek én most itt a vendége.

Ami a tömeges bevándorlás kérdését illeti, ott szeretném megismételni azt a magyar álláspontot, hogy ez egy olyan jelensége a modern világnak, amely megváltoztatja az országok jellegét, és megváltoztatja az életünk minőségét, ha engedjük, hogy a tömeges migráció megtörténjen. Ez egy olyan súlyú kérdés, hogy akarjuk-e megváltoztatni az országainkat, és engedjük-e megváltoztatni az életmódunkat, amely kérdésben szerintem nem szabad dönteni az emberek megkérdezése nélkül. A probléma ma Európában abból áll elő, hogy az emberek nem tudják elmondani a véleményüket, vagy ha elmondják, azt nem veszik figyelembe a vezetők. Ez azt jelenti, hogy az európai politika egyre inkább elitistává válik. Mi azonban itt, Közép-Európában továbbra is demokraták akarunk maradni, és ezért nem fogunk olyan döntéseket hozni a bevándorlás ügyében, amely ellentétes lenne a saját polgáraink akaratával. Én sem a személyes véleményemet képviselem az erről szóló európai vitákban, hanem a magyar emberek véleményét képviselem, akik nem akarják megváltoztatni az országukat, és nem akarják, hogy megváltozzon az életmódjuk. Ennek a migrációnak igazából önmagán túlmutató jelentősége van, mert a rendszereink, a politikai rendszereink demokratikus jellegét teszteli.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A tárgyalásokról szeretnék mondani néhány szót. Megállapítottuk, hogy az elmúlt években új dimenzióba lépett a cseh–magyar kapcsolatrendszer. Szépen, csendben, minden föltűnés nélkül a gazdasági együttműködés számai soha nem látott mértékben javulnak. Például ebben az évben már eddig is 14 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelem, a tavalyi évben is több mint 10 százalékos volt a növekedés. Nyugodtan mondhatom, hogy a cseh és a magyar gazdaság ilyen mértékű együttműködésére nagyon régen nem volt példa, ha egyáltalán volt valaha is. A kereskedelmünk értéke, a forgalom mértéke meghaladta a 9 milliárd eurót. Szép csöndben egymás országaiban is növekvő volumennel ruházunk be; komoly beruházások, cseh beruházások vannak Magyarországon, és vannak magyar beruházások is Csehországban, és örülök annak, hogy mind a ketten pozitívak vagyunk ez iránt, és támogatjuk az egymás országaiba való befektetéseket a másik országból. Örülünk annak, hogy a magyar gyógyszeripar jól teljesít Csehországban, örülünk, hogy jelen lehetünk az energiaszektorban, és örülünk annak, hogy Önök pedig jelen vannak a magyar mezőgazdaságban, és legutóbb már jelen lettek magyar telekommunikációs rendszerben is.

Szeretném megtámogatni Babiš miniszterelnök úrnak a mondandóját a védelmi ipari együttműködésről. A védelmi ipari együttműködés nem egyszerűen üzleti ügy, annak van egy mélysége, egy bizalmi mélysége. Csak olyan országok tudnak hadiipari együttműködést kialakítani, amelyek bíznak egymásban, kölcsönös a bizalom. Az, hogy fölfutottak a hadiipari együttműködések, azt mutatja, hogy a két ország között ez a bizalom megvan. Konkrétumok nélkül csak annyit szeretnék most Önöknek mondani, hogy mi nagyon nagy értékben vásároltunk cseh fegyverlicenceket, amelyeket Magyarországon aztán használunk is. Vásároltunk kiképző és felderítő repülőgépeket Önöktől, és fogunk még vásárolni a jövőben is. Úgy látom, hogy ez egy dinamikusan növekvő szegmense a két ország együttműködésének.

Örülök annak, hogy Csehország is egyetért azzal, hogy valamifajta gyorsvasút-összeköttetést kellene a V4-es országok fővárosai között létrehozni. Erről a megvalósíthatósági tanulmány megrendelése már megtörtént, és ez 2020-ra el is fog készülni. Örülnék, hogyha egy ilyen hatalmas, nagy programot közösen valósíthatnánk meg. Örülök annak is, hogy a magyar Paksi Atomerőmű működtetésében és fejlesztésében több cseh cég is részt vesz. Mind a két ország hisz abban, hogy nukleáris energia nélkül nem tudjuk biztosítani a gazdaságaink működését, és nem tudjuk a klímaváltozás elleni küzdelmet sem sikeresen folytatni. Mind a két ország szerint ilyen energiára szükség van, és örülök, hogy cégeink kölcsönösen részt vesznek ebben az iparágban is.

Ami pedig a migrációnak nem az elvi, hanem gyakorlati oldalát illeti, ott nagy sikernek tartom, hogy a V4-ek közösen léptek föl, és ajánlottak fel jelentős összeget líbiai migrációt megelőző programok végrehajtására, amiből részben ki tudjuk képezni a líbiai parti őrséget, részben pedig a parti őrséget segítő eszközöket, elsősorban hajókat tudunk majd vásárolni. És támogatom a miniszterelnök úrnak, Babiš miniszterelnök úrnak azt a javaslatát, hogy ezt a fajta segítséget Marokkóra és Tunéziára is terjesszük ki a jövőben. És végezetül örömmel állapítom meg, hogy azonos módon értékeltük az ENSZ migrációs kompaktját vagy paktumát, amely meggyőződésem szerint egy elhibázott dokumentum, és amely olyan elvi tételeket fektet le, amelyek valójában serkenteni fogják az illegális migrációt, nem pedig csökkenteni. És szemben jó néhány érvvel, amely azt mondja, hogy ezeknek az ENSZ-szerződéseknek nincs joghatálya, a valóság az, hogy minden ilyen ENSZ-dokumentum később konkrét ügyekben, elsősorban jogi eljárásokban hivatkozási alapként rendszeresen megjelenik. Aki tehát ezt a kompaktot aláírja, ezt az ENSZ-megállapodást aláírja, ha bevallja, ha nem, nagyon súlyos kockázatot von ezzel a saját polgárai fejére. Mi, magyarok nem írjuk alá, és örülök annak, hogy ebben azonos módon vélekedünk Csehországgal. Összességében, bár még csak a tárgyalások felénél tartunk, szeretném elmondani Önöknek, hogy barátságos fogadtatásban volt részem, szövetségesi hangulatban zajlottak a megbeszélések, és jó reményünk van arra, hogy számos konkrét ügyben konkrétan meg is tudunk egymással állapodni.

Köszönöm szépen a figyelmüket!