- miniszterelnok.hu - https://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-nyilatkozata-a-modern-varosok-program-tatabanyai-allomasan/ -

Orbán Viktor nyilatkozata a Modern Városok Program tatabányai állomásán

Tisztelettel köszöntöm Önöket, jó napot kívánok!

Azt gondoltam, amikor idefele készülődtem, hogy majd azt fogom mondani Önöknek, hogy jó szerencsét, de tekintettel arra, hogy Brüsszelben terrormerényletek történtek, és első helyen is erről kell mondanom néhány szót, most ha megengedik, nem így szólítanám magunkat, illetve egymást, hanem talán azt mondanám, hogy jobb szerencsét, mint amiben a legutolsó néhány órában az európai polgároknak része volt.

Először is szeretném az egész ország nevében kifejezni az együttérzésemet és a részvétemet az áldozatok hozzátartozóinak. Az erre vonatkozó üzeneteket az államelnök és jómagam is elküldtem Belgium kormányához. Ami bennünket, magyarokat érint, eddig kettő magyar sérültről tudunk, de miután a reptérről ebben a pillanatban semmilyen információt, megbízható információt kapni nem lehet a hírzárlat miatt, ezért az eddig szónak van jelentősége. Reménykedünk abban, hogy több magyar érintett nincs. A kettőből az egyikről tudjuk, hogy nem súlyosak a sérülései, de kórházba került. Fontosnak tartom elmondani, hogy a terror minden formáját vissza kell utasítani és küzdeni kell ellene. Fel kell lépni a terroristákkal szemben, és a tanulsága ennek az ügynek az, hogy az európai együttműködést a belbiztonsági szervek között erősítenünk kell. Ami az itthoni ügyeket illeti, el kellett rendelnem az ideiglenes, 2-es fokozatú terrorkészültséget, és el kellett rendelni azt is, hogy a Terrorelhárítási Központ teljes állománya az helyezze magát készültségbe egész addig, amíg megbízható információkkal nem rendelkezünk. Ezek elővigyázatosságból meghozott intézkedések. Amikor helyreáll a kommunikáció Brüsszellel, és minden információ megbízhatóvá válik, akkor tudunk dönteni arról, hogy fenn kell-e tartani az ideiglenes, 2-es fokozatú terrorkészültséget. Ez egy 4 fokú skálának a középső foka. Ennyit a rossz hírekről.

