- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-zarszava-az-alaptorveny-elfogadasanak-5-evfordulojan-rendezett-konferencian/ -

Orbán Viktor zárszava az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulóján rendezett konferencián

Tisztelettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Excellenciás Bíboros Úr! A magyar igazságszolgáltatás kiemelkedő Képviselői! Tisztelettel köszöntöm Önöket!

A műfaj, aminek a nevében ideszólítottak engem, zárszó, amely hagyományos fölfogásunk szerint a vita összegzését jelenti. Mentségemre azt tudom felhozni, hogy nem én vállalkoztam erre a szerepre, hanem odaírtak a végére. És így az, hogy én szólok a végén összegzésképpen, nem jelenti azt, hogy alkalmasnak is látnám magam az összegzés elvégzésére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt mondta Szájer József, hogy mosolyogjunk. Szó szerint azt mondta, hogy ez a mosoly legyen európai és udvarias. Ez azt jelenti, hogy a mosoly nem lehet sem kárörvendő sem kaján. Úgyhogy mindenkit arra kérek, hogy győzze le az erre irányuló gerjedelmét, hiszen lehetne oka ilyen gerjedelemre, mert az alkotmány nem tudományos vitában született meg, hanem csatában. Méghozzá nagy politikai küzdelemben, és mint minden politikai küzdelemnek, ennek vannak vesztesei és vannak győztesei. Mi, akik ma itt ülünk, mi vagyunk a győztesek. Ezt a csatát mi nyertük meg, ennek a csatának a megnyerése nélkül ma nem lenne Magyarországnak alkotmánya.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az igaz, hogy a győztesek vannak itt, de fontos arra a kérdésre is választ találnunk, hogy kik nyertek, mert a politikai küzdelemnek az a természete, hogy a győztes meg a nyertes nem teljesen esik egybe. Különösképpen akkor, ha az egyik hadba lépő fél – ezek lettünk volna mi – nem a saját maga győzelme érdekében lép sorompóba, hanem valaki másnak, nálánál többnek vagy fontosabbnak akarja megnyerni a küzdelmet. Úgyhogy a mi győzelmünk eredményeképpen Magyarország nyert, Magyarország polgárai nyertek, és ha jól látom az azóta eltelt időt, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarország és Magyarország polgárai életükhöz egy szilárd alapot nyertek a mi győzelmünkkel. Olyan szilárd alapot, amely megalapozhat egy nagy, felívelő korszakot. Vérmérséklettől függően, ki derűlátásra, ki borúlátásra hajlamos közöttünk; vérmérséklettől függően vannak, vagyunk, akik már ennek a felívelő korszaknak látjuk is a világos jeleit. Szeretném emlékeztetni magunkat arra, hogy a magyar nép nem maradt passzív szemlélője ennek az alkotmányozó küzdelemnek. Nem esett ma még erről így szó, de megelőzte az alkotmányt egy konzultáció, amely az alkotmány legfontosabb kérdéseiről szólt, és mi a konzultációban kialakult többségi véleményt kivétel nélkül érvényesítettük az alkotmányban, illetve az Alaptörvényben. Ez nem mindig tett engem boldoggá, mert olyan szempontokat is érvényesíteni kellett, amellyel személy szerint nem értettem egyet, de a magyar nép álláspontja elsöprő volt és többségi. Például abban a kérdésben, hogy adjunk-e a gyerekeknek olyan választójogot, amelyet helyettük nagykorúságukig a szüleik gyakorolhatnák, amelyet én egy értelmes javaslatnak gondoltam – különösképpen az elöregedő európai társadalmak esetében –, a politikai egyensúlyhoz vezető egyik lehetséges útnak, de különböző, talán nagyobb fejtörés nélkül is kitalálható okoktól vezettetve a magyar nép erre a javaslatra nemet mondott, ezért ez nem is lett része a magyar alkotmánynak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról – még mindig a küzdelmünket felidézve –, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Pontosan úgy, ahogy Schmitt Pál elnök úr az előbb ezt elénk idézte, hiszen egyszerre kellett európai feladatoknak megfelelni, nagy volt a csábítás, erősek voltak a szirénhangok, amelyek arról szóltak, hogy ne erőltessük, különösen ne a ciklusunk elején, 2010-ben nyíló ciklusunk elején az alkotmányozást, mert ez hátrányosan érintheti azt a feladatot, hogy az Európai Unió számára az elnökséget mi fogjuk majd adni. