220 millió forint adomány érkezett

Sajtótájékoztató keretében mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet a 2016-os szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés minden támogatójának, partnerének, adományozójának és önkéntesének.


Az eseményen Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója ismertette a gyűjtés eredményeit és a beérkezett adományok felhasználási tervét. Az elmúlt évek hagyományát folytatva a Tesco működési ügyvezető igazgatója, Pálinkás Zsolt adta át jelképesen az áruházakban összegyűlt összeget, továbbá köszöntőt mondott Dr. Futó Péter, a Futureal Csoport elnöke, az adománygyűjtés egyik kiemelt támogatója. A rendezvényen részt vett Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete is.

2016 adventjén az Ökumenikus Segélyszervezet 21. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A szeretet.éhség. mottóról és tört mézeskalácsszívről ismert felhívás hatására, a gyűjtés partnereinek és a médiának köszönhetően mintegy 800 ezren csatlakoztak a Segélyszervezet célkitűzéseihez. Az adománygyűjtés fókuszában most sem az ajándékozás, hanem a Segélyszervezet mindennapokban folytatott szegénység elleni küzdelme volt, melyet országos intézményhálózatán keresztül folytat az év 365 napján.

Az összefogáshoz ez alkalommal is számtalan módon lehetett csatlakozni, de a legnépszerűbb adományozási forma ezúttal is a 1353-as adományvonal volt. Advent időszakában több mint 365 ezer alkalommal tárcsázták országszerte a 1353-at, hívásonként/sms-enként 250 forintot felajánlva. Az így felajánlott mintegy 91,4 millió forinthoz az RTL KLUB – az E.ON Hungária és a Futureal Csoport támogatásával – megvalósult december 27-i Fókusz rendkívüli adománygyűjtő adása, mely alatt 65 millió forint gyűlt össze az adományvonalon. A nézők által felajánlott összeghez az RTL Klub további 10 millió forintot adományozott.

Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária Zrt. marketing kommunikációs vezetője elmondta: „Nagyon örülünk, hogy az ünnepi adománygyűjtő akció támogatásával nem csak vállalatunk segítette az esélyteremtést, de sikerült másokat is bevonni a jó ügyek támogatásába. Reméljük, hogy nem csak az ünnepek idejére fogott össze ennyi segítőkész ember, hanem egész évre hozzá tudtunk mindannyian járulni egy szebb és élhetőbb jövő megteremtéséhez.”

Dr. Futó Péter, a Futureal Csoport elnöke köszöntőjében kiemelte: vállalata azért tartotta fontosnak az adománygyűjtő műsor támogatását, mert az több százezer ember számára teremtett alkalmat a rászoruló emberek problémáinak megismerésére, illetve az adományozás lehetővé tétele által a társadalmi szolidaritás valamint a közösséghez tartozás érzésének az erősítésére, a mindennapokban való elmélyítésére.

A november 14. és december 31. között az ország valamennyi Tesco áruházának kasszáinál és online megvásárolható 250 forintos adománykuponokból 73,8 millió forint gyűlt össze. A sikerben, a több mint 295 ezer kupon értékesítésében a gyűjtés állandó arcán, Kovács Koko Istvánon kívül fontos szerepe volt az adakozásra buzdító pénztárosoknak is. „Büszkék vagyunk arra, hogy a Tesco vásárlói és munkatársai Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapataként évek óta szívesen és lelkesen segítik adományaikkal az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. Idén több mint 73 millió forintot gyűjtöttünk össze, amivel a Segélyszervezet egész évben támogatni tudja a nélkülöző családokat” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. működési igazgatója.

A szeretet.éhség adománypont 2016-ban is az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat részeként nyílt meg. Az adománypontnál a Segélyszervezet átmeneti otthonaiban élők által készített ajándéktárgyak megvásárlásával is lehetett segíteni. Az adománybolt, a kihelyezett persely és a vásárosoknál használt HelloPay fizetőrendszer összesen mintegy 3,4 millió forinttal járult hozzá az adománygyűjtéshez. A város egy másik illusztris épületének tövében, az Operaház Diótörő Fesztiváljának részeként szintén folyamatos volt a gyűjtés, és több mint 600 ezer forint adomány gyűlt össze.

A Design Terminál jótékonysági aukcióján fiatal magyar tervezők által felajánlott alkotások kerültek kalapács alá, és a tavalyi összeg közel kétszerese, több mint 2,5 millió forint adomány gyűlt össze. Szintén az adományvonalra hívta fel a figyelmet az a fényvetítés, mely a Deák téri evangélikus templom falát díszítette. Idén először Kaposvár saját adományponttal csatlakozott az adománygyűjtő felhíváshoz, és a Kossuth téren felállított Adománykuckóban a városban lakó hátrányos helyzetű gyermekek számára fogadtak ajándék felajánlásokat.

A Segélyszervezet munkáját folyamatosan követő és rendszeresen támogató magánadományozói körből minden korábbi évnél többen választották a Segélyszervezetnek történő adományozást. 2016-ban is számos vállalat csatlakozott a gyűjtéshez: a nagyvállalatok többmilliós támogatásaitól a kisebb munkahelyi gyűjtésekig sokféle felajánlás érkezett. Rendkívüli adományakcióval csatlakozott a kampányhoz az Akvárium Klub és a Sziget Kft., akik a Segélyszervezet által működtetett szociális intézmények látókörében lévő gyermekeknek juttattak el személyre szabott ajándékokat.