De nem ezért jöttünk össze. Igazából szerettünk volna ünnepelni, és ennek az ünneplésnek az apropóját az adja, hogy sikerült tető alá hoznunk egy megállapodást Tatabánya város vezetői és a magyar kormány képviselői között. Elöljáróban szeretném elmondani, hogy ez egy könnyen tető alá hozott megállapodás volt. Egy megállapodásnak a nehézsége attól függ, hogy miről akar az ember megállapodni, és hogy kivel akar megállapodni. Az utóbbi dolgában könnyű helyzetben vagyunk. Most ez nem egy kormánypárti, fideszes, kereszténydemokrata rendezvény, de annyit talán megengednek nekem, hogy elmondjam, hogy életünk legjobb döntését hoztuk, vagy az egyik legjobb döntését hoztuk itt ebben a megyében mindenképpen, amikor Schmidt Csaba urat kértük föl – még a régebbi időkben –, hogy vállalja a polgármester-jelöltséget. És azt kell mondanom, hogy az elmúlt időszak – ami nem néhány hónap, hanem most már sok év – tényei azt bizonyítják, hogy mi is jól döntöttünk. Hogy a felesége szerint Csaba jól döntött-e, az egy másik kérdés. Erről általában otthon meg szoktak oszlani a vélemények, és az otthoni elismerés nem áll arányban a hivatali sikerekkel. Azt hiszem, vannak itt sok vállalkozó meg más ember sorsáért felelősséget viselő derék tatabányai, akik tudják, hogy az otthoni elismerés és a hivatali elismerés nem ugyanazzal a mércével méretik ki. No, akárhogyan is van otthon, a magyar kormány nevében mindenképpen szeretném a polgármester úrnak megköszönni az elmúlt évben végzett szép munkáját. Nem kell pártpolitikai szempontból elfogultnak lenni ahhoz, hogy az ember ezt az elismerést kifejezze. Az nem párt kérdése, hogyan néz ki egy város, az józan ész kérdése, meg két ép szem kérdése. Ha az ember végigmegy ezen a városon, akkor láthatja, hogy mi hogyan fejlődött az elmúlt években, akkor láthatja és tudhatja, hogy a mögött mennyi munka van. Nyilván nemcsak a polgármester úrnak munkája, hanem Tatabánya talán minden polgárának munkája is. De ez egy modern, lüktető és jól fejlődő város, amely szép jövő előtt áll. Én a szomszédból érkeztem ide, az 13-14 kilométer, én nagyon jól ismerem ezt a környéket, és jól emlékszem egészen gyerekkoromig visszamenőleg, hogyan fejlődött az Önök városa. Most ezt mind nem idézem föl, talán csak annyit mondanék, hogy a kilencvenes évek elején azért nehéz lett volna depressziósabb várost találni Magyarországon, mint amilyen Tatabánya volt. Talán Székesfehérvár, a szomszéd megyének a megyeközpontja volt még olyan reménytelen helyzetben itt, a környéken meg Dunaújváros – hogy azért még itt a környékbeli bajokból hozzak néhány példát. Szóval volt itt baj elég a rendszerváltást követően, tehát voltak városok, amelyek nagyon nehéz helyzetben voltak, de az biztos – akármilyen nagy is ez a verseny –, hogy Tatabánya a legnehezebb helyzetben lévő városok között volt, és ahhoz képest, hogy onnan huszon-egynéhány év alatt hova sikerült Önöknek eljuttatni a szülővárosukat, mindenképpen elismerést és kalapemelést igényel.

Kedves Csaba, tisztelt Polgármester Úr!

Szeretnék Nektek gratulálni az elmúlt időszakban végzett munkához. Azért könnyű volt a megállapodás, mert olyan partnerrel kellett megállapodni, aki eddig mindig mindent betartott abból, amit velünk vállalt, és a munkáját is közmegelégedésre végzi. Nem helyes, ha az ember a saját lovát dicséri, de mégis azt kell mondanom, hogy kis része azért a mostani kormányzatnak is föllelhető ebben a sikerben, hogy 15 milliárd forintnyi adósságot azért csak leemeltünk a polgármester úr és a város válláról. És 15 milliárd adósságtól megszabadulván az ember, higgyék el, könnyebben lélegzik, és bátrabban tervez a jövőt illetően, és jobban is tudja végezni a munkáját. Azt gondolom, hogy egy kicsi részt – ennek a pontos megállapítása most itt nem fontos, de egy kicsi részt – ebből a sikerből azért a polgári, nemzeti és keresztény kormány is magáénak érezhet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Afelől nekünk sosem volt kétségünk, hogyha lehetőség van, akkor az itteni emberek a városvezetéssel vállvetve meg tudják valósítani azokat a terveket, amelyeket célul tűztek ki. Ezért most arról beszélek, hogy miről állapodtunk meg. Egyáltalán nem rettentünk vissza a polgármester úr első listáját látván, amely hosszú volt, és nagyon vastagon fogott a polgármester ceruzája, de egyáltalán nem találtunk a tervek között olyasmit, amit irreálisnak mondhatnánk. Egész egyszerűen csak arról van szó, hogy erre az Isten pénze sem elég, egész röviden. Tehát ezt ütemezni kell, be kell osztani, terveket kell hozzá készíteni. Így aztán végül is egy 9-10 pontból álló megállapodást hoztunk tető alá. Csaba, ha megengeded, akkor én ezeknek a legfontosabb pontjait elmondanám.