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki ellenállt ezeknek a szirénhangoknak, és megértette, hogy a mi munkánkban, a politikában, a mi hivatásunkban az időzítés legalább olyan fontos, mint a tartalmi kérdések. Hiába van az embernek tartalmilag akár történelmi léptékben is igazsága, ha a megvalósítás ütemét elvéti, akkor a legnagyobb fölismerések is parlagon maradnak. Köszönöm tehát azoknak a támogatását, akik úgy döntöttek – itt az akkori Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójára kell elsősorban utalnom –, hogy a két feladatot egyszerre is végezhetjük. Elvégezzük az európai munkánkat, és közben egyetlen napot sem veszíthetünk el, és amíg jó erőben vagyunk – mert az ember azt gondolja magáról, hogy a ciklus erején jó erőben van, aztán később meglepődik, ha a ciklus végén is, de ezt előre nem tudhatja –, amikor a ciklus elején jó erőben vagyunk, akkor kell belevágni ilyen nagy fába a fejszénket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hatalmas fába vágtuk a fejszénket. Első pillantásra talán nem is rajzolódik ki előttünk ennek a fának a teljes körvonala. Azért van ez talán így, mert nem érzékeljük azt a hatalmas változást, amely a kilencvenes évek közepe és a 2010-es évek eleje között bekövetkezett a mi tágabb hazánkban, az Európai Unióban, de talán azt is mondhatom, hogy a nyugati kultúrvilágban. A kilencvenes évek közepén, amikor a rendszerváltás utáni időszakban a többi közép-európai ország hozzákezdett az új alkotmányának megállapításához, megalkotásához, lényegében visszhang nélkül maradt. Amit persze magyarázhat az is, hogy ezek az államok akkor még kívül voltak az Európai Unión, de talán ez a magyarázat nem elégséges. Füle botját sem mozdította Európa, amikor a lengyelek, a csehek, aztán mindenki más is a kilencvenes évek közepén megalkotta a maga új alkotmányát, és ha mi akkor alkottuk volna meg ezt az alkotmányt, mint ahogy egyébként ’94 után erre az alkotmányos lehetőség és annak politikai előfeltételei előálltak, hiszen kétharmados többsége volt Magyarországon a szabad demokratáknak és a Magyar Szocialista Pártnak a parlamentben, akár alkotmányozhattak volna is. Most már persze utólag azt is mondhatjuk, hogy hála Istennek erre nem mutatkoztak alkalmasnak, de ha akkor megtették volna, annak az alkotmánynak akármi is lett volna a tartalma, horribile dictu még a mienkkel egyező is, senkit sem érdekelt volna az Európai Unióban. Azonban a világ nagyot változott a rákövetkező húsz esztendőben, és ebben a vitában már hiába hivatkoztunk arra, hogy vegyék elő a görög alkotmányt azok, akiknek csípi a szemét, hogy a magyar himnusz első sorával kezdődik a magyar alkotmány, a görög alkotmány eleje semmi más, mint egy teológiai fejtegetés a Szentháromság mibenlétéről. De ez jól láthatóan semmilyen izgalmat nem váltott ki, miközben az Istenre való egyetlen mondatnyi utalás az új magyar alkotmányban európai skandalummá válhatott. Szóval nagy fába vágtuk a fejszénket, és szeretném a munkában részt nem vetteket erről a helyről is arról tájékoztatni, hogy pontosan tudtuk, hogy milyen támadások fognak következni. Talán a hevesség mértéke volt, akit meglepett, de a támadások természetrajzát, vagyishogy az ütőérre fognak támadni, pontosan tudhattuk. Aki ezt nem látta, az a politikai naivitás betegségétől szenvedett már akkor is. Pontosan tudtuk, hogy mi fog következni, a támadások természetrajzát ismertük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Éppen ezért talán ez egy alkalmas pillanat arra, hogy Schmitt Pál elnök úrnak is hálás szívvel mondjunk köszönetet, mert ő is pontosan tudta – itt elárulhatom, ha nem tudta volna magától, akkor tőlem megtudhatta –, hogy milyen következményekkel fog járni az, amikor ő majd aláírja ezt az Alaptörvényt. Akkor is elmondtam, hogy a külső és idegen erők ezt soha nem fogják neki, nekünk, de első helyen – mert az ő aláírása lesz ott – neki soha nem fogják megbocsátani. Ez egy fontos dolog, és kötelezettséget ró a mi vállunkra, mert ha ők soha nem fogják neki megbocsátani, akkor mi sohasem felejthetjük el neki. Köszönjük szépen, Elnök úr!

