- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-sajtonyilatkozata-a-visegradi-negyek-munkauleset-kovetoen/ -

Orbán Viktor sajtónyilatkozata a Visegrádi Négyek munkaülését követően

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat. Csak néhány rövid mondatra szeretnék szorítkozni. Mondandóm az Európai Unió jövőjéről szóló vita, amely a témája lesz a Tusk elnök úrral hamarosan sorra kerülő találkozónak. Először is szeretném emlékeztetni mindannyiukat arra, hogy a visegrádi országok két dokumentumot is kibocsátottak már, amelyben rögzítették a véleményüket Európa jövőjéről. Ha nem olvasták volna, itt a kiváló alkalom, hogy még egyszer elolvassák, ezek remek dokumentumok. Arra is szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy januárban lesz egy nagy konferenciánk, amelynek pontosan ez, Európa jövője és az erről szóló viták állása lesz majd a témája. A magyar álláspont – amely egybeesik a visegrádi országok álláspontjával – az unió jövőjére nézve abban összegezhető, hogyha előre akarunk haladni, akkor azt ne kezdjük azzal, hogy visszalépünk. Márpedig ma azt tapasztaljuk, hogy több területen is a már elért eredményektől visszalépünk. Ennek a legnyilvánvalóbb példája éppen a schengeni szerződés és a schengeni övezetnek a sorsa. Vannak itt velem egykorúak is a teremben, Önök még emlékezhetnek rá, hogy néhány évvel ezelőtt Európa úgy nézett ki, hogy a külső határok zárva voltak, a belső határok pedig nyitva voltak. Ha ma ránéznek Európára, azt látják, hogy a külső határok nyitva vannak, a belső határok meg le vannak zárva. Úgy, hogy közben éppen itt, Pozsonyban Fico elnök úr vendégeiként egy évvel ezelőtt rögzítettük, hogy az egyik legfontosabb teendője a miniszterelnököknek, hogy visszatérjünk Schengenhez. Ez volt a pozsonyi deklaráció egyik legfontosabb pontja: visszatérés Schengenhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Határozottan azt kell mondanom, hogy az Európai Unió intézményei kudarcot vallottak. Se a bizottság, se a tanács, se az Európai Parlament nem védte meg a schengeni szerződést. Ezért vagyunk ma ott, ahol vagyunk. Meggyőződésem, hogy ezt nem lehet és nem is szabad folytatni, az európai intézményeknek be kell tartani az európai jogrendet, be kell tartani a megállapodásokat, és vissza kell térni a schengeni megállapodáshoz.

Az utolsó megjegyzésem pedig az európai uniós intézmények iránti bizalommal függ össze. Az én személyes véleményem, amit most mondani fogok. Szerintem olyan, hogy európai nép, nincsen, vannak szlovákok, csehek, lengyelek, magyarok, németek és még jó néhány más nép. Ha meg akarjuk erősíteni az Európa iránti bizalmat, Európa legitimitását, akkor a tagállamokat kell megerősíteni. Az Európai Unió megerősítéséhez a tagállamok megerősítésén, azok nemzeti intézményeinek megerősítésén keresztül vezet az út.

Köszönöm szépen a figyelmüket!