Az első kérdésünk a polgármester úrhoz az volt, hogy végül is a konkrétumokat megelőzően mi rendezi össze a konkrét igényeket, javaslatokat és fejlesztési terveket? Mi az a logika, mi köti össze, mi az a cél, ami alapján ezek értelmesen összerendezhetőek? És a polgármester úr azt mondta, hogy a gazdaságélénkítés a legfontosabb. Tehát amikor be kellett osztani azt a pénzt, ami rendelkezésünkre állt, akkor első helyre azokat a fejlesztéseket tettük, amiktől a polgármester úr elmondása szerint azt remélhetjük, hogy a tatabányai és a környékbeli gazdaság élénkülni fog. Ezt a döntést hoztuk meg. 6 százalék alatti az Önök munkanélküliségi mutatója – ez az országos átlagnál alacsonyabb. Azt látjuk, hogy 30 kilométeres körzetben 5.000 munkanélkülivel kell számolnunk. A becslések eltérnek a tekintetben, hogy ebből az 5.000 emberből mennyit tudunk munkába állítani, mert sajnos nem minden ember, aki munkanélküli, állítható egyből munkába is. Van, aki pedig még képzések után is nagyon nehezen vagy egyáltalán nem, hogy őszintén és egyenesen beszéljünk egymással. De a polgármester úr azt mondta, hogy ebben az 5.000-ben azért nagyon sok olyan ember van, aki ha kap rendes munkalehetőséget, akkor élni is fog majd vele, illetve miután képzett munkaerőből már most hiány van a városban, mert egyszerre van 5.000 munkanélkülink, és másfelől pedig nincs elegendő képzett munkaerőnk, ezért a gazdaságélénkítés logikájával rendezhető be a képzési fejlesztések néhány konkrét pontja is, amiről majd mindjárt beszélni fogok. Tehát itt egy gazdaságélénkítési tervet hoztunk tető alá. A polgármester úr azt állítja, hogy a mostani 6-6,5 milliárdos helyi adóbevétel is nőhet ezektől a fejlesztésektől. A munkanélküliség csökkenését várja tőle, és azt is reméli, hogy a városnak a vonzereje, a magyar és a külföldi befektetők irányában mutatott vonzereje is nőni fog ezektől a beruházásoktól.

Megkérdeztem a polgármester urat, hogy a tatabányaiak szerint mit kell az első helyre tenni. Erre azt mondja, hogy 10 tatabányaiból 9 azt fogja erre a kérdésre válaszolni, hogy a vasútállomást. Most ezért első helyre azt a kérdést tettük, ami egy nagyobb közlekedési korszerűsítési program része, és tartalmazza a következő elemeket. Először is – idegen nyelven úgy mondják, hogy – intermodális csomóponttá kell fejleszteni a vasútállomást. Ezt magyarul közlekedési csomópontnak mondták régen, lehet, hogy ez az akar lenni, de a lényeg az, hogy ez 6,5 milliárd forintba fog kerülni, akárhogy is mondjuk. Ehhez kapcsolódik a Dózsakert és az Újváros közötti vasúti felüljáró négysávosra bővítése, amit a polgármester úr ugyanolyan fontosnak tartott, mint a vasútállomás kérdését, mert nemcsak a vasútállomás épületét kell rendbe hozni, hanem a rácsatlakozást is meg kell oldani. Ez mindannyiunk számára érthető. És az ipari park elérését javító úthálózat kiépítését is magában foglalja ez. Itt beszélünk egy 1,5 milliárdos felüljáró bővítéséről és egy 2 milliárdos aluljárónak a megépítéséről, plusz beszélünk egy 6,5 milliárdos vasúti fogadóállomás épület közlekedésfejlesztés költségéről. Ez így együtt 10 milliárd forint.