Kövér házelnök urunk azt mondta, a parázs megmaradt, a füst talán elszállt, a lángok is ellobbantak, de a parázs a politikai vita parazsa, amely az alkotmányozás kapcsán megmutatkozott, megmaradt. Erre a gondolatra szeretnék először reagálni. Az a véleményem, hogy ellenérzések a politika világában még a nagy ívű dolgokkal szemben, sőt azokkal szemben talán különösképpen mindig lesznek. Az alkotmány körül mindig lesznek elitviták, ez elkerülhetetlen, talán a világ minden országában elkerülhetetlen lenne, de Magyarországon különösképpen is így van, mert mi egy magas kultúrájú ország vagyunk. Olyan elitjeink vannak, olyan gondolkodó rétege, rétegei vannak ennek a hazának, amelyek mindig több gondolatot termelnek, mint amennyit fel lehet használni. Ezért ezek a viták hosszabb távon is velünk lesznek. Ha ez úgy van, hogy az alkotmány körül sohasem juthatnak a viták nyugvópontra, kérdés, hogy akkor lehet-e szilárd egy alkotmány. Ez fontos kérdés, és az én válaszom erre a kérdésre úgy hangzik, hogy egy alkotmány, egy alaptörvény nemcsak belső logikája és tiszta szerkezete okán lehet szilárd, hanem elsősorban azért, mert egy sikeres korszaknak veti meg az alapjait. Bármennyire is lehangoló az számunkra, hogy az alkotmányosság absztrakt gondolati kereteit vonzónak érezzük, az alkotmány tartósságát annak valóságos politikai, gazdasági sikere alapozza meg. Ha utána egy felívelő korszak következik, akkor az az alkotmányos rend szilárd lesz. Akármilyen hibátlan logikájú is az alkotmány, ha utána egy sikertelen, hanyatló korszak következik, csak idő kérdése, hogy ennek az alkotmánynak megrengessék az alapjait. Úgyhogy nekünk sikerre van szükségünk, ha az Alaptörvényt szilárddá akarjuk tenni, akkor nekünk minden dimenzióban – demográfiában, kultúrában, a gazdasági élet minden területén – sikereket kell fölmutatnunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt is mondta a házelnök úr, hogy az alkotmány kapcsán megmutatkozó gondolatok, szellemi irányzatok a szembenálló koncepciók esetében kizárják egymást. Azt hiszem, hogy ezzel nem tudok vitatkozni. A kérdés inkább úgy hangzik, hogy lehet-e ezzel együtt élni. Lehet-e együtt békességben, a hatályos alaptörvényt tisztelve élni, miközben az alkotmány alapjaira vonatkozó szellemi koncepcióink kizárják egymást. Szerintem lehet, akarat kérdése, szerintem lehet békés együttélést megvalósítani, ha egy erényt elsajátítunk, amely erény a modern demokráciák talán legfontosabb erénye, és amit úgy lehet nevezni, hogy a békés egyet nem értés kultúrája. A demokrácia erre alkalmas keretet ad, hiszen a demokráciában a szembenálló felek a koponyákat nem beszakítják, hanem összeszámolják, és így lehetővé válik a különböző véleményeket képviselők egymás mellett élése. Ez igaz az alkotmányos vitákra is.