Az adventi adománygyűjtés támogatói voltak többek között az Adventi Ünnep a Bazilikánál vásár szervezői, akik ingyen helyszínt biztosítottak a Segélyszervezetnek a karácsonyi vásárban, a sütöde működtetését gépekkel támogató Whirlpool, és a vásárban korszerű terminálon keresztüli adományozási lehetőséget biztosító Hellopay Kft. Az Operaház karácsonyi vásárában árusítók bevételük egy részének felajánlásával csatlakoztak az összefogáshoz. Több vállalat, így a Sophos, illetve a Spirit Hotel is szervezett munkatársai, partnerei között adománygyűjtést, amelyet a cégek saját adománnyal egészítettek ki, így például a Hello Wood karácsonyi jótékonysági csapatépítő programjának bevételével járult hozzá az adventi gyűjtéshez, a Design Terminál pedig a jótékonysági aukciójához kapcsolódó vacsora bevételének egy részét ajánlotta fel.

A hagyományoknak megfelelően partnercégek fogadták örökbe az ünnepi ételosztások egyes napjait is, köztük az E.ON, a Vodafone Alapítvány, a FŐGÁZ Zrt., a Siemens és a Pensio Minőségi Közétkeztetés Kft., és az ELMŰ-ÉMÁSZ, amely vállalat nagy mennyiségű tartós élelmiszercsomagot is átadott az ételosztásra érkezőknek. A Csepeli Lelkészi Kör felajánlása hozzájárult az ételosztások költségeihez, a Budapest Deák téri evangélikus gyülekezet pedig idén is templomának udvarán rendezte meg éves adományosztását.

A magánadományozóktól és a vállalatoktól mindösszesen 54 706 643 Ft érkezett az adventi időszakban. A budapesti Bazilika mellett négy héten át nyitva tartó szeretet.éhség. Adományponton 272 önkéntes 1002 órán át segítette a gyűjtést. Az egymást váltó önkéntesek százaihoz első alkalommal csatlakozott Iain Lindsay brit nagykövet, aki nemcsak a sütésbe csatlakozott be feleségével, Bridget Lindsayvel és munkatársaival, hanem ahogy azt népszerű videó üzeneteiben megszokhattuk, magyarul buzdított az adományozásra. Az ünnepi-, segély- és figyelemfelhívó akciók (különösen is az ételosztások) segítőjeként további 136 fő szakított 541 órát arra, hogy az adventi időszakban személyesen is részt vegyen a rászorulók megsegítésében. Az összesen 1543 órát segítő 408 fős önkéntes közösségben magas volt a vállalati partnerektől csoportosan érkezők aránya.

Fontos, példamutató szerepet játszottak az adománygyűjtésben az ismert emberek, sztárok, közéleti személyiségek is. Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövetek mellett tevékenyen részt vettek az ünnepi összefogásban a szervezet munkáját rendszeresen segítő Wolf Kati és Katus Attila; az Operaház vezetői és művészei, köztük Ókovács Szilveszter főigazgató. Az akciókban az alábbi ismert személyiségek vette még részt: Rátonyi Kriszta, az MTVA műsorvezetője, Vastag Csaba, Polyák Lilla, Lábas Viki, Horányi Juli, Kocsis Tibor, Puskás Peti, Puskás Dani és Tóth Andi énekesek; Lakatos György hegedűművész, Dombóvári István humorista, Gyurta Dani, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Vincze Ottó, Benedek Tibor, Szívós Márton sportolók, D. Tóth Kriszta, D. Tóth András, Demcsák Zsuzsa, Iszak Eszter, Szabados Ági, Rátonyi Kriszta, Barabás Évi, Teszári Nóra, Kiss Ramóna, Wossala Rozina és Kovács Lázár műsorvezetők illetve tévés személyiségek.

Nagyban segítette a kitűzött célok elérését az adománygyűjtő szpotok térítésmentes vagy rendkívüli kedvezményes sugárzásával és a figyelemfelhívó akciókról való tudósításokkal az Inforádió, a Rádió 1, számos vidéki rádió, a Tv2, az RTL Klub, az MTVA és az EchoTv. A nyomtatott média terén a Heti Válasz, az Intercity Magazin, a Hamu és Gyémánt, az Audi Magazin, az Origo, a Promix és a JCDecaux nagy kedvezménnyel, illetve térítésmentesen biztosított felületein sok embert ért el az adománygyűjtő felhívás. Az RTL Klub jótékonysági műsorában szervezőként a PlanB Media vállalt fontos szerepet. A Segélyszervezet médiafigyelő partnere a Médianéző Kft. volt, a Képmás Magazin pedig rendkívüli előfizetői akció keretében bíztatott adományozásra.

Arról, hogy az Országos Adventi Pénzadománygyűjtésből befolyt összeget az Ökumenikus Segélyszervezet 2017-ban milyen célokra kívánja fordítani részletesen olvasható a segelyszervezet.hu internetes oldalon. Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúton is köszönetét fejezi ki minden támogatónak, vállalati és médiapartnernek, magánadományozónak és önkéntesnek a segítségért!

Kövessen

Megosztás