A polgármester úr azt állítja, hogy a városi tömegközlekedés is fontos. Most ismerve az Önök városának a településszerkezetét, ami nem egy óvárosból kifele megépített városszerkezet, hanem egy több különböző részből összeillesztett városról, összeillesztett városról beszélünk most, a tömegközlekedésnek van jelentősége. Abban maradtunk, hogy itt egyetértünk, de csak föltételes egyetértést tudtam adni. Egy 6 milliárdos buszbeszerzésről és közlekedésfejlesztésről beszélünk. Azt kértem a polgármester úrtól, hogy egy teljes közösségi közlekedési koncepcióba helyezzük bele ennek a mintegy 40 busznak a beszerzését, ami az eredeti javaslat volt, és akkor arra mondjunk egy áment, amikor azt látjuk. Ez egy 6-7 milliárd forintos összeg.

Iparipark-bővítésben állapodtunk meg. A polgármester úr legkevesebb 140 hektáros ipari parkbővítést igényelt, ennek a költségeit, a földek megvásárlását és átminősítését, kialakítását, ami már részben megvan, a kormány vállalja.

A polgármester úr azt mondja, hogy szakképzés előmozdítása nélkül az iparipark-fejlesztés meg általában a gazdasági koncepciók nem lesznek életképesek, ezért azt javasolta, hogy az Árpád Gimnáziumot fejlesszük reálgimnáziummá, és építsük át. Ez egy 1,5 milliárd forintos gimnáziumi oktatási fejlesztés lesz. Honosítsuk meg a duális képzést, és legyen egy államilag finanszírozott műszaki fölsőoktatási képzés, amivel szintén egyetértettünk. Hozzunk létre egy szakképző centrumot, és a MÁV-szálló épületét pedig alakítsuk át kollégiummá. Ez egy nagy csomag, nagyon sok pénz, de egyetértünk a polgármester úrral, hogy képzett munkaerő nélkül az egyéb beruházások nem fogják elérni a céljukat.

Vannak itt bányászhagyományok, amelyek szerintem nagyon fontosak. Kevés dolog van ebben az országban, ami rendszereken átívelően túlélt mindenfajta politikai viharokat. Az iskolában mi még azt nem tanultuk, hogy Tatabánya nem egy szocialista iparváros volt, hanem jóval a II. világháború előtti időszakra nyúlik vissza a dicsőséges ipari kultúrája és múltja ennek a városnak. Aztán, hogy minden szocialista lett, ami most egy vitakérdés, hogy fosztóképző, vagy hozzáadott valamit jelzőként ahhoz a szóhoz, ami elé biggyesztették, most tegyük zárójelbe, de a lényeg, hogy mindig is egy ipari és bányászváros volt, már lényegében az I. világháborút megelőzően, és ezért maradtak meg hagyományai, ha nem is sok. Az, ami megmaradt, szerintem kiemelt érték, az itt élőknek különösen, mert közel áll a szívükhöz, de része Magyarország ipartörténetének és a magyar gazdaságtörténetnek is, így számukra is értéket jelent, ezért könnyen álltunk rá arra, hogy ami megmaradt még ebből a hagyományból, mindenképpen őrizzük meg és újítsuk föl. Itt az egykori bányatiszti kaszinóról állapodtunk meg, ami Tulipános Ház néven fut. Ez 1,5-2 milliárd forint. Itt azt a kikötést tettük, hogy csak teljes történelmi rekonstrukcióhoz tudunk betársulni. Tehát toldozás-foltozás, „majdnem olyan,” „majdnem visszaállítottuk,” tehát ebben nem tudunk partnerek lenni. De ha van egy teljes történelmi rekonstrukció, aminek a részeként a föld alatt vagy az első emeleten vagy a szuterénszintjén ki lehet alakítani a gyerekek számára egy komoly helyet, de minden, ami a fölött van, és régen történelmi térként létezett, abban a formában építjük vissza, ahogy az valaha volt, ideértve annak a díszítését, anyagválasztását, tehát mindent, mintha mi sem történt volna, azt is mondhatnám a mögöttünk hagyott néhány évtizedben, ezt ugyan mi nem mondhatjuk el magunkról, de egy épület talán, majd ha átadtuk, elmondhatja magáról, abban igen. És a bányakórház épületének megújításáról is megállapodtunk, amire majd egy közös tervet fogunk létrehozni, mert hogy az pontosan mi legyen, milyen funkciójú legyen, még egyeztetnünk kell, de hogy magát az épületet a maga eredeti szépségében helyre kell állítanunk, mint a város egyik büszkeségét, egyetértés volt, és erre a forrásokat is a kormány biztosítani fogja.