Trócsányi miniszter úr megemlítette, hogy az ő feladata, mint igazságügy-miniszternek, hogy védje a magyar alkotmányt. E tekintetben értékes munkát végzett, itt a kormány álláspontját be is mutatta, amiért hálás vagyok. Amivel nem lehetünk elégedettek, de ez nem az ő igazságügy-minisztériumi tevékenységéhez, hanem a teljes magyar államigazgatás működéséhez kapcsolódik, az, hogy az alkotmányban lefektetett elvek nagyon lassan testesülnek meg az alacsonyabb szintű jogszabályokban, ideértve a törvényeket és a rendeleteket is, és még lassabban testesülnek meg közigazgatási és bírói döntésekben. Hogy csak egy fájdalmas példát hozzak, a szülőtartás intézményét minden korábbinál erőteljesebben fogalmazza meg egyértelmű felelősséggel az alkotmány, ennek gyakorlati megvalósulásából ez idáig keveset láthattunk. És azt hiszem, hogy nem esne nehezünkre találni még jó néhány idevonatkozó példát.

Köszönjük szépen Sulyok Tamás alkotmánybíró úrnak az előadását a közösségi jog és a tagállami jog viszonyáról, köszönjük, hogy fölhívta a figyelmünket arra, hogy az elsőbbségi elv abszolút értelmezése milyen veszélyeket rejt magában Magyarország szuverenitására nézve. Magam is úgy látom, Alkotmánybíró úr, hogy előbb vagy utóbb el fogunk jutni valami olyan peres eljáráshoz, Európai Bíróság előtti peres eljáráshoz, amelynek tárgya az alkotmányos identitás meghatározása lesz, és valami azt súgja nekem, hogy leghamarabb valószínűleg a migránsügyben fennálló vita vihet el bennünket a fényes tekintetű Európai Bíróság elé, amikor ezt a kérdést ott meg kell vitatnunk, és a bíróságnak azt egy döntéssel le is kell zárnia. Jeleznünk is kell, hogy – mint Sulyok bíró úr is mondotta – ez nem csupán jogi kérdés. A szuverenitás nem csupán jogi kérdés, ezért is fontos, hogy a jogi vita előtt egy izmos népszavazással a magyar nép is tegye világossá, hogy számára ez nemcsak egy alkotmányossági kérdés, hanem elemi szuverenitási ügy.

Köszönjük a kúriai elnök úrnak, Darák Péternek a szavait. Örülök, hogy nem az a gondolat a konferencia fő témája, amit most itt megnyitott előttünk, vagyishogy az alkotmánybíróság és a kúria viszonya hogyan is rendeződik majd a történelmi távlatokban. Én sem idézem most ide azokat a vitákat, amelyek az alkotmány szövegezésekor kialakultak, és ahol azt fontolgattuk, hogy vajon ennek az új alkotmánybírósági jog- és hatáskör definíciónak az esetében, amellyel az Alaptörvényünk rendelkezik, hogyan kell értelmeznünk a Kúria szerepét és különösképpen jövőjét, érdemes-e külön tartani egyáltalán egymástól az Alkotmánybíróságot és a Kúriát. Az elnök úr szavai jól mutatják, hogy ez a vita most nyugvóponton van, ami nem azt jelenti, hogy be van fejezve, és jól látható volt a szavaiból, hogy itt még értelmező viták lesznek – ahogy ő fogalmazott – az alkotmányos feladatmegosztás kérdésében. Köszönjük, hogy megemlítette a gyülekezési jog problémáját, amely sok fejtörést okoz nekünk, és amelynek újraszabályozása szerintünk is esedékes. És köszönjük szépen azt a vállalását, hogy a Kúria az alkotmány gyakorlati működésének tapasztalatait összegyűjti, és majd közvitára is bocsátja.

