- miniszterelnok.hu - https://www.miniszterelnok.hu/pogany-es-kereszteny-mitoszok-agyagbol/ -

Pogány és keresztény mítoszok agyagból

Bár Németh János már nyolcvan éves elmúlt, ma is alkotóereje teljében van. Szinte naponta új és új mű kerül korongjára, hogy megjelenjen a csak rájellemző barnás-vörös, agyagmázas szobor, relief. Németh János nem véletlenül választotta ezt a mesterséget. Olyan családba született, amely 1884 óta ezt az ipart űzi Zalaegerszegen: az édesapja, János és a nagyapja, Gábor is keramikus volt. Utóbbi Malonyay Dezső könyvében is szerepel, aki személyesen is járt a műhelyben, s a környék iparművészetét feltérképezve bemutatta a nagypapa díszműkályhaüzemét, ahol már különböző barokk, empire és szecessziós stílkályhák is készültek égetettkerámia-eljárással.

Ezt a dinasztiát lombosította János, az apa, illetve az ifjabb Gábor, a nagybácsi is, Lajos pedig fazekasmester lett. Az egész műhely tulajdonképpen egy családi manufaktúra volt, védjegyei pedig a kör alakú, esztergált kályhák voltak, amelyeket igen kedveltek a korbeli uradalmakban, grófi kastélyokban. Németh János ebben a műhelyben cseperedett. Gyurmázta, „gyúrkálta” az agyagot, s hallgatta németül káromkodó nagyapját, aki stájerországi tanulmányútjairól hozta haza ezt a szokást. Például akkor, amikor az unoka a szájába vette az agyagot, mert azt hitte, hogy az csokoládé…

Ha valami játék kellett a kis Jánosnak, csinált magának agyagból. Hajót, repülőt, pisztolyt, mindent az égvilágon. Megismerte az anyagot, de soha egy pillanatra nem gondolta, hogy ebből egyszer művészet is lehetne. Ám a gimnáziumi rajzórán sikerült megmintáznia Munkácsy Mihály Köpülő asszonyát, s vásárokra is jártak Lajos nagybátyja terrakottafazekaival. A „faluzás” életörömét, olykor dévajságát sikerült aztán átmentenie felnőttmunkáiba, még az épületplasztikákba is: lelkéhez is hozzánőtt a mesterség. Mindent korongon csinál: gömbökből, kúpokból, csövekből. Lehet mondani, hogy ez egy geometrikus formarendszer. Vagyis nem mintázza a szobrait, hanem összeépíti azokból az elemekből, amiket a fazekasságból megtanult. Ez még a zalaegerszegi uszoda huszonöt méter hosszú frízén is működik, ahol hajóhorgonytól tengeri csillagon át sellőig mindenféle vizes motívum felbukkan. Soha nem tudott ezektől a gömbölyded formáktól elszakadni, mert úgy érezte, hogy ezeknek a kisugárzása, formai ereje a népművészetből származtatható, sőt már a willendorfi Vénuszban is jelen van. Tematikailag előszeretettel merít a pogány és keresztény mítoszokból, miközben mindig „a göcseji Vénuszt” szeretné megformálni.

Ahogy a mester Gyökerek című művében írja: „Olyan szobrokat szerettem volna formálni, amelyek csak keramikus keze által jöhetnek létre.” Szándékát meg is valósította. Volt egy időszak, a hatvanas-hetvenes évek, amikor a magyar kerámiaművészetet Csekovszky Árpád, Schrammel Imre és Németh János képviselte az európai kerámia fórumokon, Vallaruis-ban, Faenzában, számos díjjal, diplomával térve haza. Németh János joggal lehet büszke a Nemzetközi Kerámia Szövetség washingtoni kiállításán elnyert diplomára. Vallomása végén a következőket írja: „Én agyagból formáltam betűimet. Ha megismerik, azok szavakká és mondatokká állnak össze. Bízom benne, hogy ezek a „közlések” nem hagyják közömbösen a munkáimat szemlélőt. Ha ez így van, megnyugszom, hogy nem dolgoztam hiába.”

Első kiállítását 1976-ban még a mestere, Borsos Miklós nyitotta meg. Akkor Vadasi József azt írta róla a korabeli Élet és Irodalomban, hogy Németh János az utolsó fazekas, hiába van diplomája. Borsos erre úgy reagált: legyen büszke rá, hiszen a görögök is csak fazekasok voltak. Németh János nem is szereti magát művésznek nevezni. Úgy gondolja, mestere ma is elégedett volna, hiszen azóta sem akar a tanítvány az agyagból mást csinálni, mint amire való.

A Vigadó-beli kiállításmegnyitón Fekete György, az MMA elnöke és Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester mondott köszöntőt. Zalaegerszegnek egyik kiemelt kulturális attrakciója az a gyűjtemény, amelyet a Göcseji Múzeumból választottak le, amikor az alkotó kétszáz kerámiát ajánlott fel erre a célra a városnak. A boltíves termekben nem is fért el az összes anyag, így egy részüket raktározni kell. Pedig még bővül is majd az állomány, hiszen a művész arra gondol: idővel a mostani műtermét is meg lehetne nyitni a látogatók előtt, ahol az érdeklődő diákok is megismerkedhetnének a mesterség titkaival.