A polgármester úr előterjesztésében szerepelt egy új vásárcsarnok és piac építésére vonatkozó javaslat az Újvárosban. Ez 1,5 milliárd forintba fog majd kerülni, és hogyha ez egy komoly, nagyléptékű beruházás, akkor tudjuk támogatni. Tehát itt is azt mondtam a polgármester úrnak, hogy könnyebben állunk rá egy komoly, drágább és nagyobb beruházásra, mint egy kisebbre, mert a kisebbről az embernek mindig van egy szükségből született érzése, egy szegényszaga, márpedig egy ilyen 70 ezres városnak mégiscsak nagyvonalúnak, erősnek, tágasnak, modernnek meg kényelmesnek kell lennie. Ahhoz pedig tér, és ennek megfelelő beruházás szükséges. Egyetértettünk abban, hogy új vásárcsarnok és piac lesz; 1,5 milliárd forintért.

A bánhidai erőmű területének rekultivációját kérte a polgármester úr. Itt az álmok között azt szerepel, hogy turisztikai célú hasznosítása legyen. Nyilván a tó miatt lehet ez így. Erről majd egy munkacsoport fog dönteni, de mi szívesen veszünk részt egy ilyen fejlesztésben. Azt hiszem, hogy itt meg fogunk tudni majd a konkrétumokról is állapodni.

A kórház kérdését is megvitattuk. Itt nem jutottunk megállapodásra, de ennek a lehetőségét sem zárom ki. A Szent Borbála Kórházról van szó, amiben az elmúlt három-négy évben betettünk 10 milliárd forintot. Nem tudom, hogy ezt tudják-e a tatabányaiak, vagy érzékelik-e ezt, és azt sem hinném, hogy Tatabánya történetében volt ilyen léptékű kórházfejlesztés, de 10 milliárd forintot beletettünk ennek a kórháznak a korszerűsítésébe, és még nincs kész. Tehát most arról kell majd megállapodnunk, hogyan fejezzük be, és itt különböző lehetőségek vannak. Egy biztos, hogy be fogjuk fejezni ezt a beruházást. Ez pénzbe fog kerülni, ezt a kormány meg fogja adni, de hogy pontosan hogyan és miképpen, hiszen itt több szakmai koncepció is létezik, még egyeztetni kell az egészségügyi államtitkárnak a polgármester úrral, és a kormány akkor ezt támogatni fogja. Itt a szakmai részletkérdésekben, ha megengedik, nem is avatkoznék bele.

És akkor itt van még a sport, ami – tudják, hogy – a mostani kormány számára stratégiai ágazat. A mi elképzelésünk szerint minden megyei jogú városban kell lenni legalább egy 50 méteres fedett uszodának. Ez része annak a stratégiának, amit a kormány meghirdetett. Önöknek nincs ilyenjük, tehát ezt létre majd kell hozni. És miután ebben a városban, ha jól látom, a jó szerencse vagy a sportszerencse úgy intézte, hogy itt a kézilabda tűnik vezérhajónak vagy zászlóshajónak, ezért itt csarnoképítést is meg kell tennünk. Erről már korábban is egyeztettünk a polgármester úrral. Itt a kézilabda-szövetségnek is vannak elképzelései. Én azt kértem, hogy a polgármester úr konzultáljon a város polgáraival, hogy akkor most egy háromezres csarnokot építsünk-e, ami magyar használatra alkalmas, vagy pedig merjünk belevágni egy hatezres, nemzetközi rendezvényekre is, azokat is kiszolgálni képes, nagyobb csarnok építésébe. Ezt a tatabányaiaknak kell eldönteni, de mi nem kívánunk beleszólni, hogy a hazai bajnoki meccseken harmadával üresen tátongó csarnokban akarnak-e játszani, csak azért, hogy legyenek néha nemzetközi rendezvények vagy nem. Ez egy olyan ügy, amit hiszem, hogy inkább itt kell eldönteni, és semmiképpen nem Budapesten.