Szájer képviselő úr fölidézte Vastagh Pál emlékét is elénk rajzolva azt a pillanatot, amikor a baloldal elfogadta még az európai uniós csatlakozáskor – amikor ellenzékben voltunk, tehát kisebbségben, sőt alapos kisebbségben – azt a gondolatot, hogy a szuverenitást nem föladjuk, hanem bizonyos szuverenitáshoz kapcsolódó jogosítványokat közösen fogunk gyakorolni Európa más nemzeteivel. Hogy a baloldal elfogadta ezt a megközelítést, szerintem is nagy érdeme a magyar baloldalnak, és ezen nem változtat az sem, ha nem minden képviselője értette, pontosan miről van szó. Azt gondolom, hogy ez a döntés sokkal inkább Szájer József képviselőtársunk hősies népnevelő munkájának az eredménye volt, ami előtt én magam is megemelem a kalapom.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Schmitt Pál elnök úr ideidézte elénk a Szentatyával folyatott beszélgetését, és ez egy alkalmas magyarázat arra, hogy most fölfedjem azt a történelmi titkot, hogy az alkotmány első sorát Kölcsey Ferenc mellett Szájer Józsefnek köszönhetjük, aki a Himnusz beidézésével vágta át azt a gordiuszi csomót, hogyan is kellene valahogyan a kereszténység gyökereire való utaláson túl a Jóistenhez fűződő viszonyát is a mi közösségünknek megjeleníteni az alkotmányban anélkül, hogy egyébként ez a modern európai vallásszabadsági megközelítésekkel ellentétes lenne. És azt a megoldást, hogy végül is a nemzeti énekünk, nemzeti imánknak az első sora legyen az alkotmány első sora, és ezzel a viszonyt minél erősebben bemutassuk, hiszen a magyar Alaptörvény első szavai a Himnuszból következően azok, hogy „Isten, áldd meg a magyart,” s ezzel ezt a kérdéskört is elegánsan, ahogyan ő mondta: európai és udvarias mosoly keretében sikerült is rendezni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után a zárszót mondónak talán még az a kötelessége is van azon túl, hogy mások gondolatait összegezte, hogy egy-két zárógondolattal is megörvendeztesse a hallgatóságot. Én ezt bizonyos szűk időkorlátok között, de most ezt meg fogom tenni. Szeretném fölhívni az Önök figyelmét arra az izgalmas ellentétre, amely ma az Európai Uniót feszíti, hogy miközben számos komoly léptékű kérdésre az Európai Uniónak nincsenek megoldásai, de még csak működőképesnek tűnő javaslatai sem – pénzügyi válság, növekedési válság, bevándorlási válság, terrorválság, hogy csak néhányat említsek –, addig Magyarország és a többi közép-európai ország is 2010 után mindig előáll valamivel, valami újszerűvel. Közép-Európát cselekvőképesség, tett- és életerő jellemzi.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Talán nem indokolatlan mindezt közép-európai kitekintésben elmondanom, hiszen Közép-Európának a gazdasági teljesítménye jóval meghaladja a növekedési ütemét tekintve Európa klasszikus nyugati felét, a nemzeti kultúrák pedig reneszánszukat élik, amire a legjobb példa a napokban befejeződött nagy magyar könyvvásár, ahol a szlovák irodalom legjelesebb képviselői 50-60, vagy talán 70 kötettel is képviselték magukat. Jól mutatván mindazt, hogy az a fajta szellemi reneszánsz, amit mi is tapasztalunk, hiszen ezen a könyvvásáron minden korábbinál többen mentek el, nem magyar jelenség, hanem talán közép-európai összefüggésben is értelmezhető. Mi adja a különbséget, miért van az, hogy ott nincsenek megoldások, itt pedig folyamatosan, újabb és újabb javaslatokat ismerhetünk meg? A válasz szerintem abban áll, hogy Magyarországnak van egy korszerű Alaptörvénye, az Európai Uniónak nincs ilyenje, és talán jellegéből fakadóan nem is lehet. Ezért a magyarok – szemben Európával – meg tudják fogalmazni, hogy honnan jönnek, hol tartanak, és hová szeretnének eljutni. Ezzel szemben Európa tagadja, hogy honnan jött, nem akarja beismerni, hogy hol tart, és időhorizontja pedig olyan rövid, hogy nem is keresi arra a kérdésre a választ, hogy hova vezet mindaz a politika, amit most folytat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az a közösség, amelynek van alkotmánya, az evangélium bölcs emberéhez hasonlít, aki nem fövenyre, hanem kősziklára építette a házát. Az alkotmányunk azt mondja: „büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapjaira helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Ide szeretném még idézni Kossuth Lajost, aki egyszer azt találta mondani egy, a szabadságról szóló vitában, hogy mi nemcsak szabadok, de szabad magyarok akarunk lenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez az ellentét, amely egy életerős, tetterős és cselekvőképes Közép-Európa és Európa többi része között kirajzolódik, és az alkotmányozás fényében az ahhoz kapcsolódó vitákat fölidézve különösképpen is megmutatkozik, meglepő dolog. Hiszen ha csak a tényeket és csak a számokat néznénk, ennek nem szabadna így lennie, hiszen az Európai Unió lakossága még mindig nagyobb, mint az Egyesült Államoké meg az oroszoké együttvéve. Nekünk van mégiscsak a világon a legnagyobb piacunk, a világkereskedelem 17-18 százalékát még mindig mi adjuk, a világ száz legjobb egyeteméből itt található még mindig 27, és a kreatív iparágaink világméretekben is kiemelkedőek, 7 százalékot meghaladó módon járulnak hozzá az összeurópai nemzeti össztermékhez, vagyis a tények és a számok alapján az Európai Uniónak a világ vezető hatalmának kellene lennie. A vezető szerep helyett azonban csak belső önmarcangolásra futja, amit jól mutatnak a Magyarországgal és most legutóbb a Lengyelországgal szemben is megmutatkozó támadások, amelyek gyakran alkotmányos jellegűek. Lengyelországban éppen az alkotmánybírósághoz kapcsolódó tételek körül, Magyarországon pedig az alkotmány körüli viták hozták ezt felszínre. Valószínűleg azt a tényt kell rögzítenünk, és ez teendőt is jelent a magyar közélet szereplői számára, hogy az alapszerződés elég világosan fogalmaz, amikor azt mondja, hogy az Európai Unió tagállamokból áll, és a tagállamok együttműködését kell az európai intézményeknek szolgálniuk. A mai gyakorlat ennek az ellenkezője, az a benyomás alakul ki az emberben, hogy az Európai Unió az európai intézményekből áll, és a tagállamoknak ezen intézményeknek működését kellene elősegíteniük. Azt gondolom, hogy ez a válasz arra a kérdésre, hogy egy potenciáljában a világ vezetésére alkalmas népesség, piac, kreatív erő miért nem képes a benne rejlő lehetőségeket felszínre hozni, és erejét a jövő küzdelmeinek megvívása helyett miért fordítja saját tagállamaival szembe. Én csak annyit szeretnék ezzel kapcsolatban rögzíteni, hogy Európának mind a mai napig rendelkezésére állnak azok az adottságok, amelyeknek segítségével régi fényét visszanyerheti.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden alkotmányos vita szükségszerűen előhozza a politikai valóság és a filozófiai tételek közötti kapcsolat kérdését. Egy alkotmányos rend szükségszerűen egy létező közösségre, történelemmel rendelkező, önazonosságát ismerő, hús-vér emberek közösségére épül, sosem absztrakt elvekre. Az absztrakt elvek segítenek megfogalmazni ennek a közösségnek közös életelveit és érdekeit, de nem helyettesíthetik. Ha mégis ezzel próbálkoznának, akkor előáll az a probléma, amit Darák elnök úr itt az előbb a jogkövetés problémájaként idézett föl. Egy európai gondolkodó egyszer azt mondta, hogy a filozófiai megfontolások túl finomak és elvontak ahhoz, hogy a mindennapi életben szerepet játszanak, vagy bármi érzést kioltsanak, mert a felhők fölött a levegő túl