És akkor még ravaszul a polgármester a végén becsusszantott egy papírlapot, amin az szerepelt, hogyha már Árpád Gimnázium reálgimnáziummá alakítása, műszaki felsőoktatási képzés, duális képzés, akkor ott abban a térben helyezkedik el a megyei könyvtár is, amiből akkor már, ha már ennyit elköltünk oktatásfejlesztés és -képzés céljára, akkor azt hozzuk rendbe. Nem zárkózunk el ettől. Ez egy 1,5 milliárdos beruházás, csak az a tiszteletteljes kérésünk van, hogy ne egy modern számítógépközpontot hozzunk létre, hanem egy hagyományos, klasszikus könyvtárat, hogy az az élménye meglegyen a tatabányai gyermekeknek is, mint a más történelmi városaink gyermekeinek, hogy be tudjanak menni egy klasszikus könyvtárba, ahol olvasóterem van, olvasótermi kultúra van, könyvtári kultúra van, és közben természetesen be tudják dugni ezeket a kütyüket a megfelelő aljzatokba, hogyha nem könyvet akarnak forgatni, akkor a tabletjeiken gyűjthessék be azt a tudást, amire szükségük van. Tehát egy modern könyvtárat akarunk, de szeretnénk, hogyha lenne ebben a városban egy olyan könyvtár, ami azt a nagy magyar közművelődési kultúrának és hagyománynak, amit a könyvtáraink mindenhol a nagyvárosokban kifejeznek, egy darabja itt is létrejönne, és bekapcsolódna ebbe a kultúrtörténeti hagyományba az Önök városa, Tatabánya is.

Polgármester uram, hagytam-e ki valamit? Össze se mertük számolni, tehát ez így marad most már tételenként, hogy ne riasszon meg bennünket. Most egy fontos kérdés van még itt, amit talán nekem tisztem megválaszolni, ez pedig az, hogy mikor? Ezek a források rendelkezésre állnak. Amit most aláírtunk, az nem egy szándéknyilatkozat, hanem egy szerződés. Szeretném világossá tenni, hogy a magyar kormány, amit ebben a dokumentumban vállalt, azt teljesíteni fogja. A teljesítésnek az üteme nem a kormánytól függ, hanem a tatabányaiaktól függ, hogy milyen ütemben készülnek el a javaslataikkal meg a terveikkel. Ahogyan a tervek elkészülnek, úgy a kivitelezéshez szükséges összegek is rendelkezésre fognak állni. A mai modern világban ez nem két nap. Közbeszerzést kell kiírnunk arra, hogy köszönünk, arra, hogy bejövünk, arra, hogy veszünk egy ceruzát, arra, hogy tervezünk, és a jó ég tudja, hogy mi mindenre. Tehát ahhoz, amíg ez végigér, valószínűleg néhány hónapra szükség lesz. A törvényeket és a szabályokat be kell tartani, de szeretnénk, ha a lehető leggyorsabban jutnánk ennek a szerződésnek a végére, illetve hogy minél gyorsabban tudnánk teljesíteni.

Csaba, még egyszer szeretném megköszönni Neked, hogy ezt a szerződést előkészítettétek, a részleteiket kidolgoztátok. Köszönöm szépen, hogy megállapodhattunk, és sok sikert kívánok a tatabányaiaknak, hogy ez mind megvalósuljon, és utána pedig boldogságban és egészségben használhassa a város.

Köszönöm szépen a figyelmüket!