finom és ritka ahhoz, hogy belélegezzük. Ez jól mutatja, hogyan keverednek az alkotmányozás környékére a politikusok, hiszen ők volnának azok, akik az absztrakt elveket magabiztosan kezelő alkotmánybírók és jogászprofesszorok mellett és mellé azt a hús-vér közösséget, annak realitását próbálják megjeleníteni, és mindig emlékeztessék az alkotókat arra, hogy a mű, ami készül, végső soron ennek a hús-vér közösségnek az életelveit és érdekeit kell, hogy szolgálja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az egyik ilyen kézzelfogható alap minden alkotmányozás számára a közösség biztonsága, amely minden mást megelőz, és végezetül erről szeretnék most néhány szót szólni. Az Alaptörvény világosan és tömören fogalmaz, amikor azt mondja, Magyarország védelmezi állampolgárait. G) cikk 2. szakasz. Ez azt jelenti, hogy az Alaptörvény szerint a mi kötelességünk, hogy megvédjük Magyarország polgárait, de ma ez két szinten jelent feladatot. Egyfelől a határainkon belül, mert a határainkon belül érvényt kell szerezni az alkotmányban előírt kötelezettségünknek. Erről szól a terrorizmus elhárítása érdekében most kezdeményezett alkotmánymódosítás, Alaptörvény-módosítás is, a különleges jogrendre vonatkozó szabályok kiegészítése. De van egy másik színtér is, hiszen nyilvánvaló, hogyha mi az Európai Unió részei vagyunk, ráadásul annak szűkebb klubjához, a schengeni klubhoz is tartozunk, akkor az európai polgárok biztonságának hiánya szükségszerűen, előbb vagy utóbb, Magyarország fejére is bajt hoz. Ezért amikor a magyarok biztonságát kell megvédenünk, nemcsak a Magyarország területén fölmerülő veszélyek elhárításában kell a mindenkori magyar kormányzatnak legjobb tudása szerint eljárnia, hanem azoknak az Európán belüli állapotoknak a meghatározása érdekében is erőt kell kifejtenie, ahonnan egyébként veszély fenyegetheti a magyar választópolgárokat. Ezért amikor Európa asztalára letettünk egy tízpontos akciótervet Schengen 2.0 címmel, akkor a magyar kormány alkotmányos kötelezettségének tett eleget, a magyar polgárok biztonságának megóvása iránti alkotmányos kötelességét teljesítette. Világossá kell tehát tennünk, hogy a külső határokat meg kell védeni, és mindenkinek, aki velünk együtt a schengeni övezethez tartozik, ezt kell tennie, és ha erre nem képes, akkor tőle át kell venni a határőrizet feladatát, és ha ezt nem adja át, amihez szuverén joga van, ki kell zárni a schengeni zónából, vagy föl kell függeszteni a schengeni tagságát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hasonlóképpen alkotmányos kötelességünk világossá tenni, hogy az ide bejönni akarókkal szembeni eljárásokat az Európai Unió területén kívül, zárt és őrzött körülmények közepette kell elvégezni. Ez a magyar emberek biztonságának egyik előföltétele. Hasonlóképpen joggal várjuk el – alkotmányos alapokon is – a magyar kormányzattól, hogy lépjen föl annak érdekében, hogy az illegális migránsokat halogatás nélkül küldjék vissza biztonságos származási helyükre vagy biztonságos tranzitországokba. Hasonlóképpen alkotmányos kötelessége a mai magyar kormánynak, hogy tegye világossá fejlesztési és vízumpolitikát kedvező módon csak azon országok irányába szabad gyakorolni, amelyek betartják azokat a szabályokat, amelyek elengedhetetlenek a mi választóink, a mi magyar polgáraink biztonságához, vagyis nem feltétel nélküli, hanem feltételekhez kötött fejlesztéspolitikát és vízumpolitikát kell folytatni az Európán kívüli országok irányában. És végezetül világossá kell tenni, hogy a demográfiai és munkaerő-piaci kihívásokra adandó válaszoknak szuverén tagállami döntéseknek kell lenniük. A magyar alkotmányosságot ma ezen a ponton éri a legnagyobb kihívás.

Ha Önök elolvassák az Európai Bizottság közzétett javaslatait, abban szó szerint olvashatják azokat a mondatokat, amelyek azt állítják, hogy Európa demográfiai és gazdasági gondjainak megoldása a bevándorlással kezelhető, és ezért a bevándorlást közös európai politikává kell tenni. Vagyis egy európai problémát közös európai politikával, az eddig nemzetállami hatáskörbe tartozó bevándorláspolitikának az elsinkófálásával, eltulajdonításával kívánják gyakorolni. Ez visz bennünket vissza oda, ahova Sulyok alkotmánybíró úr vezetett bennünket, vagyishogy előáll majd az a kérdés, hogy az alkotmányos identitás részét képezi-e, hogy a tagállamok maguk dönthessék el, hogy a demográfiai és gazdasági kihívásaikra saját erőforrások, Európán belüli erőforrások mozgósításával kívánnak-e válaszolni, vagy Európán kívüli erőforrásokat kívánnak-e igénybe venni. Nem az a kérdés, hogy melyik álláspont a helyes, hanem hogy a tagállamoknak van-e joguk eldönteni, hogy ők melyiket válasszák. Aztán majd eldönti a történelem, hogy ezek a válaszok ésszerűek, sikeresek vagy sikertelenek voltak. A kérdés tehát nem az, hogy melyik a jó demográfiai és gazdasági válságkezelő politika, hanem az, hogy van-e jogunk azt eldönteni, hogy e baj orvoslására kizárólag belső, nemzeti és Európán belüli erőforrásokra kívánunk hagyatkozni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Márpedig a dolog úgy fest, hogyha eleget akarunk tenni annak az alkotmányos kötelezettségünknek, hogy megvédhessük a magyar állampolgárokat, akkor tudnunk kell, hogy kik akarnak hozzánk jönni és miért, vagyis jogunkban áll választani, megválasztani, hogy kivel akarunk együtt élni, és kivel nem. Ez nem áll ellentétben a menekültek egyetemes védelmének elvével, hiszen a magyar alkotmány 14. cikkelyének 3. szakasza a következőket írja. „Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ebből az következik, hogy miközben a menekülteknek kijáró egyetemes védelmet elfogadjuk, világossá tesszük, hogy terroristáknak nincs köztünk helye, és hogy a demográfiai válságot is jogunkban áll saját eszközökkel kezelni. Különösképpen, ha figyelembe vesszük azt a gondolatot is, hogy a Nemzeti Hitvallás a következőt írja: „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.” Ha ezt lefordítjuk a politikai cselekvés nyelvére, tisztelt Hölgyeim és Uraim, akkor én ebből azt olvasom ki, hogy a magyar kormánynak nem áll módjában olyan népmozgalmakat és népmozgásokat támogatni, amelyek az itt idézett passzussal ellentétes eredményre vezetnek. Ilyen politikát sem a törvényhozás, sem a kormány alkotmányosan nem gyakorolhat. Úgy is fogalmazhatnék, hogy világos és egyértelmű legyek: az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül ismételten szeretném megköszönni mindazoknak, akik öt évvel ezelőtt kitartó munkával tető alá hozták ezt a nagyszerű nemzeti építményt, és külön köszönetet mondok azoknak a magyar embereknek, akik az alkotmányról folytatott nemzeti konzultáció során hallatták a hangjukat, és vállalták a közös alkotmányozás felelősségét.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!